Tolnai Népújság, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-06 / 31. szám

2007. FEBRUÁR 6., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI - BULVÁR - TV-MUSOR Több százmilliós táppénzcsalás kísérlete a vád a megyei bíróságon A médián túl is van élet eltűntek Kosa L. Adolfnak még a lakásában sincs televízió Szövevényes és meghökkentő bűnügyet tárgyalt tegnap első fo­kon a Tolna Megyei Bíróság. A két vádlott a Pest, a Győr, a Szolnok és a Tolna megyei társadalombiz­tosítási igazgatóság, illetve az adóhatóság átverésével igyeke­zett óriási táppénzhez jutni. Az ügy másodrendű vádlottja 2002 január 1-jén kötött munka- szerződést társával. Akkor nem, de 2004 nyarán visszamenőleg bejelentette a férfit, és 153 millió 690 ezer 761 forint táppénzala­pot igazolt számára. Később az el­sőrendű vádlott, mint az egyik társaság képviselője jelentette be magát a társadalombiztosításnál. Jövedelmét önellenőrzéssel mó­dosította. A bevallott több mint 303 millió forinthoz tartozó sze­mélyi jövedelemadót azonban nem fizette be. Társa a betéti tár­saságok székhelyét és adóbeval­lásait módosítgatta, de a hiányzó adót sosem fizette be. A vádlottak a vizsgálat során nem tudták iga­zolni, hogy ennyi bért volt miből kifizetni. Ha nem buknak le, az első rendű vádlott több mint 193 millió forint táppénzt és majd­nem 92 ezer forint havi rokkant­nyugdíjat kapott volna. Az ügyészség a két férfit többek kö­zött különösen nagy kárt okozó csalás kísérletével vádolja. A vád­lottak a tegnapi tárgyaláson írás­ban adták be védekezésüket. A tárgyalást elnapolták. ■ Ihárosi Bármily furcsán hangzik, a médián kívül is van élet. Kosa L Adolf legjobb dönté­sének tartja „kiugrását” a hírességek közül, Gianni Annoni számára az étter­mei a legfontosabbak, Fonyó Barbara pedig amondó: ő mindig is színésznő volt Dián Tamás Sokak számára vonzó lehetőség a hírességek közé tartozni - még­is vannak, akik nem sajnálják, hogy kikerültek a sztárok közül. Kosa L. Adolf például évekig a kereskedelmi rádiózás egyik kedvenc műsorvezetője volt, tele­víziós vetélkedőket is vezényelt. Aztán egyszer csak gondolt egyet és egész addigi életének hátat fordított. „Úgy éreztem, a média világában már nincsenek szá­momra vonzó célok - emlékezett vissza. - A szórakoztatóipar egy óriási mókuskerék a fejlődés leg­csekélyebb esélye nélkül. Meg le­het nézni a kereskedelmi televí­ziókat, az utóbbi években alig változtak. Ezért először csak részmunkaidőben kezdtem egy üzleti vállalkozásba, majd ami­kor láttam, hogy működik, kilép­tem a média világából.” Kosa L. Adolf saját állítása szerint ezzel J élete legjobb döntését hozta. I Mint mondta, most a saját maga Kosa L. Adolf megunta a média mókuskerekét, ezért vette a kabátját ura, s anyagilag is sokkal jobban járt. „A médiában van egy pla­fon, ami fölé sohasem lehet ke­rülni - mondta. - Az üzleti élet­ben ilyen nincs, és ezt nagyon él­vezem. A mai napig megkeres­nek, hogy nem mennék-e vissza, de az igazság az, hogy az elmúlt pár évben alkalmatlanná váltam a médiabeosztott szerepére. Még a lakásomban sincs bekötve a te­levízió, rádiót pedig egyáltalán nem hallgatok.” Egy ideje az olasz