Tolnai Népújság, 2006. december (17. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-02 / 282. szám
2006. DECEMBER 2., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 JEGYZET MAUTHNER ILONA Megelőzés, szeretettel minden betegség legjobb ellenszere a megelőzés. így van ez az AIDS-szel is. Ebben az esetben a megelőzést már gyermekkorban el kellene kezdeni. Mi, szülők azonban nehezen törődünk bele, hogy a még mindig kicsinek látott gyermekünk, szinte észrevétlenül nővé, férfivá cseperedett. A legtöbben amíg csak lehet, húzzák, halasztják a nagy beszélgetést a nem kívánt terhességről, védekezésről, nem is beszélve más kellemetlenségekről. Amikor pedig beüt a mennykő, csodálkoznak, hogyan történhetett meg ez velük. tudom, nem KÖNNYŰ meghúzni a határt, hogy mit engedünk meg gyermekünknek, mert a mindent megengedő család sem nyújt nagyobb biztonságot, mint a semmiről tudni nem akaró. A fiatal itt is, ott is kiszolgáltatott. abban viszont biztos vagyok, hogy a jó példa sokat segít. Aki olyan családban nőtt fel, ahol szeretettel, egymásra figyelve és nyíltan beszéltek a problémákról, annak kicsi az esélye arra, hogy az AIDS-szel veszélyeztetettek körébe keveredik. Közmeghallgatás közvetlenül karácsony előtt szekszárd December húszadikán délután négy órára hívta össze a megyeszékhely közgyűlése az idei közmeghallgatást. Az esemény a városháza konferenciatermében lesz. Témája a kormányzati megszorító intézkedések önkormányzatot és lakosságot érintő hatása. Az érdeklődők a város vezetőinek és a képviselőknek is tehetnek fel kérdéseket, elmondhatják véleményüket. A közmeghallgatást Horváth István polgármester vezeti. ■ 1.1. A szállításban érdekelt cégek a folyó medrének mélyítését, illetve a hajózást segítő védművek építését szeretnék, hogy ne fusson zátonyra több hajó Zátonyon hajó és megoldás dunai vízi út Medermélyítés legyen, vagy kisebb vízi járművek? Egy hónap alatt három alkalommal futott zátonyra hajó Dunaföldvár közelében. Az alacsony vízállás komoly zavart okozott a vízi közlekedésben a folyó megyei szakaszán. Venter Marianna Három esztendeje, 2003 novemberében két hajó feneklett meg a földvári híd alatti zátonyon. Az idei ősz statisztikája három alkalom és öt hajó. Abban minden érintett egyetért, hogy javítani kellene a hajózás feltételein ezen a szakaszon. Annál is inkább, mert a Duna hajóforgalma évről évre nő a statisztikai adatok szerint. Az utóbbi napokban valamennyire emelkedett a Duna vízszintje, majdnem teljes terheléssel indulhatott meg az áruszállítás - mondta Holl István, a Dunaföldváron kikötőt működtető Agrograin Zrt. körzeti igazgatója. Az intervenciós készleteket szállítják, főként búzát. Az alacsony vízállás menetrendszerűen visszatérő probléma az ősz és a tél folyamán a kikötőben. Cégüket is hátrányosan érinti a hajózás nehézsége. Az uszályokba kevesebb árut raknak az alacsonyabb merülés érdekében, ám éppen ezért nagyobb uszálykapacitást kell biztosítani, ami megdrágítja a szállítást. A körzeti igazgató szerint a földvári szakasz rekonstrukciója, a meder mélyítése, vagy új hajózó útvonal kijelölése oldaná meg a problémát. Az Igazi és vélhetően minden problémát orvosoló megoldás azonban ennél több kellene, hogy legyen. Például a meder mélyítése, vagy a legzáto- nyosabb szakaszokon, így Dunaföldvárnál is, vízvisszatartó védművek építése. Az Európai Unió fejlesztési tervének keretében Magyarországon is megkezdődött a hajóút javításának előkészítése. A Gazdasági és Közlekedési Mini s z t é r i u m (GKM) által kiírt pályázat nyomán tanulmány készül, amelyben felmérik a helyzetet, illetve javaslatot adnak arra, milyen módon történjen a fejlesztés. A leendő folyamszabályozás során szóba jöhet a meder mélyítése, illetve egyéb műszaki megoldások is, mint például a hagyományos szabályozási művek építése. A nemzetközi környezetvédelmi szervezet, a WWF magyarországi szakemberei szerint a folyami szállítás fejlesztéséhez nincs szükség a Duna további mélyítésére. Szerintük és más szervezetek szerint is jobb megoldás lenne, ha a hajókat igazítanák a Dunához. Azaz kisebb merülésű vízi járműveket állítanának forgalomba, illetve a navigációs rendszer fejlesztésével biztonságosabbá tennék a hajózást alacsony vízállás esetén is. Ez megítélésük szerint egyrészt olcsóbb megoldás lenne, másrészt a természetes környezetre nem gyakorolna olyan káros hatást. Egyelőre tehát még csak tanulmányok készülnek a dunai zátonyok ügyében. A helyzetre válaszul eddig egy konkrét intézkedés született. A Közlekedésbiztonsági Szervezet ajánlást adott ki, amelyben azt javasolják, hogy szabályozzák újra a hajózó utak kitűzésének rendjét, mégpedig a folyómeder változásaira figyelemmel. ■ Az utóbbi években gyakori az alacsony vízállás. A Duna magyarországi szakaszának hajóforgalma Forgalom típusa 2001 2003 2004 Belépő vízi járművek 4014 4801 5510 Kilépő vízi járművek 3945 4916 6486 Tranzit vízi járművek 1089 3331 4496 A vízi szállítás részesedése az áruforgalomban 5 százalék körül mozog. FORRÁS KSH Dunaföldvárnak tervei vannak a Duna-parttal dunaföldvár önkormányzatának komoly tervei vannak a folyóparttal és a kikötői sétánnyal. Pályázaton nyert pénzből a régi korok hangulatát idéző dunai sétányt akarnak kialakítani, teraszokkal, szállodákkal. A kikötő további fejlesztése és bővítése is napirenden van. Ehhez azonban biztosan hajózható folyószakaszra van szükség Dunaföldvárnál. HÍREK A-TÓL Z-IG Műsorral ajándékozták megvolt munkatársaikat bátaszék Nyugdíjastalálkozó volt pénteken a bátaszéki óvodában. Kissné Müller Zsuzsanna intézményvezető elmondta, negyedik éve rendezik meg a találkozót. Akárcsak az elmúlt években, most is több mint harminc nyugdíjas volt kíváncsi arra, mi történt az elmúlt egy évben egykori munkahelyén. A jelenlegi óvodai dolgozók, a gyerekek rövid fűmmel és műsorral is készültek, ez utóbbin a német nemzetiségi egyesület színjátszói részletet adtak elő a Hair című musicalből, (bk) Fél évszázados házasság és diploma NA8YD0R0G Ötven évvel ezelőtt kötött házasságot dr. Bartek Károly és neje, Min- ker Mária Anna. Az önkormányzat nevében Dobri István polgármester köszöntötte az aranylakodalmát ünneplő házaspárt. Dr. Bartek Károly, miután 1956. június 23-án Szakoson házasodtak, családjával Nagydorogon telepedett le, s dolgozott a község állatorvosaként nyugdíjazásáig. Dr. Bartek Károly és egykori évfolyamtársa, későbbi munkatársa, dr. Hel- lebrand Zoltán számára más okból is jubileumi az idei év. Idén ötven éve, hogy megkapták diplomájukat, (vt) Bartek Károly és felesége Az adóhivatalban is készülnek a karácsonyra szekszárd Ellenőrzésekre számíthatnak a kereskedők a megye minden területén - tájékoztatta lapunkat Endrei ludit, a megyei adóhivatal osztályvezetője. A piacokon, közterületeken áruló alkalmi árusok, bolti kereskedők számíthatnak arra, hogy a számlaadási kötelezettséget kérik számon tőlük a revizorok. Az ellenőrzési akció év végéig kitart - mondta az osztályvezető, (mi) Korunk pestise ellen egyelőre csak a csoda segít aids-világnap Az egész Földön szedi áldozatait a kór, megyénkben mindössze négy nyilvántartott beteg van Afrikában jelent meg az AIDS a hatvanas évek végén. Világméretű elterjedése a nyolcvanas években történt. A vírust 1983- ban azonosították, s két évre rá megvolt a kimutatására alkalmas teszt. Az ezredfordulóra a fertőzöttek száma elérte a 36 milliót, s addigra már 22 millió emberrel végzett a kór. A nyolcvanas-kilencvenes években az USA-ban, majd Európában terjedt leginkább a fertőzés, a keleti tömb szétesését követően pedig a szovjet utódállamokban. Észtországban például 2003-ban 68-szor annyi HIV- pozitív személyt vettek nyilvántartásba, mint 1996-ban. Magyarországon 1985 óta létezik HIV-nyilvántartás. Tolna megyében 1991-ben találták az első AIDS-fertőzöttet, egy véradáson. jelenleg négyen szerepelnek a megyei nyilvántartásban, ám ez dr. Szűcs Mária szerint csak a jéghegy csúcsa. A helyi ÁNTSZ osztályvezető főorvosa úgy véli, hogy sokan vannak, akik nem tudnak, vagy nem akarnak tudni a betegségükről. Az AIDS ugyanis akár tíz évig is lehet tünetmentes, miközben a vírushordozó fertőz. Vérrel vagy más testváladékkal terjed a kór, főként nemi érintkezés és intravénás kábítószerezés közben. Elkerülni a bajt csak megelőzéssel - felelősségteljes életvitellel, rendezett partnerkapcsolattal, biztonságos szexszel - lehet, hisz ellenszérum egyelőre nincs. Mégis történtek megmagyarázhatatlan gyógyulások. Először Afrikából érkeztek hírek néhány fiatal férfibeteg negatívvá vált tesztjéről, majd 2003- ban, a 25 éves brit Andrew Stimpson került a lapok címoldalára. Az ő szervezetében - dokumentáltan - kimutatták a HIV-vírust 2002-ben, öngyilkos akart lenni, nem kért semmiféle kezelést, egy későbbi vizsgálat azonban jó kedvre derítette, mert kimutatták, hogy valami csoda folytán kigyógyult az AIDS-ből. ■ Wessely G. Nyilvántartott HlVpozitív személyek száma Anonim, térítésmentes HIV-szűrés Szekszárdon elsősorban a homo- és biszexuálisok körében magas az AIDS- esek aránya, de ma már a heteroszexuálisok között is sok a HlVpozitív. A megyei ÁNTSZ főorvosa, dr. Szűcs Mária nagyon aggasztónak tartja, hogy egyre több fiatal keveredik meggondolatlan, egy- éjszakás kalandokba, ismeretlen - sokszor külföldi - partnerekkel. anonim, térítésmentes HÍV-szűrésre Szekszárdon is jelentkezhetnek, akik annak szükségét érzik, a bőr- és nemibeteg-gondozóban. Vérvétel előtt és után is tájékoztatják őket, hogyan csökkenthető a kockázat, illetve miként kerülhető el a fertőzés továbbadása. Mint a főorvos asszony hangsúlyozza, nagy az egyéni felelősség minden új kapcsolat kezdésekor, mindkét fél oldalán.