Tolnai Népújság, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-17 / 89. szám
***■<*'! Hivatalosan is átvették a térfigyelő kamerákat gesuen Térfigyelő kamerák felszerelésére nyert 600 ezer forintot az önkormányzat, amihez 300 ezer forint önrészt biztosítottak. A kamerákat múlt héten felszerelték. Az egyik kamera a faluba vezető utat figyeli, a másik a település központját a buszmegállónál, a harmadikat a polgármesteri hivatalnál helyezték el. A rendőrség szakemberei a napokban hivatalosan is átvették a rendszert, (se) Pályázati pénzből újulhat meg a tető KISSZÉKELY A kultúrház tetőszerkezetének felújítására nyújtottak be LEKI pályázatot. A 2,3 millió forintba kerülő munkák során új lécek, cserép és csatorna kerülhet a tetőzetre. A szükséges 10 százalék önerőt az önkormányzat biztosítja - tudtuk meg Keresztes László polgármestertől. (vl) Megszólalt a légvédelmi sziréna tegnap Pakson PAKS Általános iskolai korosztályban a Bezerédj, a középiskolásoknál a Balogh Antal Gimnázium diákjai nyerték a paksi polgári védelmi versenyt. Tíz csapat mérte össze tegnap tudását többek között a sérültek ellátásában, a légvédelmi sziréna kezelésében és a vízsugárral célba lövésben. A győztesek a megyei döntőbe jutottak, (vt) Stier Adrienn a szirénával Tavaszi nagytakarítást végeztek az uszodában szekszárd Kitakarították a tavaszi szünetben a szekszárdi uszodát. Mina Imre, a Víz- és Csatornamű Kft. főmérnöke elmondta, az uszoda negyedéves nagytakarítását lehetőség szerint az iskolai szünetek időpontjához igazítják, amikor szünetel az úszásoktatás. Ilyenkor nagy- takarítanak, fertőtlenítenek, majd friss vízzel újratöltík a medencéket, (fké) Pénteken zárva lesz a polgármesteri hivatal szekszárd Szünetel az ügyfélfogadás április 20-án pénteken a szekszárdi polgármesteri hivatalban a szokásos évi összapparátusi értekezlet miatt. Másnap, szombaton a hivatal pénteki munkarend szerint dolgozik, tájékoztatott dr. Kilián Orsolya jegyző///) @ további hírek: WWW.TOLNAINEPUJSAG.HD 2 TAMASI ES TÉRSÉGÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. ÁPRILIS 17, KEDD A föld alól jön a segítség fűtés A természetes energiaforrást hasznosítanák Tamásiban HIRDETÉS VERSENY Három település borbarátai küldték a mintákat Megtakarítást szeretne elérni az önkormányzat az intézményeknél. Geotermikus energiát használnának az épületek fűtéséhez. Tulézi György tamási Megtakarítást remél az intézmények működtetésében a város önkormányzata. Ebben a geotermikus energia lehet a segítség. Ezzel fűtenék ugyanis az épületeket Tamásiban. Magyar- ország közismerten gazdag hévizekben. Ahogy a térkép is mutatja, magas a felszín alatti hőmérséklet az országban szinte mindenütt. Ezt kétféle módon hasznosítják. A legelterjedtebb forma, amikor a hőt fűtésre és használati melegvíz előállítására használják. A másik, hogy a száz fok feletti víz, illetve gőz energiáját elektromos árammá alakítják. Tamásiban első lépésként a fűtést szeretnénk ilyen módon megoldani - mondta el Ribányi József polgármester. A város fürdője a termálvízre épült. Ezt hasznosítanák a jövőben más célokra is. Már felvették a kapcsolatot egy izlandi székhelyű céggel. Köztudott, hogy az északi országban régóta elterjedt a geotermikus energia hasznosítása. Ennek megfelelően az itteni adatokat már elküldték a céghez, ahol az értékelés után eldől, hogy használható-e a víz fűtésre. Az ötlet természetesen nem egyedülálló. Hazánkban is egyre több helyen próbálkoznak ezzel a fajta energiaellátással. Annak ellenére azonban, hogy Magyar- ország geotermikus nagyhatalom, még viszonylag kis arányban hasznosítjuk a természetes energiaforrásokat. Ribányi József kiemelte, Hódmezővásárhelyen már látták, hogyan működik az ilyen rendszer. Ott több mint háromezer távfűtéses lakás melegvízellátását oldják meg ilyen formában amellett, hogy a fűtésbe is besegít a rendszer. Az ország több városában is használják már a föld energiáját a távfűtéshez. Azért nem eléggé elterjedt ez a rendszer, mert nagyon költséges a megépítése. Tamásiban viszont azt remélik, a Nemzeti Fejlesztési Tervben találnak olyan pályázatot, amely lehetővé teszi a beruházást. Az Pipo várával is harmonizál a felújított ozorai általános iskola ozora Elkészült az ozorai általános iskola külső homlokzata: nem csak tetszetős, de harmonizál az intézmény felett emelkedő Pipo várának látványával is. Az iskola tavaly kezdődött teljes felújítása egyébként még tart. A tervek szerint június közepén kerül a helyére az utolsó szög is. A községi léptékkel mérve nagyszabású munka 150 millió forintot emészt fel, az összeg zömét ROP pályázaton nyerte az önkormányzat.- Eddig két helyszínen tanultak a kisdiákok, a felújítás végeztével valamennyi osztály az újjáalakított épületbe kerül - tájékoztatott bennünket Schranz Istvánná polgármester. - Ez a változás pedagógiai és gazdasági szempontból egyaránt előnyös számunkra. Szerencsére Ozorán nem csökkent számottevően a gyermekek száma, így megmaradt az iskolánk. A létesítmény immár olyan, a szigorú EU- előírásoknak is megfelelő feltételeket biztosít, melyekről eddig diák és tanár - velem együtt - csak álmodhatott. ■ Á. Sz. nagyszokoly Jól sikerültek a borok Nagyszokoly környékén ebben az évben. Kiemelkedő évjáratra lehetett számítani előzetesen is a szőlősgazdák szerint. A kedvező időjárás és jó borkezelés megtette a hatását, a vörös- és a fehérborok is igazán finomra sikerültek az idén. A bírálóbizottság tagjai tizenhárom arany, tizenhárom ezüst és hét bronz minősítésű bort találtak a harminckilenc beérkezett minta között. A nagyszo- kolyi, magyarkeszi és felsőnyéki borbarátok köre immár hetedik alkalommal rendezett borversenyt. A házigazda ebben az évben Nagyszokoly volt, ahol Nagy Károlyné polgármester köszöntötte a verseny résztvevőit. Az idősek klubjában már szombat délelőtt elkezdődött a bírálat, az eredményhirdetésre pedig este került sor. A legjobb fehérborért járó díjat Pulics István vehette át. A legjobb vörösbort ebben az évben Kugler Henrik készítette, míg a különdíjat Debella László érdemelte ki. A legeredményesebb gazdák ajándékot is kaptak, ezeket a három település polgármesterei ajánlották fel és adták át az eredményhirdetésen. Az értékelés után kellemes vacsora mellett cserélték ki tapasztalataikat a szőlősgazdák. ■ T. Gy. ■ Hetedik alkalommal rendezték meg. Nagy Károlyné polgármester A vörös malomban ismét énekelnek a gyönki diákok GYÖNK A pokol mélyére invitálja a közönséget a gyönki Tolnai Lajos Gimnázium színjátszó csoportja. Ez az utazás kizárólag a világot jelentő deszkákon zajlik. A diákok ugyanis most próbálják azt a darabot, amely A vörös malom címet viseli. Molnár Ferenc színműve musical változatban kerül a publikum elé.- Diákjaink nagyon szeretnek énekeim, ezért döntöttünk úgy, hogy folytatjuk a zenés darabok hagyományát - tudtuk meg Veszprémi András pedagógustól, a színjátszó kör vezetőjétől. - A Valahol Európában és a Dzsungel könyve után ez a harmadik vállalkozásunk ebben a műfaj- , ban. Terveink szerint májusban, az írásbeli és a szóbeli érettségi között mutatjuk be a musicalt. A gyönki fiatalok Szamártestamentum című, középkori vásári komédiáját a zsűri különdíj- jal jutalmazta a dombóvári színjátszó találkozón. ■ Sz. Á. A Vályi Péter Szakképző Iskolában is megtakarításra számít Csuta Károly, az intézmény munkatársa NFT-ben ugyanis kiemelt szerepet kap a megújuló energiaforrások hasznosítása. A városban jelenleg, mintegy 80-100 millió forint közötti összeget fordítanak az intézmények fűtésére évente. Sok helyen ezek a költségek az egynegyedére csökkentek a geotermikus energia hasznosításával. Ribányi József már akkor elégedett lenne, ha sikerülne megfelezni ezeket a kiadásokat. Könnyen kiszámítható, hogy akkor évenként 40-50 millió forint maradna a kasszában. Ez pedig hatalmas megtakarítást jelentene a nehéz anyagi helyzetben lévő városnak. Természetesen még rengeteg előkészítő munkát igényel a geotermikus energia hasznosításának előkészítése. Meg kell vizsgálni, milyen hőmérsékletű vizet adnak a ter- málkutak és mennyi a hozamuk. Ugyanis figyelembe kell venni azt is, hogy a fürdő zökkenőmentesen üzemelhessen később is. Ha minden megfelelően alakul, első körben az önkormányzati intézmények fűtését oldanák meg ebben a formában. Akkor pedig, ha ez bevált, lehetőség lesz akár a lakosságot Is bevonni a geotermikus energia hasznosításába. Magyarország izotermikus térképe 2000 méter mélyen c c c c Telefon/fax: 74/573-980, mobil: 30/4747-186 TAUDKin/o http.www.tanibaukft.hu email: mfo@tambaukft.hu ISO 900 ]í i KC5NfORMITÁ$|-Építőipari kivitelezés (magas- és mélyépítés), gépbérlet, -Bontási munkák, betontörés,- Közúti áruszállítás, trélerezés,- Transzportbetongyártás, kiszállítás, pumpálás, zsákos anyagok, kavics- és zúzaléktermékek betonelemek, stb. Jól sikerültek az idei borok í 4 <