Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-28 / 302. szám

2006. DECEMBER 28., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG OKTATÁS mmmm Ilyenkor megéri buzgónak lenni jelentkezés Egyszerűsödik a felvételi eljárás, elég egy lapot kitölteni Még mindig a jogász és a közgazdász szakok a leg­vonzóbbak, de az utóbbi években nőtt a természet- tudományi karok ázsiója. Budavári Kata Eddig A és B lap, valamint a fel­vételi tájékoztató volt a valamire­való felvételiző fegyvertára. Eb­ben a tanévben azonban egysze­rűsödni látszik a helyzet, elég egy jelentkezési lapot kitölteni. Változik a jelentkezési díj is, ha valaki legfeljebb három helyre jelentkezik, 9 ezer forintot fizet, az ezenfelül megjelölt oktatási intézmények fejenként 2 ezer fo­rintot érnek. A rendes tizenket- tedikes diák amúgy már nyolc­szor átrágta magát a tájékozta­tón, a kevésbé buzgókban vi­szont újévi fogadalom gyanánt felmerülhetne az a lehetőség, hogy végre eldöntik, mit is kez­denének a sorsukkal. Azok, akik legalább már egy diplomával rendelkeznek, mégis a továbbta­nuláson törik a fejüket, szintén haszonnal forgathatják a direkt nekik készített kiadványt. A tájékoztatók amúgy egyre vastagabbak, és egyre több a le­hetőség, az utóbbi években még mindig a gazdasági és a jo­gi pálya volt a legvonzóbb. Emellett egyre többen szeret­nének mérnök képesítést sze­rezni, és növekszik az érdeklő­dés a természettudományok, el­sősorban a matematika iránt. Vagyis egyre többen vannak, A sikeres felvétel nem jelenti azt, hogy a diploma már a zsebünkben van. Az egyetem ugyanakkor nem csak tanulást, hanem új barátokat is jelent akik a természettudományi ka­rokat választják az érettségi után, másrészt sokan eszköz­nek tekintik a matematikát, hi­szen az ezzel való foglalkozás lehetővé teszi a logikus gondol­kodás elsajátítását. Gyakran a diákokat a kishi­tűség tartja vissza attól, hogy jó hírű egyetemet válasszanak. Holott az lenne a célszerű, ha a majdani egyetemista, főiskolás elsősorban olyan intézményt jelölne meg, ahol szíve szerint leginkább tanulna. Érdeme­sebb utolsóként megjelölni azo­kat az iskolákat, ahova a diákot nagy valószínűség szerint fel­veszik. Bár tutira kevesen men­nek, a tanárok szerint azok, akik végigtanulják a négy avagy nyolc évet, és rendesen készülnek az érettségire, nagy valószínűség szerint bekerül­nek a hőn áhított egyetemre vagy főiskolára. Kevesebb lesz az államilag finanszírozott hely AGRÁRSZAKEMBERBŐL Cl JÖVŐ tanévtől 30, köz- és egyéb gaz- dásznak 24, pedagógusnak 23, bölcsésznek 20, jogász hallgató­nak 13 százalékkal kevesebbet vesznek fel államilag finanszí­rozott helyekre az egyetemek és főiskolák. A természettudomá­nyos szakokon nőhet az elsőéve­sek száma, körülbelül két és fél százalékkal, a műszaki szakok­ra szintén több hallgató nyerhet felvételt. Az állam változatlanul hagyná az orvosi karokra felve­hető diákok számát. Átlagosan 13 százalékkal csökken a keret­szám a felsőoktatási intézmé­nyekben. A költségtérítéses he­lyekről ezután is az egyetemek, főiskolák döntenek, és a lét­számcsökkentés a felsőfokú szakképzéseket nem érinti. A felnőtt diák fegyelmezetten veszi az akadályt a felsőoktatásban A diplomával rendelkezők ma már számtalan képzési lehető­ség közül választhatnak. Sze­rezhetnek egy újabbat alapkép­zésen. Vagy választhatnak 2, 3 esetleg 4 éves szakirányú to­vábbképzést is. Ez utóbbin hasznát veszik az eddig tanul­taknak, de általában elmond­ható, hogy azok, akik elvégez­tek egy főiskolát vagy egyete­■ A leggyakrabban állás hiányában ülünk az iskolapadba. met, könnyen és fegyelmezet­ten veszik az akadályokat. Az élethosszig tartó tanulás egyéb­ként nem mai találmány. Bár tíz-húsz évvel ezelőtt nem volt szokás a diplomák gyűjtögeté­se, szinte minden cég fontos­nak tartotta, hogy alkalmazot­tai részt vegyenek a munkavég­zéshez szükséges tanfolya­mokon. A felnőttképzésben részt ve­vő diákok többsége a kezdeti nehézségek után nem csak hasznosnak, hanem érdekes­nek is tartja az iskolás életet. Ráadásul a magát a tanuláshoz korosnak tartó 50-esről kide­rülhet, hogy nem fog nehezeb­ben az agya, mint 30-40 évvel ezelőtt. Ritkán ugyan, de elő­fordul, hogy valaki egy tanfo­lyammal vagy egy új diploma megszerzésével régi álmát va­lósítja meg. A szegénység, a munkanélküliség és más társa­dalmi bajok egyik oka ugyanis a képzettség hiánya. ■ B. K. _____________5 PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Felsőfokú tanulmányait folytassa Pécsett a felnőttképzés fővárosában! A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara felvételt hirdet 2007. szeptemberében induló képzéseire. ALAPKÉPZÉSEINK érettségizetteknek - a képzési idő 6 félév: Andragógia (BA) szak nappali tagozaton államilag támogatott vagy