Tolnai Népújság, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-01 / 205. szám

10 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. SZEPTEMBER 1, PÉNTEK EGYHÁZI TŰKOR Betegeket látogat otthonukban a plébános Szeptember első hetének péntekén betegeket látogat meg otthonukban Bacsmai László, szekszárdi római katolikus plébános. A hó­nap első szombatján a ró- zsafüzért gyalogmenetben mondják el a hívek este 6 órától, a szekszárdi Béla téri templomtól indulva a Remete-kápolnáig. A szent­mise a kápolnánál tizenki­lenc órakor kezdődik, hu­szonkét órakor busz hozza vissza a városba a híveket. Éjszakai virrasztásra is lesz lehetőség, (mi) Kisasszony-napi zarándoklatot szerveznek A Tolna-Mözsi Székely Ba­ráti Kör Kisasszony-napi zarándoklatot szervez az ausztriai Mariazellbe. A szeptember tizenkettő és tizennégy közötti program­ra Bálint Ambrusnénál le­het jelentkezni, a 74/442- 381-es telefonszámon, (sk) Ötvenéves a szedresi katolikus templom Ünnepi szentmise lesz a szedresi katolikus temp­lomban szeptember ki­lencedikén délután 5-kor. Építését, keserves társadal­mi - gazdasági körülmé­nyek közepette, ötven évvel ezelőtt fejezték be. Erre emlékeznek a hívek. A mi­sét Mayer Mihály megyés püspök celebrálja. Az ese­ményre meghívták a még élő mesterembereket, akik a temlomépítésben részt vettek, (wg) Száz éve tették le a templom alapkövét A múlt szombaton ünnepel­ték Belecskán az evangéli­kus templom alapkőletéte­lének századik évfordulóját. A gyülekezet ünnepi isten­tiszteleten emlékezett az alapításra, (he) Megszűnt a sulivonal, de adományozni szabad A katolikus iskolák támo­gatására tavaly szeptem­berben indított telefonos adományvonal (sulivonal) hívószáma a szolgáltatónál történt változás miatt júli­us 1-jével megszűnt. Ilyen módon a hívek nem tudják adományaikat eljuttatni a katolikus iskolák javára. A Katolikus Pedagógiai Szer­vezési és Továbbképző In­tézet (KPSZTI) nyitott egy számlaszámot: 11100104- 18088270-14000003, mely­re továbbra is várják a nagylelkű felajánlásokat. Csekket kérésre a KPSZTI, 1406 Budapest, Pf. 68. mun­katársai küldenek, (mi) I. András lovagjává avatták Sümegi Józsefet Az I. András Lovagrend lo­vagjává avatták Sümegi Jó­zsefet Tihanyban. A báta- széki gimnáziumi igazgató, helytörténész jó keresz­tényhez méltó életmódjá­val, történeti kutatómun­kájával érdemelte ki a lo­vagi címet, (bk) Papságra hívta el Isten új lelkész Szekszárdon született, majd kerülőkkel ide is tért vissza Isten mindenkit hív a követésére, van, akit a papságra, van, akit a családi életre - mondta Ravasz Csaba, az új szekszárdi lelkész Új lelkésze van a szek­szárdi katolikus plébániá­nak. A fiatalembernek nem ismeretlen a közeg, hiszen Szekszárdon szü­letett, Bátaszéken nőtt fel, Bacsmai László szekszár­di plébános pedig az évfo­lyamtársa volt. Mauthner Ilona Ravasz Csaba 38 éves és 14 éve pap. Szekszárdon, a Béla téri plébánián találkoztunk. Kockás ingében, farmerjában olyan volt, mint bármelyik fiatalember.- Szeret civilben lenni?- Igen, itthon szívesebben va­gyok farmerban.- Mikor dőlt el, hogy pap lesz önből?