Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-23 / 300. szám
mm % \ vast mww ''*%§$ 2006. DECEMBER 23., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG KARÁCSONY MÜ% hit A keresztény embereknek láttatni kell az örömet, azt a többletet, hogy a hitük értéket, s nem pusztán hagyományt jelent. Ha az Isten közénk lépett és vállalta az embert, akkor mi mért nem merjük vállalni Istent? IGAZSÁG NÉLKÜL NEM EPUL SZERETET Karácsony: együttlét és szeretet. Mindenki igyekszik örömet szerezni a másiknak. A vallásos emberek szerint ekkor lépett közénk Jézus Krisztus, hogy beemeljen bennünket a szeretet családjába. Merjük tehát elfogadni ezt az ajándékot. Erről is beszélgettünk dr. Mayer Mihály megyés püspökkel. Lengyel János- Nagy szeretettel köszöntőm az olvasókat. Ilyentájt különösen szívesen tekintünk vissza oda, ahol a gyökereink vannak - mondta dr. Mayer Mihály megyés püspök. - Ha egy kicsit elábrándozunk, akkor mindig azok a tájak tárulnak elénk, ahol a gyermekkorunkat töltöttük, s rátaláltunk azokra az ösvényekre, amelyek elindítottak bennünket az utunkon. Dombok és völgyek, folyók és tavak mind-mind az otthon melegségével töltenek el. A karácsony mindig figyelmeztet bennünket arra: az Úristen annyira szereti az embert, hogy elküldi egyszülött fiát, hogy része legyen az emberi közösségnek, a sorsvállalásnak. A nagy kérdés az: mi emberek hogyan tudunk erre válaszolni. A válasz sokféle lehet. Másként válaszolnak azok, akiknek lényegében csak biológiai életük van. Ők úgy vélekednek, mint a régi rómaiak: minden nap legyen meg a szórakozás, a felüdülés, amely az emberi élettel együtt jár. Másképpen nézi ezt egy humanista, aki már szívesen kilépne önmagából, az önzésből és a másik ember felé is néz: hogyan lehetne az emberiség nagy családjában egy kicsit több a békesség, hogyan fordulhatna egyik ember őszintébben és nagyobb bizalommal a másikhoz. Ő is érzi, hogy véges a törekvése, s olyan erők működnek, amelyeket nem tud legyőzni, de ezek állandó feladatként ott szerepelnek az életben.- Hogyan vélekedik minderről egy vallásos ember?- A vallásos ember már nemcsak a horizontális, hanem a vertikális nézőpontra is figyel. Az Úristent is számba veszi, nemcsak behozza az életébe, hanem a saját életét akarja felemelni hozzá. Ez óriási különbség. A keresztény ember a nevét is Jézus Krisztustól kapta. Az Úristen szeretete elküldte hozzánk Jézus Krisztust, hogy hozzá kapcsolódva találjuk meg a másik embert. Jézus Krisztus a kérdésre, a feszültségre azt a választ adja: minél jobban közelítetek hozzám, annál inkább lehetőséget és eshetőséget kaptok. Amikor Jézus Krisztust az emberek elé állítjuk, akkor nemcsak példaképként tesszük ezt. Ha csak példakép lenne, akkor bármelyik történelmi hős az emberek elé állhatna. Bármelyik pozitívan élő ember. Ő, aki föntről jött közénk, erőt is akar adni nekünk. A legnagyobb kincset, a szeretet erejét, a kegyelmi erőt. Amikor arNehéz szolidárisnak lenni azzal, aki az eredeti bűn következményeit velem szemben ról beszélünk, hogy minél közelebb kell kerülni lélekben, szellemben Jézushoz, egymáshoz is közel kerülünk. Ez nem azt jelenti, hogy az emberből elmúlik a feszültség, hanem azt, hogy a feszültség más színt kap, nem szakadékba taszít, hanem lehetővé teszi, hogy meg tudjunk állni, megkapaszkodhassunk valamilyen ágban, mert akkor van remény. A megmaradás a fontos. Amikor áldott karácsonyt kívánok minden olvasónak, akkor ez az áldás föntről jön, ezt az áldást föntről várjuk. Olyan szép a világosság rózsafüzérében, amikor ezt a karácsonyi titkot úgy elmél- kedjük át: aki az eucharisztiá- ban önmagát adta ajándékul. Amikor azt mondjuk, önmagát adta, akkor az Úristen sokkal többet akar, mint az ember. Az ember csak morzsákat tud adni. Az Úristen azzal, hogy elküldte a Fiát, önmagát adta.- A mai világban az odaadásnak kétségtelenül vannak veszélyei.- Az ember fél a kockázattól. Aki önmagát adja, az kiszolgáltatja magát a másiknak. Jézus Krisztus is kiszolgáltatta magát. Ha nem ezt tette volna, akkor hadsereget gyűjtött volna, de kiszolgáltatta magát és ezért a keresztre került. De ebből a kiszolgáltatottságából következett a feltámadás, az új élet. Mi, amikor azt mondjuk, adni akarunk a másiknak, már ez is óriási dolog. Amikor adunk, akkor mindig valami anyagi dologra gondolunk. Kevesen vannak, akik azt mondják, kell az anyagi, a technika, de kell valami szellemi, lelki, amivel közelebb tudunk lépni a másikhoz. Amikor adni akarunk, akkor az első kérdés az: adunk- e időt, jó szót, megértést? Olyanok vagyunk-e, mint amit Jézus mondott: legyetek irgalmasok, akkor nektek is irgalmaznak. Amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek vissza nektek. Amit akartok, hogy cselekedjenek az emberek nektek, azt először ti cselekedjétek nekik. Ez valóban egy kis kiszolgáltatottságot jelent, de Jézus azt mondta: aki elveszíti életét érettem, az fogja megtalálni. Aki meg akarja menteni, az elveszíti. Többször elmondtam annak a személynek a történetét, aki a mai felfogás szerint önkiteljesítő akart lenni, eközben önző lett. Elvesztette a barátnőit, utána a férjét, majd elpártoltak tőle a gyerekek, mert csak magával törődött. Amikor bekerült egy keresztény csoportba és hallott arról, hogy saját magát kellett volna egy kicsit elveszíteni, akkor azt mondta: látom, milyen másként láttam az életemet, de most azon vagyok, hogy mit tudok jóvátenni. Vigyázzunk az önkiteljesedéssel, mert ez csak akkor valósulhat meg, ha a másik embernek is helye van az életünkben. A másiknak időre, jó szóra és szeretetre van szüksége. Ha ezt adjuk, akkor adtuk a legtöbbet.- Iszonyú indulat, türelmetlenség szorult az emberekbe. Honnan ez a sok indulat?- Hamis az a világkép, amelyik azt állítja: a gyermek ártatlanul jön a világra, csak a társadalom rontja el. Az ember gyereke az eredeti bűnnel születik. Ennek a következményei ott vannak az emberben. A néhány hónapos gyermek első megnyilatkozásainak egyike a nem. Ahogy növekszik, egyre inkább teret nyerhet az önzés, a saját haszon keresése, a másik semmibe vétele, s ezzel egyre veszélyesebbé válik a másik ember számára. A szolidaritás és a tolerancia pogány kifejezés. A tolerancia, a másik ember eltűrése, amíg nem vagyunk egymás kárára, ez pedig sokkal kevesebb, mint az, hogy szeressétek egymást. A tolerancia negatív kifejezés. A szeretet pozitív, érték. Azzal nehéz szolidárisnak lenni, aki az eredeti bűn következményeit érvényesíti velem szemben. Régen sem voltak tökéletesek az emberek, ma sem azok, de akkor legalább próbáltak egymásban megbízni, igyekeztek legalább a pozitív dolgokat megmutatni. Ne a rossz, a visszahúzó terjedjen a társadalomban. Ha nemcsak a templomokban beszélnénk erről, hanem más fórumokon is, akkor jobbak lennének az esélyek a jóra.- Szeretni sokkal könnyebb, mint igazságosnak lenni...- A sorrendet kell betartani. Mert amikor erről beszélünk, akkor sokan úgy gondolják: engem szeressenek, de nekem nem kell másokat szeretni. A szeretetet mindig megelőzi az igazság, az igazságosság. Nem lehet a szeretet nevében az igazságot semmibe venni, mert abban a pillanatban feje tetejére áll minden. Akkor a szeretet lényegében nem lesz más, mint a másik zsarolása a szeretet szavával. Az igazságosság az, ami mögötte van, ami alapot ad. Ezért igazságosság nélkül nem lehet szeretetet építeni.- Hogyan várta az egyházmegye a karácsonyt? Enyhült a paphiány? Dr. Mayer Mihály megyés püspök büszke arra, hogy Tolna megyében született és szolgált- A várakozás heteiben számos színvonalas rendezvényre került sor. Ez nagy erőt ad. A paphiányról már régóta beszélünk. 1957-ben, amikor mintegy 350 papunk volt, Virág püspök úr az egyik évfolyamot február másodikán szentelte, hogy előbb kerüljenek ki a fiatalok az idősebbek mellé. Akkor káplánhiány mutatkozott. Amikor 1964-ben engem szenteltek, sok helyen voltak még szép számmal káplánok. Most örülnénk, ha lenne elég plébános. Sok településről hiányzik a pap. Akik ott élnek, azok ezt szenvedik. Most 10 teológusunk van hat évfolyamon. Egy évben kettőt is szentelhetünk, de mindig több a kieső pap. Egyes településeken már plébániaigazgatók vannak (Decs, Regöly), akik civil emberek, házasok, vagy nővérek. Ők, mint főállású hitoktatók fogják össze a helyi közösséget. A kicsi, szegény községekben nehéz a megélhetés, kevés a pénz. Kevés jut az egyház embereinek is, de mégsem nyomoroghatnak csak azért, mert az egyházat szolgálják. Ez az egyik legnagyobb problémánk. Azt érzékeljük: egy kissé megnőttek az igények. Bár vasárnaponként tele van a templom, máskor bizony kevesebben vannak. Ezért a panaszkodóknak azt mondom: Jézus is meggyógyított tíz leprást, de csak egy jött vissza. Persze hiányoljuk a távolmaradókat, de az ott levőknek kell elmondanunk: mennyivel gazdagabb életet élnek a keresztények, mint azok, akik csak biológiai szükségleteiket elégítik ki. Az lenne a jó, ha ezt a többletet, ezt az örömet látnánk a templomba járók arcán is. Ez is egy pozitív példa lenne. Kifelé is jobban kell láttatnunk: a hitünk értéket, s nemcsak hagyományt jelent. Ha az Isten közénk iépett és vállalta az embert, akkor mi miért nem merjük vállalni az Istent?
