Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-17 / 269. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. NOVEMBER 17., PÉNTEK 10 _________ ______________ NYUGDÍJASOK HI RSAV Ketten képviselik megyénket a versenyen országos versmondó ver­senyt tartott tegnap Buda­pesten a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az évek­nek” Országos Szövetsége - tudtuk meg Gyimesi János­tól, a szervezet megyei elnö­kétől. Tolnát Kálóczi István, a szekszárdi Babits nyugdí­jasklub tagja, valamint Mailemé Iványí Piroska, a szekszárdi Platán Nyugdí­jasklub tagja képviselte, (hé) A szomszédokkal együtt ünnepeltek tíz éve alakult a györkönyi nyugdíjasklub. Azóta töret­len lendülettel működik az egyesület. Rendszeresen ta­lálkoznak, minden községi rendezvényen ott vannak, több más településen műkö­dő klubbal tartanak kapcso­latot. A fennállás jubüeumát is megünnepelték a művelő­dési házban, ahova meghív­ták a nagydorogi nyugdíja­sokat. Az ünnepségen a két falu polgármesterei is részt vettek, s a györkönyi óvodások lepték meg mű­sorral nagyapáikat, nagy­anyáikat. (vt) A Vöröskereszt nyugdíjasai találkoztak Szekszárdon A TOLNA MEGYEI VÖTÖSke- reszt nyugdíjasai találkoz­tak a múlt héten kedden a szervezet irodájában. A jó hangulatú összejövetel résztvevőit halászlével és süteménnyel, kis ajándék- csomaggal vendégelték meg. Martin János, a legif­jabb nyugdíjas, a szervezet egykori titkára pohárkö­szöntőjében hangsúlyozta, ugyan a szervezet megvál­tozott körülmények között működik, a munkájukra, a szellemiség továbbvitelére szükség van. (hé) A névnaposokat köszöntik fel a gyönkiek a jövő héten negyedéves névnapi ünne­pet tart a gyönki nyugdíjas­klub a jövő héten kedden. A szeptembertől esedékes név­naposokat verssel, megven- dégeléssel köszöntik, és ter­mészetesen mindenkinek el­énekelik a nótáját, (hé) } A nők bálját tartják meg Ocsényben a hónap végén a nők bálját tartja meg no­vember 25-én, szombaton az őcsényi nyugdíjasklub, ahol a női névnapokat ünnepelik majd - tudtuk meg Dávid Kálmántól, a szervezet veze­tőjétől. A művelődési ház­ban 19 órakor kezdődő ren­dezvényre mintegy 100 résztvevőt várnak, vacsorá­val és élő zenével, (hé) Az atomerőműben jártak a kismányokiak ÜZEMLÁTOGATÁSON vettek részt a kismányoki nyugdí­jasklub tagjai november 13- án a paksi atomerőműben. A klub szervezésében, mielőtt hazatértek volna, a dunafóldvári halászcsárdá­ban egy vacsorával tették emlékezetessé a jól sikerült kirándulást, (hé) Öt klub mulatott együtt kapcsolatok Fontos, hogy kimozduljanak, ismerkedjenek Jótékonysági koncert lesz, karácsonyra gyűjtenek Évek óta szervez karácsony előtti jótékonysági koncertet az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület tolnai szervezete, a Keresztény Értelmiségiek Szö­vetsége helyi csoportjával együtt. A két civil szervezet is­mert előadóművészeket, kóru­sokat, zenekarokat hív meg, a hallgatóság nem fizet belépőt, de adakozhat. A rendezvényen befolyt pénzből tartós élelmi­szereket, édességet és gyümöl­csöt vásárolva ajándékcsoma­gokat állítanak össze, s az isko­lák igazgatóival konzultálva a szegény sorsú tolnai és mözsi gyermekeknek osztják ki. Most készülnek a 12. ilyen koncert­re, melyre a Bartina Zenekart hívják fellépni a városi művelő­dési házba. De adott már jóté­konysági hangversenyt Tolnán Husek Rezső, a Vagantes trió, a Bartók Béla Női Kar és Lozsányi Tamás is. Tavaly közel százezer forint adomány gyűlt össze, melyből a négy helyi iskola 25- 25, összesen a város száz gyer­mekének karácsonyát tették szebbé. ■ W. G. Nincs megállás a bátaszékiek háza táján Annyi meghívást kaptak az utóbbi időben a bátaszéki nyug­díjasklub tagjai, hogy nem is tudtak saját Erzsébet- és Kata- lin-bált tartani. Mezei Boni- fácné, a szervezet vezetője el­mondta, a múlt héten a helyi Szivárvány idősek otthonában fogadták őket nagy szeretettel, ahol egy zenés délutánon éne­kelt kórusuk. Szombatra Pörbölyre kaptak meghívást az