- Szekszárdon, a Rózsa Ferenc műszaki szakközépiskolában vé­geztem. Akkor még más tervek forogtak a fejemben. Én is úgy gondoltam, mint bárki más, hogy az ember megnősül, csalá­dot alapít, gyermekeket nevel, és értük dolgozik. Ráadásul egyhá­zi személy sem volt soha a csalá­domban. A változást Sebestyén Ferenc tiszteletes indította el bennem, aki fiatal papként ke­rült Bátaszékre a nyolcvanas évek elején. A fiatal káplán maga köré gyűjtötte az addig tengődő fiatalokat. Olyan programokat szervezett, melyek érdekesek voltak. Megtanultunk gitározni is, hiszen ezekben az években jöttek divatba az úgynevezett be- atmisék. Jókat lehetett a társasá­gában beszélgetni. Abban a kor­ban voltunk mi, fiatalok, amikor már az ember a szüleiről levált, de még nem eléggé önálló. Feri üszi - mi csak így hivtukőt -, iga­zi jó barátunk lett. Tizenhat éves voltam, amikor egy nap arra mentem haza, hogy a nagyma­mám mondta: autóbalesetben meghalt Feri üszi. Harmincéves volt. Ez a haláleset nagy változást hozott az életemben. Én is feltet­tem magamnak a miértek sorát. Egy barátommal, akiből később szintén pap lett, próbáltuk meg­fejteni, hogy mit akarhatott az Is­ten ezzel a történéssel. Ekkor ér­lelődött meg bennem először a gondolat, hogy én is ezt a hiva­tást választom. Ekkor még elhes­segettem az érzést, de később, új­ból és újból előjött. Mire leérett­ségiztem, már tudtam, Istennek mondok igent.- Hogyan fogadták a szülei, barátai?- Féltem ettől, először a nagy­mamámnak mondtam el. Kíván­csi voltam, hogyan reagál rá. Ő annyit mondott, ha vállalom, csi­náljam is végig. A szüleim és a nővérem is elfo­gadta a válasz­tásomat. Abból a baráti körből pedig, amelyik­hez kötődtem, Bátaszéken töb­ben is közel ke­rültünk Istenhez. így kerültem Győrbe, a hittudományi főiskolá­ra, ahol Bacsmai László évfo­lyamtársa lettem.- Mennyire jellemző, hogy valaki idővel meggondolja ma­gát, szerelmes lesz, és más irányt vesz az élete? A Szentírásban olvas­tam: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egyedül marad, de ha elhal sok termést hoz - János evengéliuma. Ravasz Csaba ötödik szolgálati helye Szekszárd Ravasz Csaba Bátaszéken szü­letett 1968-ban. Nővére és an­nak családja most is ott él 1992-ben szentelték pappá, az újmisés kezdés Szigetváron volt, a második kápláni évet a pécsi székesegyházban töltötte. Az első plébánosi állomása Vásárosdombón volt, a szek­szárdi szolgálat az ötödik he­lye. Ezt megelőzően Bogádon töltött el kilenc évet- A főiskola ideje alatt is vol­tak, akik meggondolták magu­kat. Nem véletlen, hogy a pappá szentelés alsó korhatára 26 év. Mentálisan is érettnek kell lenni a papi szolgálathoz. Én úgy gon­dolom, Isten mindenkit hív a kö­vetésére, van, akit a papságra, van, akit a családi életre. Hogy konkrétan kinek mi lesz a sajá­tos útja, ennek tisztán látásához szükséges a kel­lő érettség, hi­szen mindkét esetben életre szóló döntésről van szó.- Az élet nagy dolgai, mint a születés utáni keresztelés, az esküvő, az utolsó kenet fontos része szolgálatnak. Melyikre a legnehezebb felkészülni?- A kívülálló talán azt hiszi, hogy a halál, a temetés a legne­hezebb feladat. Egy hívő ember koporsója mellett lenni nehéz, de mégis felemelő, mert hiszünk a feltámadásban, a hit erejében. Az én megtérésem is az elmúlás­hoz kapcsolódik. Sok a teen­dőnk, hiszen nemcsak a váro­sokban, de a falvakban is gyak­ran kiürülnek a templomok. Jó lenne, ha nem csak nagyobb ün­nepekkor, bajban, bánatban ta­lálnánk rá Istenre. Eltemették Hopp Ferenc plébánost, aki díszpolgár is volt Diósberény római katolikus plé­bánosát, Hopp Ferenc Mihályt tegnap délután kísérték a hívek utolsó útjára. A 83 éves korában elhunyt plébános 15 évig szol­gált abban a faluban, ahol ez év januárjában díszpolgári címet kapott. A köztiszteletben álló egyházi személyiség a település érdekében végzett egyházi és vi­lági munkájáért részesült ebben a kitüntetésben. Jelentős össze­get áldozott saját pénzéből a plé­bánia és a templom tetőszerke­zetének a felújítására. Sajnos a plébánia és az 1775-ben épült templom olyan rossz állapotba került, hogy állandóan beázott a