Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-07 / 286. szám
SPORT 15 2006. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG A BSE telelhet a dobogón asztalitenisz Vajda Kornélia remek játékával nyert a vendég Molnár Zita (elöl) és Li Meng Jiao jól kezdett, de a folytatásban a BSE hibázott kevesebbet, így megőrizte harmadik helyét a bajnoki táblázaton A még hibátlan Tolna nyerte az NB I megyei presztízsmeccsét A Fastron AC Tolna csapata nyerte az NB I-es bajnokság hétvégi rangadóját. A Nyugati csoportban élen álló, öt mérkőzésüket kivétel nélkül megnyerő tolnaiak 16:2-re győzték le a megye- székhely fiatal együttesét. A tolnai csapatban Majzik Zsuzsa és Witünger Judit négy, Nagyváradi Mercédesz és Klem Vivien három győzelmet jegyzett, de győzött a Majzik-Wittinger és a Nagyváradi-Klem pár is. A SZAC két sikerét Straubinger Szilvia szerezte. A Szekszárd hat mérkőzésén aratott két győzelmével és négy vereséggel hatodik helyen áll a pontvadászatban. ■ A terepbajnokság érmeiért teker a megyei mezőny Tolna megye 2006. évi nyílt terepbajnokságát rendezi meg szombaton a megyei kerékpáros-szövetség és a Szekszárdi SZKE. All órakor kezdődő versenyt az ötös iskola körül kijelölt körpályán bonyolítják le. Fejvédő viselése kötelező. Érdeklődni a 74/316-455-ös számon. A korcsoportok első három helyezettje díjazásban részesül. ■ Berta Dániel bronzérmes lett a svájci Eb-n Berta Dániel, a Faddi SE Karate Szakosztályának tolnai versenyzője a svájci Luzernben vett részt a magyar JKA Karate Szövetség válogatottjával az ESKA Európa-bajnokságon. Berta több kvalifikációs versenyen is részt vett, mielőtt bekerült az utazó csapatba: tavasszal a diákolimpiát nyerte meg, illetve a wkf Magyar Bajnokságon ért el 2. helyezést. A májusi korosztályos Eb-n egyéniben 3., csapat küzdelemben pedig első lett. Az őszi szezonban diákolimpiái bronzzal és egy Ippon Shobu Magyar Bajnoki arannyal verekedte be magát a válogatottba. A versenyt remek teljesítménnyel bronzérmesként zárta a tolnai fiatal. ■ A BSE győzni tudott Szekszárdon, a női asztalitenisz Extra Ligában. Rónai Gábor Szekszárd AC-BSE 3:6 Amelyik csapat nyer, harmadik helyen telel a bajnokságban. Ez volt a tétje a SZAC és a városmajoriak szerda délutáni összecsapásának. A rangadót megelőzőRangadót játszottak az NB Il-es futsalbajnokság 11. fordulójában, a második helyen álló Villár-Pi a listavezetőhöz látogatott. Az első félidőben csupán egyetlen gólt láthattak a nézők - a hazaiak szerezték -, a mezőnyjáték dominált, a vendéglátó ugyan fölényben játszott, de helyzetig csak ritkán jutott el. A en a hazaiaknak 11, míg a budapestieknek 12 pontjuk volt, azaz egy sovány sikerrel is riválisa elé kerülhetett volna a tabellán Sáth Sándor alakulata. A szekszárdiak szakmai igazgatója jól tudta, hogy bravúr kell az előzéshez a Braun Évával és Vajda Kornéliával fémjelzett látogatók ellen. Persze a SZAC-nál is remek játékosok álltak asztalhoz, elég csak arra a Molnár Zitára gondolni, aki a múltban többször is megfordulást követően két gyors gólt rúgott a hazai gárda. Állandósult a Villár-Pi fölénye, Máté Norbert és Bíró Norbert találataival visz- szajött a remény. Mindent egy lapra tettek fel a vendégek, a végén jégkorongos módra még a kapust is lehozták, de nem találták a szervezett védekezés ellenszerét, így maradt az egygólos tréfálta a fővárosiak nagyasszonyát - egyszóval jó kis partira volt kilátás. A párosmeccs nagyon fontos, olykor ez dönt a felek között. Li Meng Jiao és Molnár ennek megfelelően alaposan bekezdett, ll:8-ra hozta az első szettet a SZAC duója. Sajnos a folytatás nem úgy alakult, ahogy Sáth mester megálmodta: Braunék az egyenlítés után már nem adtak esélyt a hazaiaknak, így náluk volt a lélektani előny. különbség. A játék képe alapján a dönteüen igazságosabb lett volna, az első félidőben a Cerbe- rous, a másodikban a Bonyhád játszott fölényben. Vereségével a Villár-Pi visszacsúszott a tabella harmadik helyére, és az idei utolsó mérkőzésén (december 11-én, 20 órakor a bonyhádi csarnokban) győzelmi kényszer Ezt végül ki is használták a látogatók. Bár a SZAC 3:3-ig tartotta magát, az utolsó három meccset kivétel nélkül elveszítették a szekszárdiak - Li Meng Vajda elleni 3:0-ás veresége kissé érzékenyen érintette a házigazdát -, így a BSE három pontnyira növelte előnyét a táblázaton a Szek- szárddal szemben. győztesek: Li Meng (2), Molnár Z., illetve Vajda (3), Braun (2), a Vajda-Braun pár. alatt játszik a közvetlenül előtte álló Győri Unihall FC ellen. CERBEROUS SC BUDAÖRS- VILLÁR-PI BONYHÁD 3-2 (1-0). villár-pi: Csonka- Hosnyánszki Zs., Tálas, Bíró N., Máté P. csere: Töpfner, Miklós Cs., Herczig, Máté N., Hegedűs L., Wéber, Máté N., Bíró. edző: Kiss János, gól: Máté N., Bíró N. ■ B. Z. MBEStSIS A Postás került előnybe a bajnoki aranycsatában ASZTALITENISZ A Postás SE Budapest 6:3-ra győzött a Statisztika otthonában a női asztalitenisz-csapatbaj nok- ság keddi rangadóján. így Rostás Gábor együttese jelentős előnyre tett szert az aranyéremért tartó verseny- futásban. A Postásnál a német Jie Schöpp (3), Lovas Petra (2), és a Lovas, Cang Csing-csing kettős győzött, míg a másik oldalon Póta Georgina (2) és Fazekas Mária örülhetett győzelemnek. A számítógép nyerte meg az egymilliós sakkpartit sakk Deep Fritz nyerte a hatodik, záró partit a világbajnok orosz Vlagyimir Kram- nyikkal vívott sakk párosmérkőzésen Bonnban. A számítógép összesítésben 4-2-re győzött. Az utolsó játszmában a sötéttel játszó Kram- nyik az elemzők szerint mindent megtett a győzelemért, de a 47. lépésben megadta magát. Az orosz nagymester 500 ezer dollárt vehetett át. Németország is a magyar fiatalok ellenfelei között labdarúgás A magyar U-19- es labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezők nyoni sorsolásán az első kalapból Németországgal, Írországgal és Bulgáriával került egy csoportba. A négy együttes később kijelölendő helyszínen körmérkőzéses tornán küzd meg az Eb-döntőbe jutást jelentő első helyért. A selejtezőtornát jövő tavasszal kell megrendezni, az Eb júliusban Ausztriában lesz. Csütörtöktől vehetnek búcsút Puskás Ferenctől labdarúgás Csütörtöktől vehetnek búcsút a szurkolók a november 17-én 79 éves korában elhunyt Puskás Ferenctől. A világ egykori legjobb futballistáját csütörtökön ravatalozzák fel a Szent István-bazilikában, itt délelőtt tíz és este nyolc óra között bárki leróhatja tiszteletét. Szombaton a Puskás Ferenc Stadionban 16 órától egyórás gyászünnepséggel adóznak a Száguldó Őrnagy emlékének. Az Unihall ellen az ezüst a tét futsal Szoros mérkőzésen veszített a Villár-Pi, így ismét csak harmadik Eremre pályázik a magyar válogatott kézilabda Ausztriával kezdenek Németh András tanítványai csütörtök este A Decs első helyen áll az NB l/B-s bajnokságban Görbicz Anitára kulcsszerep vár A magyar női kézilabda-válogatott azzal a céllal utazott ki a svédországi Európa-bajnokság- ra, hogy a legjobb öt között végezzen, ám Németh András szövetségi kapitány bízik benne, a csapat az utolsó játéknapon (december 17.) is pályára lép, ami azt jelenti, hogy a negyedik helynél nem végez rosszabbul. A küldetés nem lehetetlen: az előző vb-n és Eb-n egyaránt bronzérmes alakulat a csoportkörben előbb az osztrákokkal, majd a macedónokkal, végül a meggyengült szerbekkel találkozik. Mindhárom esetben nyerni kell, és akkor a csapat a maximális négy ponttal várhatja a középdöntőt. A másik ágról a norvég-német-szlovén-lengyel kvartett legjobb háromja találkozik a Németh-gárdával. A címvédő skandinávok a legveszélyesebb riválisok, a többiek verhe- tők. Egy vereséggel is be lehet kerülni az elődöntőbe, és akkor teljesül az Eb-n egyébként most debütáló kapitány álma. Ez a harmadik Eb, hogy más dirigálja a magyar együttest: a 2000-ben aranyérmes és 2002- ben ötödik gárdát Mocsai Lajos kormányozta, a hazai kontinens- viadalon Kiss Szilárddal lett harmadik a válogatott. A magyarok mellett a címvédő norvégok, a világbajnok oroszok, valamint az olimpiai aranyérmes dánok esélyesek az elsőségre. ■ L. B. A magyar keret kapusok: Herr Orsolya (Győr), Pálinger Katalin (Krím Ljubljana). jobbszélsők: Balogh Bea (Cornexi-Alcoa-HSB Holding), Kovacsicz Mónika (Győr). JOBBÁTLÖVŐK: Homyák Ágnes (Győr), Mehlmann Ibolya (Aalborg), irányítók: Siti Eszter (Krím Ljubljana), Görbicz Anita (Győr), beállósok: Borbás Rita (Dunaferr), Szamoránsky Piroska (Budapest Bank-FTC), Borbély Zsanett (Kiskunhalas). balátlövők: Ferling Bernadett (Dunaferr), Szűcs Gabriella (Debrecen), Tóth Tímea (FTC). balszélsők: Kirsner Erika (ETC), Vérten Orsolya (Győr). A Decs csapata három forduló után az élen áll az NB I/B-s sakkcsapatbajnokságban. SAKK NB l/B, CHAROUSEK CSOPORT. II. FORDULÓ: DECS 1990 SE-GYŐRI ELEKTROMOS 10.5:1.5. a pontszerzők: Gonda, Pap Gy., Nagyhegyesi, Sebestyén B., Taskovits, Papp T., Horváth G., Maródi, Veszprémi, Vince (győzelem), Balázs (döntetlen). ASE PAKS ll-TAPOLCA 7.5:4.5. A pontszerzők: Ignácz, Tancsa, Berta, Papp J., Lizák, Szíjjártó (győzelem), Gosztola, Kis ]., Balázs (döntetlen). III. FORDULÓ. BARCZA GEDEON SC ll-DECS 1990 SE 4:8. A PONTSZERZŐK: Gonda, Pap Gy., Nagyhegyesi, Taskovits, Sebestyén, Horváth (győzelem), Papp T., Adzic, Veszprémi, Balázs (döntetlen). PÉNZÜGYŐR-ASE II 7.5:4.5. A pontszerzők: Ignácz, Tancsa, Lizák (győzelem), Gosztola, Kis J., Mácsik (döntetlen). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Decs 27.5, 2. Kaposvár 22, 3. Tapolca 21, ...7. ASE Paks II17 ponttal. Az NB Il-ben a Szekszárd- Decs közös csapat harmadik. NB ii. Koppány SE Tamási- Szekszárd-Decs 3:9, Szekszárd- Decs-Pannonpower 9:3, Nagya- tád-Koppány SE 8:4. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. MÁV Előre 28,2. Szenna Pack Kaposvár 24, 3. Szekszárd-Decs 22.5, ...9. Koppány SE 12.5 pont. ■ i