Erzsébet- és Katalin-bálra,_ahol tizennyolc tagú énekkaruk kö­szönti majd a névnapos hölgye­ket. De nem lesz megállás, mert hétfőn negyvennégyen mennek Decsre, ahol ugyancsak a név­napos hölgyeket köszöntik majd dallal. Mindeközben még gyakorolniuk is kell. Repertoár­juk az Erzsiké, szeretem magát, valamint a Kiskatóka, milyen ez az élet, hazudnak a májusi éjszakák című régi slágerekre épül. Ezenfelül a Te rongyos föl­di élet és a nyugdíjasdal is fel­csendülhet majd. ■ É. H. A tolnai szabadidőcsoport tagjai - a bogyiszlói klub tagjai is - cigánytáncukkal zárták a műsort. Később táncba vitték a vendégeket is Ebéddel, vidám műsorral és bállal várta vendégeit a bogyiszlói nyugdíjas­klub idősek napi rendez­vényén. A kakaspörkölt és a hangulat is jó volt. Hargitai Éva Már nagyban Totyogott a bo­gyiszlói művelődési ház mellett a több mint egy mázsa kakasból készült pörkölt, amikor megér­keztünk a helyi nyugdíjasklub rendezvényére. A nagyterem­ben pedig több mint kétszáz vendég várt az ebédre. Bogyiszlón hagyomány, hogy az idősek világnapja kapcsán minden évben összehívnak né­hány klubot, és együtt ünnepel­nek - tudtuk meg Miklós Istvánnétól, a klub vezetőjétől. Ez alkalommal négy szervezet, a zombai, a szentgáli, a szedre- si, valamint a fácánkerti tagjai találkoztak, továbbá meghívták az érintett települések polgár- mestereit is. A vendégeket a bogyiszlói klub és a tolnai sza­badidős csoport tagjai szóra­koztatták. Miután a kakaspörköltet min­denki jóízűen elfogyasztotta, elő­ször is megemlékeztek az idősek napjáról és halottaikról. Ezt követően nótacsokrok követ­keztek, amelyek előadásához a vendégek is hozzájárultak, né­hol könnyes szemmel. A vidám­ságról paródiák tömkelegével gondoskodtak a szervezők. Elő­ször Márió (Szívós György) lib­bent a színpadra elmaradhatat­lan harmonikája és két bájos táncoshölgy kíséretében. De ott volt Lagzi Lajcsi (Devecseri István), és felejthetetlen élményt szerzett Mari Zsuzsi, azaz Schmidt Józsefné is. Retekné Varga Évike - akinek a férje egyébként a klub állandó dj-je - hastánccal tekerte el a közönség fejét És végül következett a finá­lé, a cigánytánc. Az etnikai ki­sebbséget képviselő nagycsalád osztotta meg anyagi gondjait a közöséggel, majd bánatukban vidám dalra fakadtak. A színpad előtt ülők némi adománnyal já­rultak hozzá boldogulásukhoz. Cserébe ők megtáncoltatták a nagyérdemű néhány tagját. A hangulatra nem lehetett panasz­kodni, amely egészen a bál végé­ig, este 10 óráig kitartott. A mű­sort követően a vendégklubok is bemutatkoztak, ajándékkal ked­veskedtek vendéglátóiknak. Hol- lentunder Józsefné, a zombai klubból verssel is készült. Varga Ferenc, a szedresi szer­vezet vezetője szerint kellenek az ilyen találkozók, hogy a szer­vezetek jól működjenek - mond­ta a klubvezető. Hozzátette, az embereknek szükségük van a kikapcsolódásra, hogy kicsit ki­mozduljanak, ismerkedjenek, esetleg régi ismerősökkel talál­kozzanak, tapasztalatot cserél­jenek. A fácánkerti nyugdíjasklub tagjai is nagyon jól érezték ma­gukat - tudtuk meg Fuchs Ferencnétől, a szervezet vezető­jétől. A bogyiszlói klub csapata az augusztusi falunapjukon is fellépett, és most ismét meghív­ták őket november 25-re, Erzsé­bet- és Katalin-báljukra. Elfogyott a százhúsz kiló kakashúsból főtt pörkölt C¥ A kakaspörköltből, amely Szűcs István és Izsák Gyula keze munkáját is di­csérte, nem sok maradt Mint azt Miklós Istvánné elmondta, az idén újdon­ságként az ünnepség másnapjára gyűlést hívtak össze, ahol értékelték az előző napot És itt jártak a kakaspörkölt maradékának a végére is Cin j-íSyí http://www . toinainepu jsag,hu/índex,php TN Online június SS., csütörtök Bűnesetek Tolnában ékszereket loptak ismeretlenek «<gy házból szerdán Dom, Szekszárdon feltörtek egy teherkocsit es egy családi Aii á mp témája ROVATOK Tolnai Népújság A hír velünk jár! www.tol Inaii néni aisa 2.h u * . jj> ' j j) / Keresés Kedvencek Mukimédie­$ l i í ( t

Next

/
Oldalképek
Tartalom