Tolnai Népújság, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-07 / 82. szám

2 Ügyesen fordítottak németről magyarra dombóvár Fordítási ver­senyt rendezett a Német Ki­sebbségi Önkormányzat a hatodik és hetedik osztályos diákoknak. A Német Közös­ségi Házban mintegy har­mincán vettek részt a meg­mérettetésen, amelyen egy húsvéti történetet kellett né­metről magyarra fordítani­uk. Az első helyet a hatodi­kosoknál Gelencsér Johan­na, míg a hetedikeseknél Kunvári Laura szerezte meg. (tgy) Támogatja a civil szervezeteket a falu harc Összesen kétszázhar- mincezer forinttal támogat­ja a harci önkormányzat a helyi civil szervezeteket - tájékoztatott a képviselő-tes­tület döntéséről Béni Zoltán polgármester. A községben az utóbbi időben jelentősen megnőtt a civil szervezetek száma, jelenleg tizenhármat tartanak nyilván. Az önkor­mányzati támogatáshoz pá­lyázati úton juthatnak az egyesületek, (sk) Sikert sikerre halmoz a nyelvtan versenyeken gerjen Az elmúlt hetek há­rom megyei nyelvész verse­nyéből kettőt megnyert Má­té Fanni, a gerjeni általános iskola tanulója. A Kazinczy Szép Magyar Beszéd verse­nyen a dunántúli döntőbe jutott. A Bendegúz elnevezé­sű nyelvész verseny győzte­seként pedig Szegeden sze­repel majd az országos dön­tőben. Felkészítő tanára Máténé Túri Katalin, (vt) Máté Fanni @ TOVÁBBI HÍREK: www.tolnainepujsag.hu Ajánlati felhívás(ok): K.É. 2007. MÁRCIUS 30. 4058/2007 Tolna Megyei Önkormányzat tájé­koztatója az eljárás eredményéről TÁRGY: Vállalkozási szerződés a Tol­na Megyei Önkormányzat Balassa Já­nos Kórház új műhelyblokk építésére:- Épületrészek bontása bruttó 432 m2 alapterületen a megmaradó épü­letrészek bontással érintett végeinek helyreállításával (lezárásával).- Új „A" jelű épület építése nettó 756,41 m2 alapterülettel (földszint 616,01 m2, emelet 140,4 m2).- Meglévő raktárépület átalakítása, bővítése („B" jelű teremgarázs épü­letté alakítása) 154,88 m2 alapte­rülettel. NYERTES: Az eljárás eredményte­len, mivel a Kbt. 92. § c) pontja alapján egyik ajánlattevő sem vagy az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő sem tett - az ajánlat­kérő rendelkezésére álló anyagi fe­MEGYEI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. ÁPRILIS 7., SZOMBAT Csak egy óra jár ingyen parkolók Az üzemeltető betartatja a KRESZ előírásait Dombóváron Egy óra időtartam után a mozgáskorlátozottaknak is parkolójegyet kell váltani. Weich Péternek nincs kedvezménye, mindenképp jegyet kell vennie A parkolókat üzemeltető társaság betartatja a KRESZ mozgáskorláto­zottakra vonatkozó előírá­sait Dombóváron. Tulézi György dombóvár Zúgolódnak a moz­gássérült autósok a városban. Sokan keresték meg szerkesztő­ségünket a fizetőparkolókkal kapcsolatban. Az elmúlt napok­ban ugyanis a mozgássérülteket rendszeresen figyelmeztetik ar­ra Dombóváron, hogy mozgás- sérült igazolványukkal egy órát parkolhatnak ingyenesen a fize­tőzónákban. Sokak meglepőd­tek, sokak felháborodtak, sokak nem értik a figyelmeztetést. Ed­dig úgy gondolták, a mozgáskor­látozott kártyával ingyenes a parkolás. Valóban az, de egy he­lyen csak egy órát. Magyar Lajos, az egyik autós­iskola vezetője elmondta, a KRESZ rendelkezés szerint va­lóban csak egy órás időtartamra állhatnak be ingyenesen a fize­tős zónákba a mozgássérültek. Természetesen a jogosultságot az ablakban elhelyezett igazol­vánnyal lehet bizonyítani. Vi­szont a gépkocsiban el kell he­lyezni egy tárcsát, amelyen be kell állítani a várakozás megkez­désének időpontját. Tizenegyezer tagja van a me­gyében a Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesületének. Eddig csak Dombóvárról érkeztek olyan jelzések, hogy egy órát várakozhatnak csak a fizető zó­nában - mondta el Schäffler Ádám, az egyesület elnöke. Az országban szinte sehol sem ta­pasztaltak