Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-03 / 257. szám
2006. NOVEMBER 3„ PÉNTEK PANORÁMA 7 Svédországban nem szokatlan jelenség a hó, de a hirtelen időjárás-változás mégis hosszú órákra megbénította a közlekedést az ország útjain Betört a tél Európába átmenet Magyarországra is megérkezett a front, hózápor várható Zsaroló kedvű újságírókat tartóztattak le Romániában Már hét kolozsvári román újságíró ellen folyik zsarolás alapos gyanúja miatt bűnvádi eljárás, közülük öten vizsgálati fogságban várják az első tárgyalást. A rendőrség szerint a Gazeta sajtótröszt vezetői több üzletembert és politikust - köztük a miniszterelnök egyik tanácsadóját - megzsaroltak azzal, hogy amennyiben nem kötnek hirdetési szerződést az általuk vezetett lappal, nyilvánosság elé tárják vélt vagy valós bűncselekményeiket. A Gazeta vezetői több ízben tízezer eurós nagyságrendben követeltek védelmi pénzt. Az újságírók ellen tucatnyi feljelentés érkezett, ezek nyomán a rendőrség a Buna Ziua, az Ardeal és a Gazeta Clujului napilap szerkesztőségéből elvitte a számítógépeket, a bejáratot pedig lepecsételte. A letartóztatott újságírók a sajtószabadságra hivatkozva tiltakoznak az eljárás ellen. ■ T. Benedek László, Kolozsvár Izraelt is elérhetik a kipróbált új iráni rakéták Nagy próféta fedőnévvel tegnap nagyszabású hadgyakorlat kezdődött Irán több térségében. Már az első órákban elindítottak több tucat rakétát, köztük 2000 kilométer hatótávolságú Sahab-3 tí- pusúakat is. Ezek a több robbanófejet hordozó fegyverek képesek eljutni Izrael területéig, s elérhetik a Közel-Keleten lévő amerikai erőket is. Az iráni forradalmi gárda parancsnoka elmondta, hogy a tíznapos gyakorlat során manővereket hajtanak végre a Perzsaöbölben és az Ománi-tengeren is. Az amerikai elnök állítólag úgy nyilatkozott: megértené Izraelt, ha megelőző csapást mérne Irán nukleáris létesítményeire. George Bush az ENSZ-ben találkozott lacques Chirac francia államfővel, s arról tárgyaltak, miként lehet megakadályozni a perzsa ország atomprogramját. A Perzsa-öböl vizein a hét végén katonai gyakorlatot tartott az Egyesült Államok és több szövetségese. Azt próbálták ki, hogyan lehet megakadályozni fegyveralkatrészek feltételezett becsempészését Iránba. ■ Cs. E. Viharos erejű szél és hatalmas hó határozta meg Észak-Európa időjárását november első napjaiban. Több országban megbénult a közlekedés. Csák E. - Gyükeri M. Elsüllyedt egy viharba került svéd teherszállító hajó szerdán a Balti-tengeren, a tizennégy fős legénység tizenhárom tagját sikerült kimenteni a háborgó tengerből, de egyikük a kórházba szállítást követően meghalt - közölték a svéd mentőalakulatok. A Finnbirch teherszállító a finn fővárosból a dániai Aarhusba tartott, amikor a Svédországhoz tartozó Gotland- és Öland-sziget között az oldalára borult és elsüllyedt. A katasztrófa körzetében az óránként 72 kilométeres sebességgel süvöltő szél négy és fél méter magasra korbácsolta a tenger hullámait, két mentőhelikopternek és négy hajónak azonban végül sikerült megközelítenie a hajót. A legénység utolsó, hiányzó tagját a mentőalakulatok csütörtök reggel már nem keresték tovább, valószínűleg ő is meghalt. Katasztrofális az időjárás Németország nagy részén, az Északi-tengernél, illetve több Keletitenger menti városban veszedelmes méreteket öltött az árvíz. Az Elba torkolatvidékén állítólag évtizedek óta nem tombolt akkora vihar, mint most, az orkán 150- lóO kilométeres sebességgel száguldott végig Hamburg környékén. A világ egyik legnagyobb kikötői negyedét részben lezárták, miközben a vihar fák tucatjait csavarta ki, házakban, gépkocsikban keletkeztek egyelőre fel nem becsülhető károk. Berlinben szintén orkánszerű vihar tombolt. Délebbre, a Harz- hegységben és a bajor hegyekben nemcsak a szél, hanem a hatalmas mennyiségű hirtelen lehullott hó okozott fennakadást a közlekedésben. A következő napokra semmi jóval nem biztatnak a meteorológusok. Dániában a szélsőséges Időjárás miatt akadozott a kompközlekedés. A nagy szél miatt nem tudott kikötni Koppenhágában egy ingázó hajó, 1600 emberrel a fedélzetén. A dán hatóságok lezártak két óriási hidat az Öre- sund-szorosban. Ugyanott egy vasúti alagútban előbb egy órára leállították a forgalmat, majd csak egy sínpáron újították fel. Finnországot heves esőzés és havazás sújtotta. Hatezer háztartás maradt villany nélkül. Norvégiában 75 emberrel a fedélzetén leszakadt vontatóhajójáról egy olajfúró mesterséges sziget még kedden, és szerdán is sodródott a tengeren. A személyzetet sikerült kimenteni. Hírügynökségi jelentések szerint Törökországban már 32 halálos áldozata van az áradásoknak. A mentőalakulatok tíz holttestet találtak az ország délkeleti részén, az áldozatok többsége öt év alatti gyermek. Több tucat személyt továbbra sem találnak, katonák próbálnak bejutni az elzárt helyekre. Batman város vezetője két napra bezáratta az iskolákat. Több településről ki kellett költöztetni az embereket a növekvő ár elől. Már öt emberéletet követelt a hideg hazánkban INTENZÍV HAVAZÁS KEZDŐDÖTT tegnap délután több magyar- országi városban. Az időváltozás leginkább a miskolciak számára volt feltűnő: a borsodi megyeszékhely utcáin meg is maradt a fehér hótakaró. A meteorológusok szerint az első hó nem egynapos csoda: mára újabb hózápo rok, sőt, zivatarok várhatók. A jövő hétre azonban már enyhülést ígérnek. A HIRTELEN BEKÖSZÖNTÖTT hidegnek eddig már öt halálos áldozata van országszerte: négy hajléktalan Budapesten, egy pedig Nyíregyházán fagyott meg. A középkorú nyírségi férfi holttestét még kedden találták meg, személyazo nosságát nem sikerült tisztázni. A karitatív szervezetek a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban is krízisjáratokat működtetnek, s elindultak a teajáratok is. Évente országa san háromszáznál is többen halnak meg a hideg miatt, közülük 70-80 hajléktalan. KÜLFÖLD Tárgyalóasztalhoz ül Markó és Tőkés KÖZÖS TÁRGYALÓASZTALHOZ ül ma Kolozsváron Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke - értesült az Új Magyar Szó -, noha a két politikus viszonyát a szembenállás jellemezte az utóbbi időben. Kormányzati válság Kirgíziában utcára hívta az embereket a kormányzat ellenzéke a közép-ázsiai országban, amikor az államfő megpróbálta beterjeszteni alkotmánymódosító tervét. Kurmanbek Bakijev ismeretlen helyre menekült. Nem ér rá Erdogan találkozni a pápával A TÖRÖK KORMÁNYFŐ hivatalos elfoglaltságai miatt nem tud találkozni XVI. Benedek pápával, aki a hónap végén utazik háromnapos látogatásra Törökországba. Az ankarai kormányilletékes szerint Recep Tayyip Erdogan külföldön tartózkodik. Külföldre utazik Erdogan Végétért Romániában a bányásztiltakozás mintegy 150 bányász rendezett tiltakozó akciót az észak-romániai Colbuban a tervezett bányabezárás ellen, s elbarikádozta magát a tárnákban. A tiltakozás tegnap véget ért, miután a Nordmin bányavállalat vezetése megígérte, hogy az uniós csatlakozás után is folyósítják majd számukra a végkielégítéseket. @ TOVÁBBI hírek: www.keggel.hu Céltalan és céltudatos fiatalok, család helyett a kocsmában tizenévesek Sokan nem tanulnak meg viselkedni, hiányzik nekik a követhető pozitív felnőttpélda A brit tizenévesek a „legrosz- szabbak” Európában, akár drogozásról, akár ivásról, akár ran- dalírozásról van szó - állapítja meg egy nemzetközi felmérés. A kutatók szerint ez a negatív rekord a családi és a közösségi élet összeomlására vezethető vissza a sziget- országban. A szociológusok a szabadidő eltöltése alapján vizsgálták a fiatalok életvitelét. Arra a következtetésre jutottak, hogy a 15 éves britek gyakrabban isznak és verekszenek, mint német, francia és olasz társaik, s szexuális kapcsolatuk is több ebben az életkorban. Angliában a 15 éves fiúk csaknem fele kocsmázik esténként; Skóciában ez az arány 59 százalék. Míg az olasz tizenévesek 93 százaléka rendszeresen együtt étkezik a családjával, Nagy-Bri- tanniában csak 64 százalék. Nick Pearce kutatásvezető szerint egyre nő az eltávolodás a felnőttek és a gyermekek között. S mivel a fiatalok előtt nem állnak követhető viselkedésmo- dellek, rossz irányba sodródnak. A többi között például kipróbálják a marihuánát (a brit tinédzserek 38, míg a svédeknek csak 7 százaléka). ■ Csák E. ■ A brit kamaszok csaknem fele kocsmába jár esténként. A franciaországi gyújtogatok és randalírozók is főleg tizenévesek voltak Végletek felé sodródnak, népszerű a szélsőjobb KÉT, EGYMÁSTÓL FÜGGETLEN kutatás is arra mutat, hogy Magyarországon egyre inkább „összenőni” látszik a mérsékelt és a szélsőjobboldali ideológiák támogatottsága. Ezzel együtt meredeken emelkedik a szélső jobb népszerűsége, különösen a fiataloH, a diplomások és a közalkalmazottak között - vagyis éppen azon rétegek körében, amelyeket a következő évek reformjai egyébként is érzékenyen érintenek majd. A vidéki nagyvárosokban, a megyeszékhelyeken élők, a fiatalok és az állami alkalmazottak fogékonyak ma leginkább a szélsőjobboldali ideolő giákra. Tamás Pál, az MTA Szociológiai Intézetének igazgatója szerint leginkább éppen azon rétegek között lesz egyre népszerűbb a szélsőjobb eszmerendszer, amelyek eddig többé-kevés- bé „állami védelem” alatt álltak egzisztenciális szempontból. A kifejezetten radikális, szélső jobboldali mozgalmak népszerűségének növekedését hozták Gábor Kálmán ifjúságkutató legfrissebb vizsgálatai is. Egy elsőéves egyetemisták körében készített felmérés azt mutatta: egyharmad arányban rendelkeznek erős pártkötődéssel. i í i