Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-22 / 273. szám

mamsemmBü Előadásokat hallhatnak az Evangélikus estéken dunaföldvár Próféták és cso­datételek címmel indul útjára az evangélikus egyház szer­vezésében egy újabb előadás- sorozat Poulinyi Tamás Tele­pátia, hipnózis és pszi-jelen- ségek megnyilvánulása a val­lásban címmel tart november 25-én előadást a művelődési házban. Molnár Iván lelkész­től elmondta, az ország legki­sebb evangélikus gyülekezete több mint tíz éve tart igényt a vallásgyakorlás ilyen formájá­ra. A közel nyolcvantagú gyü­lekezetből átlagosan harmin- can-negyvenen részt vesznek az előadásokon, (se) Megérte megcsinálni az új a konditermet GYUUU Sokan keresik fel hét­ről hétre az önkormányzat által kialakíttatott konditer­met a faluban. A művelődési házban a hónap eleje óta működő teremben heti négy alkalommal erősíthetik iz­maikat a helyi fiatalok - tud­tuk meg Dobos Károlyné polgármestertől, (tgy) Az utolsó lépésnél tart a felújítás kapospula Közmunkások be­vonásával kezdték el a műve­lődési ház külső festését a fa­luban. Az önkormányzat sa­ját forrásból fizeti a munká­kat Ha a festés elkészül, befe­jeződik az épület teljes felújí­tása - tudtuk meg Markovits Géza polgármestertől, (tgy) Adomány jut a falu minden háztartásába NAGYSZOKOiY Adományt ka­pott a falu minden háztartá­sa. Nagy Károlyné polgár- mester elmondta, a balaton- szemesi Gondviselés Alapít­vány és a Baptista Szeretet­szolgálat lisztet és száraz- tésztát osztott ki Nagyszo- kolyon. Minden háztartáshoz három kilogramm lisztet és két kilogramm tésztát vittek ki a szervezetek képviselői és a nekik segédkező önkor­mányzati dolgozók, (tgy) Folytatódnak a feltárások az M6hds mentén szekszárd A megyei múze­um munkatársai dr. Gaál At­tila irányításával egészen az első fagyokig folytatják a ré­gészeti feltáró munkát a le­endő Mó-os út nyomvonala mentén. Eddig mintegy 16 hektárral végeztek, ami a Mözstől délre eső szakaszon tervezett feltárások felét te­szi ki. Találtak 7500 éves kultúrát és 18. században el­pusztult települést is. A Nemzeti Autópálya Zrt. ha­marosan a Mözstől északra eső szakaszra is megrendeli a régészeti munkákat, (wg) Öt munkanélküli kaphat betegápoló képzettséget tamási A tamási Vöröske­reszt szervezésében 300 órás betegápoló tanfolyam indul Tamásiban. A képzésben öt simontornyai 50 év feletti nő is részt vesz. A 160 órás gya­korlati képzést helyben, az Őszikék Szociális Szolgáltató Központban végzik, (vl) 2 _________ DO MBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. NOVEMBER 22., SZERDA További befektetőt várnak gazdaság Uniós alapokra is pályázhatnak a fejlesztésekhez Csapó Gyuláné Remter Ibolya, Papp Nándor, az Ipari Park Kht. ügyvezetője, Szabó Loránd és Csiba Zsuzsa, a Kapos ITK Kht. vezetője egyeztet A terület mellett üzleti ta­nácsadást is kapnak a vállalkozások a Dombóvá­ri Ipari Parkban. A jövő héten újabb céggel tár­gyalnak a letelepedésről. Tulézi György kaposszekcső Újabb befektető­ket szeretnének a Dombóvári Ipari Parkba csalogatni. Erre az is esélyt adhat, hogy a Gazdasá­gi Minisztérium ellenőrzése szerint a kaposszekcsői terüle­ten fekvő park az ország egyik legjobban működő ipari parkja - mondta el Szabó Loránd pol­gármester. Az indoklás szerint sok helyen történtek infrastruk­turális beruházások, de arra ke­vés példa van, hogy szolgáltató központ is létesült. leien eset­ben a Kapos Innovációs Transz­fer Központról van szó. így a két érintett önkormányzat nem csak területet, utat, infrastruk­túrát tud adni, hanem olyan üz­leti tanácsadást is, mely az itt dolgozó vállalkozásokat segíti - tette hozzá Szabó Loránd. Az indulás nem volt ilyen zök­kenőmentes, hiszen 1999-ben komoly politikai vita volt a dom­bóvári önkormányzatban arról, hogy milyen területen legyen az ipari park. A városnak azonban nem állt rendelkezésre egy ilyen, több mint huszonöt hektá­ros területe, így a kaposszekcsői volt szovjet laktanyában alakí­tották ki a parkot. A két telepü­lés képviselői a közeljövőben kö­zös testületi ülést tartanak. Ezen kiemelten az ipari parkról tár­gyalnak majd, hiszen az eddigi sikereket szeretnék továbbvin­ni. A legfontosabb feladat az, hogy további befektetők jöjje­nek a még szabad területekre. Erre van is esély, Szabó Loránd és Tóth Gyula országgyűlési képviselő jövő héten egy olyan külföl­di céggel tárgyal, amely gumidaráló és -feldolgozó üze­met szeretne létesí­teni. Emellett folynak a tárgya­lások a Mecsek-Dráva Hulladék­gazdálkodási Program kereté­ben az átrakó és komposztáló te­lepről, valamint egy bioetanol- üzemnek a létesítéséről. Komoly változás az ipari park­ban, hogy a jövő év első napjától a menedzsmenti feladatokat a Kapos Innovációs Transzfer Köz­pont Kht. látja el. A marketing­re, befektetőszervezésre, konfe­rencialebonyolításra most egy olyan stábot lehet al­kalmazni, akik ezt megfelelően el tudják látni - tudtuk meg Csiba Zsuzsától, a Kapos ITK Kht. intéz­ményvezetőjétől. Infrastrukturá­lis feladatok szempontjából pe­dig a terület rendbetételét szor­galmazzák. Megállapodás szüle­tett arról, hogy a két település önkormányzata közmunkaprog­ramot indít. Ehhez kapcsolódó­an az ipari parkban lévő Liget la­kótelep tisztaságának megóvá­sában is szeretnének előre lépni - mondta el Csapó Gyuláné Remler Ibolya, Kaposszekcső polgármestere. Azt is szeretnék elérni, hogy a veszélyes teher­autó-forgalom a mostani főbejá­ratnál megszűnjön. Ott csak a la­kótelepre érkezők közlekedhet­nének. Elkészült egy út az ipari park háta mögött, amelyre a te­herforgalmat el lehet terelni. Ütemezni kell a pályázatokat, hogy bírják önerővel az önkormányzatok kaposszekcső A pályázatok előkészítéséről tárgyaltak ked­den a többcélú társulás tagjai. A kaposszekcsői közösségi ház­ban megtartott ülésen a Dom­bóvár és Térsége Többcélú Kis­térségi Társulás Tanácsa napi­rendre vette a háromnegyed éves gazdálkodást és a pályáza­tok összehangolását is. A kis­térség már készül arra, hogy a ■ Fontos összehangolni a kistérség települése­inek fejlesztési céljait. jövő év elején megnyíló forrá­sokra minél gyorsabban rá tud­jon mozdulni - mondta el Szabó Loránd, a társulás tanácsának elnöke. A 2007 és 2013 közötti időszakban jelentős fejlesztési forrásra lehet majd pályázni. Ezeknek a pénzeknek a felhasz­nálásánál valószínűleg hatal­mas verseny lesz, ezért nagyon fontos összehangolni a kistérség településeinek fejlesztési céljait. Azt nem lehet végigcsinálni, hogy az összes létező program­ra az első évben pályázzanak az önkormányzatok, hiszen az eh­hez szükséges önerőket sem tudnák előteremteni. Ezért az ütemezett, tervszerű beosztást végig kell gondolni, amihez hoz­zájárult a keddi ülés is - tette hozzá Szabó Loránd. ■ T. I. Kosár után már fonott bútorok is készülhetnek gyulaj Fonottbútor-készítői tan­folyam indul Gyulajon. A Tolna Megyei Munkaügyi Központ ál­tal támogatott képzésen tizen­nyolc szociálisan rászoruló hely­beli vesz részt - tudtuk meg Do­bos Károlyné polgármestertől. Tavaly kosárfonást tanulhattak a faluban, közülük tíz személyt tovább is foglalkoztatott az ön- kormányzat. A most induló tan­folyam résztvevői közül többen is tanultak már kosárfonást, és négy hónap alatt megismerked­hetnek a fonottbútor-készítés alapjaival. Az önkormányzat azért folytatta ezt a kezdeménye­zést, hogy lehetőséget adjon a megélhetésre a hátrányos hely­zetű munkanélkülieknek - tette hozzá Dobos Károlyné. ■ T. Gy. Az ipari park benne van a legjobb nyolcban vannak még hasznosítható te­rületek, de ezek száma egyre jobban fogy. Azt látjuk, hogy a Dél-Dunántúlon a pécsi ipari park mögött a második legjob­ban működő a dombóvári - mondta Szabó Loránd. Ennek egyik jele az is, hogy a stratégi­ai fejlesztési programban beke­rült azon nyolc ipari park kö­zé, amelyek jogosultak lehet­nek arra, hogy infrastrukturá­lis fejlesztésekre pályázhat­nak európai uniós alapokból ■ Gumidaráló és -feldolgozó üzemet terveznek. Beköltözhet a háziorvos az új rendelőbe KURD Az ÁNTSZ szakemberei mindent rendben találtak, így el­kezdődhet a rendelés a helyi egészségcentrumban. Mivel a ré­gi rendelő már nem alkalmas a betegek ellátására, az új helyen egy korszerű orvosi rendelőt ala­kítottak ki, amely megfelel min­den előírásnak. Rövidesen elkez­dődhet a költözés, amely után már itt fogadhatja a betegeket dr. Szúnyogh Erzsébet háziorvos. A több mint öt és fél millió forintos beruházáshoz közel hárommillió forintos támogatást kapott az ön- kormányzat a Tolna Megyei Terü­letfejlesztési Tanácstól - tudtuk meg Szentpáli Árpádné polgár- mestertől. ■ Tulézi Gy. Mit szólna JKÍVÁNSÁGHOZ? +1 RÁADÁS akár 4db téligumi ajándékba Ft-tól Renault Mégarte Voyage IsTátáJt széria klímával és CO-rácSóvai JZ.Z)J Ft havi töriesatórészíettől ' Ft-ig használtautó-beszámítási kedvezmény Most a teljes Renault modellválasztékra érvényes különleges ajánlatokkal várjuk! www.renault.hu A? ajánlatok 3006.09 Oi-játőr a kasztot ónkéig, ogy©$ modeüokre érvényesek, égymássai és más alan­totokkal nem vonhatók össze, a 3. ajánlat a Voyage fenftáft szertára nem érvényes. A feltüntetett svájOffrank alapú, árfolyam: 172 HUF/CHF (2006.0^28.). Fogyasztás várost: 6,5-10.9, országúti 4,6-6,4, CÖg-kibocsátás g/km: 120-191 (változattál függően*. A képen látható aotö Slusrtraoó A részietekr& és feltételekről érdeklődjön márkakereskedésünkben* SZIKO-PETROL KFT. 7361 Kaposszekcső, Petőfi u. 1. Tel.: 74/566-228, 74/566-229, 20/9735-042 Jobb körülmények között sportolhat a falu fiatalsága Attala Befejeződött a sportöltö­ző felújítása a faluban. Az ön- kormányzat közel ötmilliós területfejlesztési támogatást nyert el a beruházáshoz. A ré­gi épületből szinte csak a főfa­lak maradtak meg. Az elmúlt hónapokban két új vizesblokk készült, modernizálták a villa­mos hálózatot, kicserélték a nyílászárókat, valamint a bel­ső burkolatokat is megújítot­ták. Kalocsa lenő polgármester elmondta, nem elsősorban a versenysport miatt döntöttek a felújítás mellett. Sok rendez­vényt tartanak a sportpályán, így fontos volt a vizesblokkok felújítása. ■ Gy. T. á «

Next

/
Oldalképek
Tartalom