eddig hasonlót, ép­pen ezért Schäffler Ádám szo­morú, hogy ebben is élenjáró Dombóvár, nemcsak a tisztaság megőrzésében. A KRESZ előírásaihoz tartja magát a parkolókat üzemeltető Batép Kft - emelte ki Orosz Ist­ván, a cég ügyvezetője. Több he­lyi reklámújságban is meghir­dették, hogy csak egy órát par­kolhatnak ingyenesen a moz­gáskorlátozottak a fizető zóná­ban. Ez nem bizo­nyult elegendőnek, ezért figyelemfelhí­vó táblákat is kihe­lyeznek a fizető zó­nák határán. Egyelőre türelmi időt vezettek be, nem bírságol­ják meg a mozgáskorlátozotta­kat, csak figyelmeztetik őket a szabályokra. Várhatóan a hónap közepéig fog tartani ez a türelmi időszak. Addig kell beszerezni a tárcsákat, amelyeken be kell majd állítani a parkolás kezdeté­nek időpontját az autóban. Ezek a papír órák könnyedén besze­rezhetők a papírboltokban és nem is kerülnek sokba. Termé­szetesen a tárcsa mellett továbbra is jól látható helyen kell kitenni az autó­ban a mozgáskorlá­tozott igazolványt is. Ezzel kap­csolatban Orosz István hozzátet­te, egyik hatóság sem ellenőrzi, hogy ki használja jogszerűen az igazolványt és ki nem. Pedig jó lenne tiszta helyzetet teremte­ni, mivel sokan jogosulatlanul rendelkeznek mozgáskorláto­zott igazolvánnyal. A Batép Kft tavaly nyáron készített egy fel­mérést. Természetesen azt ők nem dönthetik el, hogy ki jogo­sult az igazolvány használatára és ki nem. Két hónapon keresz­tül minden nap háromszor szá­molták össze hány autósnak kel­lett jegyet venni a fizetős zóná­ban. A végeredmény azt mutat­ta, hogy az autósok 72 százalé­ka rendelkezett kedvezményes bérlettel, míg 14 százalékuk mozgáskorlátozott igazolvány­nyal. A felmérés tehát azt mutat­ta, hogy az összes autós alig 12 százalékának kellett teljes árú parkolójegyet vásárolnia. „Nincs más haza, csak az anyanyelv.” (Márai Sándor) Húsvét húsvét nem a sonka- és a to­jásevés, hanem a kereszté­nyeknél Krisztus feltámadá­sának az ünnepe. A keresz­tény vallás legsarkalatosabb tétele kapcsolódik hozzá. Aki ugyanis hisz Jézus Krisztus feltámadásában, az egyúttal hisz az örök élet­ben is. A húsvét szó abból a keresztény szokásból szár­mazik, hogy a negyven na­pig tartó böjt után ezen a napon vehettek magukhoz ismét húst a hívők. ismerkedjünk meg néhány - a húsvéthoz kapcsolódó - fogalommal! A nagyböjt a hamvazószerdától nagy­szombatig tartó böjt neve. A IV. századtól kezdve a hús­véti nagy ünnepre negyven­napos böjttel készültek, mi­vel a Biblia szerint Jézus is negyven napig böjtölt a pusztában. Az első időkben a nagyböjt nagyon szigorú volt: bizonyos ételektől (első­sorban a hústól) tartózkod­niuk kellett a keresztények­nek, sőt napjában csak egy­szer volt szabad étkezniük. A nagyböjt fontos időszaka a nagyhét, amelynek első napja a virágvasárnap. Ek­kor szentelt olajágakkal, barkával körmenetet tarta­nak Jézus jeruzsálemi bevo­nulására emlékezve. Ezt a szentelt növényt elteszik a következő évre, s annak ha­mujával történik a hamva- zás szertartása. Nagycsütör­tököt a IV-V. századtól ülték meg, az utolsó vacsora és Jézus szenvedése kezdeté­nek az emlékére. A nagy­péntek Krisztus szenvedésé­re és halálára való emléke­zés ünnepe. Nagyszombat már a húsvéti örömünnep kezdete. Részei: a tűzszente- lés, a keresztvízszentelés, majd a vigília (éjjeli) mise, amely már a feltámadást ünnepli. A húsvét tehát a Megváltó (Jézus Krisztus) feltámadá­sának szent ünnepe. A KRESZ szerint csak egy óra jár ingyenesen A KRESZ 41, számú paragrafu­sa a következőket írja le: Kor­látozott várakozási övezetben és várakozási övezetben a mozgáskorlátozott személy vagy az őt szállító jármű veze­tője a járművével és - az (5) bekezdésben foglaltak szerint, tárcsa használatával egy óra időtartamig - a betegszállító gépjármű a várakozást ellen­őrző órával (parkométerrel) vagy jegykiadó automatával ellátott várakozóhelyen, ellen­őrző óra vagy jegykiadó auto­mata működtetése nélkül is várakozhat. AZ (5) BEKEZDÉS pedig a követ­kezőt: Ahol jelzőtábla megha­tározott időtartamú várako­zást enged, a várakozás meg­kezdésének időpontját a jár­művön - gépkocsi esetében a jármű szélvédő üvege mögött - elhelyezett tárcsán jelezni keli A tárcsa jelzését a parkolóhely elhagyása nélkül megváltoztatni tilos ■ Türelmi időt vezettek be, nem büntetnek KÖZBESZERZÉSI SZEMLE dezet mértékére tekintettel - meg­felelő ajánlatot. K.É. 2007. ÁPRILIS 2. 2628/2007 Tolna Megyei Önkormányzat tájé­koztatója a szerződés teljesítéséről TÁRGY: A Tolna Megyei Önkormány­zat Balassa János Kórháza műtő- és diagnosztikai blokk beruházása befejezésének finanszírozása, 1,4 Mrd Ft. volumenű, hosszú lejáratú, 15 éves futamidejű, forint alapú hitel(ek) felvétele. NYERTES: OTP Bank Nyrt. Dél-du­nántúli Régió Szekszárdi Igazgató­ság, 7100 Szekszárd, Szent István tér 5-7. ELLENSZOLGÁLTATÁS: A FELVETT HITEL MENNYISÉGE: 1 398 917 700 Ft ELLENSZOLGÁLTATÁS: nettó 435 158 972 Ft Ajánlatkérő által visszafizetett ősz- szeg 2007. január 19-ig: 0 Ft A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY A TELJESÍTÉS HATÁRIDEJE: 2002. december 31. 4517/2007 Paksi Atomerőmű Zrt. tájékoztatója a szerződés módosításáról TÁRGY: Üzemzavar-elhán'tási kezelé­si utasítások revíziója, aktualizálása és kidolgozása a Paksi Atomerőmű Zrt. számára. (Az ajánlati felhívás­ban rögzített mennyiségi és minősé­gi elvárások figyelembevételével.) NYERTES: Westinghouse Electric Belgium S.A., Rue de l’lndustrie, 43, B-1400 Nivelles (Belgium) ELLENSZOLGÁLTATÁS: A két részfeladat vonatkozásában összesen: 1060 000 EUR A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA VAGY TELJESÍTÉSE HATÁRIDEJE: 2009. május 31. A módosítás tartalma: A részhatáridők módosítása vált szükségessé (a tájékoztatóban is­mertetett feltételek szerint), a vég­határidő és a szerződés összege nem változik. K.É. 2007. ÁPRILIS 4. 4931/2007 Tolna Megyei Önkormányzat tájé­koztatója a szerződés teljesítéséről TÁRGY: Szállítási szerződés a Tolna Megyei Önkormányzat közoktatási feladatainak ellátásához kis értékű hardvereszközök beszerzésére. (A tájékoztatóban ismertetett felté­telek szerint.) NYERTES: Nádor Rendszerház Kft., 1141 Budapest, Öv u. 3. ELLENSZOLGÁLTATÁS: Bruttó 2 212 458 Ft A szerződés időtartama vagy teljesí­tése határideje: 2007. január 19. (Késedelem miatt a szerződés teljesítésére 2007. feb­ruár 9-én került sor.) STATISZTIKA: A Közbeszerzési Értesítő 2007. már­cius 30-i számában megjelent „Tá­jékoztató az eljárás eredményéről” 23 darab felhívása kapcsán nyertes Tolna megyei vállalkozás száma: 0. A „Tájékoztató a szerződés teljesíté­séről” 40 darab felsorolása kap­csán szerződött Tolna megyei vállal­kozás száma: 0. A Közbeszerzési Értesítő 2007. április 2-i számában megjelent „Tájékoztató az eljárás eredményéről” 27 db felhívása kapcsán nyertes Tolna megyei vállalkozás száma: 1. A „Tájékoztató a szerződés teljesítéséről” 35 darab felsorolása kapcsán szerződött Tolna megyei vállalkozás száma: 1. A Közbeszerzési Értesítő 2007. április 4-i számában megjelent „Tájékoztató az eljárás eredményéről" 21 darab felhívása kapcsán nyertes Tolna megyei vállalkozás száma: 0. A „Tájékoztató a szerződés teljesítéséről” 43 darab felsorolása kapcsán szerződött Tolna megyei vállalkozás száma: 0. MEGJEGYZÉS: K.É. 2007. március 30.: Közbeszerzési értesítő 2007. március 30-i száma 4058/2007: A tájékoztató/ajánlati felhívás azonosítója Tolna Megyei Kereskedelmi 6% Iparkamara Közbeszerzési szentle a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara c$ a Tolnai íNépnjság közös gazdasági rovata 01 INFO CENTRE * t 4 4 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom