Tolnai Népújság, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-27 / 23. szám

2007. JANUÁR 27., SZOMBAT- TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 IDEGENFORGALOM Hazai vendég pótolja az idegent fogadók Érezhetően kevesebb német és osztrák turista kereste fel Tolna megyét Újabb turisztikai szolgáltatás élvez adómentességet idén januártól Igényes és barátságos Rozmaring díjat kapott a Puchner Kastélyszálló étterme a tavalyi idegenforgalomban nyújtott teljesítményéért. A Magyar Turizmus Zrt. és a Virágos Magyarországért Mozgalom közös kezdeményezésére létrejött Rozmaring díjjal azokat a vendéglátó-ipari egységeket jutalmazzák, akik igényesen berendezett belső terük mellett virágos, barátságos környezettel is büszkélkedhetnek Emelkedett a belföldi ven­dégek száma mind Tolna megye, a dél-dunántúli régió, mind pedig az or­szág szállodáiban. A kül­földi vendégek száma egyre csökken. Rácz Tibor Az országos tendenciával szem­ben Tolna megyében 2006-ban összességében bővült a kereske­delmi szálláshelyek vendégfor­galma az első háromnegyed év­ben - derül ki a Központi Statisz- ükai Hivatal legfrissebb jelenté­séből. A külföldi vendégek forgal­ma tízedével visszaesett, a belföl­dieké azonban hat százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi­hoz képest. Mindkét vendégkör­ben, előbbinél egy százalékkal, utóbbinál 16 százalékkal csök­kent a vendégéjszakák száma. A vizsgált időszakban 48 750 ven­dégetés 114 800 vendégéjszakát regisztráltak Tolna megye szál­láshelyein. A 8000 külföldi vendég közel | negyven százaléka Németor- § szágból látogatott Tolnába, ami azt jelenti, hogy hét százalékkal kevesebb német állampolgár töl­tött legalább egy éjszakát itt, mint előző évben. Emellett szá­mottevően visszaesett az osztrák vendégek száma Is. Többen ér­keztek viszont Olaszországból és Hollandiából a múlt évben, mint 2005-ben. Az olasz vendégek száma 13, a hollandoké 26 szá­zalékkal emelkedett. A szállodák forgalma 18 szá­zalékkal nőtt, így a vendégek mintegy hatvan százalékát fo­gadták. A simontornyai Fried Kastélyszállóban a vendégek mintegy háromnegyede belföldi. Leginkább a pihenésre, kikap­csolódásra vágyó családok, pá­rok veszik igénybe a szálloda szolgáltatásait. A külföldi ven­dégek egy része, leginkább an­golok, üzleti útra érkeznek a szállodába, nagyobbrészt azon­ban holland, német, olasz és spanyol vadászok éjszakáznak a szállodában - mondta el la­punknak Szabó Bálint recepci­ós. Hozzátette, a vendégforga­lom 2005-höz képest tavaly je­lentősen nőtt, de leginkább a hétvégekre és az ünnepnapokra koncentrálódik. Herszényi Imre, a megyehatár­tól néhány száz méterre fekvő bikali Puchner Kastélyszálló igaz­gatója lapunknak elmondta, átla­gosan a vendégek több mint há­rom és fél napot töltöttek el szál­lodájukban, s ez azt jelenti, hogy a szobáik kihasználtsága több mint 62 százalékos volt a tavalyi évben. - Ez a hét eleji üzleti tré- ningezőkre, és a hétvégi pihenni vágyókra oszlik - tette hozzá. A vendégek 15 százalékát fo­gadó panziókban viszont alig egy százalékkal több turista szállt meg, mint egy évvel ko­rábban. Az ifjúsági szállók for­galma mintegy felére esett visz- sza egy év alatt, amihez valószí­nűleg az is hozzátartozik, hogy a kiadható helyeik száma is je­lentősen elmaradt az egy évvel korábbitól. Az üdülőházakban viszont ja­vuló eredményekről számoltak be, mintegy hat százalékkal bő­vült a vendégfdrgalom. A turiz­mus kis hányadát bonyolító tu­ristaszállókon közel nyolcvan százalékkal nagyobb forgalmat regisztráltak múlt évben, mint 2005-ben. Az elemzők szerint ez annak is köszönhető, hogy a szálláshelyek e típusában há­romszorosára bővült a kiadó he­lyek száma. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó bevételeinek 54 százalé­kát tették ki a szállásdíjak. A múlt év első háromnegyed évé­ben közel 475,5 millió forint szállásdíjbevételt könyvelhettek el Tolna megyében, ami mintegy hat százalékkal múlta felül az előző évit. A régióban a Balaton vezet, de Pécs és Harkány is népszerű volt ha egy vendég egy Tolna me­gyei ifjúsági szállóban akar megszállni, éjszakánként mint­egy kétezer forinttal kell készül­nie, ha apartmanban, mondjuk Dombóváron, akkor fejenként és éjszakánként háromezer fo­rintot kell fizetnie. panziók terén már színesebb a paletta Tolnában is, már ami az árakat illeti. Váralján 3500 | forintba kerül egy éjszaka fejen- 1 ként, Szálkán egy szoba hat­ezer, Zombán 12 500 forintba kerül egy éjszakára. A legtöbb szálláshelyen a reggelit is ma­gában foglalja a szállásdíj. A régióban Somogy megye iránt érdeklődtek a legtöbben, mind a külföldiek, mind a belföldi­ek, aminek nyilvánvaló oka a Balaton vonzereje. Pécs