származású Gianni Annoni is eltűnt a képer­nyőkről. Mint mondta, épp pihen. „A tévézés elhasználja az embert, kellenek a szünetek - jelentette ki. - Egyébként is van elég teen­dő az éttermeimben. Ha választa­ni kell a médiaszereplés és a vál­lalkozásaim között, biztos az utóbbi mellett döntök. A fehér ab­rosz mellett ugyanis közvetlenül találkozhatok az emberekkel.” Fonyó Barbara színésznőként került képernyőre, ám mivel ezt csupán kirándulásnak tekintet­te, egyáltalán nem rázta meg, amikor kikerült a média világá­ból. „Nagyon élveztem a televí­ziós szerepléseket, de nem vol­tak elvonási tüneteim - mondta. - Nekem a színpad az életem, ott valósítom meg önmagam. Most is írnak rólam az újságok, a szenzációra éhes bulvárlapok érdeklődése viszont egyáltalán nem hiányzik.” Szabálytalanul átkelő párt gázolt a teherautó egy férfit és egy nőt gázolt el egy teherautó Budapesten, a Roosevelt tér és az Erzsébet híd között. Az idős pár nem a gyalogosátkelőn ment át, ami­kor a tehergépkocsi elütötte őket. A nő a helyszínen életét vesztette, a férfi még élt, ami­kor a mentősök odaértek. Fegyverrel raboltak bankot Budapesten EGY BASEBALLSAPKÁS férfi ki­rabolt egy bankot tegnap kora délután Budapesten, az And- rássy úton. Az elkövető fegy­verrel kényszerítette ki a pénz átadását, majd autón elmene­kült. Ugyanezt a pénzintézetet egy hónapja már kifosztották. ■ TRAFFIPAX | .. ............ .. ..... Id őpont Helyszín 7.30-10.00 64-es főút, Simontornya 10.30-11.30 61-es főút, Simontornya 12.00-12.30 61-es főút, Tolnanémedi 6.30-8.00 Várdomb 8.15-9.00 56-os főút, 19-es km 9.00-10.00 Bátaszék, Furkótelep 10.40-12.00 Pörböly 12.15-13.15 56-os főút, 32-es km 14.20-14.50 6-os főút, 142-146 km 15.00-15.40 65-ös főút, 1-6 km 15.50-18.30 Harc, Zomba 18.50-19.30 6-os főút, 137-142 km 19.40-20.40 Szekszárd, tehermentesítő út 2007. FEBRUAR 6., KEDD ¥IftKAT3 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli Ébresztóshow 10.05 Receptklub (ismétlés) 10.15 Top Shop 11.20 Receptklub 11.35 Egy rém rendes család © (amerikai vígjátéksorozat) 6.00 Babavilág 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Szóda Telefonos játék 10.00 Teleshop 11.35 Alfred Hitchcock © (am. krimisor. - 1985-1989) 12.20 Telefonos vetélkedő 5.50 Nap-kelte 9.00 Főtér 9.55 Mit főzzünk ma? 10.05 Szívtipró gimi © (ausztrál sorozat - 40/12.) 10.55 Hebrencs (amerikai rajzfilmsorozat) 11.10 Titokzatos Násztya 5.50 Nap-kelte 9.00 Magyar évszázadok 9.25 Az ördögszántotta hegy (természetfilm) 9.50 Kívül-belül 10.00 Álarcosbál 10.30 Iskolapélda 11.25 Végtelen tér 6.00 TV Shop 7.00 Lely, a csúnya lány © 8.00 Baywatch© 9.00 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisor., ism.) © 10.00 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Petrocelli © 6.00 Reggel 8.00 Agora 8.30 EU-járat 9.00 Kikötő (ismétlés) 9.20 AutóKözlekedés (ism.) 9.40 Párizs varázsa 10.00 Derrick © 11.00 Isten kezében (ism.) 6.00 Bob Geklof Afrikában 6.40 A Broadway (2.) © 7.45 Zamatos Európa (2.) 8.20 Gyermekek bolygója 9.30 Ki hitte volna? (6.)