Tolnai Népújság, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-08 / 6. szám
2007. JANUÁR 8.. HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 JEGYZET Minden út Rómába vezet úgy tűnik senkinek nem kell attól tartania, hogy romániai vagy bolgár munkavállaló veszi majd el a kenyérkereseti lehetőségét. Bár vannak huhogok, akik invázióra számítanak, a statisztikák szerint nem lesz tömeges kivándorlás, és az unióhoz újonnan csatlakozott országok munkavállalói inkább a melegebb tájakat részesítik majd előnyben. Mondjuk érthető módon Olaszországot, azon belül is Rómát, vagy éppen Spanyol- országot célozzák meg. A megkérdezett romániai munkavállalók mindössze hat százalékában merült fel a gondolat, hogy kicsiny hazánkban keressen megélhetési lehetőséget. Persze csak később derül ki, hogy menynyire jön be a papírforma, de valószínűnek tartom, hogy nem Tolna megye lesz a legvonzóbb a számukra, figyelembe véve a munka- és kereseti lehetőségeket. Az egyéni vállalkozó vagyonőrök jártak a legrosszabbul Az egyéni vállalkozókat érintette a leghátrányosabban a vagyonvédelmi törvény, amely szerint a biztonsági őröknek a múlt év végéig új igazolványt, illetve működési engedélyt kellett kiváltaniuk. Pataki Rezső, a Vagyonvédelmi Kamara Tolna Megyei Szervezetének elnöke elmondta, a megyében mintegy 300 egyéni vállalkozás hetven százaléka szűnt meg. A váltás nekik mintegy 50 ezer forintjukba került volna, míg az alkalmazotti jogviszonyban álló vagyonőröknek az igazolvány cseréje 6900 forintba került. Információink szerint az országban több helyen is problémát jelentett, hogy az őrző-védők, noha időben beadták a kérelmüket a rendőrséghez, január elsejéig nem kapták meg az új igazolványt, így állásuk veszélybe került. Pataki Rezső elmondta, a kamara minden lehetséges úton tájékoztatta tagjait a váltásról, és az okmányokat kiállító rendőrség pozitív hozzáállása is megkönnyítette a helyzetüket a megyében. ■ H. É. MEGYEI TÜKÖR Erdélyiek a megyei kórházban. Pop Péter (balról) Beresztelkéről, Csiszár Szabó Ilona Dicsőszentmártonból, Szász Szabolcs Marosvásárhelyről érkezett A románok nyugatra mennek csatlakozás Könnyebb lett a kapcsolattartás a hozzátartozókkal Az Európai Unióhoz most csatlakozó Bulgária és Románia közül utóbbi ország polgárai dolgoznak jelentősebb létszámban Magyarországon, így Tolna megyében is. Szeri Árpád EU-s csatlakozás ide vagy oda, dr. Kaiser Katalin nem számol a román - netalán bolgár - állampolgárságú munkavállalók tömeges megjelenésével Tolna megyében. A megyei munkaügyi központ osztályvezetője hangsúlyozta: ahogy eddig, kétségkívül ezután is a hiányszakmákban jelennek meg a külföldiek. - Ez viszont kifejezetten jó hír azon munkáltatók számára, akik eddig hiába hirdettek felvételt egyes ágazatokban - folytatta dr. Kaiser Katalin. - A román és bolgár állampolgárságú személyek számára könnyítést jelent, hogy ettől kezdve esetükben nem lesz szükség a munkaerő-piaci szempontok vizsgálatára. Uniós polgárok lévén, adott esetben csak a szakképesítésüket kell igazolniuk, de a munkáltatónak, ellentétben a korábbi gyakorlattal, szegzi azt a változást, amit Románia - és Bulgária - immár megtörtént EU-s csatlakozása jelent a hazai munkaerőpiacra. A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint nem kétséges, hogy Tolna megyét továbbra is felkeresik azok a román állampolgárságú személyek, akik főképp az építőiparban kívánnak dolgozni. Ám most már ezt teljesen legálisan is megtehetik.- Ne feledjük el, hogy a hatás nem egyirányú - tette hozzá. - Tudok olyan Tolna megyei vállalkozókról, akik a kedvező adóügyi jogszabályok és az olcsóbb munkaerő miatt a romániai jelenlétet fontolgatják. Elsősorban a faiparban, a bőriparban, a ruházati iparban és az idegenforgalomban lenne mit keresnünk. A szekszárdi Bodri Tibor ez utóbbi ágazatban érdekelt, miután Kovásznán panziót működtet.- Ott sem könnyű a vállalkozóknak - adta közre tapasztalatát az ismert pincészet vezetője. De az EU-s nyitás utáni lehetőségek bővülését talán az is jelzi, hogy hamarosan jóféle szekszárdi borral is meg kíván jelenni a román piacon. már nem kell benyújtania munkaerőigényt. A munkaügyi központból származó adat szerint a tavalyi esztendőben munkavállalási engedélyt szerző, mintegy háromszázötven külföldi állampolgár közel kétharmada Romániából - köznapi megnevezéssel Erdélyből - érkezett Tolna megyébe. Dr. Madarassy Ágnes, az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének (EMTE) elnöke nem elsősorban munkaügyi, hanem emberi oldaláról közelíti meg azt az új helyzetet, amit Románia EU-s csatlakozása teremt- Mindeddig meglehetősen nehézkes volt Romániából Magyarországra utazni, akár csak rokon látogatásra is: például bizonyos mennyiségű valutát kellett felmutatni a határon az erdélyi magyaroknak. Ez január elsejével szerencsére már a múlté. Jóval egyszerűbbé válik a kapcsolattartás. Semmilyen negatív dologra nem számítok a munkaügy területén sem. Biztos vagyok benne, hogy a romániai románok nem ide, Magyarországra, netalán Tolna megyébe törekednek, hanem Olaszországba, Spanyolországba, Franciaországba. Már csak a könnyebben elsajátítható rokonnyelvek miatt is. Az eddig előforduló törvénytelen munkavállalás törvényessé válik. Dr. Fischer Sándor így ösz(2006. novemberi adat) Forrás: Tolna Megyei Munkaügyi Központ HÍRSÁV Többet kell fizetni a szemétszállításért dombóvár Január elsejétől emelkedtek a szemétszállítás díjai a városban. Az önkormányzat eddig 50 százalékos támogatást adott a lakosság hulladékszállítási díjaira, melyet 25-re csökkentettek. Az Állami Számvevő- szék hívta fel a figyelmet, hogy ezt a támogatási formát törölni kell, így ezt fokozatosan megszünteti az önkormányzat. A szemétszállítási díj a 120 Uteres kukák esetén 134, az 1100 literes tárolóknál pedig 1230 forint lesz alkalmanként, (tgy) Három pályázó közül választanak új igazgatót dunaföldvár Lejárt a jelenlegi igazgató, Pataki Dezső mandátuma a művelődési központ igazgatói székében. Az önkormányzat pályázatot hirdetett, a határidőig hárman jelentkeztek. A mostam vezető mellett egy dunafóld- vári és egy paksi aspiráns száll ringbe. A képviselő-testület már felbontotta a pályázatokat, de nem kezdte meg azok értékelését. Döntést e hónap végén hoznak, (vt) Öt kiállítással ünnepel a tízéves egyesület szekszárd A Tolna Megyei Népművészeti Egyesület elnöke, Komjáthi Tamásné az éves munkatervet februárban tárja a közgyűlés elé. Kiállítási, vásári részvételről, személyi és anyagi kérdésekről döntenek. A tízéves egyesület ezekben a hónapokban öt kiállítást tart. Három már megvolt - Szekszárdon, Bonyhádon és Decsen -, februárban Sióa- gárdon, márciusban Rév- komáromban lesz. (wg) Ismét megjelent a Tamási Kalendárium tamási Ebben az évben is megjelent a Tamási Kalendárium. Örményi János és Sógorka Péter immár harmadik alkalommal vállalkozott arra, hogy összeállítja a kiadványt az év vége felé. Idén 180 oldalon rengeteg képpel illusztrálva mutatják be a város múltját és a Tamásihoz kapcsolódó embereket. (tgy) Hétévnyi uniós felzárkóztatási pénz a tét pályázatdömping Öt operatív program keretében indultak 2004-től a fejlesztések A Magyarország rendelkezésére álló 2004-2006-os uniós felzárkóztatási pénzek gazdára találtak. Mód volt - az esetleges vísz- szalépésekre számítva - a keretösszeg mintegy tízszázalékos túllépésére, így aztán az I. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFTI.) pályázatainak befogadását követően, 108 százalékot tett ki a megítélt támogatások aránya. A pályázók és pályáztatók már az NFT Il.-re készülnek. A fejlesztési, felzárkóztatási pénzek leosztása az irányító hatóságok koordinálásával a szakminisztériumokban folyik. Öt programcsomagot dolgoztak ki: Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP), Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP), Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP), Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP), Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP). Az NFT I. öt operatív programja keretében 2004-től több mint 60 különböző pályázat indult el. A Dél-Dunántúlon a legnagyobb publicitásnak a ROP örvendett. A helyi forráselosztást a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (DDRFÜ) bonyolította. Ennek ügyvezetője, Miszler Miklós elmondta, hogy az NFT I. nekik már munkát nem ad. A pénzek egésze lekötött, 2006 végéig 16 milliárd forint talált gazdára. Inkább az NFT II. foglalkoztatja az ügynökséget mostanában, s persze azon belül is a ROP. Novemberben elkészült az ehhez kapcsolódó dél-dunántúli operatív program, mely 220 milliárd forint sorsáról rendelkezik. December 20-án elfogadták az ideiglenes akciótervet, de a végleges tervek és keretösszegek csak márciusban válnak ismertté. Annyi biztos, hogy prioritást élveznek majd az ipari park-, a falu- és tanyagondnoki rendszer, valamint a kerék- párút-fejlesztési pályázatok. A tervezés most jóval több munkát igényel, mint az első körben, hisz nagyobb az időintervallum: hét évre vonatkozóan kell kidolgozni az alapelveket és meghatározni a sarokszámokat. A ROP támogatásával a három dél-dunántúli megyében 93 fejlesztés valósult meg, illetve valósul meg a közeljövőben. Ezek közé tartozik a gunarasi gyógyfürdő apartmanjainak építése, a szekszárdi autóbusz-pályaudvar korszerűsítése és a tolnai honvédségi lovarda tornateremmé alakítása is. ■ W. G. A ROP keretében megvalósuló fejlesztések Tolnában* Projekt Település Támogatás István-majori kastélyszálló fejlesztése Bonyhád (millió Ft) 150 Apartmanok építése a gunarasi gyógyfürdőben Dombóvár 100 A Dombóvár-Nak-Lápafő útszélesítése Dombóvár 550 A Hőgyész-Dombóvár út rehabilitációja Csibrák 542 Korszerű utasforgalmi szolgáltatások megteremtése Szekszárd 300 Keleti városkapu rehabilitáció Szekszárd 398 Honvédségi lovarda tornateremmé alakítása Tolna 360 Iskola átalakítása és emeletráépítés Gyula 141 Oktatási intézmények korszerűsítése Ozora 136 ♦Néhány példa az összesen 24 sikeres fejlesztési pályázatból. Forrás: DDRFU