Tolnai Népújság, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-05 / 208. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. SZEPTEMBER 5., KEDD HÍREK a-tol z-ig Hasznos volt a program Bátaszéken és környékén bátaszék Hasznosnak ítélte a bátaszéki képviselő-testület az idei közmunkaprogramot. A kilenc település kevesebb pénzt használt fel a vártnál, mivel a tervezettnél néhány nappal kevesebbet dolgoztak Bátaszéken és környékén a közmunkások. A Dél-Tolna társulás 55 millió forintot nyert a programra, (bk) Szeptember végére kész a sportöltöző felújítása magyarkeszi A hétvégén kezdődött, szeptember végé­re kész lesz a magyarkeszi sportöltöző vizesblokkjának felújítása, bővítése - tudtuk meg Kovács Erzsébet polgár- mestertől. A mintegy másfél millió forintos beruházást a többcélú kistérségi társulás által elnyert pályázati támo­gatásból, illetve önerőből fi­nanszírozzák. A munkába sportszerető helybéliek is besegítenek, (sk) Több évtizedes szünet után ismét szüreti nap MISZLA Legalább huszonöt éve nem rendeztek szüreti napot Miszlán. Ez a korszak most lezárul, hiszen e hét szombaton Takács Attiláné könyvtáros főszervezésével megtartják a programot. A menet délután egykor indul egy kört tenni a faluban. Délután négykor folklórmű­sor lesz, este nyolctól pedig szüreti bált tartanak a műve­lődési házban, (sk) Szakképzett takarítók lesznek a gondozottak regölv-majsapuszta Záró­vizsgát tesz szeptember 7-8- án Regöly-Majsapusztán a Fogyatékosok Rehabilitációs Intézetének az a 12 lakója, aki takarító-tanfolyamon vett részt. A féléves képzés alatt a gondozottak elsajátították a szakszerű takarítás min­den fogását, az elméleti és gyakorlati oktatást szakké­pesítést nyújtó vizsga zárja. A szakképzett takarítók fog­lalkoztatását az intézmény vezetése az önkormányzatok­kal együttműködve szeretné megoldani, (fké) író-olvasó találkozó volt a könyvtárban siMONTORNYA Boros János Tamás az Évek és érvek cí­met viselő, most megjelent verseskötetét mutatta be a városi könyvtárban. A Si- montornyán élő és alkotó, sokoldalú művész ezen a napon régebbi könyveit is dedikálta, (vl) Országos versenyre készülnek a legjobbak szekszárd A Magyar Vörös- kereszt országos elsősegély- nyújtó versenyére készül a megye három legjobbnak bi­zonyult elsősegélynyújtó csa­pata - tudtuk meg Gulyás Katalintól, a szervezet Tolna megyei titkárától. A megmé­rettetést szeptember 22-től tartják Zánkán, ahol az or­szág minden részéről általá­nos, középiskolás, valamint felnőtt kategóriában indul­nak a csapatok, (hé) TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE Aki fizet, az nem fejleszt terhek A szakképzett, fiatal munkaerőre továbbra is van igény Tamásiban már döntöttek: ismét lesz ösztöndíj az egyetemistáknak Szűkülnek a jövőben a vál­lalkozások lehetőségei - vélik a kis cégek vezetői Tamási térségében. A munkaügyi kirendeltségen ugyanakkor részükről is jeleznek munkaerőigényt. Tóth Ferenc Ha az eszemre hallgatnék, csalá­di vállalkozássá fejleszteném visz- sza a céget - mondta Odor Géza, a tamási Odor Kft ügyvezető igazgatója. Hozzátette: azonban nincs szándékában elküldeni dolgozóit. A kft.-nél heten dolgoz­nak, a hetedik a jóisten, akinek köszönhetően mindig van mun­kánk. Az Odor Kft. főként fűtés- technikai elemek beszállítója, de közvetetten szállít többek között a Magyar Suzuki Rt-nek is. A cégnek 40 ezer, a dolgozóknak pedig 20 ezer forinttal nőttek a járulékok fejenként. Korszerűbb gépekkel lehetne többet termel­ni, de éppen fejlesztésre nem jut - jellemezte a helyzetet a 2002 óta a tamási kis ipari parkban működő vállalkozás ügyvezetője. Nem festett sokkal jobb képet a jövőről Nyitrai Ferenc, a si- montornyai Nyitrai autószerviz tulajdonosa sem. Műhelyében ti- zenketten, az általa üzemeltetett benzinkútnál pedig nyolcán dol­goznak. Egy-két idősebb szak­munkás kivételével minimálbé­rért foglalkoztatja alkalmazotta­it, akik után most kettős járulé­kot kell fizetnie. A cégvezető en­nek ellenére bővítené a létszá­mot, ez azonban csak egy zöld­mezős beruházással valósulhat­na meg. A volt bőrgyár területén huszonkét kisvállalkozás műkö­dik. Sokan olyan helyzetben vannak, hogy a közös költsége­ket is nehezen tudják fizetni - tette hozzá Nyitrai Ferenc. Simontornyán arról beszél­nek, hogy közel százan válnak meg vállalkozásuktól a megszo­rítások hatására, eddig azon­ban még senki nem adta vissza vállalkozói igazolványát - mondta Bárdos László címzetes főjegyző. A városban az évi mintegy harmincmilliós ipar­űzési adót szinte csak kis- és közepes vállalkozások fizetik. Tamási térségének huszon­négy településén 754 magán- vállalkozás közül az utóbbi egy hónapban 28 szüntette meg te­vékenységét - tudtuk meg dr. Rakiczky István forgácsoló a tamási Odor Kft üzemében. A cégvezető tartja a létszámot, fejlesztést nem tervez Schutzbach Ferenc címzetes fő­jegyzőtől. Tamásiban az 1100 adófizető 62 százaléka egyéni vállalkozó, a helyi adóbevétel 80 százalékát azonban társas vállalkozások adják. Ennek az összegnek ötödét fizetik kis- és közepes cégek. A kistérségben van munkaerő- igény, elsősorban a fémipari kis­vállalkozások részéről - mondta Bencsicsné Tóth Krisztina, a ta­mási munkaügyi kirendeltség vezetője. A kisüzemek szakkép­zett dolgozókat keresnek, köztük fiatalokat, akiknek foglalkoztatá­sát munkaügyi támogatás segíti. Új tulajdonos jön, maradnak a munkahelyek Október 1-jétől a budapesti Lunár Kft. működteti a simon- tomyai Simovill Ipari Szövet­kezet üzemét. A szövetkezettel szemben 2005 nyarán indult felszámolási eljárás, amely­nek részeként hirdették meg az üzemet nyilvános értékesí­tésre. Somogyi Ferenc felszá­molóbiztos elmondta: két pá­lyázó ajánlata közül a Lunár Kft.-é volt a kedvezőbb. Hozzá­tette: az értékesítést sikeres­nek tartja, hiszen így a jelzá­logjoggal bíró hitelezők pén­zükhöz juthatnak, megmarad továbbá nyolc\'an munkahely. Ez utóbbit Géringer György, a Lunár Kft. ügyvezető igazgató­ja megerősítette. A világítás- technikai nagykereskedelem­mel foglalkozó cég a Simovill régi partnereként profilbőví­tést tervez, és jobb piaci rész­vételt remél a simontomyai üzemtől. Géringer György azt is elmondta: új termékek gyár­tására is készülnek. tamási, siMONTORNYA Kétszáz­ezer forinttal emelte a Bursa Hungarica önkormányzati ösz­töndíj éves keretét a tamási ön- kormányzat, így a pályázók kö­zött 1,7 millió forintot oszthat szét a humánpolitikai bizottság. A pályázatokat október 2. és no­vember 2. között lehet beadni, s várhatóan novemberben dönt ró­luk a testület - mondta Szabó Márta oktatási referens. Az ösz­töndíj havi összegét a pályázók száma alapján ítélik majd meg. A felső határ havi ötezer forint, amelyet ugyanennyivel egészít­het ki a megyei önkormányzat és az oktatási minisztérium. Eddig háromezer forint volt a legmaga­sabb összeg, de ezt csak egy hall­gató kapta meg Tamásiban. Si­montornyán szeptember első fe­lében dönthetnek a