tető, ezért elkerülhetetlenné vált a felújítás. Mivel sem a falunak, sem az egyházközségnek nem volt pénze a helyreállításra, Hopp Ferenc saját megtakarított pénzét ajándékozta a falunak, hogy a szükséges munkát el tud­ják végezni. A tetőfelújítás mel­lett a templom falait, alapját is ki kellene javítani, erre azonban egyelőre nincs pénz. Hopp Fe­renc emlékét a diósberényiek a szívükben őrzik - mondta a falu nevében Tillmann András pol­gármester. ■ M. I. Katolikus hitelvek, több nyelven a Vatikán honlapján A KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSÁNAK KOMPENDIUMA A katolikus egyház katekizmu­sának kompendiuma mostantól elérhető on-line formában is an­gol, spanyol, német, francia, olasz, portugál és román nyelven a Vatikán honlapján. Közérthető formában, 589 kérdésben és vá­laszban foglalja össze a katolikus hit alapelveit. Nyomtatásban ta­valy jelent meg. ■ G. W. Búcsú a Remete-kápolnánál renoválás Az idén kívülről, jövőre belülről újul meg az épület Az egyik legismertebb búcsújá­ró hely megyénkben a szek­szárdi Remete-kápolna. A Má- ria-kegyhelyen 1757-ben épült, búcsúnapja Kisboldogasszony- kor, szeptember 8-án, illetve azt megelőző hétvégén van. Az idei búcsú a szekszárdi belvárosi templomban kezdő­dik, szeptember 2-án szomba­ton reggel a 8 órai misével. Utá­na szentségimádási órák követ­keznek délután 4-ig a kariz­matikusok, a Jézus Szíve Csa­lád, a Fokoláre és Karitász, a Rózsafüzér Társulat, a neokate- kumenek, a házas hétvégések, az ifjú házasok és a paksi za­rándokok részvételével. Este 6­A kápolnára ráférne a renoválás kor gyalogzarándoklat indul a Remete-kápolnához, rózsafü­zért imádkozva, énekelve. Ott este 7-kor lesz a szentmise, majd keresztúti ájtatosság, és 21 - 22 óráig medugorjei szent- ségimádás. Azt követően busz viszi vissza a belvárosba a híve­ket, de éjszakai virrasztásra is lesz lehetőség. A kápolna jelenleg fel van áll­ványozva. Külső felújítását - a vakolást, festést és néhány nyí­lászáró cseréjét - október végé­ig szeretnék befejezni. Jövőre kerülne sor a belső restaurálás­ra, illetve a hozzá vezető hosszú lépcső és a körülötte található stációk rendbetételére. ■ W. G. MISEK,ISTENTISZTELETEK Katolikus misék: Bátaszéken vasárnap fél 9 és este 7 órakor, Bonyhádon szom­baton este 7 órakor, vasárnap reggel fél 8, 9 órakor és este 7 órakor, Dombóváron vasárnap 8 órakor, 10 órakor, 11 és 18 órakor, Dunaföldváron, a külvá­rosi templomban: vasárnapon­ként 7.30-kor és 11 órakor, a belvárosi templomban szombat este 18.30-kor, vasárnap 9 óra­kor. Gerjenben 11 órakor, Kajdacson 9.30-kor, Pakson a belvárosi templomban: szomba­ton este 6 órakor, vasárnapon­ként 9 órakor, 18 órakor. A Szentlélek templomban pedig szombat este 7 órakor, vasár­nap reggel 7.30-kor. Szekszár­don, a Béla téri belvárosi temp­lomban: szombaton este 7 óra­kor, vasárnaponként háromne­gyed 9, 11 órakor és 19 órakor. Az újvárosi templomban: szom­baton délután 16.30-kor igelitur­gia, vasárnap délelőtt 7.30-kor és 10 órakor, Tamásiban: vasár­naponként 9.30 és 10.30-kor. Evangélikus istentisztelet: Zombán vasárnap 8.30-tól, Szekszárdon a hónap első va­sárnapján 10 órától kezdődik az istentisztelet, úrvacsorával. A hónap második vasárnapján 9.30- tól német áhítat van. A következő településeken isten­tiszteiét csak a hónap első vasár­napján van: 13.30-tól Felsőnánán, 14.30- tól Kétyen, 16 órától Decsen, 17.30-tól Bátaszéken. A református istentisztelet: Szekszárdon vasárnaponként 10 órakor, Gerjenben, az ima­házban 10 órakor, Kajdacson 11 órakor kezdődik. f « I i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom