Tolnai Népújság, 2007. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-18 / 15. szám
DIÁKSZEMMEL r Ora közbeni monológ egy diák tollából MEGÁLLT AZ idő, vagy csak én érzem úgy, hogy ennek soha sem lesz vége. Istenem, ha a tanár tudná, milyen dolgokon jár most az eszem, egészen biztosan megbuktatna. Csak legyen vége, egyből futok majd a büfébe. Már irtózatosan éhes vagyok. Biztosan az unalmas órák teszik. Az ember még az élénk fantáziájára sem tud koncentrálni ilyen monoton előadás mellett. Úgysem értek meg semmit abból, amit elmond, de erre már ő is rájöhetne. Gondolom, neki is lenne jobb dolga, és ezzel mindenki jobban járna. De nem. Csak azért is itt kell ülnöm. Kész csoda, hogy még ébren vagyok! ah, isten áldja az embert, aki kitalálta a csengőt! E hang varázslatos erejétől még a tetszhalott állapotba került diákok is felélednek, és fénysebességet megszégyenítő gyorsasággal száguldanak ki a folyosóra, ha kell a csukott ajtón keresztül is, feldőlt székeket, padokat, gyanúsan teleírt papírlapokat és óra közben a pad alatt elmajszolt tízórai-maradékokat hagyva maguk után. Jobb lesz, ha sietek, mert a következő órára bejövő tanár biztosan pár perccel előbb érkezik. Pedig még le kéne másolnom valakiről a házit... ÜZENETRÖGZÍTŐ Ha nem bírod az üzenetrögzítőket, rakd le, és írj inkább levelet! © © © Kérjük, hagyja meg nevét, számát és kedvenc alsóne- műszínét! Vissza fogjuk hívni, hogy tetszik-e a szín! © © © Itt a (név) rádió. Ön egyenes adásban van. © © © Fáradtnak érzed magad... A szemed lecsukódik... Egyre álmosabb vagy... Egy sípszót hallasz... Könnyedén kimondod a neved, telefonszámod, és hagysz egy üzenetet. © © © ■ Bartakovics Bettina, Tamási, Béri Balogh Ádám Gimnázium mEesmmm Harmadik nyílt nap a TLG-ben másképp A gyönki gimnáziumban január 20-án tartják meg a harmadik nyílt napot. Ez a mostani annyiban különbözik az előbbiektől, hogy nem óralátogatásokból áll, hanem a szülők és a leendő diákok a tanárok előadásait hallgathatják meg. Aki az előzőekről lemaradt, és érdeklődik az iskolánk iránt, az mindenképp jöjjön el, mert ebben a félévben ez az utolsó lehetőség arra, hogy nyílt nap keretein belül ellátogasson a TLG-be. ■ Guth Tibor, Gyönk, Tolnai Lajos Gimnázium @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.tolnainefdjsag.hu TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. JANUÁR 18., CSÜTÖRTÖK Sétáltunk, figyeltünk, tanultunk kirándulás Kiokítottak bennünket az újságírói szakma minden csínjáról-bínjáról A tamási és paksi toliforgatók csapatait Rácz Tibor újságíró vezette be a szakma rejtelmeibe. A szekszárdi kirándulás után a diákok Pécsen a nyomtatás folyamatával is megismerkedtek Az ESZI újságírói és a tamási Béri Balogh Ádám gimnázium tanulói január 11-én látogatást tettek a Tolnai Népújság szerkesztőségében, majd Pécsen a nyomdában. ülés Norbert, Gyenge Alexandra A szekszárdi szerkesztőségben éppen a lapzártára voltunk hivatalosak. Mindenki talpon volt: a főszerkesztő, a gyártásvezető, a korrektor... Szóval szabad kapacitásai csak Rácz Tibor újságírónak mutatkoztak. Neki kellett a két középiskolás csapatot szóval tartania, és úgy kalauzolnia, hogy forgalmi dugó ne keletkezzen, és a másnapi újság is készüljön. A csapatokból többen már tavaly is részt vettünk a SÉTA programban és nem először jártuk be az újságkészítés útját, de most is hallhattunk újdonságot, hiszen idegenvezetőnk, Rácz Tibor más szempontból mutatta be nekünk, hogy milyen is az újságírás. Megtudhattuk, hogy mint szinte minden szakmának, ennek is megvannak a maga árnyoldalai. Például nem mindenki vélekedik úgy egy cikkről vagy témáról, mint azt az újságíró megírta. Hallhattunk vicces történeteket, de azt is megtudhattuk, hogy milyen leleményes megoldásoknak kell eszébe jutnia egy cikkre éhes újságírónak. Nem utolsósorban azt tudtuk meg, ami azt hiszem a legfontosabb, hogy az újságírás nem egyszerűen csak egy szakma, hanem hivatás. A szerkesztőségi látogatás után egy órával már Pécsen landoltunk a nyomda gyárudvarán a sorompók mögött. A csapat egy része új „gájdot” szerzett, a másik pedig egy kis városnézést is tartott. Itt megtudhattuk, hogy egy különleges technológiával az újság lapjait rányomják egy lemezre, utána a 30 éves nyomdagép automatikus papíradagolójába befűzik a papírtekercset, és rákötik a hordókban tárolt 3 alapszínű (sárga, cián, magenta) és