Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-06 / 259. szám

2 Magánterület ékelődik a tervezett kerékpárútba bátaszék Tresz Gábor, a pénzügyi bizottság elnöke arra kérte Bognár Jenő pol­gármestert, hogy tárgyaljon a mozi téri benzinkút tulaj­donosával. Az önkormányzat rendelkezik egy, az 56-os út­tal párhuzamos kerékpárút tervével, ám ennek át kelle­ne haladnia a benzinkúthoz tartozó magánterületen. Bozsolik Róbert jegyző el­mondta, vagy adásvétellel, vagy kisajátítással szerezhe­ti meg a város a kerékpárúi­hoz szükséges területet, (bk) Több mint kétszázan ünnepeltek Bogyiszlón bogyiszló Több mint kétszá­zan jöttek össze a bogyiszlói nyugdíjasklub szombati ta­lálkozójára. A zombai, a szedresi, a szentgáli, a tol­nai, valamint a fácánkerti klub tagjait látták vendégül, ezenfelül meghívták a pol­gármestereket, valamint a bogyiszlói iskola igazgatóját is. A vendégeket 125 kiló kakashúsból készült pörkölt­tel, vidám műsorokkal és bállal várták, (hé) Élőben közvetítette a rádió a szentmisét németkér A németkéri plé­bániatemplomból egymást követő két vasárnap is egye­nes adásban közvetített mi­sét a Magyar Katolikus Rá­dió. A szentmisét Kolbert Mátyás plébános mutatta be. A kétszer egyórás élő műsor során a templom énekkara is közreműködött, (vt) Az idős paksiaknak kevesebb lehet a díj PAKS Kérelemre szemésztál- lítási díjkedvezményt kap­hatnak a hetven éven felüli paksi lakosok az önkor­mányzattól. A kedvezmény iránti igényt a polgármesteri hivatal családvédelmi osztá­lyához kell eljuttatni decem­ber 31-ig. (vm) Három látássérült vesz részt a menedzserképzésen szekszárd A megyéből há­rom látássérült vehet részt OKJ-s projektmenedzser kép­zésen a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szö­vetsége pályázatának köszön­hetően. Az oktatás 13 hónap­jából hatot szakmai gyakorla­ton kell tölteniük, amelyet a megyei szervezet vállalt ma­gára. A fennmaradó hét hó­napot pedig Budapesten el­méleti oktatással 33 társuk­kal töltik el a hallgatók, (hé) A könyvtár gyarapítja a helyi gyűjteményt váralja A községi könyvtár megkezdte a helytörténeti gyűjtemény bővítését. Nagy Mariann könyvtáros arra kéri a falu lakóit, hogy akinek ré­gi, a településről szóló újság­cikke, fényképe, rendezvény­re szóló meghívója, plakátja, Váralja történetéről szóló kéz­irata van, vigye a könyvtárba. Amennyiben nem szeretné dokumentumait az intéz­ménynek ajándékozni, lemá­solják azokat, (pá) TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. NOVEMBER 6., HÉTFŐ Értéke van a szaktudásnak innováció Új néven és új utakon a CabTec Szekszárd Kft.-nél A megyeszékhely polgármestere vezeti a többcélú társulást Újjáalakult a szekszárdi kistérsé­gi társulás. Titkos szavazáson huszonhárom igennel Horváth Istvánt, Szekszárd polgármeste­rét választották meg a társulás elnökének. A héttagú elnökség­nek két alelnöke van Bognár Je­nő bátaszéki és Háry János sióagárdi polgármesterek sze­mélyében. Az első ülésen több fontos kérdésről is megállapod­tak - tájékoztatott a társulás veze­tője. Mint ismeretes, európai uni­ós támogatással épül ki a dél-ba­latoni és sióvölgyi hulladékgaz­dálkodási rendszer. A jövőben a 26 település mintegy kilencven­ezer lakosának érdekeit együtt képviselik. A közös fellépésnek jelentősége lehet a szolgáltatási szerződés megkötésekor - mond­ta Horváth István. Hozzátette: nem egyéni pályázatokban, ha­nem közös projektekben gondol­kodnak. - A kistérség csak akkor lehet sikeres, ha Szekszárd sike­res lesz, s Szekszárd akkor lehet sikeres, ha a kistérség eredmé­nyeket ér el - fogalmazott. Jövőre már nem szekszárdi, hanem kis­térségi befektetési kalauz lát nap­világot - tette hozzá. ■ 1.1. Böcz Józsefné és Péter Miklós kiemelt felszereltségű személygépkocsik állófűtésének előmelegítéséhez szükséges patronokat készítenek A CabTec Szekszárd Kft.- nél a hozzáadott érték nö­velése a tulajdonosok filo­zófiája. A szekszárdi üzem­ben egyre inkább a dolgo­zók szaktudása, hozzáérté­se a legfontosabb áru. Ihárosi Ibolya November elsejétől CabTec Szek­szárd Kábelkonfekció-gyártó Kft néven működik tovább a Pfannenschwarz. Kardos Péter üzemvezető el­mondta, hogy a névváltozás oka a tulajdonosváltozás. A svájci anyacég már hat éve megvásá­rolta az ötvenéves Pfannen­schwarz cég családi tulajdoná­nak kilencven százalékát. Az elmúlt év végével a maradék tíz százalék is a gazdasági társa­ság kezébe került. Júliusban Németországban, majd most Szekszárdon is átvették a cégek a CabTec nevet. Az új tulajdo­nos szintén kábelkonfekcioná­lással foglalkozik, de nem az autóiparban, hanem az ipari technológiák területén. A Pfannenschwarznak 1994 óta van önálló üzemcsarnoka a megyeszékhelyen. 2000-ben épült a kétszintes szerelőüzem. Az idén léptek ki az egyszerű bérmunkáztató kategóriából. - Ma már nemcsak a munkaidőn­ket adjuk el, hanem magát a ter­mékeket, felelősséggel tartozva ezzel az anyagokért és a selejtért - fogalmazott az üzemvezető. Éves forgalmuk hárommiUi- árd forint felett van, alkalmazott­jaik száma 250-260 között válto­zik. A dolgozók mintegy hetven százaléka bejáró. Százhetven a teljesítménybérben dolgozó fizi­kai alkalmazott, 30-35 a kiszol­gálószemélyzet létszáma, és 40- 45 az irodai alkalmazott, beleért­ve a menedzsmentet. - Az önállósággal háromszorosára nőtt a forgalmunk, s meghárom­szorozódott az adó is, amit Szek­szárd városának fizetünk - emelte ki Kardos Péter. A szekszárdi üzemben az au­tóipar számára végeznek kábel­konfekcionálást. A spulnin ér­kezett kábeleket méretre dara­bolják, csupaszítják, ellátják csatlakozókkal, kötegelik.- Az igazi értékteremtés az, amikor a mi szerszámainkkal, formáinkkal készülnek a termé­kek, a mi tervezésünk alapján, s erre büszkék vagyunk - mondta Kardos Péter. Kérdésünkre, hogy mi a cég jövőképe, azt vá­laszolta, hogy a fröccsöntési techhológia irányában képzelik el a fejlődést. E téren a gépesí­tés, a hozzáadott érték, vagyis az ott dolgozók szakmai hozzá­értése a meghatározó. Némi­képp szeretnének elszakadni a milliós darabszámú kábelköte­gek előállításától. Sokkal in­kább a magasabb hozzáadott ér­tékkel bíró, kisebb szériaszámú, innovatív termékek irányába haladnak - tette hozzá. Ez a tö­rekvésük egybevág a tulajdono­si eszmével, a cégcsoport straté­giájával. - Magyarországon az iparban ma mindenkinek ezt a filozófiát kellene követni - vélte az üzemvezető. - Túl kell lépni azon, hogy a bérelőnyt kihasz­náló cégek célországa legyünk. Sokkal inkább az innovációt, il­letve a szaktudásunkat kell érté­kesíteni a