és Har­kány is népszerű volt a múlt évben, ám mindkét városban a belföldi vendégek szálltak meg a legtöbben. A szállodákban eltöltött vendégéjszakák száma (2006 - első háromnegyed év) Országos Somogy Baranya Tolna lanuár 1-jétől már nemcsak a magánszemélyek falusi szállás­adásából, illetve az ahhoz kap­csolódó szabadidős program szervezéséből, étkeztetésből származó bevétel adómentes 800 ezer forintig, hanem a szál­lásadáshoz nem tartozó egyéb, falusi és agroturisztikai bevétel is. Ennek összeghatára 400 ezer forint. Erről az országgyű­lés döntött, amikor a kormány javaslatára 2006 decemberében a személyi jövedelemadóról szóló törvényt módosította. Fa­lusi és agroturisztikai szolgál­tató tevékenységnek minősül a helyi népművészeti, néprajzi, kézműves, építészeti értékek, örökségek bemutatása a látoga­tók részére. De ugyanebbe a ka­tegóriába tartozik a falusi ven­dégasztal szolgáltatás, rendez­vények szervezése, munkakul­túrához, környezethez kötődő hagyományok, tevékenységek bemutatása, valamint saját ké­szítésű kézműves termékek ér­tékesítése. Nem foglalják viszont maguk­ba e tevékenységek a szálláshely­szolgáltatást, a falusi vendégfoga­dás a jövőben e két tevékenységet együttesen jelenti majd. A tör­vény részletes szabályait a kor­mány várhatóan még ebben a hó­napban elfogadja. ■ R. T. Február elején döntenek az üdülési csekkekről A Nemzeti Üdülési Alapítvány adatai szerint 2006-ban a gaz­dálkodók már mintegy 600 ezer munkavállalónak adtak üdülé­si csekket, szociális szempontok alapján pedig 280 ezer ember jutott kedvezményes üdülési csekkhez Magarországon. Mindezek összértéke megha­ladta a huszonötmilliárd forin­tot. A szociálisan rászorultak, az alacsony jövedelemmel ren­delkező nyugdíjasok, fogyaték­kal élők, nagycsaládosok 2007- ben is számíthatnak a társadal­mi összefogás révén kedvezmé­nyes üdülési csekk formájában támogatásra. Az alapítvány ku­ratóriuma a pályázati feltéte­lekről, az igénylés módjáról, a támogatás mértékéről február elején dönt. ■ T. R. Balatonszemes tolvajok Ellopták a Szemesért Kht. MTZ traktorát. A település­fenntartási feladatokat ellátó önkormányzati társaság telephelyét őrző kutyákat bezárták a tolvajok. Ezután lopták el a traktort és hozzá némi gázolajat. A tolvajok nem jutottak messzire: a 67- es úton ugyanis árokba borultak, és a járművet ott hagyták. Drávaszabolcs pontonok Két újabb vízi határátkelőt nyitottak meg a magyar és a horvát hatóságok. Egyiket Drávaszabolcsnál, másikat Eszéknél. A Dráva turisztikai vonzerejét növelhetik majd a most telepített pontonok, melyekhez kikötnek majd a hajózok. HÍREK A RÉGIÓBÓL Hetényegyház szén-monoxid a mentősök mentették meg egy hattagú család életét. A szülők négy gyermeke fejfájásra panaszkodott, majd egyikük az eszméletét is elveszítette, annyi szén-monoxid volt a lakásban. A mentősök azzal mentették meg a család életét, hogy lekap­csoltatták a fűtést, és megkérték a szülőket, nyissák ki az összes ablakot. Kecskemét légvédelem Egy hétig tesztelte a NATO a reptér új légiirányító rend­szerét. A gyakorlattal a hon­védség azt ellenőrizte, hogy a reptér légvédelmi rendszere képes-e együttműködni az AWACS felderítő gépek fedélzetére telepített rádió­lokátorral. A tesztrepülések sikerrel zárultak le, és bizo­nyították, a légierő szükség esetén képes együttműködni a NATO legkorszerűbb rádiólokációs rendszerével. Kecskemét hiánypótlás Eddig 105 ezer gázár-támogatási igénylés érkezett a Magyar Államkincstárhoz Bács-Kis- kun megyéből. Az igénylé­sekből hetvenkilencezret már elbíráltak, ezekről a szolgáltatókat tájékoztatták. Mintegy huszonhatezer esetben volt szükség hiánypótlásra. Az erre felszólító határozatok túlnyomó részét postázták, és a jövő hét elejéig minden igénylő megkapja. Lajozsmizse próbaper Több száz gazda érdekét szolgáló próbapert indítanak a településen. Az alperes a Duna Menti és Kiskunsági Vízgazdálkodási Társulat. A- Dunavecse központú cég, a földhasználók szerint olyan karbantartásért kér érdekeltségi hozzájárulást, amit el sem végzett. Mohács vince-nap Komoly érdeklődés mellett ülték meg a szőlőhegyi Bükkös­szurdokban a pincegazdák az idei Vince-napot. Máglyatűz mellett mérték össze, ki készít jobb disznósajtot, majd tamburazene mellett lemetszették a Vince-vesszőt. A tőkékre svartlit és kolbászt aggattak, és megízlelték az újborokat is. Kecskemét bemutató Pénteken mutatták be Gogol 170 éves törté­netét, a Háztűznézőt a kecskeméti Katona lózsef Színházban, luronics Tamás rendező Gogol köpönyegébe bújik, s megmutat­ja, mi történik, ha az ember házasodásra adja a fejét. A képen balról jobbra: Balogh Erika, Gidró Katalin és Sirkó László \ t i t

Next

/
Oldalképek
Tartalom