Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-24 / 275. szám
3 2006. NOVEMBER 24., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET A tét: a bér,; a lét és a jövő itt nem csak a bér a tét, hanem a felnövő generációkról és több ezer pedagógus állásáról van szó. A kormány szerint fogy a gyerek és a pénz is, ezért nyilván kevesebb pedagógusra, intézményre van szükség. A pedagógusok viszont azt mondják, ugyan csökken a gyermeklétszám, de egyre több az olyan diák, akinek a fejlesztése több figyelmet igényel hátrányos helyzete, képessége, illetve magatartásbeli problémái miatt. A felzárkóztatás és a tehetség- gondozás követelmény, ami kisebb csoportbontásban hatékonyabb. A kísérletezésnek, a reformoknak áruk van: az igazi tét a gyermekek jövője, hiszen a jó alapokra csak egyszer van esélyük. A pedagógusok pedig féltik az állásukat. Van, aki úgy gondolja a figyelmeztető sztrájk a megoldás, van, aki inkább a tárgyalás mellett áll. De egyelőre az is nagy kérdés, hogy azok a pedagógusok, akik esetleg részt vennének a sztrájkban, bele mernek-e fogni, és kockáztatják-e, hogy őket érinti majd először a létszámleépítés. Év végére kész lesz a gázvezeték Kismórágyon kismórágy Megkezdték a kis- mórágyi gázberuházást. A vezetékfektetés és a gáz alá helyezés csupán egy hónapig tart lőtten élnek a településen, ahol 32-en csatlakoznának a gerincvezetékhez. A polgármester, Garay János elmondta, a kivitelezést a DDGÁZ irányítja, az átadási határidő december 31. A 25 milliós beruházást a Radioaktív Hulladékkezelő Kht. is támogatta. Akik időben elvégeztetik a lakáson belüli szereléseket, azok már ebben a fűtési idényben fűt- hetnek gázzal. ■ W. Y. Újévtől fizet az őstermelő járulékok A negyedéves bevallást elektronikus úton kell beadni Izzott a vonal tegnap, őstermelők kérdeztek' A bátaszéki Hegedűs János és Székely Károly őstermelők, az esős napokon a hitelből vásárolt gépeiket javítják Január elsejétől járulékot kell fizetniük a mezőgazdasági őstermelőknek is. Ez azonban csak egy a sok változás közül. Mauthner Ilona Az új év új követelményeket támaszt az őstermelőkkel szemben is. Az adózásukban ugyan nincs változás, viszont a járulékfizetési kötelezettség ezt a réteget is érinti január elsejétől mondta tegnap Budai- Péterbencze Istvánné, a megyei adóhivatal munkatársa. Aki nyugdíjas, vagy főállása mellett őstermelő, arra nem vonatkozik a járulékfizetési kötelezettség, hiszen ő már biztosított. Aki viszont főfoglalkozású őstermelő, vagy saját őstermelői igazolvánnyal rendelkező 16 évet betöltött kiskorú, netán olyan őstermelő, akinek nincs más munkahelye, annak járulékot kell fizetnie. A járulék alapja az előző év (2006ms) őstermelésből származó bevétele. Ha az őstermelő bevétele meghaladja a 7 millió forintot, akkor a minimálbér lesz a járulékalap, és annak 44,5 százalékát - 29 százalékban társadalombiztosítási, 15,5 százalékban egyéni járulék - kell megfizetni. Ez azt jelenti: a jövőre érvényes 66 500 forintos minimálbér után 29 148 forintot fizet az őstermelő. így teljes körű biztosítottként nyugdíjra és táppénzre is jogosult. Az a mezőgazdasági őstermelő, akinek előző évi bevétele 7 millió forintnál kevesebb, annak a következő alapján kell számolnia: a bevétel 20 százaléka lesz a járulékalap, és ez alapján fizet 8,5 százalék nyugdíjjárulékot és 4 százalék egészségbiztosítási járulékot. Ebben az esetben az egészségSzámítógépen vallanak az őstermelők is. biztosítási járulék táppénzt nem biztosít. így ha feltételezzük, hogy a múlt évi bevétel 2 millió forint volt. A járulékalap tehát ennek a 20 százaléka, vagyis 400 ezer forint. Ezt az összeget el kell osztani 12-vel, az év hónapjainak számával, az így kapott 33 333 forint a havi járulékalap. De az őstermelőknek negyedéves bevallást kell majd januártól készíteniük, így a 33 333-at hárommal kell szorozni, ami felfelé kerekítve 100 000 forintra jön ki. A 100 000 forintnak kell venni a 8,5 százalékát, ami 8500 forint, ez lesz tehát a nyugdíjjárulék. A 100 000 forint 4 százaléka pedig 4000 forint, ami az egészségbiztosítási járuléknak az összege ebben az esetben. A negyedéves járulékfizetés tehát 2 milliós forintos éves bevételnél összesen 12 500 forint. járulékokról, elektronikus adóbevallásról volt szó tegnap a Tolnai Népújság zöldvonalán, amelyet olvasóink hívhattak. A megyei adóhivatal munkatársai, Budai- Péterbencze Istvánné és Farkas Kornélia válaszoltak a szerkesztőségünkbe érkező kérdésekre. A legtöbben arra voltak kíváncsiak, milyen adó- és járulékváltozásokra kell számítani januártól. Keddi lapszámunkban, a gazdasági tükörben részletesen kitérünk arra, miért kell fizetnie járulékot a főiskolán tanuló diáknak is, ha őstermelő, ha közös az őstermelői igazolvány, akkor hogyan kell számolni a járulékalapot, és az elektronikus bevallás mikortól érvényes a mezőgazdasági őstermelőkre. Budai-Péterbencze Istvánné A Gyermekekért Alapítvány kapja a bál bevételét BONYHÁD Idén is jótékonysági szülői bált rendezett a Vörösmarty általános iskola. Glöckner Éva, az iskola sajtóreferense lapunknak elmondta, rekordrésztvételt könyvelhettek el a szervezők. Az iskolai bál bevételét a Gyermekekért Alapítvány kapja, (rt) Karácsonyra már saját munkát ajándékozhatnak kapospula Foltvarró tanfolyam indult a falu művelődési házában. Mintegy tizenöten vettek részt az első foglalkozáson, amelyet Mar- kovits Edit vezetett. Az érdeklődők jól haladnak, és karácsonyra már akár saját kezűleg készíthetnek ajándékokat szeretteiknek, (tgy) Keresik a háziorvos utódját Kocsolán kocsola Pályázatot írt ki az önkormányzat a háziorvosi állás betöltésére - tudtuk meg Horváth Zoltán polgár- mestertől. A korábbi orvos dr. Kiszler János praxist váltott, ezért üresedett meg a helye, (tgy) Egy tonna élelmiszert osztanak a rászorulóknak tolna-mözs Egy tonna tartós élelmiszert oszt szét ma délután három órától a Mözsért Civil Egyesület a mözsi civil házban - tájékoztatta lapunkat Szabó Imre, mözsi alpolgármester. A civil egyesület által szervezett és finanszírozott akcióban csomagonként tíz kiló lisztet, öt kiló száraztésztát és zabpelyhet adnak át a rászoruló családoknak. (sk) A tábor tulajdonrészét eladja az önkormányzat várdomb A Balatonszepezdi Gyermektábor 250 ezer forintos önkormányzati tulajdonrészét eladásra ajánlja fel a szekszárdi üzemeltetőnek a település. A képviselők azért döntöttek így, mert a tábor és a strand leromlott állapota miatt a várdombi gyermekek már nem táboroznak itt, de az üzemeltetési költséget fizetnie kell az önkormányzatnak, (bk) Régió: nincs ellenzéki társelnök tanácsülés Lesz helye a három megyében a 190 milliárd forintos forrásnak A Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tegnapi ülésén ismét felforrósodott a hangulat Dr. Wekler Ferenc elnök azt javasolta, hogy a működési szabályzatot módosítsák úgy, hogy a tanácsnak lehessen az elnök akadályoztatása esetén vele azonos jogkörrel rendelkező általános alelnöke, például azért, ha őt elüti a villamos, ne álljon meg az élet (Az általános alelnök a szocialista Tasnádi Péter lett volna). A baranyai közgyűlés elnöke erre azt mondta, ha a többség ezt akarja, legyen, de ők nevetségesnek tartják a javaslatot, utalva arra, hogy az ellenzék szerint ezzel a szocialistákat akarja csak kárpótolni az elnök azért, hogy nem MSZP-s politikus lett a tanács vezetője. A többség megszavazta a módosítást, ám hiába, mert két tag hiányzott, ezért az nem léphetet érvénybe. Dr.Wekler Ferenc ezután Szita Károlyt, Kaposvár polgármesterét, Horváth Istvánt, Szekszárd polgármesterét és Feigli Ferencet, a kistérségi tanácsok somogyi képviselőjét jelölte társelnöknek. A fideszes városvezetők ezt elutasították, azért, mert időre van szükségük ahhoz, hogy az elnök megválasztása kapcsán bennük kialakult bizalmatlanság feloldódjon. így csak Feigli Ferencet választották meg a tanács tagjai. Wekler Ferenc a szavazási eljárást követően azt mondta, ezentúl minden egyes ülésükön újra javasolni fogja mind a működési szabályzat módosítását, mind pedig az ellenzéki városvezetők társelnökké választását. A tanács tagjai csütörtökön elfogadták a régió operatív fejlesztési programját. A kormány döntése értelmében Baranya, Somogy és Tolna megyékbe összesen mintegy 190 milliárd forint érkezhet az uniós támogatásokból 2013-ig. ■ Máté B. Hallássérülteket és érdeklődőket várunk a legújabb digitális hallókészülékek tesztelésére Legyen ön az elsők között, akik kipróbálhatják az Akusztikus Világkiállításon most bemutatásra kerülő hallókészülékeket Ezen termékek tökéletesen „ utánozzák” az ép ßl működését, így terembe meg a természetes hallás élményét A magyarországi bevezetés előtt 1 hónapon keresztül ingyenesen ismerkedhet meg a világ legkisebb és legnagyobb tudású hallókészülékeivel. Használja ki a lehetőséget és jelentkezzen be az alábbi elérhetőségen: 7100 Szekszárdi, Holub u. 12. Telefonszám: 06-74/512-223 Ingyenesen hívható zöldszám: 06-80-20-44-89 Emelik az önkormányzati lakások bérleti díjait BONYHÁD Határozott idejűvé válnak január elsejétől szociális lakásigénylési kérelmek, két év után újra kell igényelni Bonyhá- don a szociális bérlakásokat pályázat útján. A képviselő-testület tegnap délutáni ülésén arról is döntött, hogy jövő év március elsejétől emelkednek a szociális önkormányzati lakások bérleti díjai tíz százalékkal, viszont a bérlők a lakbér húsz százalékát támogatásként igényelhetik az önkormányzattól. Póthné dr. Veres Gabriella hatósági osztályvezető elmondta, több mint száz család közel négymillió forinttal tartozik a városnak, ebből mintegy nyolcvannak egymásfél havi, több mint húsznak pedig két-háromszázezer forintos hátraléka van. Közülük egy családot ma kilakoltatnak. A fogyatékosok nappali ellátásáról is döntött a testület: 2007. január 1-jétől a Szeresd Felebarátodat Alapítvány a térség 21 településén nyújt segítséget a rászorulóknak. A szenvedélybetegeknek pedig a zsib- riki Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítvány (KIMMTA) szakemberei segítenek. Ennek feltétele, hogy az önkormányzattal szociális ellátási szerződést kössenek, hogy az állami normatív támogatásokat megkapják. ■ R. T. i i