piacon - mondta a CabTec Szekszárd Kft. vezetője. Névjegy Kardos Péter harmincéves, Mohácson született A győri Széchenyi István Műszaki Fő­iskolán logisztikát tanult. Né­metországban dolgozott egy évet az anyavállalatnál, 2002- től dolgozik Szekszárdon. Nős, egy 16 hónapos kisfiúk van. Kardos Péter Újra pályázhatnak a Leader-keretre a csoport tagjai decs Újra pályázhatnak a Lea­der-keretre a Sárköz-Dunavöl- gye Akciócsoport tagjai. Sebes­tyén Anitától, a Leader+ pályá­zatot lebonyolító Sárköz Fejlesz­tő Kht. munkatársától megtud­tuk, eddig 65,-5 millióra pályáz­tak, a keretösszeg egyébként 76,5 millió forint. Ötletekben nem volt hiány, ám Sebestyén Anita azt is elmondta, több pá­lyázónak gondot okozott a doku­mentáció, így beadványuk már a formai szűrőn sem mehetett volna át. Az akciócsoport moni­toringbizottsága eddig tartalmi­lag nem értékelte a pályázato­kat, így azt sem lehet tudni, hogy első körben mennyi pénzt oszt ki a bírálóbizottság. Pályáz­ni november 24-ig lehet, az ér­deklődő faddi, bogyiszlói, őcsé- nyi, decsi, sárpilisi, alsónyéki, pörbölyi és bátai önkormányza­tok, civilek és vállalkozók a www.decs.hu honlapon tájéko­zódhatnak a feltételekről. ■ B. K. Hektárnyi új utat építettek ünnep Az utóbbi tíz évben nem volt példa ilyen széles körű beruházásra sióagárd Az utóbbi tíz év legje­lentősebb útfelújításának befeje­zését ünnepelte a falu pénteken délután Sióagárdon. A szintén új burkolatot kapott Széchenyi utcá­ban rendezett eseményen Háry János polgármester számokkal is alátámasztotta, milyen nagysza­bású munka folyt a faluban ta­valy ősz óta. Több mint 9500 négyzetméter, azaz közel egyhek­tárnyi új útburkolat épült A szin­te minden utcát érintő prog­ramban többnyire útfelújítások zajlottak, de akadt, ahol teljesen új, szilárd burkolatú út készült. Több mint ezer négyzetméternyi térburkolatot raktak le, parkoló­Háry János polgármester (balra) és Kőműves József, a szekszárdi Közúti Építő és Szolgáltató Kft. vezetője avatta fel a most elkészült utat kát kialakítva, buszmegállókat megújítva. Közel 2500 négyzet- méternyi padkát javítottak ki, va­lamint 650 négyzetméter járda is elkészült Mindez 86 millió fo­rintba került. Ennek nagy részét, 61 milliót hitelből fedezte az ön- kormányzat Tizenhatmillió volt a saját erő, míg közel kilencmillió az állami pályázati támogatás. A munkát a szekszárdi Közúti Épí­tő és Szolgáltató Kft. végezte úgy, hogy sikerült az október 15-i ha­táridő előtt befejezni a kivitele­zést. így az ünnepség résztvevői a hideg idő ellenére még söröspo­haraikat is szívesen ürítették a beruházás sikerére. ■ S. K. Ma kezdődik a tizenhatodik Egész-ség hónap tolna November 6-tól ismét el­kezdődik a tolnai Egész-ség hó­nap. A rendezvénysorozatot im­már tizenhatodszor rendezik meg a városban. A december elején záruló programban tudo­mányos előadások, bemutatók és sportversenyek szerepelnek. A referátumok közt egyebek mellett szó lesz a génkezelt élel­miszerekről, a pánikbetegség­ről, az emberi személyiségről és a gyerekrajzok jelentéséről. Az Egész-ség hónap első prog­ramja az Egész-ség szerviz lesz, amely szolgáltatás ma, hétfőn délelőtt kilenctől délután ötig vehető igénybe a tolnai művelő­dési központban. ■ K. S. 4 t i

Next

/
Oldalképek
Tartalom