Tolnai Népújság, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-04 / 79. szám

4 Nem adja fel a falu, nagyon kell a kerékpárút nagydorog Ötödször pályá­zik az önkormányzat kerék­párút építésére. Már több helyen próbálkoztak, most a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz (GKM) nyújtják be igényüket. Egy­szer a GKM már forráshiány miatt elutasította pályázatu­kat. A tervezett út közel 800 méteres, 42 millió forintba kerül, s jó esetben 55 száza­lékát biztosítja a pályázat. Eltüntetik a temetőkből a hulladékhegyeket sárszentlörinc Tavaly a sárszentlőrinci egyházi te­metőben komoly tisztogatá­si munka folyt, idén az uzdi kerül sorra. Demény Károly polgármester elmondta, közhasznú munkásokkal felszámolják a szeméthegye­ket. Öt-hat különböző he­lyen több teherautónyi hul­ladék van. Ezeket szelektál­ják, s minden a megfelelő tárolóhelyre kerül. Aranylakodalmat ült a Hellebrand házaspár nagydorog Hellebrand Zol­tán és neje, Miklós Mária Magdolna ötven éve kötött házasságot. A településen kialakult hagyomány sze­rint aranylakodalmukon Dobri István polgármester köszöntötte őket az önkor­mányzat nevében. Regionális forrásból cserélik az ablakokat nagydorog Pályázati támo­gatás segítségével cserélik ki a nyílászárókat az orvosi rendelő és szolgálati lakás épületén. A munka több mint 5 millió forintba kerül, melyből 2,4 millió önerőt vállal az önkormányzat. Az ajtó- és ablakcsere ápri­lisban elkezdődhet. Az ön- kormányzat intézményei­ben évek óta folyik a nyílás­zárócsere. Az iskolában és az oviban már megtörtént. Közmunkások rendezik a vasútvonal környékét nagydorog Tíz aktív korú szociális járadékban része­sülő juthat több mint fél év­re munkához egy meghívá­sos közmunkapályázat ered­ményeként. A programot a vasút melletti települések számára hirdették, s Nagy­dorog is csatlakozott. A köz­munkások a sínek környé­két tisztítják majd. A művelődési házban kap otthont a klub SÁRSZENTLÖRINC A kultúr- ház évek óta folyó felújítása keretében legutóbb elké­szült a ház és az udvar bur­kolata. Most az egykori ro­mos lakást hozzák rendbe. Közhasznú munkásokkal, az önkormányzat saját bri­gádjával újítják fel a helyi­ségeket. Az épületben a nyugdíjasklub kap majd he­lyet. A tagság várhatóan egy hónap múlva birtokba veheti a klubot. @ TOVÁBBI HÍREK: www.tolnainepujsag.hu NAGYDOROG ÉS KÖRNYÉKE TOLNAI NÉPÚJSÁG -.2007. ÁPRILIS 4., SZERDA Tóth Ferencné oktató (balról) és Karászi Krisztina, a kézműves tanfolyam egyik résztvevője. Csuhétárgyak készítéséből sem könnyű megélni Szalmából fonják az álmot alapítvány Az egyházi támogatású civil szervezet segít a bajban A Zsivora György Népfő­iskolái Alapítvány felada­tai szerteágazóak. Létük annak köszönhető, hogy mögöttük áll az evangéli­kus egyház, s ügyesen pályáznak. Vida Tünde sárszentlörinc Kocsis István komolyan elgondolkodott azon, hogy mi is a Zsivora György Népfőiskolái Alapítvány vezérel­ve. - Sok a gond, a baj, s mi igyekszünk segíteni - mondta végül. Ő a sárszentlőrinci civil szervezet titkára, mindenese. Az elnök, Karíné Csepregi Erzsébet evangélikus lelkész mindenben mögötte áll. Mostanság azon igyekeznek, hogy megosszák a terheket. A minap öttagú kurató­riumot választott az alapítvány, mintegy első lépésként e cél fe­lé. Nem csoda, ha elfáradtak, fel­sorolni is nehéz, mibe fogtak, mit végeztek már. A teleház múlt év végén költözött új helyre, de a régi épület is maradt, szükség van rá. Az újat egy OFA (Orszá­gos Foglalkoztatási Közalapít­vány) pályázat segítségével újí­tott fel, rendezték be. Valójában ott van most a teleház. A régi­ben pedig az idősek napközi ott­hona. Idéntől már normatívát kapnak rá. Tavaly óta működik. Hogy eddig miből? - Saját erőből megoldottuk - vonta meg a vál­lát Kocsis István. Húsz hely van, idén tizenötre szeretnénk felfej­leszteni a létszámot. Hétközna­pokon reggeltől estig időzhetnek itt a nyugdíjasok, akiknek prog­ramokat szerveznek. Éppen hétfőn indult egy fél­éves szalma-, csuhé- és gyékény­fonó képzés. Nem csak helybeli­eknek szól. Nagydorogról, Pál­iéról is vannak résztvevők. Stienerné Nagy Éva nagydorogi végzett már számítógép-kezelői tanfolyamot, de nem sikerült el­helyezkednie. Úgy gondolja ez a szakma biztosabb megélhetést ad majd. - Nagyon szépek ezek a tárgyak, szerintem, van rájuk igény - mondta miközben Tóth Ferencné instrukciói alapján igyekszik engedelmességre bír­ni a szalmaszálakat. Az oktató szerint nem egyszerű ebből sem megélni, kitartás, szorgalom, tá­mogató család nélkül szinte le­hetetlen. A képzésre tizennyol­cán iratkoztak be, köztük példá­ul két pálfai óvodapedagógus, azzal a céllal, hogy az itt szer­zett tudás birtokában a gyerekek körében jobban megismertessék a természetes anyagokat, a ha­gyományőrzést. A tanfolyam kivételesen nem egy sikeres pályázat eredmé­nye, hanem a pécsi képzőköz­pont projektje, árulta el Kocsis István. Nagyon tervezetten mű­ködnek, nem pályáznak nyak­ra-főre, csak jól megfontoltan, mondta az alapítvány titkára, miközben a 13 milliós költség­gel felújított, berendezett tele- házat mutatta be. Itt működik a Biztos kezdet klub, egyszer na­gyobb, másszor kisebb érdeklő­dés mellett. Ide a hatévesnél fi­atalabb gyerekeket várják szü­lőkkel. Játszhatnak, nézhetnek filmet, beszélgethetnek. Az édesanyák számára szeretnénk tanfolyamokat szervezni - kö­zölte a titkár. Számítógép-keze­lőire, főzőtanfolyamra is gon­doltak. Ennél még nagyobb terv a józan szenvedélybeteg nők re­habilitációs lakóotthona, mely még nem indult el, de a helye már megvan. Pályázatból kezd­ték el felújítani, hatvan százalé­kig el is jutottak, de még kelle­ne nyolcmillió, hogy be tudják fejezni. A fenntartásra, ameny- nyiben sikerül szerződniük, normatívát kaphatnak majd. A működéshez nagyon nehéz pénzt szerezni A zsivora György Népfőisko­lái Alapítvány pályázatok so­rai nyerte el, s hosszú évek óta stabilan működik. Bevételeik nagy része ilyen forrásból szár­mazik, a többi az evangélikus egyháztól. A legfrissebb szá­mok szerint a tavalyi éves költ­ségvetésük 26 millió forint volt, amelyből öt és felet az egyház­tól kaptak. A biztos háttér elle­nére nem könnyű az élet, a ki­egyensúlyozott, stabil műkő dést leginkább a pályázatok utólagos finanszírozása nehe­zíti, veszélyezteti. Kocsis István titkár elmondta, éppen ezért kell felülvizsgálni, hogy meg­tartják-e a veszteségesen műkö­dő szolgáltatásokat, vagy sem. A Vízforrás házhoz megy automata Frissen adja a hideg és a meleg vizet is Kiss Gábor egy automata mellett A közkeletű felfogas szerint a magyar ember a szódavizet ked­veli. A Vízforrás 2005 Bt. siker­rel cáfolt rá erre a feltételezésre. Ugyanis két éve juttatja el első­sorban a régió, azaz Baranya, So­mogy és Tolna megye települése­ire a minőségi ásványvizet. Igaz, nem palackban, hanem italgépes megoldással.- Ez a fajta szolgáltatás Ameri­kában már több műit ötven éve lé­tezik: a technika nálunk is ugyan­az, csak mi magyar, nagydíjas ás­ványvizeket szállítunk a munka­helyekre, illetve az otthonokba - adott tájékoztatást Kiss Gábor, a pécsi székhelyű cég (tel.: 20/440- 3061) ügyvezető igazgatója. - A vizet 19 literes, a környezetvédel­mi előírásoknak eleget tevő mű­anyag ballon tárolja. Ebből a bal­lonból úgynevezett hideg-meleg, könnyen kezelhető automata ada­golja a folyadékot. Azaz, az egyik billentyű lenyomásával hűs, a másik lenyomásával forró víz fo­lyik a pohárba. A berendezés szó­davíz adagolására is alkalmas. A rendszerbe állított automata megbízhatóan működik, friss, üde vizet ad, és eleget tesz a leg­szigorúbb higiéniai feltételeknek is. A bt. bérletre és eladásra egy­aránt biztosít - ballonnal együtt - automatát, kedvező árak mel­lett. A felszerelést és a szükséges szervizt, esetleges javítást gya­korlottan és gyorsan végzi el a cég szakembergárdája. ■ HIRDETÉS FAGYÖNGY BT. FŰRÉSZÜZEM- akácdeszka,- palló,- fűrészelt oszlop- akác szőlőkaró- szélezetlen kerítéseiéin- bérfűrészelés rövid határidővel V534í * Nagydorog, Vasút u. 22. Tel./fax: 75/332-083, Mobil: 30/9473449 A német beliigv támogatásával készült el a klub györköny Irigylésre méltó ott­honra leltek a györkönyi fiata­lok. Érthető, hogy meg is adták a módját az ifjúsági klub avatá­sának. A szalagot Józan-Jilling Mihály, a megyei német önkor­mányzat elnöke és Braun Zoltán polgármester vágta el. Az új Ifikuckó kulcsos házként műkö­dik, a művelődési ház végében alakították ki. A felújítást saját erőből végezték, a berendezést, ami igen korszerű, a helyi né­met kisebbségi önkormányzat jóvoltából a német belügymi­nisztérium támogatásával vették 1,2 millió forintból. Ki mihez ért, azzal tett hozzá az ünnepséghez, felléptek a zenekarok, táncosok. Mint Kuti Lívia, Rézmann Szil­via és Csahóczi Márton lapunk­nak megerősítette, kellemesen tölthetik idejüket az új klubban. Lehetőségük van társalgásra, ze­nehallgatásra, tévézésre. Cso- csózhatnak, pingpongozhatnak, hiszen minden ehhez szükséges eszközzel sikerült felszerelni az új ifjúsági klubot. ■ Vida T. Kuti Lívia és Rézmann Szilvia Átvállalják a bejáró diákok bérletének árát nagydorog A nagydorogi képvi­selő-testület úgy döntött, kifize­ti az összes bejáró általános isko­lás bérletének árát. Ez idén 95 diákot érint, több mint 1,2 millió forint értékben. A testület úgy látta, ennyit vállalni kell az isko­la biztos fenntartása érdekében. A legtöbb gyerek, 35 Bikácsról jár be, Sárszentlőrincről 26, Vajtárói 21 bejáró van, de pusz- tahencsei, uzdi, györkönyi gye­rekek is tanulnak a Széchenyi Sándor Általános Iskolában. A döntés szerint a következő tan­évben is a nagydorogi önkor­mányzat fizeti minden bejáró au­tóbuszbérletének árát. iV.T. Kevesebb jutott idén a civilek támogatására nagydorog Négymillió forintot osztott fel a képviselő-testület a település civil szervezetei között. Az összeg - tekintettel a szűkös anyagi lehetőségekre - húsz szá­zalékkal kevesebb a tavalyinál. Veres Imre alpolgármester el­mondta, az igény majdnem hét­millió volt, amit nem tudnak ki­elégíteni. A pénzelosztás legna­gyobb vesztese a nyugdíjasklub, illetve a sportegyesület. Veres Im­re hozzátette, azt javasolták, ke­ressenek szponzorokat, pályáz­zanak. A polgármester kerete 200 ezer forint, amit szintén civi­lek támogatására fordíthat. «T. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom