Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-21 / 272. szám
GAZDASÁGI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. NOVEMBER 21., KEDD mmúkm Biogázüzem Kaposváron, cukorrépaszeletekre épül SAJÁT FEJLESZTÉSBEN és fi- nanszírozásban közel 100 millió forint értékben megépítettek egy biogázüzemet a Magyar Cukor Zrt kaposvári gyárában, ahol a melléktermékként keletkező cukorrépaszeletet hasznosítják. A jelenleg tesztelt berendezésről a gyár műszaki vezérigazgatója elmondta, ez az első üzem, ahol ipari körülmények között próbálják ki a cukorrépaszeletekből biogázt előállító technológiát Faaprító géppel járják a megyét a lengyelek tolna megye nyolc településén mutatta be eddig a lengyel Inventor mezőgazdasági gépgyártó cég tulajdonosa, Jan Jonszki az általuk forgalmazott faaprító gépet. Nagy az érdeklődés a környezetvédő és egyben takarékos megoldás iránt, eddig Tolna megyében 4, Komáromban 3, Borsod megyében 4 gépet értékesítettek, mely egy brikettáló berendezéssel kibővítve a fűtést is megoldja a gazdaságokban, kertészetekben. Készülnek a méhészek a következő esztendőre A MAGYAR méhészeti Nemzeti Program 2007-es évi terveiről tartott tegnap este Gyönkön tájékoztatót Nagyernyei Attila, a Tolna megyei méhészszövetség elnöke. Arra hívta fel a méhészek figyelmét, hogy napokon belül megjelenik a nemzeti program, mely több pályázati lehetőséget biztosít, többek között motoros fűkaszára, gyógyszerekre, méhanya, teherautó vásárlására. Nagyernyei Attila Uniós állatjóléti támogatások igénylése AZ EDDIGINÉL JÓVAL több papírmunka és adminisztráció vár a gazdálkodókra. Megjelent a 103/2006. (XI. 06.) MVH (Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal) közlemény az EU környezet- védelmi, állatjóléti és higiéniai előírásainak való megfeleléshez nyújtott támogatás 2006. évi kifizetésének igényléséről. A támogatások utófinanszírozásúak, de segítik a termelőket. Állatvásárok körzetünkben november utolsó hetében körzetünkben legközelebb november 26-án, vasárnap Dombóváron és Szekszár- don lesz. Az elmúlt hetekben mind a kereslet, mind a kínálat leszűkült. A kisebb városokban sorra maradnak el az országos állatvásárok, így mielőtt bárki elindul, akár vásárlóként, akár termelőként nem árt előtte az adott polgármesteri hivatalnál érdeklődni, hogy meg- tartják-e a vásárt. Kevés a sertés, drága a hús TŐZSDE Gyengébb kínálat ellenére magasak az árak a BÉT-en sertéstartás A hazai termelőnek nem jut több, a brazil hús olcsóbb Egyre kevesebben vállalkoznak sertéstartásra, a faddi Duna-Hyb Kft.-nél hetente 150-200 sertést értékesítenek. Varga Sándor örül, hogy van állása A feldolgozók szerink kevés a sertés. A nyár óta ezt a vásárló is megtapasztalta, az árak emelkedtek. A sertéstartók arról panaszkodnak, visz- szaesett a felvásárlási ár. Mauthner Ilona Régen falun úgy tartották, a disznónak csak a visítása ment veszendőbe, mert mindent, szőrét, bőrét, húsát feldolgozták. Mára sokat változott a helyzet, alig akad család, aki saját fogyasztásra disznót tartana. Azt mondják, nem éri meg, sok munka van vele, és a szaga is bosszantja a szomszédokat. Az uniós elvárások szigorodásával nemcsak a háztájikban, de a vállalkozásokban is háttérbe szorult a sertéstartás. Dr. Reibling József állatorvos, a faddi Duna-Hyb Kft.-t családi vállalkozásban vezeti fiaival közösen, a megye egyik legjobban felszerelt gazdasága az övék. Nyáron örömmel tapasztalták, hogy emelkedett a sertés ára, de rá néhány hónapra kilónként nyolcvan forintot csökkent. Jelenleg 280 forint körüli árat tudnak kialkudni a kereskedőktől. A megyei állattartók Kaposvárra, Pápára, Győrbe, Kiskunfélegyházára szállítanak, ott vannak ugyanis feldolgozók. A 280 forintos áron nem sok haszon marad, ebből fejleszteni, a felvett hitelt törleszteni nem lehet - mondta Reibling József. A takarmány ára is emelkedik, így akinek vásárolnia kell a tápot, az még rosszabbul jár. A Duna-Hyb Kft.-nél elkészült a hígtrágyamedence szigetelése, melynek költsége 82 millió forint volt, de ezzel teljesítették az uniós előírást. A beruházásra hitelt vettek fel, illetve sikeresen pályáztak. A faddi sertéstelepen heti 150-200 sertést adnak le, jelenleg a nagyobb súlyú, 120 kiló körüli disznókat keresik a feldolgozók. A sertéstartók megpróbálják az érdekeiket közösen képviselni, ezért alakult meg Kaposváron a KATÉSZ értékesítő szövetkezet, melynek hatvan tagja van - mondta Reibling József. Hozzátette, arra viszont nem találtak magyarázatot, hogy mi az oka a jelenlegi alacsony áraknak. Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) titkára kérdésünkre elmondta, jelenleg 3,2 millió körüli a hazai sertések száma a megszokott 4,5 millió helyett. A nyári, magasabb árakat nemcsak a kevés sertés okozta, hanem az is közrejátszott, hogy a brazil tenyésztőket kitiltották az uniós piacról. Ez azonban csak átmeneti intézkedés volt. Minden piac árverseny, hazánknak 24 másik országgal kell versengeni az uniós piacon. A lengyelek is olcsóbbak nálunk, így a feldolgozók válogathatnak a kínálatból - mondta a VHT titkára. A legoptimistább előrejelzés szerint is csupán az árak további csökkenésére lehet számítani. Ötmilliónál több bírságot róttak ki a parlagfű miatt Elkészítette az összesítést az idei parlagfű elleni védekezést követően a megyei növény- és talajvédelmi szolgálat. Kilenc- venhét esetben, 65 hektáron rendeltek el közérdekű védekezést - adott tájékoztatást Keresztes László igazgató. A felszólítások ellenére az érintetteknek egy része nem végezte el a kaszálást, így a megyei szolgálatnak 61 esetben, 21 hektáron kellett vállalkozókkal a parlagfűirtást elvégeztetnie, 161 hektáron, 167 helyen elhagyott, kisebb területek okoztak problémát. A megyei szolgálat munkatársai összesen 5,6 millió forint bírságot szabtak ki. ■ M. I. Biotermékeket vár a piac unió Globális felmelegedés és mezőgazdaság F ás A magyar mezőgazdaság számára fontos a közös agrárpolitika reformja, hogy jobban érvényesüljenek a gazdálkodók érdekei - mondta Pásztohy András, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa Brüsszelben. Több forrásra lesz szükség a vidéki élet minőségének a javítására, a növénytermesztésnél kiemelkedő szerephez juthat a bioenergia-hordozók előállítása, az egészséges élelmiszerek előállítása. Az állattenyésztésben elengedhetetlen a technológiai megújulás. A biotermékek terén a magyar áruknak gyakorlatilag korlátlan piaca lehet az unióban. Harangozó Gábor, a mezőgazdasági bizottság tagja lapunk kérdésére elmondta, egyes vélemények szerint szakítani kellene a hagyományos mezőgazdasági termeléssel, előnyben részesítve az ipari nyersanyagok előállítását. Mások éppen ellenkezőleg úgy vélekednek, hogy fenn kell tartani a föld termőképességét és az élelmiszer-termelést. A globális felmelegedés következményeként ugyanis előfordulhat, hogy három évig aszály lesz, majd két évig egyfolytában esik az eső - fűzte hozzá az uniós szocialista képviselő, Pásztohy András. ■ 1.1. November 3-a és 9-e közötti időszakban a Budapesti Értéktőzsde gabonaszekciójában a szokásosnál gyengébb volt a búzakereskedelem. A búza decemberi határidőre vonatkozó jegyzése 33 800 forinton stagnált. Az ■ Az intervenciós szigorítás egyelőre nem érezteti hatását. eurobúza és a takarmánybúza különböző határidőre vonatkozó kötései sem változtak az előző héthez képest, mindkét termény jegyzése 32 ezer forint felett alakult, a decemberi, a 2007-es márciusi, illetve májusi terminre is. A búza tőzsdei jegyzéseit az erős kül- és belpiaci kereslet és az előző évekhez képest gyengébb kínálat tartja magasan. A takarmányárpa kötései is változatlanok az előző időszakhoz viszonyítva. A takarmánykukorica piacán élénkült a kereskedelem, egy új lejárat - 2007. szeptember - is belépett 33 500 forintos elszámolási áron. A betakarítás és az intervenciós minőségi követelmények megváltoztatásának hatása egyelőre kevésbé érezhető. November 9- én a három legközelebbi határidős jegyzés 29 ezer és 31 ezer forint között mozgott. ■ Forrás: Agrárkutató Intézet WKSXanMUEMM A köztartozások adók módjára behajthatok Az adóhatóság nemcsak saját követeléseit hajtja be, hanem hatáskörébe tartozik a köztartozások végrehajtása is. Ennek menete a követkeKáldy Judit ző: a köztartozás behajtását kérő szerv megkeresést küld az adóhatóságnak, ha a tartozás az 5000 forintot meghaladja, és ha azt ő maga nem tudja behajtani - tájékoztatta lapunkat Káldy Judit, a megyei adóhivatal osztályvezetője. Volt már erre példa, például a fogyasztóvédelmi főfelügyelőség, a diákhitelközpont, az élelmiszer-ellenőrző hatóság, a közlekedési felügyelet kereste meg az adóhivatalt. Az adók módjára behajtandó köztartozásoknál a fizetési kedvezményre benyújtott kérelmek elbírálását az adóhatóság elutasítja, hiszen ezekben az ügyekben nem a saját követelését érvényesíti. Az adóhatóság hatásköre csupán arra terjed ki, hogy a jogosult megbízásából a behajtásról intézkedjen. Az adók módjára behajtandó köztartozásra tehát az adóhatóság fizetési könnyítést nem engedélyezhet, a tartozást nem mérsékelheti, illetve behajthatatlanság címén nem törölheti - közölte Káldy Judit. ■ I. M. « ♦ I 1 i