© 10.25 A megközelíthetetlenek 11.25 Jamie menzája (1.) © 12.25 Kölcsönkonyha visszajár 12.15 Rövid pórázon © (amerikai vígjáték, 1998) Fsz.: Luke Wilson 13.50 06-91-334-344 15.05 Disney-rajzfilm 15.35 Isteni sugallat © 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 13.20 Isthar© (amerikai vígjáték, 1987) Fsz.: Dustin Hoffman 15.30 Lisa csak egy van (német sorozat) © 16.30 Bűbájos boszorkák © 17.30 Everwood 18.30 Tények Hírműsor 12.30 Nemzetiségi magazinok 13.25 Múlt kor 13.55 Dob + basszus 14.25 Magyar elsők 14.50 Katolikus krónika 15.30 Csináljuk a fesztivált! 16.25 Quinn doktornő © 17.15 Híradók 12.30 Teadélutánok 13.00 Magyar évszázadok 13.20 Kilátás a Nagy-Kopaszról 14.15 Emlékjelek 15.05 Kívül-belül 15.10 „Idejevanatáncnak...” 15.40 Magyar évszázadok 16.00 Válaszd a tudást! 12.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) © 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Petrocelli © 11.30 Kívánságkosár 14.00 Talpalatnyi zöld (ism.) 14.25 A fény dicsérete (spanyol sorozat-6.) 14.55 Kézjegy 16.05 Skippy kalandjai (ausztrál sorozat) 16.30 Szövetségben a fákkal 13.35 Bújj a bőrükbe! (5.) Japán makákók 14.20 BobGeldofAfrikában© A kakaó földjén - Ghána és Bhután 15.00 Telefortuna 16.00 Zamatos Európa (2.) Litvánia Cfi H 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) © 19.35 Legyen ön is milliomos! 20.10 Fókusz© 20.40 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.15 Megszólít az éjszaka © (am. thriller, 2002) 109' Fsz.: Richard Gere 23.30 XXI.század© 19.00 Aktív Magazin © 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.10 A sárkány karmaiban © (olasz krimisorozat) 99' Fsz.: Pietro Sermonti, Hans Werner Meyer, Amy Chow 22.15 Atomhajsza © (amerikai thriller, 2003) 84' James Mills könyve alapján Fsz.: Katherine Heigl 17.35 Bűvölet© (olasz sorozat-199.) 56' 18.35 Jogalap 18.40 Tv-taxi 18.55 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 Önök kérték! 20.40 Kedd 21 21.40 Titkosszolgálat - MI-5 < (angol sorozat - 46/4.) 17.30 Érzékeny ifjúság © (francia ifjúsági sor. - 49.) 18.00 Klikkerek© 18.25 Esti mese 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este. Sporthírek 20.10 Koreszmék és táborok (magyar dok.-film) © 21.10 Kultúrház 17.25 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 18.30 Rózsaszín Párduc (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 19.30 Vidióták © (magyar show-műsor) 20.00 Szexi kamera 21.05 A helyszínelők © (amerikai krímisorozat) 17.00 Világunk 17.45 A házigazda ajánlja 18.00 Híradó. Sporthírek 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Külvárosi rendőrök (olasz sorozat - 48/11.) © 20.00 Szurámi vár legendája (grúz film, 1986)® 21.30 Híróra 16.35 Genetikai mozaik (ism. sorozat) 17.45 Ősvilági kaland © (ism. film) 18.40 Merész régész (ism. sorozat) 19.40 Mars kontra Vénusz (ismerett. film, 1-2.) © 21.00 Híresek és gazdagok (9-10.) *9 'H 0.05 Az elnök emberei © (amerikai sorozat) 1.00 Reflektor © 1.15 Az elveszett gyermek © (amerikai film, 1992) 90' Fsz.: Beverly D'Angelo, Dana Ivey, Michael McGrady 2.50 Fókusz (ismétlés)© 23.55 Alexandra pódium 0.30 Tények este 1.00 Siker, pénz, csillogás © (amerikai sorozat) 1.50 Max © (magyar-kanadai-angol film) 3.45 Aktív (ismétlés) © 22.35 Kedd este 23.05 Kultúrház 23.35 Hírek. Időjárás 23.40 Sporthírek 23.50 Meggyanúsítva © (amerikai-francia thriller) Fsz.: Gene Hackman 21.40 Kelj fel, Jancsi! (magyar film, 1999) 80' © 23.05 Halló, halló! © (angol vígjátéksor. - 83/7.) 0.35 Szent István Vándorlás Az országos kék túra mentén 1.00 Klikkerek 22.05 Az áruló csókja © (amerikai krimi) Fsz.: Gil Bellows, Caria Gugino, Alan Rickman 24.00 Kukkotok © 0.30 A helyszínelők 22.30 A fény ösvényei (magyarfilm, 2005) 90' © 24.00 Teremtő szorgalom (magyar ismeret­terjesztő film) 0.10 Duna Mozi (magyar szór. műsor, 2006) 22.05 Mesél a sivatag (ismerett. sor., 1-2.) 23.15 Irány a nagyvilág! © Karnevál Rióban 0.15 Blenheim © (angol ism. sorozat) Egészen a Dunáig 0.05 Az elnök emberei amerikai sorozat 13.20 Isthar amerikai vígjáték 23.50 Meggyanúsítva amerikai-francia thriller 17.30 Érzékeny ifjúság francia ifjúsági sorozat 22.05 Az áruló csókja amerikai krimi 14.25 A fény dicsérete spanyol sorozat 23.15 Irány a nagyvilág! francia útleíró sorozat HALOZAT BUDAPEST TV 12.00 Déli hírek. 12.15 Pálya, ismétlések. 15.05 Visszhang. 16.05 Keresztmetszet. 17.00 Híradó. Sport. 1730 Csintalan. 1830 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 1930 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 2030 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.2135 BBC Click. 22.05 Vörös és fehér. 22.40 BBC-híradó. 23.05 lapzárta. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Játszma! 1635 Speed Limit 17.05 Laci bácsi konyhája. 1735 Egészség­ábécé. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Civil a pályán. 21.00 Friderikusz most 22.05Találjunk ki egy orszá­got! 23.10 Játszma! 020 Vidám vasárnap 15.00 Játékháló - telefonos játék. 16.00Termé- szetfilm. 17.00 Dokumentumműhely. 1730 Brill 20 magazin. 18.00 NyitottEgyetem. 1830 Csoda a mélyben (német kalandfilm). 2020 Jogalap. 2030 Hírháló. 21.00 Kalózjárat (né­met akciófilm). 23.00 HamuCipőke (fr.-am. vígjáték). 1.00 Mindörökké Júlia! 9.00 Közvetlen ajánlat. 9.45 Tele-jósda. 10.50 Közvetlen ajánlat. 11.50 Híradó. 12.00 Tele-jósda. 13.00 Közvetlen ajánlat. 14.00 Hívja a 112-őt! 15.00 Délutáni híradó. 15.45Tele-jósda. 17.00 Mesezug. 17.45Te- le-jósda. 1930 Esti híradó. 20.00 HölgySza- lon. 21.30 KaschmirGold. 22.05 Pénzeső. 830 Mai helyzet. 8.45 Holland bbdarúgás. 10.15 NSAJunior. 11.45 Aranypillanatok. 1200 Holland labdarúgás. Ajax-Feyenoorti. 15.00 Amerikai futball. 19.15 Mai helyzet. 1930 Hor­gász-magazin. 20.15 Kosáriabda-magazin. 20.45 Labdarúgás (U21). Anglia-Spanyol- ország 23.15 Férfi kézllabda-vb.Döntö. 6.00 Rajzfilmek. 16.05 Maya és Miguel. 1630 Sam, a tűzoltó. 16.40 Pettson és Findusz. 16.55 Pingu. 17.05 Játsszunk a Szezám utcában! 1730 Andersen, a mesemondó. 17.55 Bingés Bong. 18.05 Az elsüllyedt vilá­gok. 1830Anit kiskacsa és én. 19.00Találjuk ki együtt, apu és én! 19.05 Arthur. 14.00 Túlélték... 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni!. 17.00 Hot rodok. 18.00 Amcsi motorok. 19.00 Állító­lag... 20.00 Gigászi építmények. 21.00 Megrázó történetek. 22.00 Bűnös vagy ár­tatlan? 23.00 Motorkerékpár-építő vb. 24.00 Hogyan történhetett a baleset?

Next

/
Oldalképek
Tartalom