Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-23 / 300. szám

Wmmmm ELETMOD i i H MM SZÉPSÉG, AUTO, EGESZSEG, CSAL AD Kisgyereknél az apától függ a beszédkészség kifejlődése Minden eddigi hiedelemmel szemben az apák nagyobb befo­lyással vannak a kisgyerekek beszédkészségének fejlődésé­re, mint az anyák. Egy kutató- csoport az Egyesült Államok­ban, Észak-Karolina egyetemén folytatott ilyen irányú vizsgála­tot. Lynne Vernon-Feagans és társai 92 családnál figyelték meg és elemezték, hogyan kommunikálnak a felnőttek a ■ „A tudósok szerint a hiba a mamákban van, ugyanis túl sok szóval terhelik le a kicsiket.” kicsikkel. Összeszámolták, hogy a 2-3 éves korú cseme­tékkel mennyit társalog az édesapjuk és az édesanyjuk. Megnézték, milyen mondat­szerkezeteket használtak, s persze értékelték, hogy kinek volt nagyobb „hatásfoka”. A vizsgálat azt mutatja: hiába beszélgetnek a mamák többet a gyerekeikkel, hiába tesznek fel nekik rengeteg kérdést, a cse­meték inkább az apai modellt követik a mondatfűzésben. S az is egyértelmű: minél nagyobb az apa szókincse, annál gyorsab­ban fejlődik a gyermek beszéd- készsége. A tudósok a megfigyelések alapján azt feltételezik, hogy a „hiba” a mamákban lehet: túl sok szóval terhelik le a kicsiket. Ez azonban elsősorban a 2-3 éves korosztály esetében érvé­nyes. A harmadik életév betöl­tése után az anya befolyása lesz az erősebb: az iskolások szókész­lete szinte teljes egészében édes­anyjuktól függ. ■ Csák E. Az ünnep is lehet veszélyes balesetek A legtöbb sérülés és baj forrása a felelőtlenség és az alkohol Karácsony és szilveszter a szeretet és a jóízű szó­rakozás ünnepe is egy­ben. A felhőtlen mulato­zást azonban időnként balesetek zavarják meg. Kis odafigyeléssel mindez megelőzhető lenne. Wlcsek Anna Győrfi Pál, az Országos Mentő- szolgálat szóvivője elmondta: nem vesszük kellően komolyan, hogy az ünnepek alatt a legtöbb baleset figyelmetlenségből ered. Főleg december 25-26-án, ami­kor a családok útra kelnek, ren­geteg a közúti baleset. Ha az idő­járás kellemes is, a tapasztalat­lan vezetők sok karambolt okoz­nak. Ilyenkor tipikus eset, hogy ha a családfő alkoholt fogyasz­tott, a feleség vezet hazafelé, aki­nek a nehéz útviszonyok közt nincs gyakorlata. így egész csa­ládokat veszélyeztetnek. A szilveszter mégis sokkal veszélyesebb, mint a karácsony. A mentősöknek is ez a legne­hezebb éjszakájuk az évben. Éj­fél és hajnali öt között az átlagos esetszám megnégyszereződik. Ezért a mentőszolgálat ilyenkor további esetkocsikat is szolgá­latba állít. Sokszor a mentők­nek egyszerre nem egy, hanem két-három helyszínre is ki kell menniük. A leggyakoribb esetek termé­szetesen a részegek, vagy kü­lönböző csetepaték áldozatai, akiknek a zúzódásait kell ellát­ni. És természetesen a legked­veltebb szórakoztató eszköz, a petárda is szedi áldozatait. A szilveszteri bulik alatt sok veszély leselkedik ránk: még a csillagszóró is okozhat komoly égési sérüléseket! A nem hivatalos helyről, piaco­kon vásárolt vagy házi készíté­sű petárdák nemcsak veszélye­sek, de tiltottak is. Ezért a szak­ember szerint csak bevizsgált termékeket és hivatalos enge­déllyel rendelkező árustól vásá­roljon mindenki, ha durrantgat- ni akar. Az illegális robbanósze­rek életveszélyesek lehetnek. Figyeljünk az egyedül maradó barátokra A közhiedelem szerint karácsonykor megnő az öngyilkossá­gok száma. A mentőszolgálat szóvivője szerint azonban ez nem teljesen fedi a valóságot. Tény, hogy az ünnepek alatt kicsit emelkedik az öngyilkosságot megkísérlők száma, de a nagyobb forgalom inkább a lelkisegély-szolgálatokra jellemző. Az ünne­pek közeledtével ugyanis azok, akik hajlamosak a depresszió­ra, könnyebben zuhannak kritikus lelkiállapotba. Többségük nem végez önpusztító tevékenységet, csak beszélgetne valakivel. Éppen ezért a szóvivő szerint ilyenkor különösen figyelni kell azon ismerőseinkre, családtagjainkra, akik valamilyen okból egyedül maradnak az ünnepek alatt. Sajnos ezek a balesetek nem mindig csak a gyújtogatókat érintik. Az utóbbi években dob­tak már petárdát idős, szívbeteg kapucnijába, aki szívrohamot kapott. De hajítottak robbanó­szert kukába, és gyerekek közé is. Ráadásul a szórakozó tömeg számára ilyenkor a KRESZ sza­bályai sem érvényesek. Sokkal veszélyesebben közlekednek, és több közúti balesetet okoznak, melyeknek oka rendszerint az alkohol. A szóvivő hozzáteszi: az embereknek fel sem tűnik, mek­kora kontraszt van a bulizó tö­meg és a köztük szirénázva ha­ladni próbáló mentőautó között. Akkor talán jobban figyelnének. Magukra és egymásra. Telerakta puttonyát az adakozó Mikulás Újabb sikertörténet volt az idei MikulásGyár, amely egy hete zárta kapuit. A csomagok össze- számlálása után kiderült, hogy több mint tízezer doboz gyűlt össze a civil adományozók és a nagyvállalatok jóvoltából. Ez azt jelenti, hogy mintegy húszezer család ünnepe lesz szebb és gaz­dagabb idén. Elképzelhetetlenül sokféle ajándékot vittek az em­berek az adományokat szétosztó Mikulásnak: vadonatúj gyerek­játékokat, gyerekruhákat, mese­könyveket, bicikliket, televízió­kat, plüssállatokat. Az OTP Bank jóvoltából idén először nyílt lehetőség arra, hogy pénzadományokat is gyűjt­senek. Az OTP MikulásGyár számlaszámon és a helyszíne­ken, a bankfiókokban kihelye­zett perselyekben gyűlt a pénz, összesen majd egymillió forint. Ebből az összegből a Magyar Vö­röskereszt és az ENSZ Gyermek­alapja, az UNICEF mellett az OTP Bank által támogatott Nem­zetközi Gyermekszolgálat is ré­szesül. A bank és a szolgálat ál­tal közösen működtetett egész­ségügyi program a rossz körül­mények között élő, árva, fizikai­Mlndenkinek jutott szép ajándék lag és értelmileg sérült gyerme­kek gyógykezelésének, ápolásá­nak, műtétjének finanszírozásá­ra jött létre. Az adományokból gyógyszereket, táplálékkiegészí­tőket vásárolnak. A MikulásGyárban az OTP Bank munkatársai is vállaltak önkéntes munkát, hogy hozzájá­ruljanak az akció sikeréhez. A legnagyobb hazai pénzintézet abban bízik, hogy jövőre is ré­szese lehet ennek a nemes prog­ramnak, hogy a rászoruló gyer­mekek, illetve családok számára örömteli, felejthetetlen élmény- nyé váljon a karácsony. A Még vonzóbb lett az ADSL telekom Megnő az internethozzáférés sávszélessége Jelentősen megnöveli az ADSL internethozzáférések sávszéles­ségét, valamint telefonszolgálta­tás nélkül igénybe vehető nagy­kereskedelmi ADSL-szolgálta- tást vezet be a Magyar Telekom 2007 első negyedévében. ÚJABB INGYENES SÁVSZÉLESSÉG­NÖVELÉS A Magyar Telekom évek óta komoly erőfeszí­téseket tesz a szolgál­tatás színvonalának folyamatos fejleszté­sére, melynek része­ként 2005-ben és 2006-ban több alkalommal is díjtalanul megnö­velte az ADSL-szolgáltatás sáv- szélességét. A fejlesztések követ­kező lépéseként a Magyar Tele­kom 2007 első negyedévében is­mét díjmentesen megnöveli az ADSL-szol'gáltatás sávszélessé­gét. A sávszélesség-növelés - adott csomagtól és műszaki le­hetőségektől függően - akár két­szer, háromszor vagy négyszer gyorsabb internetezést is lehető­vé fog tenni az összes jelenlegi és új ügyfele számára. A jelenleg 512 kbit/s sávszélességű szolgál­tatásnál akár 1 Mbps, a jelenleg 1 Mbps maximális letöltési sáv­Bevezetik a tele­fonszolgáltatás nélküli ADSL,-t is. szélességű csomagnál akár 4 Mbps, a jelenlegi 2 Mbps vagy 3 Mbps sávszélességű csoma­goknál pedig akár 8 Mbps lehet a maximális letöltési sebesség. A nagyobb szávszélesség előnyei többek között az egyre nép­szerűbb multimédiás alkalma­zásoknál (pl. video, zene) lesz­nek érezhetők. Ügyfelei számára az ADSL sebesség- növelését a Magyar Telekom 2007. ja­nuár közepén kezdi meg, s az átállítási munkálatok várhatóan néhány hónapot vesz­nek igénybe. A Magyar Telekom az ADSL-hozzáférések átállítását a nap 24 órájában folyamatosan végzi, ami az üzemelő végpontok esetében néhány perces leállást okoz. TELEFON NÉLKÜLI NAGYKERESKE­DELMI ADSL A hazai internetpiac fejlődésével felmerült az igény a telefonszolgáltatás nélküli szé­lessávú internet használatára. Ezt felismerve a Magyar Telekom a közeljövőben bevezeti a telefon­szolgáltatás nélküli ADSL-szol- gáltatást, amely internetszolgál­Miértjó az ADSL? az ADSL (Asymmetrical Digital Subscriber’s Line) a hagyomá­nyos és ISDN internetelérésnél jóval nagyobb sebességű, állan­dó hozzáférést biztosító, széles­sávú intemetszolgáltatás. A rendszer a beszédcsatorna mel­lett további két csatornát tart fenn: adatfeltöltésre és adatle­töltésre. A két csatorna nem egyforma sávszélességű, vagyis aszimmetrikus. A felhasználók ugyanis gyakrabban töltenek le adatokat. Az ADSL fő jellemzfr je a gyorsaság. A beszéd és fax­kommunikáció - az internete­zéstől függetlenül - párhuzamo­san folyhat a telefonvonalon. tató partnerein keresztül lesz igénybe vehető. A havidíjas tele­fon nélküli ADSL bevezetése je­lentős fejlesztéseket igényel a Magyar Telekom részéről, me­lyek várhatóan 2007 első ne­gyedévében fejeződnek be. Ezzel a szolgáltatással azon ügyfelek­nek is lehetőségük lesz ADSL- hez jutni, akik nem rendelkez­nek telefonelőfizetéssel. A HIRSAV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓS. MOTOR CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Megjelent a Tvr-hét legfrissebb száma! A hét filmje: Lázadás a Bountyn! A legénység harca a kegyetlen kapitány ellen. A hét sporteseménye: Má­sodszor rendezik meg a Lisszabon-Dakar-ralit. Cím­lapsztárunk Bajor Imre, aki önálló estre készül. Kérje a tvr-hetet az újságárusától! A legidősebb Mikulás ötven éve dolgozik rendíthetetlenül mikulás- kodik egy 78 éves brit bá­csi. Már 54 esztendeje űzi a szakmát. „A gyermekek öröme tart életben” - mond­ja Dán Jones, aki minden júliusban abbahagyja a bo­rotválkozást, hogy a szezon­ra hófehér szakálla legyen. Mindössze kétéves a legifjabb karatés nagy-britannia legifjabb fel­övezett karatése egy két­éves lányka. A gyermek az­zal érdemelte ki a piros övét, hogy tud rúgni, szé­pen ütni, kettőt pördülni, és felvenni négy védekező pózt. Szülei mindketten fő­foglalkozású karateoktatók. Büntetné a rendetlen arákat egy román pap „FEHÉRRUHA-MEGVÁLTÁSI” díjnak nevezett büntetést akar fizettetni a házasélet örömeit már a frigy előtt él­vező menyasszonyokkal egy romániai pap. A legmaga­sabb díjat az fizetné, aki ál­lapotosán áll az oltár elé. A német gyerekek fele passzív dohányos A HEIDELBERGI Német Rák­kutató Központ orvosai be­vásárlóközpontokban, disz­kókban, vonatokon mérték a helyek füstösségét. A szakemberek hetven olyan rákkeltő anyagot szá­moltak össze, amelyek a szervezetbe kerülnek pasz- szív dohányzással. Német­országban minden második gyerek van ilyen módon ki­téve a füstterhelésnek. @ további érdekességek: www.keggel.hu < á I >

Next

/
Oldalképek
Tartalom