önköltséges, levelező tagozaton önköltséges formában személyügyi szervező művelődésszervező munkavállalási tanácsadó felnőttképzési szervező szakirányokkal; Emberi erőforrások (BA) szak - levelező tagozaton önköltséges formában fegyveres/rendvédelmi, közszolgálati munkaerőpiaci minőségmenedzsment szakmai irányokkal; Informatikus könyvtáros (BA) szak - nappali tagozaton államilag támogatott vagy önköltséges, levelező tagozaton önköltséges formában az információs műveltség pedagógiája sajtó-, média- és könyvkiadási szakirányokkal; ALAPKÉPZÉS diplomásoknak - a kezesi idő 6 félév*: Andragógia (BA) DL szak levelező tagozaton, önköltséges fonnában személyügyi szervező művelődésszervező munkavállalási tanácsadó felnőttképzési szervező szakirányokkal; * A képzési idő a korábbi képzéstől fiiggöen, egyéni elbírálás alapán csökkenhet. Müvelődésszen’ezők, személyügyi szervezők, humán erőforrás menedzserek figyelem! EGYETEMI SZINTŰ KIEGÉSZÍTŐ ALAPKÉPZÉS szakirányú főiskolai diplomával levelező tagozaton, önköltséges formában, a képzési idő 4 félév-: Humán szervező egyetemi szak, a személyügyi szervező, illetve human erőforrás menedzser főiskolai képzést követően. Informatikus könyv táros egyetemi szak, a könyvtáros, illetve informatikus könyvtáros főiskolai képzést követően, M u velodésszen czö egyetemi s2ak a művelődésszervező (népművelő) főiskolai képzést követően Jelentkezési határidó: 2007. február 15.** Felvételi vizsga nincs. A felvételi eljárás a „Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2007" szerint A jelentkezési lap(ok) a postahivatalokban és a kijelölt könyvesboltokban kaphatók. A normál felvételi eljárásra E-jelentkezés keretében is lehet jelentkezni! A részletekről a felvételi tájékoztatóban, a www.felvi.hu honlapon, illetve kollégáinknál lehet tájékozódni. **Ha a jelentkező csak kiegészítő alapképzésre jelentkezik, a jelentkezesi határidő 2007. március 15. Bővebb információ a Felnőttképzési es Emberi Erőforrás Fejlesztési Karon (PTE FEEK. 7633 Pécs. Szántó Kovács János utca 1 b , tel 72/501-500, e-maíl feek^ihuinan pte huj munkatársainktól Dránovits Klára 2500, és Deák András 2501-es mellek, munkanapokon 816 óra között és honlapunkon www feek pte.hu illetve az alábbi információs pontokon kapható: Budapest: (1) 321-4005 vagy (1) 322-7844 (Halasi Ilona) Győr: (20) 954-0485 (Vermesné Pernesz Marianna) Gyula (30) 239-6792 (Rozsnyaí Katáim) Szombathely (94)312-535, 115-Ös mellek (Bagánné Viszket Katalin) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Felsőfokú tanulmányait folytassa Pécsett, a felnőttképzés fővárosában! A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara felvételt hirdet 2007. februárjában, keresztféléven induló képzéseire. Érettségizettek számára alapképzés Levelező tagozaton, önköltséges formában: Andragógia (BA) szak - a képzési idő 6 félév- személyügyi szervező,- művelődésszervező,- munkavállalási tanácsadó,- felnőttképzési szervező szakirányokkal. Az andragógia a neveléstudomány felnőttekkel foglalkozó tudományága. A végzettek szakiránytól függően alkalmasak többek között a szervezetek humánerőforrás- gazdálkodásának fejlesztő, koordináló és irányító feladatainak szakszerű ellátására, afelnőttkorúak, a munkavállalók képzéseinek tervezésére, szervezésére és irányítására, a munkapiac résztvevői esetében a személyes problémák kezelésére, illetve a települések, intézmények és közösségek művelődési folyamatainak tervezésére, koordinálására és továbbfejlesztésére. Művelődésszervezők, személyügyi szervezők, humán erőforrás menedzserek figyelem! Szakirányú főiskolai diplomával egyetemi szintű kiegészítő alapképzés Levelező tagozaton, önköltséges fonnában: Humán szervező egyetemi szak, a személyügyi szervező, illetve humán erőforrás menedzser főiskolai képzést követően - a képzési idő 4 félév. Művelődésszervező egyetemi szak a művelődésszervező (népművelő) főiskolai képzést követően - a képzési idő 4 félév. - . tv Jelentkezési határidő: 2007. január 15. Jelentkezési lap csak a kartól igényelhető (személyesen, telefonon vagy e-mailben)! Felvételi vizsga nincs. A felvételi eljárás a „Felsőoktatási felvételi tájékoztató" szerint. A kitöltött jelentkezési A és B lapokat egyaránt a karnak kell megküldeni/lcadni! Bővebb információ a Felnőttképzési cs Lm ben Erőforrás Fejlesztési Karon (RTF. FHHK, 7633 Pécs, Szántó Kovács János utca 1/B.. tel: 72/501-500, e-mail: léck nhumau.pte.hu') munkatársainktól Dránovits Klára 2500, és Deák András 2501-os mellék, munkanapokon 8-16 óra között és honlapunkon www feek pte hu. illetve az alábbi információs pontokon kapható:- Budapest: (1) 321-4005 vagy (1) 322-7844 (Halasi Ilona)- Győr: (20) 954-0485 (Vermesné Pernesz Mananna).

Next

/
Oldalképek
Tartalom