Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-14 / 266. szám

4 9 BONYHAD TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. NOVEMBER 14., KEDD Játéknak tűnik a tanulás oktatás Szeptembertől már új módszerrel oktatják a nebulókat Sóvár Tamás és Farai Dániel az 1. b osztály tanulói matematikaórán. A háttérben a projektor előtt Csákovicsné Dékány Mária A kakasdi mesemondó lemezbemutatója Első CD-lemezének bemuta­tóját tartja 2006. november 18-án, szombaton este 8 óra­kor a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központ­ban a kakasdi Sebestyén Ist­ván ének- és mesemondó. Tapasztalatot gyűjteni jönnek a Széchenyibe Kaptárnyitogató címmel szervez szakmai konferenci­át a Széchenyi István Általá­nos Iskola és Alapfokú Mű­vészetoktatási Intézménybe a Tolna Megyei Pedagógiai Intézet - mondta lapunknak Adorján Gyöngyi, az iskola igazgatója. Hozzátette, szer­dán és csütörtökön három­három bemutatóórát tarta­nak matematika, magyar és életpályaképzés tantárgyak­ból. Ezzel az a céljuk, mint a kompetencia alapú oktatás mentorintézményének, hogy tapasztalatokat cseréljenek a térség pedagógusaival. Faludy-emlékestet tartottak a könyvtárban A Solymár Imre Városi Könyvtár Legkedvesebb ol­vasmányom elnevezésű ren­dezvénysorozatának legutób­bi estéjén Nagy László költő tartott Faludy György-emlék- estet - mondta el lapunknak Kult Imréné könyvtáros. Hozzátette, a Téka Galériá­ban a Pribenszky Alajosné Erdei Mária festményeiből nyílt kiállítást tekinthetik meg a látogatók. Iskolaérettségről beszélnek a szülőknek Az iskolaérettség és az iskola- választás lesz szombaton az óvodások bemutatkozó napjá­nak fő témája a Vörösmarty Művelődési Központban - mondta el lapunknak Adorján Gyöngyi, a Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója. Hozzátette, rajta kí­vül egy logopédus, egy pszi­chológus, valamint egy neve­lési tanácsadó tart előadást a helyi és a térségből érkező szülőknek az iskolaválasztás szempontjairól. Ilyenek lehet­nek a távolság vagy a külön­böző speciális képzések - tette hozzá az igazgató. Új módszerrel tanulnak a kisdiákok az Arany János Általános Iskolában. Ez az úgynevezett kompeten­cia alapú oktatás, amely­nek bevezetésére az isko­la közel tizennyolcmillió forintot nyert pályázaton. Rácz Tibor- Hányán vannak a képen, és ebből mennyi a gyerek és meny­nyi a felnőtt? - kérdezte Csákovicsné Dékány Mária a bonyhádi Arany János Iskola 1. b osztályos kisdiákjait a kivetítőn kirajzolódott képre mutatva. A gyerekek nyújtózkodtak, majd kiestek a pádból, úgy jelentkez­tek. Martini Gergő kapta meg a lehetőséget a válaszadásra: - Tizen, abból kettő felnőtt, a töb­bi gyerek - mondta. Majd foly­tatták a kép elemzését, közben állandóan számoltak. A képen látható tortán a még égő gyer­tyákat és a már elfújt gyertyá­kat. Topaki Napsugár kiszámol­hatta, hogy ha a hat gyertyából kettő nem ég, mennyit kell még elfújni. A tanítónő elmondása szerint a gyerekeknek sokkal könnyeb­ben megy tanulás ezzel a mód­szerrel, amit kompetencia alapú oktatásnak hívnak. A tanítónő­nek is könnyebb a dolga, mert apró lépésekben haladnak, min­den