Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-22 / 273. szám
5 2006. NOVEMBER 22., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG A NAP TÉMÁJA hóvágy A legtöbb középiskolában már elkezdték a sítáborok szervezését. A felszerelés gondos kiválasztásával fejenként akár több tízezer forinttal is olcsóbb lehet a túra SISZEZON: TÁVOLABBRA, MAGASABBRA Az utazásszervezők szerint már nem Szlovákia számít a téli sportok kedvelői számára az első számú célpontnak, a többség nyugat felé veszi az irányt. Máté B. - Rácz T. Idehaza, ha valamilyen csoda folytán lenne is tartós és sportolásra alkalmas hó, a téli sportok iránt érdeklődők az ország északi, középső felének néhány minőségibb pályáján kívül nem találnak sízésre alkalmas terepet, különösen nem Tolnában. Mindebből adódóan a téli túrák kedvelőinek a határokon túl kell keresniük a lehetőségeket. Az utaztatóknak és az utasoknak is jó hír, hogy múlt péntektől nem csak Ausztriában, hanem már a Magas- Tátrában isúehet síelni. Az ott hidegre fordult időjárás is besegített a Csorba-tó melletti síterepek üzemeltetőinek, már 60 centis friss hóval kezdődhetett a szezon. Az általunk megkérdezett utazási irodák szinte mindegyike kínál diákcsoportok számára utakat. Érdeklődésünkre elmondták, a megye középiskoláinak többsége általában januárban, februárban szervez sítáborokat, de egyre gyakrabban nagyobb baráti társaságok, egyetemisták és cégek is érdeklődnek a lehetőségek iránt. Míg korábban, a rendszerváltás környékén főképp Szlovákiába, esetleg Lengyelországba utaztak a legtöbben, mára inkább a nyugatabbi célpontok a népszerűbbek. Ausztria, Szlovénia áll a listák első helyén, de Olaszországba, sőt Franciaországba is sokan mennek. A hozzáértők szerint mindennek nem a „divat” változása a legfőbb oka, hanem az, hogy ma már egyre magasabban fekvő területeken lehet csak biztosra menni, azaz például a Tátrában a mostani biztató kezdet ellenére sem mindig megfelelő mennyiségű és minőségű a hó. Éppen ezért, bár a költségek rendszerint magasabbak, érdemes mesz- szebbre is elutazni. Az árakat illetően egyébiránt igen változatos a kínálat. A középiskolákba már szeptemberben tömegével érkeztek az ajánlatok, szórólapok, prospektusok, de az igazi szervezkedés csak mostanában indul. Egy rutinus „táborozó” tanár lapunknak elmondta, érdemes alaposan átböngészni az ajánlatokat, nem mindig a legolcsóbb a legmegfelelőbb. Mindig számításba kell venni azt is, hogy az ár tartalmazza-e például a felvonók, bérletek árát is. Ugyanilyen fontos szerinte, hogy szintén alapos körültekintés után válasszák ki az érintettek a felszerelést: úgy véli, nem érdemes komplett sífelszerelést vásárolnia annak, aki vélhetően csak egyszer-kétszer használja azt, számukra sokkal kedvezőbb a bérlés. Mindezeket figyelembe véve akár fejenként több tízezer forintot is spórolhatunk. A sítáborok átlagára várhatóan az idei szezonban hatvanezer forint körül alakul majd, ennyi pénzből egy hétre futja. A türelmesek még többet takaríthatnak meg, ha a szezon végére időzítik az utazást. Sok helyen ugyanis még márciusban is megmarad a hó, s a szállások is olcsóbbak. Akik pedig nem csak spórolni szeretnének, hanem bevállalják a hosszabb, esetenként kalandos utazást is a hóért, azoknak érdemes keleti irányba is tájékozódniuk. Erdélyben az árak még mindig jelentősen alacsonyabbak, mint idehaza, ellenben kiváló sípályák várják a turistákat. Többek között a mintegy kétezer méter magas Madarasi Hargitán és a Fogarasi havasokban rendszerint decembertől március elejéig nagyszerűek a hóviszonyok, és a szolgáltatások színvonala is egyre magasabb. Olaszországban egy hat vagy nyolc ágyas apartmanban már ötvenezer forint körüli összegért elszállásolják a csoportokat egy hétre, ez az összeg magába foglalja a síbérletet is. A szálláshelyek egyéb szolgáltatásokat is nyújtanak, mint tv-szo- ba, masszázs, étterem, mosoda, parkoló. Franciaországba már egy kicsit drágább egy egyhetes kiruccanás, főszezonban általában hetven-nyolvanezer forintba kerül. Az utazási irodákban mindenképpen érdemes arra is rákérdezni, a megadott áron kívül mit kell fizetni saját zsebből. Ilyen pluszköltség lehet még az utas- és poggyászbiztosítás, vagy a kaució. Érdemes figyelmet fordítani a felszerelésekre szakértők szerint érdemes alaposan átgondolni, milyen sí- felszerelést vásárolunk. A sí kiválasztásánál a pénztárcánkon kívül azt is vegyük figyelembe, hogy a léc hossza ne legyen nagyobb a testmagasságunk plusz 10-20 cm-nél. a cipőt És a síkötést mindig együtt vásároljuk, mert nem mindegyik „passzol” egymáshoz. A cipőben ne lötyögjön a lábunk, ne legyen egy számmal nagyobb, nem kell két zokni bele annak ellenére, hogy tél van, és lehetőség szerint bokánk fölé érjen. OLYAN RUHÁT VEGYÜNK ftl síeléshez, amelyben könnyű a szabad mozgás, nem vastag, nem ázik át könnyen, nem ragad rá a hó. Mindig rétegesen öltözzünk, hogy szükség esetén meg tudjunk szabadulni néhány ruhadarabtól. igen fontos kiegészítő a kesztyű, lehetőség szerint ötujjas legyen, s ne kötött, mert könnyen beleizzad a kezünk, és átázik. 1 November 15. és március 31. között a tehergépkocsikban és az autóbuszokban kötelező két garnitúra hóláncot tartani. Személykocsik esetében alkalomszerűen ellenőrzik a hólánc és a téli gumi meglétét, de az ország belsejében, ahol indokolt a használatuk, hiányuk esetén büntet a rendőrség. Csehország Amit ellenőrizhetnek a szomszédos országokban Magyarország Ti A téli gumi használata nem kötelező, ám ha az időjárás szükségessé teszi, azt az átkelőhelyeken tábla jelzi. Ebben az esetben meglétét vagy használatát ellenőrizhetik, hiánya esetén pedig vissza is fordíthatják a járművet. N>' - ' - « Olaszország Ajánlatos hólánccal, kifogástalan téli gumikkal rendelkezniük. Ha ezek nincsenek meg az autósoknak, beengedik őket az országba, ám ha később valamilyen szabálysértést követnek el, a téli felszerelés hiánya vagy nem megfelelő állapota súlyosbító körülményt jelent, azaz nagyabb a büntetés. Akkor kell „téli autós csomaggal" felszerelkezniük. ha az idő is valóban téliesre fordult. Hé, havas és énos eső esetében a horvát hatóságok a határon és országszerte ellenőrzik a téli gumikat és a hóláncot. r. __ Bulgária A magyar szabályozás szerint a téli csapadékos időjárástól függően a határátkelőhelyeken kihelyezett hólánc használata kötelező táblák esetén a Határőrség a belépés feltételének tekinti a háláié meglétét. A tél giml használata nem kötelező Magyarországon, de a gumiabroncs nem meglelem állapota miatt «isszafonlffhaték a jármüvek. Jellemző árak szemüveg: lehet találni kétezer és negyvenezer forint között. kesztyű: általában 3 és 25 ezer forint körül, igény szerint. ruha: általában 10 000 és 70 000 forint között kaphatók síbot: kétezer és harmincezer forint között, használt tízezer forintig síbakancs: 20 000 és 70 000 forint között, használt 5000 és 40 ezer forint között kötés: 8000 és 30 000 forint között, használt léceken általában van kötés is. A Tolnai Népújság MÉDIATANÁCSADÓT /d~z Feladata: Az ideális pályázó: Előny: Amit nyújtunk: keres,- meglévő ügyfélkör kezelése- új piacok megszervezése- üzletkötési stratégiák megvalósítása- jó kommunikációs és probléma- megoldó készséggel rendelkezik- pozitív gondolkodású, kitartó, ambiciózus egyéniség- szervezői, értékesítési területen szerzett gyakorlat ... - korszerű munkakörülmények- multinacionális cég háttere- versenyképes, teljesítménnyel arányos | jövedelem i Pályázatokat „Kapcsolattartó” jeligére az alábbi címre kétjük elküldeni: J j 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Tolnai Népújság A hír vetünk jár! £ 3 LO c5 Él BEZEREDJ ISTVÁN KERESKEDELMI ES KOZGAZDASAGI SZAKKÖZÉPISKOLA, KERESKEDELMI SZAKISKOLA 7100 Szekszárd. Szent László u. 8-12. A 2007/2008. tanévben a következő képzési területeken indítunk osztályokat I. Általános iskolát végzettek számára a. Szakközépiskola Kód 11 kereskedelem-marketing szakmacsoport, 1 osztály, 33 fő c ^ 12 közgazdaság szakmacsoport, 1 osztály, 33 fő c g 13 angol nyelvi előkészítő, 0,5 osztály, 16 fö 14 német nyelvi előkészítő, 0,5 osztály 17 fő 15 egyéves előkészítő évfolyam az Arany János Kollégiumi Programban részt vevő tanulóknak, 1 osztály, 25 fo A szakközépiskolába jelentkezők számára központi írásbeli felvételit tartunk. Az írásbeli felvételi időpontja: 2007. január 27. 10 óra b. Szakiskola (2+2 év) Szakiskolai Fejlesztési Program II. keretében megvalósuló kompetencia alapú oktatás folyik. Kód 21 kereskedelmi szakmai alapozás, 2 osztály, 60 fő II. 10. évfolyamot végzett tanulók számára (2 év) Bolti eladó, 2 osztály, 68 fö- bútor- és lakástextil-eladó- élelmiszer- és vegyiáru-eladó- műszakicikk-eladó- ruházati eladó Érettségizett tanulók számára (nappali tagozaton)-kereskedő, 1 osztály, 30 fő- marketing-és reklámügyintéző, 1 osztály, 30 fö- pénzügyi-számviteli ügyintéző, 1 osztály, 30 fő- gazdálkodási menedzser-asszisztens, 1 osztály, 30 fö Az első szakképesítés megszerzése ingyenes. IV. Esti tagozat- Gazdálkodási menedzser-asszisztens (marketing, kontrolling szakok)- Érettségire felkészítő Pályaválasztási nyílt nap: 2006. december 7-én, 10 órától 0) 13 <0 m % i j> — <ti o3 if- § Si II ÉS SZAKMUNKASOK, Azonnali belépéssel keresünk Dunaújvárosba a világ egyik első számú autógumi-ipari gyárába- termelési csoportvezetőket (műszaki végzettségű jelentkezőket keresünk, akik hajlandóak a technológiát elsajátítani, i ' ennek érdekében Koreába kiutazni) ff L,- Mainoperator/Fő operátor (feltétel műszaki szakmunkás végzettség)- műszaki munkatársat (feltétel szakmunkás-biionyitvány) Mindhárom pozíció esetén ingyenes munkába járás, illetve munkásszállás biztosított Fényképes önéletrajzzal az alábbi e-mail cin fehervar@manpower.hu , illetve személyesen irodánkban: 8000 Szfvár, Szt István tér 7. tel.: 22/349-050 MUNKAERŐ KÖLCSÖNZŐ ÉS KÖZVETÍTŐ IRODA > 5Sä 2006 Európai sínjét «nyer. leeéy.l. a, EUN Spp.« 1 STal “iS.“t3S! Sg^.E tészé-