Tolnai Népújság, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-02 / 52. szám

2007. MÁRCIUS 2., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET WESSELY GÁBOR Besurranó kamionok a környezet védendő. Egy szál hóvirág eszmei értéke tízezer forint. Közeleg a nő­nap, és az éber hatóságok az idén is lecsapnak majd az illegális virágárus néni­kékre. A törvény nem isme­rete nem mentesít a törvény betartása alól. de nem mindenütt ilyen szi­gorú és éber az ellenőrzés. Nyugati határunkon 4800 tonna német háztartási hul­ladék érkezett szép hazánk­ba, észrevétlenül. Fuvaro­zók számításai szerint ez a szállítmány állagától, tömö- rítettségétől függően 250- 300 kamionra férhetett fel. Egy picit nem figyelünk, és hopp, máris beslisszol, be­surran az országba három­száz kamion, csurig rakva szeméttel. nem rossz bolt. Maga a fu­vardíj egy euró kilométeren­ként, amihez hozzájön 150 euró úthasználati díj. Két­ezer kilométeres oda-visz- sza utat számolva, több mint félmilliós költség kere­kedik ki, kamiononként. S gyanítható, hogy némi si­kerdíjat is leszaggattak a pi­lóták, mert az ilyen szállít­mányok célba juttatása bi­zonytalan kimenetelű vállal­kozás. Annál nagyobb a rizi­kó, minél éberebben védik a környezetet a célországban - a virágárus nénikéktől. Európa borvárosa hívja a vendéget Szekszárdra Bekerült az Európa borvárosa elnevezésű nagyprojekt Szek- szárd 2007-2008-as cselekvési ütemtervébe. A program még csak most körvonalazódik, de háttértágyalások már folynak - mondta érdeklődésünkre dr. Haag Éva alpolgármester. Szekszárdon egy új „telepü­lés”, Európa borvárosa szüle­tik, amely a szekszárdi bor vonzerejére épít. Az elképzelé­sek szerint a vendégváró terek egy része a város alatt, mint­■ Fellendülhet a Gemenc értékeire építő ökoturizmus is. egy pincerendszerszerűen kap majd helyet, a borospincék eredeti hangulatát idézve. Fö­lé négycsillagos szállodát ter­veznek, konferenciateremmel, wellness részleggel, üzletek­kel. A hazai és a külföldi bor­vidékeket borházak jelenítik meg eredeti építészeti stílus­ban. Ha mindez megvalósul, fellendülhet a Gemenc értéke­ire építő ökoturizmus. A pro­jekt megvalósítása pályázati pénz nélkül nem lehetséges. Az önerőt a tervezett kötvény- kibocsátásból tudják biztosíta­ni. Arra számítanak, hogy a képzett munkaerő iránti keres­let segít itthon tartani a tehet­séges fiatalokat - tette hozzá az alpolgármester. ■ 1.1. Az útépítők visszatértek Május 15-ig készül el a szekszárdi tehermentesítő út, most kilenc átereszt helyeznek a leendő útpálya alá. Fekete Károly építésveze­tő elmondta, a töltés süllyedése már a megengedett értéken belüli, ha helyükre kerülnek az átereszek, jöhet rá a pálya. Az átadási határidő május 15. Ké­pünkön Dubai Gábor brigádvezető (balról), Juhász János, Hegedűs Béla és Czirok Roland szereli össze a csapadék és talajvíz elvezetésére szolgáló csövet Kötvényben az új remény hiányzó milliók A bevételek növelésére nincs túl sok lehetőség A költségvetés réseinek be­tömésében a Tolna megyei önkormányzatok esetében új módszernek számít a kötvénykibocsátás. Szek- szárd után lehet, hogy Paks is ehhez folyamodik. Munkatársainktól- Nincs túl sok lehetőségük a te­lepüléseknek bevételeik növelé­sére - mondta lapunk érdeklő­désére Priger József könyvvizs­gáló. Az egyre több helyen gon­dot okozó költségvetési hiány csökkentésének ezen módszerei azonban nélkülözhetetlenek. Elég, ha csak a klasszikus bevé­telnövelésre, az adók emelésére gondolunk. Amit a legtöbb hely­hatóság ha addig nem, tavaly év végén kénytelen volt meglépni. Kézenfekvő megoldás az önkor­mányzati tulajdonban levő érté­kek eladása is. Nagyon sok helyen azonban mára már nincs mit ér­tékesíteni. Példa azért még akad. Tolnán az utóbbi időben egyelőre elvi lehetőségként felmerült a mű­velődési ház, esetleg a Hősök terei óvoda épületének eladása. Továb­bá a városi tulajdonban levő Kom­munális Kft. kisebbségi tulajdon- részének értékesítése. Priger József is osztja azt a né­zetet, hogy a települések pénz­ügyi gondjai alapvetően nem a rossz helyi gazdálkodásból, ha­nem az elégtelen állami finan­szírozásból adódnak. Ennek elle­nére van lehetőség plusz köz­ponti források megszerzésére is. Ilyenek a különféle intézményi társulások plusznormatívái is. Ezek fejében azonban gyakran népszerűtlen intézkedésekre kényszerülnek a települések. Léteznek egyedi ötletek is az önkormányzati kassza gyarapí­tására. Nagymányokon például az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormány­zatok megsegítését célozza az úgynevezett önhiki pályázati támogatás. Az önhikinek szi­gorú kritériumai vannak, azaz nem jár automatikusan a pénzügyi hiánnyal küzdő tele­püléseknek. És nem feltétlenül önkormányzati vállalkozások in­dítását tervezik. Ezek között van egy nyereségérdekeit cég alapí­tása. Konkrét elképzelés egy üz­leti alapon működő egészségház létrehozása is, amelyhez a köz­ség adná az épületet. Számos helységben azonban sem a saját bevétel növelése, sem a kiadások csökkentése nem elég a költségvetési egyen­súly eléréséhez. Ilyen helyzetek­ben csak a hitelfelvétel oldja meg az anyagi gondokat, de csak át­menetileg: a hitel kamataival nyilvánvalóan tovább nőnek az önkormányzat terhei. A kölcsönfelvétel a megyében még újnak számító formája a annyi, amennyit igényel az adott önkormányzat. tavaly A százkilenc Tolna megyei önkormányzat mint- egy negyven százaléka igé­nyelt önhikit az államtól. Negyvenegy település kapott ilyen támogatást, kettő kérel­mét elutasították. kötvénykibocsátás. Pakson teg­nap egy budapesti szakértő tar­tott előadást a témáról. Nem vé­letlenül, hiszen a helyi képvise­lő-testület a jövő héten dönt 2,1 milliárd forint értékű kötvény ki­bocsátásáról. A város tervezésre, pályázatok önrészére szeretné fordítani a pénzt, mert nem akar lemondani az uniós forrásokról a saját erő hiánya miatt. A fővá­rosi szakember szerint a köt­vénykibocsátással általában a nagyobb városok élnek. A köt­vény kamatterhei hasonlóak az önkormányzatok számára elér­hető fejlesztési hitelekével. A kötvény előnye a rugalmasság, hátránya, hogy kevésbé nyomon követhető. A szekszárdi közgyűlés már döntött kétmilliárd forintnyi köt­vény kibocsátásáról, tizenöt éves futamidőre. Ebből 1,3 mil­liárd forint kell az eddigi hitelek kiváltására és a kifizetetlen számlák kifizetésére. Hétszáz­millió forintot pedig lekötnek és szükség szerint használnak fel belőle pályázati önerőre. A köt­vénykibocsátástól azt is remé­lik, hogy csökken a város éves kamatterhe. Az önhiki sokak számára az utolsó szalmaszál Kelta sírokat rejt az Mfros vonala ásatások Május végéig 12 ezer négyzetméteres terület vár a régészekre 1 Szabó Zoltán régésztechnikus egy Bátaszék mellett feltárt sírt térképez fel bátaszék Megkezdődtek az ása­tások a készülő Mó-os autópálya vonalán Bátaszék környékén. A régészek egy hete álltak neki a munkának, és május 31-ig mint­egy 12 ezer négyzetméteres te­rülettel kell megbir­kózniuk - tájékoz­tatta lapunkat Osz­tás Anett régész. Ed­dig elsősorban a Ó800 éves lengyeli kultúra, vala­mint a kelták ókori jelenlétére utaló nyomokat, épületmaradvá­nyokat, sírokat találtak. A mun­kát nehezíti az időjárás, az agya­gos föld és a talajvíz. Dr. Gaál At­tila, a Wosinsky Mór Megyei Mú­zeum igazgatója elmondta, a leg­több területen március 19-én Már tárgyal­nak az északi szakaszról is. kezdik meg a munkát, csak ott vannak előnyben, ahol a talajvi­szonyok már megengedték a kezdést. Később Őcsény térségé­ben Árpád-kori, őskori leleteket, a Sió északi partján egy sok sírt számláló temetőt, a déli partján pedig év közben egy avar tele­pülést tárnának fel. Az elsőbbséget élve­ző területeken június végéig, másutt szeptemberben kell befe­jezniük a munkát. Már tárgyal­nak a szerződésről az északi, Dunaföldvártól Tolna-Mözsig tartó szakaszra is, amely az ős­kortól a középkorig tartó idősza­kot felölelő, erős „római me­zőnyt” ígérő leleteket rejt. ■ H. É. 3 HÍRSÁV A Volent-öbölben is nevet adnak az utcáknak fadd Nevet kellene adni a faddi Volent-öböl utcáinak. Ezt javasolta a legutóbbi faddi testületi ülésen Bényi András, az üdülőhelyi bi­zottság elnöke. A népszerű holtágparti üdülőhelyen mintegy tíz utca van. Elne­vezésükhöz az ottani ingat­lantulajdonosok véleményét is kikérnék, (sk) Egy alapítvány lesz a kettőből Pakson Paks Megszűnik az 1997- ben alakult Együtt a Ka­tasztrófavédelemért Közala­pítvány. A kuratórium man­dátuma 2007. március 10-én lejár, de a tagság úgy véli, nem indokolt a közalapít­vány működtetése. Az ön- kormányzat azt tervezi, hogy a szervezetet a Paks és Környéke Mentéséért Ala­pítvánnyal egyesíti. A két alapítvány vagyona így ösz- szeolvad. (vt) A hegybíró segítséget is nyújt a kérelmekhez szekszárd Hétfőtől a szo­kottnál is nagyobb a forga­lom a borvidék hegyközsé­geinél, mert megjelent a szerkezetátalakítási támoga­tási pályázat. A kérelmeket március 30-ig fogadja a Me­zőgazdasági és Vidékfejlesz­tési Hivatal. Minden eset­ben egyéni tervet kell készí­teni, a legkisebb támogatha­tó terület 0,25 hektár. A hegybírók az igazolások ki­adásán túl felvilágosítással is szolgálnak, (mi) Kelemen Erika és Szikrai Péter Régiós bizottság tagja lett a közgyűlési alelnök szekszárd A Dél-dunántúli Regionális Külkapcsolati Bi­zottságának tagjává válasz­tották Kapitány Zsoltot, a Tolna megyei közgyűlés alel- nökét és Nadrai Norbertét, a kaposvári polgármesteri hi­vatal titkársági igazgatóját. A tanács egyhangú szava­zással döntött, (ti) Használatba kapja a lovasegyesület a pályát tolna A Mözsi Lovasegyesü­let 2012-ig használatba kap­ja az önkormányzattól a mözsi lovaspálya területét. A haszonkölcsön szerződéssel lehetővé válik, hogy az egye­sület fejlessze a pályát és környékét. így a lovasverse­nyeket, illetve a mözsi falu­napot is kulturáltabb körül­mények között lehet lebo­nyolítani. (sk) @ további hírek: www.toi.nainepujsag.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom