Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-24 / 275. szám

Az egyházi év utolsó vasárnapja következik vasárnap lesz Krisztus ki­rály ünnepe, az egyházi év utolsó vasárnapja. A szek­szárdi belvárosi templom­ban a háromnegyed 9-es szentmise után a Jézus Szí­ve Család vezetésével szent- ségimádás lesz. (mi) Szépül a Remete-kápolna, de jut munka jövőre is A napokban befejeződik a Remete-kápolna külső tata­rozása. A szekszárdi plébá­nia megköszöni mindazok­nak, akik bármilyen formá­ban adakoztak, illetve mun­kájukkal segítettek. A külső munkák után a belső resta­urálás és a lépcső maradt a következő évre. A Remete­kápolna alapítvány további adományokat vár, hogy foly­tathassák a munkát, (mi) Hét napig ismerkedtek a bibliai prófétákkal bibliaismereti hetet rendez­nek november 20. és 24. kö­zött a nagydorogi reformá­tus gyülekezetben. A prog­ramnak majd húszéves ha­gyománya van. Folytatva a tavalyi témát az Ószövetség­ből a kisprófétákkal foglal­koznak minden estén. Hét­főn a felsőnyéki, kedden a faddi, szerdán a szedresi lel­kész vendégeskedett Nagy- dorogon. Csütörtökön a szekszárdi tartott, pénteken pedig a paksi református lel­kész tart bibliaismereti órát a kisprófétákról. (vt) 10 Egy csepp emberségről Radosné Lengyel Anna Szabó Vilmos Béla rádiós műsora nyomán Egy csepp emberség cím­mel tart előadást Radosné Lengyel Anna, a déli evan­gélikus egyházkerület fel­ügyelője Pakson - tudtuk meg Szabó Vilmos Béla evangélikus esperestől. A gyülekezetben december 7- én az Adventi esték című sorozat keretein belül tart­ják meg az előadást, és sze- retetvendégséget 19 órai kezdettel, (hé) Adventi evangelizációval készülnek karácsonyra adventi evangelizációval ké­szül a karácsonyra a gyönki református gyülekezet - tud­tuk meg Beke Mátyás refor­mátus lelkésztől. Az ökume­nikus összejövetelekre min­den advenü hét szerdáján, délután várják a híveket. Az evangélikus templomban minden alkalommal más fe­lekezet - evangélikus, katoli­kus, református - lelkipász­tora tartja az egyszerűsített liturgiát, (hé) EGYHÁZI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. NOVEMBER 24., PÉNTEK Hat asszony őrzi a hitet kis falvak Nagy a paphiány, van, ahol évente egy misét tartanak Három hónap szolgálatban a bangladesi leprakórházban Szalonnás Mihály tengelici világi plébániavezető havonta egyszer tart igeliturgiát a tengelic-szőlőhegyi kápolnában. Hatan mindig imádkoznak Esteledik. Szalonnás Mi­hály közelebb hajol a gyertyához, úgy olvassa fel a püspöki kar körleve­lét arról, hogy kezdődik a Szent Erzsébet-év. Wessely Gábor A kistelepülések elnéptelened­nek, nyugdíjas falvakká válnak. Nagy a paphiány, a hitélet épp csak pislákol. Medina - Szőlőhe­gyen 13ó-an laknak, s közülük hat asszony őrzi a lángot. Papot évente egyszer látnak, a kápolna búcsúnapján, Szent Teréz ünne­pén, október 15-én jön misézni Bagi Sándor faddi plébános. Ige­liturgiát havonta egyszer tart Szalonnás Mihály tengelici vilá­gi plébániavezető. Ezeken a szer­tartásokon a hívek áldozhatnak is, egyébként a plébániavezető nem szolgáltathat ki szentsége­ket: nem keresztelhet, nem gyóntathat, nem eskethet. Minden hónap harmadik szombatján négy órakor kezdő­dik az igeliturgia. A kápolna csi­nos, nemrég meszelték ki, és új tetőcserepeket is kapott, mert a vele szomszédos vendégház ide­genforgalmi vonzerejét növelni szeretnék. Valamikor az volt a szőlőhegyi iskola, most - pályá­zati pénzből és egy vállalkozó be­vonásával - más funkciót szán neki az önkormányzat. Az össz­kép így szép, mellékes körül­mény, hogy október eleje óta nincs víz, gáz, villany; a közmű­építés inkább áll, mint halad. A híveket ez a probléma csak rész­ben érinti. A víz, a gáz eddig se volt bevezetve - a kápolnát egy Kevés a pap a római katolikus egyházban A PÉCSI egyházmegye 206 plé­bániájából 98 helyen van pap. A legtöbb plébániához kisebb miséző helyek, kápolnák, ima­házak, úgynevezett filiák is tar­toznak. A plébánosok munká­ját 14 világi plébániaigazgató, illetve felszentelt diakónus segí­ti. Közülük Tolna megyében öt szolgál. Az idén eddig két kis- papot szenteltek, és három idős lelkipásztor halt meg. vaskályhával fűtik -, viszont a villany kéne, mert most a halot­takért se tudnak harangozni. Az önkormányzat a nyolcszáz lelkes Medinán székel. Szőlő­hegyről ketten indultak a válasz­tásokon, de nem jutottak be a képviselő-testületbe. Medinán je­lentős szerb kisebbség él, a gö­rögkeleti hitet 37-en gyakorolják. Refor­mátus istentisztele­teken általában 15- en vannak, katoli­kus templom nincs, az ottani kápolna romos, egy-két hívő olykor átjár a szőlőhegyibe. Fejős Györgyné, Szabadi István­ná, Magyar Istvánná, Kovács Istvánná, Kovács Lászlóné és Ba­kó Józsefné várja a plébániaveze­tőt Medina - Szőlőhegyen. Nyug­díjasok, és egy kivételével mind özvegyek. Itt élték le az életüket. Még emlékeznek, hogy 1948-ban épült a kápolna. Az oltárt egy he­lyi fafaragó, Pesti Gyula készítet­te, aki nemrég halt meg, a kánto­ri teendőket Nyulász Ilona látta el, aki idősek otthonába került. A harangozó Szabadiné déd­anyja volt, aztán az anyja lett, s most ő harangozna, ha volna áram. Minden hétvégén össze­jönnek ők hatan - ha van lelki vezető, ha nincs -, imádkoznak, énekelnek. Nyikorog a hajópadló, ki-ki el­foglalja szokott helyét az ötven szék valamelyikén. Szalonnás Mihály felveszi a fehér karinget az aprócska - körül­belül kétszer két méteres alapterüle­tű - sekrestyében. Az oltáron négy gyertya ég, mert most még ugyan bevilágít a no­vemberi nap, de az igeliturgia vége felé már nem sokat fog lát­ni a szertartásvezető. Az asszo­nyok keresztet vetnek, énekel­nek, meghallgatják az evangéli­umot, majd a püspökök körleve­lét Szent Erzsébet misztikus éle­téről, példamutatásáról. A kápol­naajtó nyitva, hogy ott is jöjjön be némi fény. Behallatszik a ku­tyaugatás és egy hazatartó kuko­ricakombájn csattogása. Szürkül az idő. Az áldoztatás már gya­korlatilag sötétben történik. Mint oly sokszor a történelmi idők során... ■ Villany kéne, mert most a ha­lottakért se tud­nak harangozni. A Magyarországi Lepramisszió szolgálatával ismerkedhettek meg a résztvevők a sárszentlő- rinci evangélikus lelkészség szervezésében szombaton. Kari Jánosné Csepregi Erzsébet evan­gélikus lelkész elmondta, a gyönki, a bonyhádi, a tengelici és a helyi gyülekezet tagjai elő­ször Horváth Anikó előadását hallgatták meg, aki egy bangla­desi leprakórházban három hó­napos kint tartózkodása alatt szerzett missziós tapasztalatai­ról számolt be. Azt is megtudhat­ták a résztvevők, hogy a misszió, és ők maguk hogyan tudnak se­gíteni a szerencsétlen sorsúakon. Készíthetnek leprakötést vagy ta­karót, de pénzzel is hozzájárul­hatnak a boldogulásukhoz, ha könyvjelzőt, vagy jutababákat vásárolnak. A pénzből nem csak a leprások ápolására fordítanak, hanem többek között munkanél­küli fiatalok képzéséről is gon­doskodnak. Végül Szeverényi Já­nos, a misszió evangélikus lelké­sze hirdetett igét. ■ H. É. Szent Erzsébet-év a jövő esztendő a katolikusoknál KATOLIKUS KALENDÁRIUM 2007 Az egyházi év Krisztus király ün­nepével - ami az idén november 26-ára esik - véget ér. Utána jön az advent, a katolikus újév, felké­szülés a karácsonyra. A püspöki konferencia a 2007-es esztendőt Szent Erzsébet-éwé nyilvánítot­ta. II. András király lánya Sáros­patakon született, kereken nyolc­száz esztendeje. IV. Lajos türin- giai őrgróf felesége lett. Életét át­hatotta a hit, böjtölt és adakozott. IX. Gergely pápa 1235-ben avat­ta szentté. A most megjelent Ka­tolikus Kalendárium írásai is fog­lalkoznak vele. ■ W. G. A béke örömmondó követei koncert A közönség felállva ünnepelte a református kórust Udvard, Tardoskedd és Deáki volt az útvonala a szekszárdi Gárdo­nyi Zoltán Református Együttes­nek, amely Szlovákiába látogatott a múlt héten. Deákiban az igehir­detés után énekelt a csoport. Az igehirdetés szolgálatát Lem- le Zoltán bonyhádi református lelkipásztor látta el Máté evangé­liumából idézve. A kórust meg­tisztelte jelenlétével Csáky Pál or­szággyűlési képviselő is. Az együttes felvidéki útja során sok új barátot és tisztelőt szerzett. Ha­zafelé az énekkar megállt Ga- lántán, ahol tisztelgett az ottani Kodály-emlékhely előtt. A kórus sikeréhez hozzájárultak a hang­szeres és énekes szólisták: Lo­Lozsányi Tamás zsányi Tamás orgonaművész, Bernáth Éva szoprán-, Hegedűs Györgyi mezzoszoprán- és Mol­nár Éva alténekes. Brácsán Auth Zoltánná, hegedűn Balázs Réka és Hoffmann Réka, csellón Kön­tös Hedvig játszott. A Gárdonyi kórus szlovákiai vendégszereplé­sén is megvalósította működésé­nek mottóját: Légy örömmondó békekövet, hirdesd a Szabadító el- közelgetett. Néhány nappal ké­sőbb a szekszárdi református templomban szintén nagy siker­rel szerepelt Lozsányi Tamás és a Gárdonyi kórus, amelyet Na- szladi Judit karnagy vezényelt. A műsorban elsőként Bach C-dúr prelúdium és fúga orgonaműve csendült fel a kitűnő állapotban lévő Kálvin téri orgonán. A kö­zönség a zenei élményt vastaps­sal jutalmazta. ■ M. I. MISEK, ISTENTISZTELETEK KATOLIKUS MISÉK: Bátaszéken vasárnap fél 9 és este 6 órakor, Bonyhádon szombaton es­te 6 órakor, vasárnap reggel fél 8, 9 és este 6 órakor, Dombóváron va­sárnap 8,10 órakor, 11 és 18 óra­kor, Dunaföldváron, a külvárosi templomban: vasárnaponként 7.30- kor és 11 órakor, a belvárosi temp­lomban szombat este 18.30-kor, va­sárnap 9 órakor. Gerjenben 11 óra­kor, Kajdacson 9.30-kor, Pakson a belvárosi templomban: szombaton este 6 órakor, vasárnaponként 9 órakor, 18 órakor. A Szentlélek templomban pedig szombat este 7 órakor, vasárnap reggel 7.30-kor. Szekszárdon, a Béla téri belvárosi templomban: szombaton este 6 órakor, vasárnaponként háromne­gyed 9,11 órakor és 18 órakor. Az újvárosi templomban: szombaton 17 órakor igeliturgia, vasárnap dél­előtt 7.30-kor és 10 órakor, Tamási­ban: vasárnaponként 9.30 és 10.30- kor. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET: Zombán vasárnap 8.30-tól, Szek­szárdon a hónap első vasárnapján 10 órától kezdődik az istentisztelet, úrvacsorával. A hónap második va­sárnapján 9.30-tól német áhítat van. A KÖVETKEZŐ TELEPÜLÉSEKEN IS­TENTISZTELET CSAK A HÓNAP 1. VASÁRNAPJÁN VAN: 13.30- tól Felsőnánán, 14.30-tól Kétyen, 16 órától Decsen, 17.30-tól Bátaszéken. A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET: Szekszárdon vasárnaponként 10 órakor, Gerjenben, az imaházban 10 órakor, Kajdacson 11 órakor kezdődik. ■ 1 4 >

Next

/
Oldalképek
Tartalom