a fekete festéket. Erről a gépről azt kell tudni, hogy a kora ellenére még nem volt komolyabb baja. Nekem az tetszett a legjobban, hogy bement a gépbe az üres papír és a végén kijött a szépen hajtogatott újság. A nyomdában tett séta végén, éjjel 11 órakor mindenki kézbe kapta a pénteki újságot, amiben ott virított a sétánk egy kép és cikk formájában. Miután megcsodáltuk magunkat, mint médiajelenséget, a horoszkópból megtudhattuk, hogy mire számítsunk másnap. ■ Megtudtak, mit jelent az újságírói hivatás. Az eredményeikre várnak dsd Ez a német nyelvvizsga több lehetőséget kínál Köszönet nélkül kirúgtak: egy öreg tévé emlékiratai A DSD (Deutsches Sprachdip- lom) egy olyan nemzetközi német nyelvvizsga, amelyen német nemzetiségi és két tannyelvű gimnáziumok diákjai vehetnek részt. Tolna megyében egyedül a gyönki Tolnai Lajos Gimnáziumban van erre lehetőség. Ez egy akkreditált, tehát Magyarországon is elfogadott nyelvvizsga. Megadja a felvételihez szükséges pluszpontokat, ugyanakkor lehetőséget nyújt például arra, hogy a diákok német nyelvterületen folytassák tovább egyetemi, illetve főiskolai tanulmányaikat, és a munkavállalás során is sokat jelenthet. A DSD írásbeli és szóbeli részből áll. A szóbelire a diákoknak egy Németországgal kapcsolatos témából kell felkészülniük, és a vizsgán egy szöveg tartalmát kell összefoglalniuk. Az írásbelin esszéírásból, hallott és olvasott szöveg értéséből kell számot adniuk. Az idén én is részt vettem a DSD-n. Mivel az írásbelit Németországban javítják, az eredményeket sajnos majd csak április környékén tudjuk meg. ■ Pribék Nikolett, Gyönk, Tolnai Lajos Gimnázium Érzem, egyre közeledik a perc. Már nem tudok mit tenni, lassan nyugszom bele komor magányomba. Évekig közvetítettem bármit, amit csak kértek! Tűrtem szó nélkül, próbáltam átfogóan tájékoztatni őket a legkedvezőbb akciókról, ránceltüntető krémekről, chipsekről. Meghallgattak valaha is? Mindig csak a lárma, a durva, elforduló közöny. Oly hűen álltam a sarat, s még most, öreg korom eüenére is már a harmadik rúgásra csatornát váltok. De lekicsinyeltek, s köszönet' nélkül távolítottak el állásomból, ahol már apám is dolgozott. Nincs értelme tovább az életemnek, nem tudom elviselni az új, felvágós ficsúr trónolását régi helyemen, a tv-dobozban. ■ Feil Andrea, Paks, ESZI Büszkeség és balítélet - ismét filmre vitték a regényt klasszikus A félreértésekkel teletűzdelt, romantikus történetet már sokszor feldolgozták A Büszkeség és balítélet című film egy olyan korban játszódik, amikor a szerelem csak másodlagos szerepet játszott a házasságban, ha egyáltalán figyelmet fordítottak rá. A XVIII. század vége felé sokkal inkább a jövendőbeli vagyoni helyzete és rangja számított. A film főhősnője, Elizabeth Bennet (Keira Knight- ley) azonban a fejébe vette, hogy bármi történik, ő csakis szerelemből megy férjhez. A Bennet lányok élete akkor bolydul fel, amikor a szomszédos birtokra egy fiatal és igen vagyonos agglegény, Mr. Bingley költözik nővéreivel és jó barátjával, Mr. Darcy-val. Mivel Mrs. Bennet mindenáron jól akarja férjhez g — Jennifer Ehle nem az első és nem is az utolsó Lizzy Bennet a filmtörténetben adni lányait, ez pont kapóra jön neki, sőt Mr. Bingley-nek valóban megtetszik az egyik Bennet lány, Jane. De Lizzie is szerelembe esik Mr. Darcy-val (Matthew McFaddyn), miután rájön, hogy a zord külső szeretet- re méltó nemes szívet takar. A félreértések, a mérhetetlen büszkeség és a kor szokásai miatt csak reménykedhetünk a boldog kimenetelben. Jane Austin azonos címet viselő, nagysikerű regénye több alkotót is megihletett, hiszen a 2005- ös feldolgozás előtt már többször filmre vitték a történetet. Például egy régebbi, ó részből álló BBC-sorozat még 1996-ban került a tévéképernyőkre (a televíziós társaság egyébként ötven év alatt ötször dolgozta fel a történetet), amiben Colin Firth játszotta Mr. Darcy szerepét, és Lizzie Bennetet pedig Jennifer Ehle alakította. Talán a harmadik, ezen a címen készült film rugaszkodik el a legjobban az alaptörténettől, hiszen a közelmúltban játszódik. Éppen ezért a két másik alkotás talán hitelesebb, hiszen abban a korban nem volt könnyű felvenni a harcot a társadalmi elvárások ellen, könnyebb volt a belenyugvást választani. ■ Gyenge Alexandra, Tamási, Béri Balogh Ádám Gimnázium ■ Amikor a rang több volt a szerelemnél. * I I V t I