Tolnai Népújság, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-01 / 51. szám

2007. MÁRCIUS 1„ CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI - BULVÁR - TV-MUSOR 11 Rúzsa Magdi képviseli hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon A Megasztár győztese, Rúzsa Magdi képviseli hazánkat a hel­sinki Eurovíziós Dalfesztiválon. A közszolgálati műsorszolgálta­tók nemzetközi zenei versenye két részből áll, az elődöntőt május 10-én, a döntőt pedig két nappal Rúzsa Magdi az év felfedezettje később rendezik. A versenyen fellépők sorrendjét a házigazda finnek sorsolás alapján döntik el. Az előadás után minden egyes jelöltre sms-en és telefonon lehet szavazni. A döntőbe 24 ország jut be, de csak 10 helyre szavazhatnak a nézők, ugyanis a szervező or­szág és az EBU (European Broadcasting Union) tag- ; szerve7.eteinek versenyzői - akik a tavalyi versenyen a I legmagasabb pontszámot ér- *■ ték el - automatikusan bejut nak a döntőbe. Bandó mint tananyag verseskötetek A humorista most aktívabb, mint valaha Színész, író, költő, bölcselő: a humorista Nagy Bandó András annyiféle dologgal foglalkozik egyszerre, hogy az ember kezdi azt hinni, az idő elnyújtásának tech­nikájára is rájött. Dián Tamás- Többet szerepel a köny vei és a színészet ka|v csőn, mint humoris- J taként. Ismerősei szerint valóságos re- neszánsz ember lett önből. Most hányféle dolgot csinál egy­szerre? fcä» A könyvhétre jelenik „ ilfe meg Nagy Bando leg- újabb kötete ... //> : I I í, .- látszom A Gézagyerek című színdarabban, egy hónap múlva bemutatom az Orfűi medvehagy­ma kincseskönyvet. Ebben tudó­sok és ismert emberek írnak er­ről a páratlan növényről, amely ilyen mennyiségben csak errefe­lé, Baranyában terem. A medve­hagyma egyesíti a fokhagyma, a spenót és a sóska összes jó tulaj­donságát. Én spéciéi Micimackó szemszögéből írok róla. jjfot - Jól sejtem, hogy az aktuális tenni­valók között ez .......... még csak az I „előétel”? ’ T“"” f - Valóban, hi- || szén A szalontüdő című novellámból készült és Szirmai Márton által rendezett kisfilm tavaly a Kiritikusok fődí­ját kapta, s több külföldi feszti­válra is kikerül. A Sosemvolt Toscana című könyvem megfil­mesítése is a legjobb úton jár.- Jól tudom, hogy ez a műve tananyag lett?- Majdnem. A szegedi orvos- egyetem magatartástudományi csoportjának hetven hallgatója választotta tanatológiai dolgoza­tának anyagául. Amire ön gon­dol, az a Madarak tolláról című kötetem, amelyből épp egy tucat­nyi vers került be az alsós tan­könyvekbe. A Fából vasparipát és a Gyöngykaláris című könyveim költeményeit a pécsi Szélkiáltó, a zalaegerszegi Énekmondók, a szekszárdi Holló és a fővárosi Palinta együttes zenésítette meg, de öt vers ott van Halász lutka, egy pedig a Republic repertoárjá­ban is. A negyedik, a Szappanbu­borék című verseskötetem a könyvhétre jön ki, s mivel az idén hatvanéves leszek, ebben éppen hatvan vers szerepel majd.- Furcsa pár beszéd címmel Sándor Györggyel beszélgető­könyvük jelenik meg. Hogy jön létre egy ilyen kötet?- Nyolc estén át beszélgettünk a pécsi Harmadik Színházban, ezek szerkesztett változata kerül a könyvbe. Az elmúlt években ránk nyomott bélyegeket szeret­nénk lesöpörni, megmutatva, hogy nézeteink valóban nem tel­jesen azonosak, de akkor is fon­tos számunkra a megértés, a ba­rátság és az egymás tisztelete. Le kell vetkőznünk az előítéle­teinket, s nem a másikban látott rosszra, hanem a benne feltéte­lezett jóra kell koncentrálnunk. Nagy Bandó András SZÜLETETT: 1947. november 12. pályája: Humorfesztivál-győzelem (1982), Mikroszkóp Színpad (1982-1983), 1983 óta szabadúszó. elismerései: Karinthy-gyűrű (1988), Arany Szalmaszál (1996), A Hajléktalan Emberért Díj (2006). könyvei: Úton-útfélen, Könyv azoknak, akik utálnak olvasni, András könyve 1-2., ízes beszéd, Madarak tolláról, 330 HalQ, Fából vasparipát, Sosemvolt Toscana, Gyöngykaláris. hobbija: karikatúra-rajzolás, síelés, teniszezés. Kigyulladt a kamion kereke a 6-os főúton tolna határában, a 6-os főúton, tegnap reggel kigyulladt egy kamion kereke. A lángokat a szekszárdi tűzoltók gyorsan eloltották. A kamion a kerékcsere után folytathatta az útját. Párbajban sérült meg egy kínai nem kirabolták, hanem párbajban sérült meg az a 17 éves kínai kamasz, aki vasárnap szerzett súlyos sé­rüléseket a Népliget terüle­tén. A fiatalember először azt mondta a rendőröknek, rablók támadták meg. [»Tf| I min IXiiiJ A megyei rendőrkapitányok fogadóórái márciusban: szekszárd: dr. Varga Péter 6-án, 14-15. bonyháD: dr. Marcsek Sán­dor 7-én, 14.30-15.30. dombóvár: dr. Szíjártó Ist­ván 12-én, 14.30-15.30. paks: dr. Kuti István 28-án, 9-11. tamási: Bognár Péter 8-án, 9-11. Dr. Soczó László megyei rendőrfőkapitány minden negyedév utolsó hónapjának utolsó csütörtökén 10 órától 11-ig tart fogadóórát. H H *0 H 'W fi 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli Ébresztőshow 10.05 Receptklub (ismétlés) 10.15 Top Shop 11.20 Receptklub 11.35 Egy rém rendes család © (amerikai vígjátéksorozat) 12.00 Híradó 6.00 Alexandra-pódium © Kulturális magazin 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.10 Szóda Telefonos játék 10.25 Teleshop 11.45 Alfred Hitchcock © 12.45 Észbontó 5.50 Nap-kelte 9.00 Szempont (ismétlés) © 9.55 Mit főzzünk ma? 10.10 Szívtipró gimi © (ausztrál sorozat - 40/29.) 11.10 Titokzatos Násztya (orosz-am. sor. -127/50.) 12.00 Híradó 5.50 Nap-kelte 9.00 Eltolt határok- kitoloncolt népek 10.05 Srpski ekran 10.35 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 6.00 TV Shop 7.00 Lety, a csúnya lány © (mexikói sorozat) 8.00 Baywatch © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (ismétlés) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Dowling atya nyomoz © 6.00 Reggel 8.00 Agora 8.30 Hol vagyon a földnek... 9.00 Kikötő (ismétlés) 9.20 Kézművek 9.25 Benyovszky Móric 10.05 Külvárosi rendőrök 11.00 Élő egyház (ismétlés) 6.00 Fapados utazások 6.35 Alexandria csodái 7.40 Guruló büfé 8.10 Kiskorúak egészsége A szorongás 9.15 Az első múmiák © 10.15 Kimerülő erő © 11.15 Legény-lakás 'H fi 12.15 A nagy átverés © (francia vígjáték, 1963) 83' Fsz.: Louis de Funes 13.45 06-91-334-334 15.00 Disney-rajzfilm 15.30 Te vagy az életem 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 13.45 Zűrzafír, avagy hajsza a Kék Tapírért (amerikai vígjáték, 1977) 15.30 Lisa csak egy van © 16.30 Bűbájos boszorkák © 17.30 Doktor House © (amerikai sorozat) Fsz.: Hugh Laurie, Lisa 12.15 Tv-taxi (ismétlés) 12.30 Rondó 12.55 Együtt 13.25 Lapozó © 13.50 Abszolút (Ismétlés) 14.20 Krém 15.25 Önök kérték! (ismétlés) 16.15 Quinn doktornő © 12.30 Feszti körkép 13.00 Mai építőmesterek 13.25 A törvény kötelez 13.55 Magyar évszázadok 14.15 Willy Brandt 15.00 Segítünk! 15.30 A múlt rétegei 16.00 Válaszd a tudást! 12.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 13.10 Magnum © 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Dowling atya nyomoz © 17.25 Vészhelyzet © 11.30 Kívánságkosár 14.25 A GEO bemutatja-Árral szemben 14.55 Akadémiai műhelyek 15.15 Állatbarát (ismétlés) 15.45 Skippy kalandjai 16.10 Összefogás földközelben 16.30 Teázzon a Kor Kontrollal! 12.15 Görög népek, görög ízek (1-2.) 13.25 Ölni azéletért © Hidegvérű gyilkosok 14.25 Fapados utazások Buszozás Új-Kaledóniában 15.00 Telefortuna 16.05 Guruló büfé (2.) B (A H 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Legyen ön is milliomos! 19.45 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.25 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.10 Gálvölgyi-show © Szórakoztató magazin 21.45 Kész átverés! © 22.50 Házon kívül Heti magazin 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Aktív Magazin © 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen 21.00 Időzsaru © (amerikai akciófilm, 1994) R.: Peter Hyams Fsz.: Jean-ClaudeVan Damme (Max Walker), Mia Sara (Melissa Walker) 17.00 Múltidéző Vitrayval 17.15 Híradók 17.35 Jog-alap 17.40 Bűvölet© 18.40 Tv-taxi 19.00 Híradó Sporthírek. Időjárás 19.40 Gőg© (olasz sorozat »26/15.) 49' 20.40 A csillagjegyek ura © (francia sorozat - 10/7.) 48' 17.30 Az egyiptológia úttörői © 18.00 Klikkerek © 18.25 Esti mese 18.35 Membrán 19.00 Híradó este. Sport 19.45 TS - Kiel-Veszprém Bajnokok Ugája kézilabda-mérkőzés 21.50 Kultúrház 22.20 Testvéred feleségét (dán film, 2004) 18.30 Rózsaszín párduc 19.00 Benny Hill (angol sorozat) 19.30 Vidióták © (magyar show-műsor) 20.00 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 21.05 Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.05 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 17.00 Világunk 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Külvárosi rendőrök © (olasz sorozat-48/21.) 20.00 Az elveszett ékkövek titka © (angol tévéfilm, 2000 - 2/2.) 21.15 Híróra 16.40 Apamplonai bikafuttatás © (dokumentumfilm) 17.40 Számsztori (ismeretterj. film) 18.50 Nigella, Jamie és a többiek © 19.45 Állatorvosok útinaplója (francia természStsor. Ausztrália 20.45 Kutyasuli 'H 23.20 Figyelők © (amerikai krimisorozat) 0.15 Reflektor© 0.30 Infománia © 1.00 Egy rém rendes család © 1.30 Odüsszeia (amerikai kalandfilmsorozat) 23.00 Tények este 23.30 Strucc © Esélyegyenlőségi magazin 24.00 Magnólia © (amerikai film, 1999) 121' Fsz.:Tom Cruise, Julianne Moore, Felicity Huffman 21.35 Múlt-kor 22.05 Panoráma © Világpolitikai magazin 22.35 Csütörtök este 23.05 Kultúrház 23.50 Pengető Világsztárok az A38 hajón 0.15 Halló, halló! © (angol vígjátéksor. - 83/24.) Fsz.: Gorden Kaye 0.40 Nanlr 0.45 Záróra 1.30 Kodály 125 1.35 Nap-nyugta 23.05 A holtsáv © (amerikai-kanadai sorozat) 0.05 Start (ismétlés) 0.35 A szex bajnokai © (amerikai erotikus sorozat) 1.10 Miami helyszínelők 2.10 A helyszínelők 22.20 Halálos szívdobbanás © (francia film, 2005) 107' 0.10 Chalaban-koncert 0.40 Embernek születtem én (magyar versösszeáll., 2002) 1.35 Üzenet a Volga-partról (magyar játékfilm) 21.50 Baleseti helyszínelők (1.) © 22.50 Rejtélyek vonzásában (am. ismeretterj. sorozat) Az 51-es terület 23.50 Brit háborús hősök 0.55 Irány a nagyvilág! © 21.10 Gálvölgyi-show szórakoztató magazin 24.00 Magnólia amerikai film 20.40 A csillagjegyek ura francia sorozat 22.20 Testvéred feleségét dán film 20.00 Nyomtalanul amerikai krimisorozat 14.25 A GEO bemutatja... német sorozat 18.50 Nigella, Jamie., ismeretterjesztő film 'O HÍ MAGYAR ATV 12.00 Hírek. 12.15 Esti gyors, ismétlések. 1430 Vetítő: ítéletlenül. 16.05 Soraié. 1630 GyógyHír. 17.00 Híradó. 17.30 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. 19.30 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 20.30 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. 21.35 Talking Movies. 22.05 Garázs. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 2330 Esti gyors 11.05 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi kony­hája. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Játszma! 1635 Aeramagazin. 17.05 Laci bácsi konyhá­ja. 17.35 Természetfilm. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 A nő he­lye. 21.00 Friderikusz most 22.05 Az amerikai mozi. 23.10 Játszma! 020 700-as klub 14.00 Játékháló. 15.00 Apehanger. 1530 Doku­mentumműhely. 16.00 Játékháló. 17.00 Kábel­világ 1730 Nyitott Egyetem. 18.00 Dokumen­tumműhely. 18.30 Cupido és Kate (am. film). 2020 Jog-alap. 2030 Hírháló. 21.00 A pokol konyhája (am. film). 23.00 Pusztító idegen (am. akciófilm). 1.00 Mindölökké Júlia! 2.00 Híiháló BUDAPEST TV 8.00 Musical varázs. 9.00 Közvetlen ajánlat 9.45 Tele-jósda. 10.50 Közvetlen ajánlat. 1150 Híradó. 12.00Tele-jósda. 13.00 Közvet­len ajánlat 14.00 Füben-fában orvosságvan. 15.05 Híradó. 15.45 Magyarország nagyító alatt(ism.). 16.45 Pénzeső. 18.00Tele-jósda. 1930 Esti híradó. 20.00 ATenkes kapitánya. SPORT1 MSC0VEBY 8.45 Holland labdarúgás. 10.15 Gillette World Sports. 10.45 K. O.Tv. 11.45 Portugál-olasz lab­darúgás. 15.15 Kosárlabda-magazin. 15.45 Hor­gászsport 17.45 Sporthorgászat 1830 Olasz lab­darúgás. 1930 Mai helyzet 19.45 Zuhanyhíradó. 20.45 Spanyol labdarúgás. 23.15 Kosárlabda, NBA. Washington-Miami. 1.15 Olasz labdarúgás 6.00 Rajzfilmek. 16.30 Charley és Mimmo. 16.35 Thomas, a gőzmozdony. 16.45 Mondó- kák. 16.50 Bicsi bocs kalandjai. 17.00 Tom, a nagy utazó. 1735 Fixi, Foxi és barátaik. 17.50 Bingés Bong. 18.00 Bibi Blocksberg. 1835 Ma­ya és Miguel. 18.50 Mini News. 19.00 Mihaela. 19.05 Simsala Grimm. 19.30 Sharon naplója 12.00 Az építőipar királyai. 13.00 Roncsfuta­mok. 14.00 Brainiac. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszeregy ilyetvezetni! 17.00 Amerikai hotrodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állító­lag. .. 20.00 Ember alkotta csodák. 21.00 A nul­ladik óra. 22.00 FBI-akták. 23.00 Roncsból luxusautót 24.00 Túszejtés a színházban 4 4 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom