Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-19 / 296. szám
2006. DECEMBER 19., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 JEGYZET & 3®|pSfe>| HARGITAI Kfl in éva Nehéz a dolga a munkavállalónak NEHÉZ HELYZETBEN van az, aki dolgozni szeretne, és botor módon még meg is szeretne belőle élni. Itthon is sok helyen kihasználják a munkavállalókat, főként a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek leginkább szükségük lenne a pénzre. Például hátrányos helyzetű munka- vállalókat felvesznek próbaidőre, aztán kiderül, hogy igazából csak arra a három hónapra kellettek volna, így is, úgy is. de az még a jobbik eset, ha legalább fizetnek. Van, ahol csak pereskedés útján jutnak el idáig. De hiába nyíltak meg a határok, külföldön sem fenékig tejfel. Az ember felkerekedik, hogy némi tőkét gyűjtsön össze, aztán még abból a kis pénzéből is kiforgatják, amije volt. Mindemellett semmibe veszik, lenézik és meg is félemlítik. szóval próbáljon meg valaki kicsit előrébb lépni, és eseüeg tisztességes munkával pénzt keresni. Az igazi, embert próbáló munka úgy tűnik az, hogy találjon egy helyet, ahol ezt meg is teheti. Kétszáz fiatal énekelt együtt a találkozón paks Hetedszer rendezett a Jézus szíve templomban Karácsonyi Kórustalálkozót a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium. A Deák Ferenc, II. Rákóczi Ferenc és a Bezerédj iskola kórusai, illetve a Vak Bottyán Gimnázium énekkara mellett a Pro Artis Művészeti Iskola kórusa is bemutatkozott. Természetesen a házigazda iskola Dudásné Szentim- rey-Vén Krisztina vezette kórusát is hallhatta a közönség. A műsor zárásaként a kórusok összeálltak, s közel kétszázan adtak elő összkari műveket, melyeket felváltva vezényelt egy- egy kórusvezető. ■ V. T. Belül ingyen, kívül drágán oktatás Az iskolában általában nem kell fizetni a korrepetálásért Ingyenes az óvodai foglalkozás, a logopédia, a tanórai foglalkozás, a fakultáció, az előkészítők, a szakkör, a korrepetálás, a napközi és a tanulószoba. A többiért fizetni kell. Venter Marianna A szakköröknek és korrepetálásoknak bele kell férniük az iskola pénzügyi keretébe a jelenlegi szabályozás szerint. Bizonyos óraszám délutáni foglalkozásokra fordítódik minden általános iskolai évfolyamon. A szekszárdi Garay általános iskolában ingyenes a korrepetálás, a felvételi, a verseny- és a nyelvvizsga-előkészítő. Mint azt Matókné Misóczki Mária igazgató elmondta, a pedagógusoknak előírt plusz két óra lehetővé tette, hogy minden olyan foglalkozást, szakkört megszervezzenek, amely a gyerekek és a szülők kérése, kívánsága volt. m Nem mindig elég* az iskolai korrepetálás. A paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Nyolc- osztályos Gimnáziumban is térítésmentes a korrepetálás és a szakkörök is - tudtuk meg Kellner Magdolna igazgatóhelyettestől. A szakkörök már 8 fős létszámtól indulhatnak. Az iskola egyházmegyei fenntartású, mind a korrepetálásra, mind a szakkörökre megkapják a kért anyagi fedezetet. A pedagógusok plusz két órájának köszönhetően pedig lehetőség van arra, hogy 1-3 fős kiscsoportokban egyéni foglalkozásokat tartsanak azoknak a diákoknak, akik a legjobban rászorulnak. A decsi általános iskolában minden délutáni elfoglaltság ingyenes. A Táltos művészeti oktatásért sem kell fizetni. A Táltos keretében dráma-, kézműves- és az óvodában néptáncfoglalkozásokat tartanak. Ingyenes a fejlesztő és a tehetséggondozó különóra, a szakkörök és a sportfoglalkozások is - tájékoztatott Kiss Natália igazgató. Az iskolai korrepetálás azonban nem mindig elegendő, Erősné Máté Éva tanárnő zongoraórát tart Sikabonyi Kittinek a szekszárdi Liszt művészeti iskolában csakúgy, mint a szakkörök választéka. A megoldás: különta- nár, fizetős szakkör. Az árak ismeretében bizony előfordulhat, hogy egy-egy gyerek iskolán kívüli elfoglaltsága, vagy egyéni taníttatása elérheti, vagy akár meghaladhatja a 10 ezer forintot havonta, ha tanévre szóló átlagot számítunk. Ezekért az órákért, foglalkozásokért már fizetni kell A művészeti iskolákban a képzés egy félévre 1.500 és 18.800 forint között mozog. Függ a növendék korától és tanulmányi eredményétől. néhány tanári és tanfolyami díj (az adatokat szülőktől, illetve szakköröket szervező intézményektől kaptuk):- különtanáR: óránként 1.000-2.500 forint- szakkörök (balett, aerobic, stb.) egy tanévre: 6-20 ezer forint- nyelvtanfolyam (60 órás): 35 ezer forint HIRSAV Hét tanuló kap ösztöndíjat a faluban felsőnyék Hét tanuló kap támogatást a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályá- zaton. A faluban élő főiskolára vagy egyetemre járó fiatalok közül hét gyereket tud támogatni az önkormányzat. A tanulók havonta kétezer forintos ösztöndíjban részesülnek - tudtuk meg Ács István polgármestertől, (tgy) Újraválasztották a régi elnököt Pakson PAKS Újra Faller Dezsőt választották meg az MSZP paksi szervezetének elnökévé, a december 14-i taggyűlésen. Ezzel megbízatását két évvel hosszabbították meg. Az ösz- szejövetelen a szervezet kilencfős vezetőségének tagságáról is döntöttek, (hé) Az új szavazás után is változatlan az elnök tamási Ismét Barkóczi Józsefet, Fürgéd polgármesterét választották meg a Tamási- Simontornyai Többcélú Kistérségi Társulás elnökévé. Azért kellett ismét szavazniuk a társulás tagjainak, mert az első voksolásnál egy településnek egy szavazatot számoltak. Egyedüliként a kistérségek között viszont a lakosságszám alapján kellett volna számolni, (tgy) Dienes-diákok játszottak a karácsonyvárón szekszárd Télapó az erdőben című kedves előadásukkal kapcsolódtak be a Szekszárdi Karácsonyváró programsorozatába a Dienes Valéria Általános Iskola diákjai. A tanulók családjukat, tanáraikat, és a betérőket is köszöntötték előadásukkal a Garay téri általános iskolában, (hé) Egy jelenet az előadásból Szertefoszlottak a narancsos remények, se munka se pénz szüret Spanyolországban becsapták, megfélemlítették, kihasználták őket, teljesen kiszolgáltatottak voltak A fiúk félnek, nem adták a nevüket és az arcukat a történethez A napokban kirobbant „narancsbotrányban” kétőcsényi származású fiatalember is érintett volt. Kérték, hogy a nevüket ne említsük meg, mert attól tartanak, hogy rájuk ismernek a szervezők, és bajuk származhat a nyilatkozatukból. Egy internetes hirdetésre jelentkeztek. - Nem is gyanakodtunk, úgy tűnt, minden rendben van a szervezés körül - mesélte egyikük. A tervek szerint három hónap munka után jöhettek volna haza egy hétre. Pénteken este értek ki, szombaton már vitték volna dolgozni őket, pedig még szerződést sem írtak alá. Azt mondták nekik, naponta 40-80 láda narancsot lehet leszedni, és ládánként a minőségtől függően 0,8-1,6 eurót fizetnek. Húsznál több ládát azonban nem tudtak szedni, hiszen a narancsot odafigyeléssel kellett levágni, aztán a teli ládákkal hegyi terepen el kellett jutni a teherautóig egy hatalmas ültetvényen, és minden ládáért csak 80 centet fizettek. Mielőtt kimentek, azt mondták nekik, melegre számítsanak, és úgy is készültek, ám csak 10- 12 fok volt. Hidegben és esőben szedték a gyümölcsöt, ráadásul olyan eszközökkel, hogy összevissza kaszabolták magukat. A háromszobás épületben, ahol elszállásolták őket, mindössze egy kisebb radiátor működött, így a villanytűzhellyel „fűtöttek”. Nyolcukra jutott egy 50 literes bojler. Képeket mutattak, amelyeken látszott, hogy a bútorozatlan szobákban a főidre tett szivacsokon aludtak, a kád mocskos volt, sem zuhanyrózsa, sem vécéülőke nem volt. Három nap alatt 45 eurót kerestek, összes költségük pedig 120-130 ezer forintra rúgott fejenként. Nekik kellett kiutazni saját autóval, ott is saját költsé■ Először úgy tűnt a szervezés rendben van. gén jártak ki az ültetvényre. Teljesen kiszolgáltatottnak éreztük magunkat és féltünk, de még szerencsések voltunk, hogy egy hét után édesapánk segítségével haza tudtunk jönni. Volt azonban olyan is, akinek a nagykövetséghez kellett fordulnia - tették hozzá. A csalódás, és az anyagi kár mellett azok, akik kimentek, feladták itthoni állásaikat, úgyhogy most ott vannak pénz és munka nélkül. A két fiatalember szerint az a legrosszabb, hogy nem lesz vége a dolognak, és amint a kedélyek elcsitulnak, újra kiviszik az embereket, és ugyanúgy átverik őket. ■ Hargitai Éva