képviselők a csatlakozásról. Az elmúlt évben harmincöt felsőoktatásban tanu­ló fiatal kapott a városban Bursa Hungarica ösztöndíjat ■ F. T. Idén is sok száz embert várnak a szű röprogramra simontornya Hatodik éve ren­deznek Simontornyán nagysza­bású betegségmegelőzési akci­ót. Az Adj egy napot az egészsé­gedért elnevezésű, országos szinten is példaértékű szűrő­programra idén szeptember 9- én, szombaton kerül sor - tud­tuk meg Csőszné Kacz Edit pol­gármestertől. A művelődési házban és az egészségházban lebonyolítandó szűrésre Tolná­ból és a környező megyékből ér­keznek főorvosok, akik munká­jukért nem kérnek pénzt. Raj­tuk kívül a simontomyai házi­orvosok, illetve egészségügyi dolgozók, védőnők is részt vesz­nek a lebonyolításban. Lesz sze­mészeti, nőgyógyászati, kardio­lógiai, reumatológiai, bőrgyó­gyászati, ideggyógyászati, érse­bészeti, belgyógyászati szűrés, továbbá számítógépes teljes test­vizsgálat, érrendszeri vizsgá­lat, illetve életmód- és étrendta­nácsadás. A betegségmegelőzési programon tavaly hatszázan vet­tek részt Csőszné Kacz Edit hoz­zátette, reméli, hogy idén is mi­nél többen adnak egy napot az egészségükért. ■ S. K. Evekre tervezi a jövőt a nagyszokolyi iskola ozora Jövő hétfőn kezdődik az ozorai iskolaépület teljes felújí­tása - tudtuk meg Schranz Istvánná polgármestertől. A száznegyvenötmillió forintos beruházás európai uniós, ROP- támogatással készül. A község két és fél millió forinttal járul hozzá a költségekhez, mivel az önerőből a Belügyminisztérium ötmilliót áll. A kivitelező a bölcskei Unikorn Kft. A felújí­tott, korszerű iskola átadása jö­vő szeptemberben várható. A munkálatok idejére a diá­kokat kiköltöztették az épület­ből. A felső tagozatos tanulók így most az alsó tagozatos épü­letben, a civil házban, illetve a e Schranz Istvánná kultúrházban folytatják tanul­mányaikat. Költözködés lesz jö­vőre is. Ha elkészül az új iskola, az óvoda épületének felújítása következik. ■ S. Zs. nagyszokoly Nem egy tanév­ben gondolkodunk, hanem évekre tervezzük a jövőt - mondta a nagyszokolyi általá­nos iskola vasárnapi tanévnyitó­ján Nyikosné Foki Margit igaz­gató. Azt is hozzátette: tudják, hogy az állami támogatás kevés, és az önkormányzatnak milliók­kal kell azt kiegészítenie, de az oktatásra hosszú távon kell gon­dolni. - Kollégáim és én mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a működést pályázatokkal és takarékos gazdálkodással se­gítsük - fogalmazott az intéz­mény vezetője. Mint beszámoltunk róla: az előző tanévben a fürgedi iskolá­val működtek társulásban, amely augusztusban megszűnt. A nagyszokolyi képviselő-testü­let ezek után úgy döntött, hogy önállóan működteti az intéz­ményt, ahová hetven tanuló jár. Az évnyitó névadó is volt egy­ben: az iskola dr. Dávid László nevét vette fel. Mint elhangzott: a község szülötte tehetségének köszönhetően vált elismert ügyvéddé, s volt támogatója a nagyszokolyi általános iskolá­nak. Az ünnepségen részt vett Hirth Ferenc, Tamási térségé­nek országgyűlési képviselője. A tanévkezdésre helyi összefo­gással elkészült az épület aka­dálymentesítése. ■ T. F. A Tolna Víz- és Csatornamű Kft. ÉRTESÍTI FADD NAGYKÖZSÉG FOGYASZTÓIT, hogy ivóvízhálózati felújítási munkálatok miatt 2006. szeptember 6-án, 8-14 óráig vízhiány lesz. A napszakok további részében zavaros víz várható. Kérjük megértésüket. Tolna Vízmű Vezetősége •43655* Jövő héten elkezdődik az iskola teljes felújítása 4 t *

Next

/
Oldalképek
Tartalom