Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-21 / 248. szám
5 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. OKTÓBER 21., SZOMBAT ÉVFORDULÓ a kádár-korszakban elhallgatták 56-ot, s ha mégis beszéltek róla, akkor a Köztársaság téri képeket mutatták, pedig nem az volt a forradalom. A történész azt mondja, a forradalom dicsérete, hogy csak a Köztársaság téren volt vérengzés. EGY FORRADALOM ANATÓMIÁJA Gyújtópalack égette le az ágyú gumiabroncsait A Szabadság téri emlékmű is a népharag célpontja lett Miután még mindig túl keveset tudunk azokról az októberi napokról, a hamis legendák makacsul továbbélnek. Nagy Imre szerepét éppúgy vitatják, mint ahogy Mansfeld Péter, Tóth Ilona története vagy Mező Imre halála sem úgy él a köztudatban, mint ahogy a történészek a tények alapján leírták. Egyetlen forradalom sem volt a történelemben, ahol a szereplőket feketére és fehérre lehet festeni. 1956. október 23. és november 4. között több minden történt, mint máskor egy emberöltő alatt. Nem is lehet néhány mondattal elmesélni. Amúgy pedig ötven év eltelt, az emlékezet rövid, és sokan nem is éltek még akkor, tehát érdemes felidézni a forradalom stációit. Közúti járműellenőrzést folytat a Nemzetőrség Kik voltak? kik voltak a szabadságharcod sok? Mindenekelőtt nagyon-na- gyon fiatalok: a corvinisták átlagéletkora 18 év volt. Az akkori körülmények miatt reprezentatív adatok természetesen nincsenek. Mégis, a 235 józsefvárosi felkelő életrajza tanulságos. Többségük csak általános iskolába járt. Tíz felkelő közül kilenc fizikai munkából tartotta fenn magát. Csak 9 százalékuk volt értelmiségi vagy adminisztratív foglalkozású, 29 százalékuk volt értelmiségi vagy hivatalnok származású. Kereken öthatod részük a szegényebb néprétegekből verbuválódott. A vezetők között már nagyobb volt az érettségizettek vagy a katonai tapasztalattal rendelkezők aránya. 29 százalékuk büntetett előéletű volt, de e bűntettek harmada ma nem számítana büntetendő cselekménynek. A Rákosi-diktatúra elleni gyűlölet volt az általános politikai alap. Sokan az egyetemisták 16 pontos programjának megvalósításáért küzdöttek. Mások élet- körülményeik megjavulását remélték. ló néhány embert a müncheni Szabad Európa Rádió magyar nyelvű híradásai befolyásolták. Ismét mások érzelmi okokból álltak a felkelők közé. így például Asztalos István azt mondta, hogy őt egy - állítólag az állambiztonsági karhatalmis- ták által megsebesített - fiatalember látványa késztette arra, hogy részt vegyen a harcokban. (Paul LendvaU1956 Forradalomról tabuk nélkül) Tüntetés a Műegyetemnél RÖPLAPOKBÓL ÉRTESÜLTEM, hogy a Műszaki Egyetemen lengyel ro- konszenvtüntetés lesz. Csatlakoz- tam a forradalom egyik bölcsőjének számító Műszaki Egyetem előtti nagygyűléshez, illetve az innét a Bem-szoborhoz induló felvonuláshoz. A Műszaki Egyetem Gellért Szálló felé néző bejáratánál tartott nagygyűlésen több szónokot hallgattunk meg. Legemlékezetesebb számomra Fekete belügyminiszter-helyettes beszéde volt, akit a körülöttem állók közül sokan szidtak a tüntetés betiltása miatt. Volt, aki már meglincselé- sét követelte a hatalom képviselőjének, amikor a tömegben végigfutott a hír, hogy nem szabad bántani Fekete belügyminiszterhelyettest, mert nem ő tiltotta be a tüntetést, hanem a belügyminiszter, Piros László. Ekkor mondták körülöttem, hogy „ne bántsátok, mert nem a Fekete, hanem a Piros”. Közben bejelentették, hogy mégis engedélyezik a tüntetést, és ezután indultunk el kart karba öltve a Bem tér felé a budai Duna-parton. A Bem téren tűnt fel először a forradalom jelképévé vált lyukas zászló: a szovjet mintájú népköztársasági címert kivágták a nemzeti zászló közepéből. A tüntetésnek nem lehetett többé gátat szabni. A jelszavak egyre radikálisabbak lettek. A tömeg Rákosi és Gerő eltávolítását és Nagy Imre kormányfővé választását követelte, majd a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonását is. (Czeglédi József, az 56-os szövetség elnöke) A Petőfi-szobornál A FELKELÉS ELSŐ NAPJÁN, október 23-án fél három és három óra között több ezren, főként a pesti egyetemi fakultások hallgatói gyűltek össze Petőfi Sándor szobránál, a pesti rakpart közelében. A Habsburg-uralom elleni 1848. március 15-i zendülésnek Petőfi volt a vezére. Szobrát így a szabadság és függetlenség jelképének tekintették. Amikor a brit újságírónő, Dora Scarlett egy csoporttal együtt a Petőfi-szoborhoz érkezett, azt látta, hogy „a füves tér egyre több tálbákat és zászlókat vivő csoporttal telt meg - a gyorsan elkészített plakátokon ilyen jelszavak szerepeltek: „Üdvözöljük a hős lengyel ifjúságot!” „Függetlenség, egyenlőség, barátság!” „Bízunk Nagy Imrében!” és „Új politika, új irány - új vezetés!” A járókelők barátságosan nézték a gyülekezést. A népszerű 28 éves színész, Sinkovits Imre csatlakozott a Petőfi-szoborhoz tartó menethez. „A szobor környékén megállt a menet - emlékezett vissza. - Senki sem tudta, hogy most mi következik.” Mint később kiderült, Sinkovits Imre a nagygyűlés egyik „sztárja" lett, akit az eseményről szóló beszámolók majd mindegyike megemlít. Sinkovits előadta Petőfi jól ismert Nemzeti Dalát, amelyet a nemzeti legendárium szerint 1848. március 15-én a Nemzeti Múzeum lépcsőin maga a költő szavalt el. (Bob Dent: Budapest 1956, a dráma színterei) Parlament, a főhadiszállás október 29-ÉN Nagy Imre azzal is jelezte a pártortodoxiától való eltávolodását, hogy kiköltözött az Akadémia utcából, s áttette a főhadiszállását a Parlamentbe, a miniszterelnöki irodába. A következő néhány napban az Országgyűlés épülete lett a politikai élet középpontja, az a hely, ahol Kádár és más vezető személyiségek napjaik javát töltötték. A lépés szimbóluma volt a párt szétforgácsolásának is. A munkások továbbra is sztrájkoltak, a felkelő csoportok pedig éltek a gyanúperrel, és nem voltak hajlandók letenni a fegyvert. Mindkét csoport garanciát akart, hogy a korábbi rezsim nem tér vissza. Ami annyit jelentett, hogy vége van a párt hatalmi monopóliumának, a szovjet csapatokat pedig az utolsó emberig ki kell vonni a magyar területről. Nagy az első megemlítését elmulasztotta, a másodikat illetően pedig szándékosan homályosan fogalmazott. A fegyveres lázadók, akik Maiéter Pál ezredessel, a Corvin közhöz közeli Kilián laktanya parancsnokával koordinálták pozíciójukat, ragaszkodtak e követeléseik teljesüléséhez. (Roger Gough: Kádár János, a jó elvtárs című könyvből) Köztársaság tér A FORRADALOM DICSÉRETE, hogy csak a Köztársaság téren volt vérengzés. A védők közül huszonötén haltak meg, többüket meglincselték, embertelen önbíráskodás történt, két kiskatonát fejjel lefelé felakasztottak. Ám sokkal többen meghaltak volna, ha nincs a tömegben néhány jóaka- ratú ember, akik többtucatnyi védőt kimentettek. A felkelőknek egyetlen tankjuk volt, állítólag Piliscsabán szerezték. Az lőtte a házat, s amikor megérkezett az öt felmentő tank, azok tévedésből csatlakoztak, mert azt hitték, az a parancsnoki harckocsi. Két tank észrevette a tévedést, kiváltak, de akkor már majdnem mindegy volt, szétlőtték a házat. Mező Imre úgy döntött, megadják magukat. Két katonával kijött a házból, de az Erkel Színház felől Tuskólábú lancsi és társai lelőtték. Az a legenda tehát hamis, hogy társai lőtték volna hátba. A kazamaták híre is szájról szájra terjedt, pedig ott sosem volt börtön, csak néhány foglyot bevittek. A tömegben viszont azt beszélték, hogy ott tartják fogva a Corvin közi parancsnok testvéreit, holott ők otthon voltak Gödön. Miután elfoglalták a pártházat, megjelent egy műszaki alakulat és keresni kezdték a föld alatti börtönt, de nem találtak semmit. (Borsi László, történész) ■ Összeállította: Dalia László Fotók: Chochol Károly A harcoló fiatalok főleg kiszolgált géppisztolyokat kaptak
