Tolnai Népújság, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-15 / 39. szám
16 2007. FEBRUAR 15.. CSÜTÖRTÖK - XVIII. ÉVFOLYAM 39. SZÁM MA7AIK ízlésére erősen hatott rockzenész férje, aki rajongója a vad hippi stílusnak KATE HUDSON LÁTTAM F. KOVÁTS Állat az emberben AKADNAK, akik vitatják Darwin származáselméletét. Pedig épp a minap olvastam, hogy egy kutatócso- por szerint az emberek bízón >s állatmintákat követve < k mindennapjaikat. A bagoly típusú emberek kötelességtudók, a legtöbb feladatot maguk végzik, komolyan, felelősségteljesen. A nyúl típusúak állandóan rohannak, ezer dologba kezdenek, de szinte semmit sem fejeznek be. Még ünnepnapokon is az elintézetlen dolgok miatt aggódnak. Az őzek a kellemetlen feladatokat szívesen elodázzák, az új kihívásoktól visz- szarettennek. Nem úgy a szorgos méhek, akik állandóan dolgoznak, a feladatokat nem halogatják. ELŐSZÖR magam is rábólintottam a felsorolásra, de aztán belém hasított a kérdés, vajon hová sorolható az a tetű, barom, görény, patkány, gyáva nyúl, hazug kutya, ál- nok kígyó, részeg disznó, aki az elmúlt hétvégén az autóm mellé hányt, elesvén összekaristolta a karosszériát, aztán tettenérve, letagadta az egészet? Szerelem versben és képben, Bálint- nap apropóján Szerelmes versekből és az általuk ihletett képekből nyílt kiállítás Tolnán. A szekszárdi Sas Erzsébet tizenhárom, az emberi életről szóló versét Rotkay Zsuzsanna, tolnai származású üvegfestő fogalmazta újra képekben. A Gyöngyök és könnyek című tárlatot dr. Sümegi Zoltán, Tolna polgármestere nyitotta meg a városi kiállítóteremben a szerelmesek napján. Az érdeklődők az alkotásokat március 12-ig tekinthetik meg. ■ S. K. SKANDINÁV LOTTO GÉPI HÚZÁS: 4> & ®2j KÉZI HÚZÁS: 41* 41* 41* 4» NYEREMÉNYEK j Telitalálatos szelvény nem volt. A 1125 darab hattalálatos nyereménye egyenként 184 346 forint. I Az ötösökért 4850, míg a négyesekért 931 forintot fizet a Szerencsejáték Zrt. Összetartó családot szeretne rend Az apa szerint három fiú neveléséhez kell a fegyelem Lapunk december 23-i számában Keserű még a szaloncukor címmel közöltük egy cikket, amelyben a bonyhádi Dorn Jánosné azt mondta el, hogyan készülnek a karácsonyra. Az ebben foglaltak felháborították fiát, Dorn Ervint. Az alábbiakban az ő véleményét közöljük. Dorn Ervin elmondta: feleségét, gyermekei édesanyját 2004-ben vesztette el. Egy autóbaleset okozta Marika halálát. Azóta a lehető legnagyobb odaadással neveli egy korszerűen berendezett családi házban Patrikot és Viktort, a két kisebb fiát. Az édesanya halála után a legidősebb fiú, Ervin is velük lakott, de amikor nagykorú lett, saját akaratából költözött el nagyszüleihez. Az édesapa tudomása szerint azért, mert nem bírja a rendet, fegyelmet, amit ő megkövetel a gyermekeitől. Ha egy családban három flú él, ott szükség van a fegyelemre - mondta Dorn Ervin. - Azért, hogy rend és tisztaság legyen, mindenkinek ki kell vennie a részét a házimunkából. Aki iskolába jár, annak időben itthon kell lennie, tanulnia kell, nemcsak szórakozni. Egyébként a gyerekeknek megvan mindenük. Mindezt meg is mutatta. A fiúknak külön szobájuk van, a legmodernebb technikai berendezésekkel. Dorn Ervin szerint a gyerekek egyformán szép és értékes ajándékokat kaptak karácsonyra, és együtt ünnepeltek. Az édesapa egyformán szereti és támogatja is mindhárom gyermekét a becsületes munkával megkeresett fizetéséből. Igyekszik mindháromnak megadni mindazt, amit csak tud, ami tőle telik. Az apa szerint a legnagyobb fia - annak ellenére, hogy nem vele él - rendszeresen hazajár hozzá és testvéreihez. A család nem szakadt szét, ahogyan azt a nagyszülők állították. A történtek ellenére az édesapa hazavárja nagyfiát, Ervint is. Ha a fiú úgy dönt, hogy visszaköltözik, őt szívesen fogadja. Azt mondta: nála mindig van és lesz is helye mindhárom gyermekének. ■ Rácz Tibor HIRDETÉS i !'■> r február 15. csütörtöktől ion fel hírlevelünkre, és nyerje meg a szenzációs ajándékok egyikét! wwwJidi.hu Wispaft] cm Friss pulyka darálthús • Zsírtartalom: 7% alatt • 500a, 698/kg Friss Sertéstarja • Csont nélkül • Sültségjelzővel • 800g, 1 124/kg C99 899 Friss csirkemellfilé • kg Nixe tonhalfilé • Napraforgóolajban • ,85a 698/k__. Instant kávéital • 2 az 1 ben/ ó 3 az 1-ben • 10x18g, 995/kg Vino Rosso Félédes vörösbor • Asztali *21, 130/1 Cola • 2,251 • 107/1 "ram Digitális mérleg * A szenzoros precíziós méri eg 2M mWM rvény.st 02,13'től 02,21 -lg vagy a kéutót #r«|élgl Dombóvár Kórháx u., Bonyhád Deák Ferenc u., Tanná*! Deák Ferenc u,, Sseksxárd Béri Balog Adóm u. MVM » maximálisan vásárolható mennyiség Az akciós tormák osotébon előfordulhat, hogy a gondosan tervezett készlet ellenére már az első akciós napon elfogy üzletünkből. Kér|ük megértését. Nyomtatási hibákért, beleértve az árral kapcsolatos tévedéseket Is, nem vállalunk felelősséget. Araink tartalmazzák az áfát és forintban értendők. www.lidl.hu Lidi Magyarország Kereskedelmi Bt. 1027 Budapest, Tölgyfa u. 1*3. (székhely), Tel.: (1) 34Ó-Ó510 UMOR PRIVATIZÁLÁS ELŐTT- Mondd, mennyibe kerülhet a Gellért és a Széchenyi fürdő együtt?- Százmilliókba. De miért kérdezed?- Mert azt mondta az orvosom, hogy vegyek minél több fürdőt. PRÓBA A belvárosi butikba bemegy egy fiatal nő.- Mit parancsol? - kérdi az eladó.-Kérem, szeretném felpróbálni azt a ruhát a kirakatban.- Elnézést, hölgyem, de nálunk ruhát felvenni csak a próbafülkében lehetséges. ROSSZKEDVŰNK TELE- Mi a baj, komám? Miért vagy olyan rosszkedvű?- Nagyon sok a gondom. Képzeld el, majdnem egy tucat ví- kendlevelet kaptam.- Mi az ördög az a víkendlevél? j - Ami úgy kezdődik: „Amenynyiben a hét végéig...” LÉLEKVÁNDORLÁS- Mondd, te hiszel a reinkarnációban?- Hogyne!- Mióta?- Ó, már gilisztakorom óta. NEM BAJ- Az ön fia valóságos Bill Gates- mondja Cikóriának az iskolában a tanár.- Nem baj - feleli Cikória -, az a fontos, hogy jól tanuljon. PROGRAMOK MOZI szekszárd Panoráma Nagyterem: Step up (amerikai romantikus dráma) 17.30. Parfüm: egy gyilkos története (németamerikai dráma) 20. Artmozí: Rize (angol-amerikai dokumentumfilm) 17. El Tropico - The lost city (amerikai dráma) 19. bonyháD: Éjszaka a múzeumban (amerikai film) 19. Február 18.: Táncoló talpak (ausztrál-amerikai animációs film) 19. Február 19.: Az ember gyermeke (angol-amerikai sci-fi) 19. dunaföldváR: Arthur és a villangók (francia-amerikai animációs film) 19. KONCERT szekszárd Művészetek Háza: Ifjúsági hangverseny ül: A Szekszárdi Gitárkvartett koncertje 10., 12.30. Paks művelődési központ: Szaggató zenekar - népzenei koncert Közreműködik: Berta Alexandra népdalénekes és a madocsai hagyományőrző csapat táncosai 18. KIÁLLÍTÁS SZEKSZÁRD Ady Endre Szakképző Iskola Folyosógalériája: V. Juhász Ildikó kiállítása. SZÍNHÁZ Babits Mihály Művelődési Ház színházterme: Hair - musical a Sziget Színház előadásában. ELŐADÁS bonyhád Völgység Múzeum: Vidám történetek - Sebestyén István székely ének- és mesemondó műsora 16.