Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-08 / 287. szám
2006. DECEMBER 8.. PÉNTEK - TOLNAI N JJSÁ MEGYEI TÜKÖR Kis magyar korrupció az emberek már csak olyanok, hogy szívesen áldoznak arra, hogy kevesebbet várjanak, vagy kevesebbért kapják meg ugyanazt a szolgáltatást, engedélyt, telephelyet, munkát, egyebet. Százmilliárdos üzleteknél mi az az egy-két millió, amivel meg lehet olajozni az ügymenetet, ugyebár. Főképp, ha a másik fél szégyentelenül tartja a markát, már előre. PÉLDÁT MINDENKI tud mondani, bizonyítani nem tud senki. Mert éz titokzatos, sötét folyamat, ahol mindkét fél alapos érdeke a hallgatás. Tények tehát szinte nincsenek, leleplezés meg még annál is kevesebb. Ha mégis megszellőztetnek egy országos vihart kavaró ügyet, mit lát az átlagpolgár: a bűnösök kaján vigyor- ral az arcukon vonogatják a vállukat, és legfeljebb néhány évig nem utaznak mondjuk a Kajmán-szigetekre. Talán kevésbé korrupt az ország, mint hisszük. Csak épp ez olyan jelenség, amiből nagyon kicsi mennyiség elég ahhoz, hogy rosszul érezzük magunkat tőle. Már az uniós képviselők sem működnek együtt Megjelent a politikai megosztottság a Európai Unió magyar képviselői között is. - Eddig minden fontos ügyben kiválóan együttműködtek a magyar képviselők az unió parlamentjében - mondta Harangozó Gábor szocialista képviselő. Kezdetben a folyosón, a liftben konzultáltak, egyeztettek, hol, ki mit fog mondani, hogy a végeredmény megfeleljen a terveiknek - tette hozzá. - Később megérezve a hazai társadalmi elvárást, nyilvánosan is vállaltuk az együttműködést, hiszen mindannyiunkat azért küldtek az unió parlamentjébe, hogy Magyarország ügyeiért küzd- jünk. Mostanában viszont szinte megszűnt a párbeszéd. Olyan minősítések hangzanak el, hogy azoktól már akkor is nehéz eltekinteni, ha az ember tudja, milyen fontos lenne az együttműködés - fogalmazott Harangozó Gábor. ■ 1.1. Hiányt pótol a külföldi kéz munkaerő Különlegesen képzett és fizikai munkásokat keresnek Megyeri Imre ápoló öt éve érkezett Székelyudvarhelyről, Nyikómalomfaluból. Szakács Károlyné (elöl) és Lengyel Lászlóné elégedett a fiatalember munkájával Nem féltik a szakemberek a hazai munkaerőpiacot a külföldiektől. Az EU-hoz januártól csatlakozó Románia és Bulgária munkavállalóit egyébként is korlátozottan fogadja munkaerőpiac. Budavári - Ihárosi A Tolna megyében az idén kiadott 223 munkavállalási engedély 85,7 százalékát az Európai Unión kívüli európai országok állampolgárai kapták. Dr. Kaiser Katalin, a megyei munkaügyi központ osztályvezetője elmondta: hat hónap alatt 223-an szereztek egy évre szóló munkavállalási engedélyt. A külföldiek 55,2 százaléka Romániából, 22,9 százaléka Oroszországból, 5,8 százaléka pedig Szerbiából és Montenegróból érkezett. Az orosz állampolgárok mindegyike a paksi atomerőműben dolgozik technikusi vagy mérnöki munkakörben. Az engedély kiadását úgynevezett munkaerőpiaci helyzet vizsgálatához kötik. Az illetékes munkaügyi ki- rendeltségek megnézik, hogy a betölteni kívánt állásra akad-e hazai munkáskéz. Ha nincs, akkor jöhet a külföldi. Dr. Brebán Valéria, a megyei munkaügyi központ igazgatója úgy vélekedik, hogy a jövőre az unióhoz csatlakozó országok munkavállalói nem lesznek konkurensei a hazaiaknak. Az Erdélyből jövő asztalosok különlegesen képzettek és nagy.tudású- ak. Ugyancsak nagy szükség van itthon az erdélyi ácsokra is, akik különleges faszerkezetek építésére képesek. Makovecz Imre tervei nélkülük nem valósulhattak volna meg a megyében sem - fűzte hozzá. Mint mondta, nagyon kedvelik a mezőgazdaságban az állattenyésztőket, mert különös gondossággal bánnak az állatokkal. Hozzátette, hogy a Romániából érkezők közül a szakmunkásoknak is jobb a nyelvtudáDR. FISCHER SÁNDORTÓL megtudtuk, egy közelmúltbéli felmérés szerint a munkáltatóknak 200 ezer megfelelő végzettségű szakmunkásra lenne szükségük. Az országban 400 ezer munkanélküli van. - Csakhogy a munkáltatók és munkásuk, mint a hazaiaké. Ugyancsak hiányt pótolnak, ha jönnek a gépipari, gépműszeripari szak- képzettségűek. A magyarlakta területen ezek a képzések közép- és felsőfokú szinten is színvonalasak. Dr. Brebán Valéria szerint ■ Erdélyi ácsok nélkül Makovecz tervei sem valósulhattak volna meg;. magyar anyanyelvű értelmiségiek tömeges érkezése már nem várható. A megyei kórház eddig is alkalmazott külföldi munkavállalókat. - Az ösztöndíjas ápolónőképzés 2001-ben indult az intézményben. Az első három évben a 73 ösztöndíjas közül 67, most a 43 diák közül 32 erdélyi - tudtuk meg Asztalos Györgyné ápolási igazgatóhelyettestől. A kórvállalók érdekei nem találkoznak. - Lassan nő a szakmunka presztízse. Pedig a jövő évtől nem kevés uniós pénzre és nagy beruházási kedvre számíthatnak elsősorban az építő iparban tevékenykedők - állítja a megyei kamara vezetője. házban nem számítanak arra, hogy ezután tömegesen özönlenek majd az új uniós államból a munkavállalók. Az utóbbi időben ugyanis egyre kevesebben jelentkeznek az ösztöndíjas képzésre Erdélyből. Asztalos Györgyné tapasztalata az, hogy a külföldről származó munkatársaknak nagy a beleérző képességük, és gyorsan beilleszkednek az itteni közösségbe. Igaz, a szakember szerint ezt a munkájuk meg is követeli tőlük. Mindig is dolgoztak a megyében külföldiek - mondta dr. Fischer Sándor, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke. - Mivel a szakképzés nálunk a rendszerváltás után tönkrement, a külhoniaknak elsősorban az iparban, ezen belül is elsősorban az építőiparban van kereskedni valójuk. Kuiroídi munKövaHatöK lomaDan Ország Engedélyek száma Románia 205 Ukrajna 2 Oroszország 57 Szerbia 25 Kína 8 Mongólia 35 Forrás: T. M. Közig. Hivatal Az uniós pénzhez sok munkáskéz kell - ennyien kaptak engedélyt Tolnában A jövő a digitalizálás síron innen és túl nyilvántartás Terjeszkedik a térinformatika: a temetők a netre mennek Az országban több helyen megkezdődött a temetők adatainak számítógépes feldolgozása. Tolna megyében a zombai és a faddi önkormányzat lépett elsőként. A faddi önkormányzat két éve vette át a két helyi temetőt a katolikus és a református egyháztól. A tereprendezés után kezdték el a sírkert parcellákra osztását, és az adatok számítógépre vitelét. Mint Schindler László műszaki és területfejlesztési referens mondta, több mint kétezer sírt azonosítottak, mire minden adat a helyére került. Napokon belül átveszik a dokumentációt, a fotókat, térképeket a kivitelező cégtől, s aztán csak a változások nyomon követése lesz a dolguk. A zombai digitális temetőtérkép nagyjából a faddival egyidőben készült. Serbán Mihály plébános szerint ez gyorsítja és megkönnyíti a munkáját. Nem kell kimenni a helyszínre, a számítógépen rögtön lehet látni, hogy hol ki nyugszik, hol van szabad hely, és melyik sírmegváltás mikor jár le. Épp ez a cél - mondta Borbás Tibor, a Geodézia Kft. műszaki igazgatója. Mindkét településen a cég végezte az állapotfelmérést. Több módszer létezik, de a legjobb, ha légi felvételek alapján dolgozhatnak. Úgy átlátható a sírkert szerkezete. Bemérik és feltérképezik a sétautak és a sírok sarok- és töréspontjait, majd lefényképeznek minden egyes fejfát. A térkép aztán sokféle adattal feltölthető. Egyetlen klikkeléssel előhívhatók az elhunytra vagy a sír állagára vonatkozó információk. A térinformatika a temetőkben is megjelent, a nagyobb sírkertek a netre is felkerülnek. ■ Wessely Gábor Távoli rokonok nyughelye Is könnyen megtalálható A zsidó temetőkről már elkészült az országos digitális nyilvántartás. Nagyvárosi sírkertek közül a szegedinek van saját weblapja. Bárki beütheti az elhunyt rokona, ismerőse nevét, s ha például Kanadából hazalátogat - a kinyomtatható térképvázlat alapján - köny- nyen odatalál a sírhoz. a pontatlanságok kiküszöbölhetők, többé nem fordulhat elő olyasmi - ami Tolna megyében is megtörtént hogy egy már elfoglalt sírhelyet ismételten eladnak. í 3 Gondolkodnak a helyi egészségügyi privatizáción bogyiszló Megvásárolná a bogyiszlói orvosi rendelőt és annak berendezéseit a helyi háziorvos - tájékoztatott Tóth István polgár- mester. A téma az előző testületi ülésen vetődött fel először. Döntés még nem született, a képviselők gondolkodnak azon, milyen előnyökkel járna ez a megoldás a község számára, (sk) Megkérdezték a lakókat a tér rendezéséről dombóvár Többen egyetértettek a körforgalom kialakításával annak a fórumnak a résztvevői közül, amelyet a Gárdonyi tér hasznosításáról tartottak. Szabó Loránd polgármester elmondta, egy közel tíz éve készült tanulmány szerint a körforgalom lehetne a megoldás a biztonságos közlekedésre, (tgy) Jövőre emelkedik a kommunális adó harc Ezer forinttal, 10 500- ról 11 500 forintra emelkedik a kommunális adó Harcon a következő évben - tudtuk meg Bóni Zoltán polgármestertől. A képviselő- testület a nem lakás céljára szolgáló belterületi épületek adóját is emelte, 3 ezer forintról 4 ezerre, (sk) Hol van jelen a korrupció? KISVÁRI PÉTER SZEKSZÁRD, ALKALMAZOTT:- Az építőiparban a közbeszerzéseknél szerintem sokszor nem mennek tiszta úton a dolgok. A rendőrségnél már talán nem annyira jellemző, mint azt gondolják. VITÉZ PRAJDA VENDEL SZEKSZÁRD, NYUGDÍJAS A mezőgazdaság az egyik legkevésbé érintett ágazat. Ott fáradságos munkával keresik a kenyeret. Ma már a jogszerűtlen vagyonszerzés szinte már törvényszerű. CSÁKI JÓZSEFNÉ SZEKSZÁRD. ADOMÁNYGYŰJTŐ Mindenhol jelen van. A politikai, a gazdasági életben, a közbeszerzéseknél és az építőiparban is. Mindenki megvehető, csak az összegtől függ minden.