Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-19 / 296. szám
Ottmar Hitzfeldet hívja a Borussia Dortmund labdarúgás A német fut- ballélvonalban szereplő Borussia Dortmund klubvezetése ajánlatot tett a csapat korábbi edzőjének, Ottmar Hitzfeldnek, hogy az idény végén újból vegye át az együttes irányítását. A Ruhr- vidéki gárda 22 ponttal a kilencedik helyen áll a 18 csapatos Bundesligában. Gilbert Arenas 60 pontot dobott a Lakers kosarába kosárlabda A Washingtont erősítő Gilbert Arenas 60 pontot szórt a Los Angeles Lakers otthonában lejátszott, hosszabbításos mérkőzésen (141-147) az NBA-ben. A klasszis öt triplát süllyesztett el a hazai gyűrűben, 27-ből 21 büntetőt értékesített, ráadásul 8-8 lepattanó és gólpassz is a neve mellé került. Tiger Woods 11. sikere a 2006-os esztendőben golf A világranglista-vezető Tiger Woods nyerte a kaliforniai Thousand Oaksban rendezett, 5,75 millió dollár összdíjazású profi golftornát. Ez volt az amerikai játékos idei 11. sikere. Woods 272 ütéssel nyert, a második Geoff Ogilvynek 276, a harmadik, Chris DiMarcónak pedig 277 ütésre volt szüksége. SPORT SZOLGALTATAS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. DECEMBER 19., KEDD Braun Ákos is világbajnok cselgáncs Bor Barna után a másik paksi versenyző is első lett Brazília ötödször zárja első helyen a FÍFA szokásos világranglistáját Sorozatban ötödször zárja Brazília válogatottja az első helyen az évet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján. Magyarország - öt pozíciót javítva - a 62. a listán. A rangsorban - csakúgy, mint novemberben - a világbajnok olaszok a másodikak, az argentinok pedig a harmadikak. A magyarok Eb-kvalifikációs ellenfelei közül a görögök a 16., a törökök a 26., a norvégok az 50., a bosnyákok az 59. helyen állnak, Moldova a 86., míg Málta a 119. a sorban. ■ Az aranylabdás Fabio Cannavaro itt is első lesz? Braun Ákos keze a magasban: az Atomerőmű SE dzsúdósa aranyérmet szerzett a Szuvonban zajló egyetemi és főiskolai cselgáncs-világbajnokságon Folytatódtak a magyar sikerek az egyetemi és főiskolai cselgáncs-világbajnokságon a délkoreai Szuvonban: Braun Ákos (73 kg) aranyérmet szerzett, míg Baczkó Bernadett (57) a dobogó második fokára állhatott fel. A verseny honlapja szerint a paksi Atomerőmű SE kitűnősége, akit tavaly világ- és Európa-bajnoki címe után az év hazai sportolójának - és az esztendő európai dzsúdósának - választottak meg, egy Fülöp-szigeteki ellenfél után a vb-harmadik lengyel Krzysztof Wilkomirskin keresztül jutott be az elődöntőbe, ahol ipponnal verte a francia Ahmed Ould Saidot. A fináléban - harmadszor is hosszabbításos mérkőzésre kényszerülve - bírói döntéssel győzte le a japán Na- rita Jaszutakát. Csák Tamás (1980), Csák József (1994), Kovács Antal (1998, 2000), Ungvári Miklós (2004) és a vasárnap +100 kg-ban diadalmaskodó Bor Barna után Braun a magyar dzsúdó hatodik egyetemi világbajnoka. „Csodálatos második félévet produkáltak a tanítványaim, hiszen Barnát korábban sérülése és vizsgái akadályozták, Ákos pedig államvizsgázott. Ezzel a lendülettel mehetünk tovább a jövő évi olimpiai kvalifikációba” - mondta el lapunknak Han- gyási László, az Atomerőmű SE mestere. Olasz és spanyol lapértesülés szerint az olasz Fabio Cannavaro, a Real Madrid légiósa lesz a 2006-os év legjobb játékosa a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA). A Cadena SER spanyol rádióállomás, valamint a La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a voksoláson, amelyen klubedzők és szövetségi kapitányok vettek részt, Cannavaro 498, a nyári vébé után visszavonult francia Zinedine Zidane 454, a brazil Ronaldinho (Barcelona) 380 szavazatot kapott. ■ SZOLGALTATAS HELYI MŰSOROK RÁDIÓK ALISCA RÁDIÓ 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00,10.00,12.00, 14.00. 16.00.18.00, 20.00.6.00-8.00 „Hatra Morgó" - reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születés- naptár, bűnü®i krónika. 8.00-18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állásajánlat programajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor. (szerdán 22.00 óráig) 22.00 Nonstop zene. RÁDIÓ ANTRITT FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.0018.00 Délutáni Turmix. 18,00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-6.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JOY RÁDIÓ, DOMBÓVÁR FM 98,7 MHz. 6.00 N-joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Wellness-magazin - 2 óra az egészségről. 22.00 MixXL. FORTUNA RÁDIÓ, PAKS Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 óráig óránként illetve 12,45-kor. 6.00-9.00 Reggeli rulett Zomborka Zoltánnal. 9.00-13.00 Fortuna Jam Móré Boglárkával. 13.00- 17.00 Pepperoni Búzás Norberttal. 17.00-20.00 Kívánságműsor Mittler Judittal. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. RÉGIÓ RÁDIÓ - PÉCS A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101.7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.0018.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101.7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-Dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30, 20.00-20.30 horvát műsor, 10.30-12.00, 19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30 szerb műsor. TÉVÉK TOLNATÁJ TV 18.30 Tolna megyei néptáncok - Bátaszék. 18.45 Mese - Gyöngyharmat János, elmondja: Sebestyén Alexandra (Általános Iskola, Győré). 19.00 Híradó. 19.30 Évértékelő - Amrein Károly, Gemenc Volán. 20.00 Híradó. 20.30 Sport- magazin. 21.00 Híradó. 21.30 Vendégségben: Májer Zsófia, Gerjen. 22.00 Városi Közgyűlés után. 22.30 Ismerős?! - Csillagné Szántó Polixéna. 23.00 Híradó. BONYHÁD VTV 18.00 Esti magazin. Műsorvezető: Szél Móni. Hírek. 18.12 Háttér, téma: Esély Iskola. 18.30 Fotóalbum: Brenner Győr®. 18.45 Pop Mikulás 2006. Ismétlés: 22.00. 6.00.10.00 órakor. Nem engedik el a rászorulók kezét A Tolna Megyei Munkaügyi Központ 2004 végén indította el újszerű munkaerő-piaci programját - az Európai Unió és a magyar állam támogatásával - a Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEF OP) 1.1. intézkedése keretében. Ennek célja, hogy a hagyományos módszereken túl új típusú támogatásokkal és szolgáltatásokkal segítse elő 725 személy munkaerőpiacra való be-, illetve visz- szajutását. A 2004-2006 közötti időszakban megközelítőleg 854 millió forint felhasználása segíti a munkanélküliség megelőzését és kezelését.- Mely célcsoportok lehetnek részesei a programnak? - kérdeztük dr. Brebán Valériát, a munkaügyi központ igazgatóját.-A program három célcsoportot határoz meg. Az elsőbe a 16- 30 év közötti fiatalok közül a pályakezdő munkanélküliek, a piacképes szakképzettséggel nem rendelkezők, a gyesen, gyeden, gyeten lévő inaktív édesanyák tartoznak. A másodikba azok a 30 év feletti tartós munkanélküliek, akik a munkaügyi központ nyilvántartásában több mint 12 hónapja szerepelnek. A harmadikba pedig azok a 30 év feletti, tartós munkanélküliséggel veszélyeztetett személyek, akik legalább három hónapja munka- nélküliek. Az esélyegyenlőség megvalósítása érdekében a nőkre és a romákra, valamint a megváltozott munkaképességűekre kiemelt figyelmet fordítunk.- Milyen támogatásokkal segítették az érdeklődőket?- A támogatások két legjelentősebb része a munkába lépés érdekében a bérhez adott támogatás, valamint a képzés. Ösz- szesen 26 tanfolyamot indítottunk, ami igen széles kört ölelt fel. Megtalálhatók voltak az építőipari szakmák, fémipari szakmák, a kereskedelmi, pénzügyi terület képzései és a szociális szférában elhelyezkedést biztosító tanfolyamok egyaránt. Fontos megjegyezni, hogy nemcsak pénzbeni támogatásokat nyújtottunk, hanem a program egész ideje alatt pszicho-szociális, mentori segítséget is biztosítottunk ügyfeleinknek.- Milyen eredményeket sikerült már elérni?- Eddig 819 ügyfél vált a program résztvevőjévé. A képzésbe 475 főt vontunk be, közülük eddig 435-en tettek sikeres vizsgát a 25 befejeződött tanfolyamon. Munkagyakorlat-szerzéshez támogatást idáig 447 ügyfelünknek biztosítottunk. Említésre érdemes, hogy a sikeresen befejezett együttműködések mindegyikét további fél évig nyomon követjük. Az már most ismeretes, hogy ügyfeleink közül 60-an a programból való kilépés után 180 nappal nem támogatott munkaviszonyban álltak, tehát sikerült a munkaerőpiacra tartósan visszajutniuk. A 2007. év második felére lezáruló nyomon követések összegzésekor minden esélyünk megvan arra, hogy ez a szám elérje a tervezett 194 főt. Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk a Tolna Megyei Munkaügyi Központ honlapját - www.tolnammk.hu -, ahol részletes információkkal állunk rendelkezésre. ■ HOROSZKÓP nyilas (XI.23-XII.21.). Tökéletesen megbízhat a társában és a barátaiban. Az év hátralévő részében is ízlelgetheti a szerelem gyönyöreit. Legyen sokat a friss levegőn bak (XII. 22-1.20.). Hihetetlenül gyorsan rohan az idő. Valószínűleg nem képes utolérni önmagát. A kapcsolatai ápolására kitűnő a mai nap, keresse barátait. vízöntő (1.21-11.20.). Pontosan kövesse az utasításokat! Ügyeljen a fontos dokumentumokra, mert most elkeverhet valamit, vagy átsiklik jelentős tények felett. halak (II. 21-111.20.). Viselkedjen visszafogottan, és ugyanez érvényes a pénzkiadásaira is. Nagyvonalúságát tegye félre, ne szórja pénzét kos (III. 21—IV. 20.). Számos komplikáció merülhet fel a nap folyamán. A bonyodalmak miatt valószínűleg programját is meg kell változtatnia, de Önnek ez nem lehet gond. bika (IV. 21-V. 20.). Lelkierejére szüksége lesz a mai nap, kedves Bika. Bármi is történjen, igyekezzen megőrizni hidegvérét. Ne mutassa ki érdeklődését fiatal ismerőse iránt, ugyanis tolakodónak tűnhet. ikrek (V. 21—VI. 21.). Már most vásárolja meg a karácsonyi ajándékokat. Tervezze el, hogy mikor végzi el teendőit Ne hagyjon semmit az utolsó pülanatra! RÁK (VI.22-VII.22.). Karácsony havában egy kapcsolat törvényesí- tése vagy hivatalossá tétele is lehetséges. A szerelem nemcsak érzelmi és erotikus értelemben hoz örömet, de az alkotókészségét is a felszínre hozza. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Sok energiát érez magában. Ezt az energiát be is kell fektetni valahova. Jobban oda kell figyelnie a hivatásával kapcsolatos dolgokra. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Az ünnepek előtt a pénz nagyobb szerepet játszik az életében, mint azelőtt. Most keményebben közelíti meg a témát, pedig a karácsony éppen a szeretetről szól. mérleg (IX24—X.23.). Szeretné felvenni újra a kapcsolatot a régi ismerősökkel, barátokkal, rokonokkal. Az utóbbi időben nagyon magára maradt. skorpió (X. 24—XI. 22.). A felelősségvállalás nagy jelentőséget kap. Most könnyen magasabbra kerülhet a ranglétrán. Környezetében elfogadják a véleményét, ezért különösen gondolja meg, hogyan foglal állást. S.O.S. - TELEFON A LELKI SEGÉLY Telefonszolgálat 06 óráig: a 06/80/505-518-as díjmentesen hívható naponta 18- telefonszámon. i t ♦ í ■y