ismeretet kipróbálnak, elját­szanak, mindenre szinte ma­guktól jönnek rá a gyerekek. Csábrák Gyöngyi tanító, angol szaktanító azzal igyekezett en­nek az oktatási módszernek a lé­nyegét bemutatni, hogy alapvető­en készségeket és képességeket fejleszt Hozzátette, a gyerekek­nek szükségük van ezekre a készségekre, hogy a jelenlegi fel­gyorsult életben később is köny- nyen tudjanak új dolgokat tanul­ni. Az élethosszig tartó tanulás­hoz szeretnének ezzel a mód­szerrel segítséget nyújtani.- Az első néhány hónapban mindent tevékenységhez kö­tünk. A számegyenest úgy csi­náljuk például, fiogy egy kötél­re csomókat kötünk, a sorszá­mokat úgy tanuljuk, hogy létrá­ra mászunk, és számolgatjuk a fokokat. Általában párokban vagy kis csoportokban tanu­lunk, hogy felnőttkorukban sem legyen gondjuk, ha együtt kell működniük más emberek­kel - mondta a tanítónő. Somogyi János, a Völgységi Többcélú Kistérségi Társulás hu­mán referense felügyeli a mód­szerbevezetésének menetét Mint mondta, az iskola közel tizen­nyolcmillió forintot nyert a prog­ram megvalósítására a HEFOP 3.1.3 pályázaton. Az összeg há­romnegyedét az Európai Unió ad­ja, a maradékot pedig a magyar ál­lam. - Ennek az összegnek egy részét a pedagógusok képzésére, a másikat pedig eszközbeszerzés­re fordíthatjuk. Hat pedagógus vesz részt a képzéseken, amelyek 2006 augusztusában kezdődtek - mondta a referens. Három megállót rongáltak meg ismeretlenek az utóbbi hetekben Az utóbbi két hétben három buszmegállót rongáltak meg a városban. Ezért tartott tegnap délelőtt tanácskozást a városi rendőrség, a polgárőrség, a köz­terület-felügyelet és az önkor­mányzat - mondta Varga Szilárd alpolgármester. Hozzátette, a rongálok mintegy százötvenezer forintos kárt okoztak a Bonyhá- don tíz új buszmegállót építő spanyol-magyar reklámcégnek. Mint az alpolgármester elmond­ta, az utóbbi időben nagyon el­harapóztak a városban a rongá­lások, virágtartókat, kukákat bo­rogatnak, törnek össze egyesek. A tanácskozáson a felek arra a döntésre jutottak, hogy ezentúl nagyobb lesz a személyes jelen­lét a bonyhádi éjszakában, töb­ben vigyáznak majd a rendre.- Ezúton is szeretnénk meg­kérni a helyi polgárokat, hogy észrevételeiket jelentsék a pol­gármesteri hivatalban, hogy elejét tudjuk venni az efféle vandál viselkedésnek és a ron­gálásoknak - mondta az alpol­gármester. ■ R. T. Megkezdődhet a mobiltoronyhoz vezető út építése Elkezdődhet a mobiltelefonos szolgáltatócég átjátszótornyá­hoz vezető mintegy nyolcszázöt­ven méteres aszfaltút építése - közölte lapunkkal Varga Szilárd alpolgármester. Hozzátette, mind­ez azért lehetséges, mert tisztá­zódott, hogy kinek kell kiválta­nia az út nyomvonala alatt húzó­dó üvegszálas telefonkábelt. Ma tizenegy órára érkeznek a kivite­lező és a mobilszolgáltató cég képviselői Bonyhádra, hogy egyeztessenek a munka meg­kezdéséről. - Reményeink sze­rint nem köszönt be korán a fa­gyos tél, és az út alapja, valamint a mellette lévő árok elkészül még az idén, és tavasszal befeje­ződik a munka. Az új építmény, amelyhez az út vezet, hatvan mé­ter magas lesz - mondta Varga Szilárd alpolgármester. Hozzátet­te még, hogy így a város lakói és szőlőtulajdonosai is közvetlen hasznát látják az építkezésnek, mert a szolgáltató a régi, rossz minőségű földes út helyett asz- faltutat épít a toronyhoz. ■ T. R. A program költségeinek megoszlása forintban A pályázaton nyert összeg: 17 486 960 Emberi erőforrásokkal kapcsolatos költségek: 8 244 960 Célcsoport számára adott támogatás: 280 000 Eszközbeszerzés: 7 938 000 Egyéb beszerzések: 500 000 Adminisztráció: 24 000 Tartalék: 500 000 Forrás: Völgységi Többcélú Kistérségi Társulás Új feladat előtt áll a fiatal intézményvezető Steiner Krisztián, az iskola igazgatója tizenkét éve pedagó­gus. Elődje, Pecze Gábor Máza polgármestere lett, ezért bízta meg a fenntartó őt az iskola ve­zetésével Mint elmondta, nagy szükség volt a pedagógusok nyitottságára, hogy a program megvalósulhasson, hisz nekik is tanulni kell Új módszerekkel kell dolgozniuk. A gyerekek számára az lehet a legszokatla­nabb, hogy nem azt kell megta­nulniuk, amit felülről, a taná­rok rájuk erőltetnek Steiner Krisztián DÖNTSÖN OLCSÓBBAN! i i,o ivi rí 2 szintes nappali + 2 félszobás, tetőterasszal 17,2 M Ft 48 nm-es üzlet 11,56 M Ft + áfa 47,5 nm-es üzlet 11,4 M Ft + áfa Új lakások a Fellbach utcában! Wf ■ p ® ^ ^ ^ ^ ÍCNÍi INGATLANKÖZVETÍTŐ KFT Pécs, Mohácsi út 16. perakisuzsa@pentz.hu Tel.: 315-821, 20/3908-196 VÁSÁROLJON ÚJ LAKÁST még 2006-ban és éljen az adó/cec/vezmény valamint a kedvezményes lakáshitel lehetőségével! Pécsett, Gém utcai igényes új társasházban 65 mf és 94 nr-es lakások nagy kedvezménnyel eladók. Érd.: 72/226-127, 20/9778-235 www.abeaver.hu Költözzön már novemberben új lakásba! Alkotmány utcában mén kát lakás eladó! Workmate Kft. Pécs, Ferencesek u. 41. TeL: 72/222-247, 30/678- 4870, 30/316-0636 Új erk. kislakások már 9.4 M Ft-tól. valamint új lakások az Orvostudományi Egyetemnél! 20/32-10-115, 72/210-059 www. takascentrum. hu Lakópark építésére alkalmas, 20 000 m2-es telek eladó. Tél.: 20/229-4202 Pécsett a Kereskedők Házában, 43 nr-es, jó adottságokkal, parkolási lehetőséggel üzlethelyiség üzletnek - irodának 10,5 MFt+Áfct áron ELADÓ! Gépkocsi és ingatlan beszámítás lehetséges. Értleklőtlni: 20 92 OS 997 33 és 120 nm-es társasházi lakások kitűnő tájolással, zöldterülettel, Pécs belvárosában 2007. május 31-i „ átadással leköthetők. Új befektetési lehetőség. 72/555-644 20/242-1111 L-'■■■■ Q fílHDÁCH udvar D———* PÁLYAKEZDŐ ES SZAKMUNKÁSOK, FIGYELEM! F Azonnali belépéssel keresünk Dunaújvárosba a világ egyik első számú autógumi-ipari gyárába- termelési csoportvezetőket (műszaki végzettségű jelentkezőket keresünk, akik hajlandóak a technológiát elsajátítani, ennek érdekében Koreába kiutazni) f M Jm- Mainoperator/Fő operátor (feltétel műszaki szakmunkás végzettség) H-V j- műszaki munkatársat (feltétel szakmunkás-bizonyítvány) Mindhárom pozíció esetén ingyenes munkába járás, illetve munkásszállás biztosított Fényképes önéletrajzzal az alábbi e-mail cin fehervar@manpower.hu , illetve személyesen irodánkban: 8000 Szfvár, Szt István tér 7. tel.: 22/349-050 MUNKAERŐ KÖLCSÖNZŐ ÉS KÖZVETÍTŐ IRODA

Next

/
Oldalképek
Tartalom