Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-18 / 245. szám

6 2006. OKTÓBER 18., SZERDA PANORÁMA MAGYARORSZÁG A Fidesz nemet mond a zárszámadásra A legnagyobb ellenzéki párt nem fogadja el a kor­mány által benyújtott tava­lyi zárszámadást - közölte Orbán Viktor a 2005-ös költségvetés zárszámadási vitájában. A Fidesz-elnök szerint a kormány szak­mai, politikai, erkölcsi al­kalmatlanságának lenyo­mata a zárszámadás. Gyurcsány: hét bő esztendő következik HÉT BŐ ESZTENDŐT jósolt Gyurcsány Ferenc minisz­terelnök az Új Magyaror­szág Fejlesztési Tervről folytatott vitanap kezdetén az Országgyűlésben. Pert nyert munkáltatója ellen a diplomata jogerősen is pert nyert Vándor János volt bangkoki nagykövet a Külügyminisz­tériummal szemben. A dip­lomatát a 2004 decemberi délkelet-ázsiai cunami után rendelték vissza, mert nem tartózkodott a helyszínen. Vándort tartós külszolgálat­ban kell foglalkoztatni. Martonyi: tűnjön el az utcai beszéd a politikából Bírálat Martonyi Jánostól „akik bírálják az utcai politi­zálást, azok az európai de­mokratikus értékekre mon­danak nemet” - mondta Martonyi János a Kossuth téri Fidesz-tüntetésen. A volt külügyminiszter szerint nem az utcáról kell eltüntet­ni a politikát, hanem az ut­cai beszédet a politikából. @ további hírek: www.keggel.hu A Kossuth térre óriási sátrat állítottak fel a kormány távozását követelő tüntetők. Ezt az ünnepség idejére le kellene bontani. Bérgyilkos akarta megölni a mentőszolgálat főigazgatóját? évforduló A Fidesz az Astoriánál emlékezik meg 1956-ról Történt nyomozási cselekmény - így fogalmazott lapunknak Papp Judit, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügye­letese annak kapcsán, hogy saj­tóinformációk szerint merényle­tet terveztek Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat lemon­dott főigazgatója ellen. Hozzá­tette: az ügyben előkészületről volt szó, és a nyomozás érdekei miatt nem tud többet mondani. ■ A gyanúba került két cég Uletékese tagadta a felmerült vádakat. Győrfi Pál, az Országos Mentő- szolgálat szóvivője a közteleví­zióban úgy fogalmazott: a főigaz­gató a mentőszolgálat érdekét képviselte, és elképzelhető, hogy közben óhatatlanul érdekeket sértett. Mint ismeretes, a volt fő­igazgató tavaly nyáron több al­ternatív mentőszolgálattal fel­bontotta a finanszírozási szerző­dést. „Év elején keresett meg és hallgatott ki a rendőrség” - mondta az Országos Mentőszol­gálat volt főigazgatója, aki így ér­tesült róla, hogy merényletet ter­veztek ellene. Takács hozzátet­te: részleteket nem mondhat az ügyről, mert azzal akadályozná a rendőrség munkáját. Több egy­behangzó információ szerint az egyik bűnözői csoport letartózta­tása kapcsán derült fény az eset­re. Az egyik tag elismerte, hogy 2003-ban megbízást kapott az OMSZ főigazgatójának megölésé­re. Az ügyben kihallgatott két cég illetékese határozottan tagadta, hogy bármilyen bűncselekmény előkészítésében részt vett ■ Sz. Sz. Takács Zoltán idén januárban értesült arról, hogy valakik merényletet terveznek ellene Október 20-áig el kell hagyniuk a tüntetőknek a Kossuth teret - jelentet­te ki a rendőrség, miután nem tudott megállapodni a demonstrálok kép­viselőivel. A Fidesz októ­ber 23-án az Astoriánál tartja megemlékezését. Éber Sándor Nem született tegnap megállapo­dás a Kossuth téri tüntetők, a rendőrség és a Miniszterelnöki Hivatal között az október 23-ai ünnepség kapcsán. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 (MNB 2006) vezetői kedden azt ajánlot­ták fel, hogy osszák meg a terüle­tet, ebbe azonban a másik oldal nem egyezett bele. A rendőrség képviselői közölték a demonstrá­lok vezetőivel, hogy október 20-án nulla óráig el kell hagyni­uk a Kossuth teret A rendőrök ugyanis ragaszkodnak a Parla­ment környékének teljes lezárá­sához egészen november 4-én nulla óráig, a magas rangú külföl­di személyek védelme miatt. Takács András, az MNB 2006 elnöke közölte, hogy szeretnének megegyezni a hivatalos szervek­kel, remélik, hogy a további tár­gyalások sikert hoznak, és nem kell elhagyniuk demonstrációjuk helyszínét. Takács kijelentette: nem ígérhetnek békés ellenállást, ha megpróbálnák eltávolítani őket a térről, s mindenre fel­készültek. Az MNB 2006 ügy­vivője szerint Gyurcsány Ferenc kormányfőt terheli a politikai fe­lelősség, ha „elszabadul a pokol” a téren. Az országos rendőrfőkapitány szerint a Kossuth téri helyzet megoldására a gyülekezési tör­vény módosítására lenne szük­ség. Bene László a köztelevízió­ban kifejtette,, hogy jelenleg pél­dául nincs időbeli korlátja a gyü­lekezésnek. A Kossuth téren az elmúlt egy hónapban tulajdonképpen ki­pusztult a gyep. Az eredeti állapo­tok visszaállítására legalább egy hétre lenne szükség, a talaj felső rétegét teljesen ki kellene cserél­ni, amelynek költsége mintegy 20 millió forint lenne. A nagyobbik ellenzéki párt tegnap bejelentette, hogy az As­toriánál tartja október 23-ai meg­emlékezését, amelynek fő szóno­ka Orbán Viktor lesz. „A Fidesz délután 16 órakor kezdődő meg­emlékezésére 1956 szellemiségé­nek megfelelően, pártállásra való tekintet nélkül, Magyarország minden polgárát várjuk” - mondta Szijjártó Péter, a párt szó­vivője. A színpadot az Astoriánál állítják fel, a tömeg így a Rákóczi Basescu és Villepin nem jön Budapestre TRAiAN basescu román köz- társasági elnök és Dominique de Villepin francia miniszter- elnök egyéb elfoglaltságokra hivatkozva lemondta rész­vételét az október 23-ai ün­nepségeken. A román államfő Indiába utazik, a francia kor­mányfő pedig belpolitikai elfoglaltságai miatt nem vesz részt a budapesti rendezvé­nyen. Eddig ötvenhat magas rangú külßldi vendég jelezte részvételét. Miniszterelnökök, államfők és királyok is meg­jelennek Budapesten. úton végig, a Keleti pályaudvar irányában és a környező utcák­ban, a Kiskörúton állhat. A hely­színt nem politikai, hanem ren­dezvényszervezési, technikai okok miatt választották. A Fidesz nem vesz részt azokon az 56-os megemlékezéseken, amelyeken Gyurcsány Ferenc miniszter- elnök felszólal, de azokon, ame­lyeken Sólyom László köztársa­sági elnök mond beszédet, a párt képviselteti magát. Egyes információk szerint a várható hidegebb időjárás miatt október 23. után az ellenzéki párt véget vet a Kossuth téri tünteté­seknek, helyettük a vidéki autós vagy traktoros útlezárásokat he­lyezi előtérbe. „Az MSZP szerint Magyar- országnak árt Orbán Viktor, és az 1956-os forradalom méltó meg­ünneplését teszi kockára, ha el­riasztja a külföldi vendégeket az október 23-ai rendezvényektől” - hangoztatta tegnap Nyakó István szóvivő. Szijjártó szerint azonban Magyarország nemzetközi híré­nek, külföldi megítélésének ma az árt leginkább, hogy „egy hatal­mához mániákusan ragaszkodó beteges hazudozó birtokolja” a miniszterelnöki posztot. Ellenállás a Kossuth téren? Felfüggesztett börtön Szabadinak per A vád és a védelem is fellebbezett a bíróság első fokú döntése ellen Háromnapos tüntetés a képviselők irodaházánál Tegnap nem jogerősen két év, négy évre felfüggesztett börtön- büntetést kapott Szabadi Béla volt kisgazda politikus, az Or- bán-kormány politikai államtit­kára az ellene folyó perben. A bí­róság az ügyészségtől eltérően a bűncselekmények zömét nem hűtlen kezelésnek, hanem hivatali visszaélés­nek minősítette, és egyedül a politikai államtitkár drága külföldi repülőútjával kap­csolatos vádpontban állapított meg hűtlen kezelést. Hivatali visszaélésben mondta ki bűnös­nek a bíróság Szabadi Bélát töb­bek között azért, mert az FVM cégeinek támogatniuk kellett különböző reklámszerződések formájában az FTC-t, amelynek elnöke akkoriban Torgyán József volt. A büntetés kiszabásakor a bíró elmondta, hogy a 19 rendbe­li hivatali visszaélés és egy na­gyobb értékre elkövetett hűtlen kezelés miatt ebben az ügyben halmaza­ti büntetésként is legfeljebb négy és fél évet lehet kiszab­ni. Ehhez képest kapott két évet Szabadi Béla, a büntetést azon­ban végrehajtásában felfüggesz­tette a bíróság, mert enyhítő kö­rülményként értékelte, hogy hat éve tart az eljárás a vádlottak el­len. Az ügyészség és a védelem fellebbezett. ■ Enyhítő körül­mény a hat éve tartó eljárás. Szabadi Béla védőjével, Bárándy Györggyel egyeztet a tárgyalás előtt A patikaliberalizáció ellen de­monstrált tegnap a Magyar Gyógyszerész Kamara válságbi­zottsága Budapesten, a Képvise­lői Irodaház előtt. A több száz tüntető petíciót adott át tegnap a parlamenti pártoknak. A de­monstráción Hávelné Szatmári Katalin kamarai elnök arról be­szélt, hogy szerinte az egészség- ügyi miniszter hadjáratot indí­tott az egészségügy ellen. Azt ál­lította, hogy a tárca az ÁNTSZ-t megtorló ellenőrző akciókra küldte a patikákba. Hozzátette: az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól pedig hamisított üzle­ti adatok kerültek ki illegálisan, hogy lejárassák a gyógyszertá- rosokat. Az is elhangzott: a ben­Drágulás várható? A gyógyszerpiac szereplőit érintő új adók bevezetése miatt várható, hogy emelkednek az árak. A Gazdasági Versenyhivatal illetékese szerint nincs jogosultsága a gyógyszer­kereskedelem monopóliumának. zinkutaknál és élelmiszerboltok­ban vásárolt gyógyszerek kont­roll nélküli szedése súlyos egész­ségkárosodást okozhat majd. A háromnapos demonstrációhoz az orvosok is csatlakoztak. ■ # t i 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom