Tolnai Népújság, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-27 / 227. szám

2006. SZEPTEMBER 27., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI - BULVÁR - TV-MUSOR 11 Szabadlábon védekezhet a férfi, aki halálra gázolt egy nőt Az ügyészség nem indítványozta annak a tamási fiatalembernek az előzetes letartóztatását, aki múlt szombaton reggel halálra gá­zolt egy kerékpárral közlekedő nőt Szakályban - nyilatkozta la­punknak Izsák László őrnagy. A helyszínelésben is részt vevő rendőr elmondta, a baleset ne­gyed hétkor történt A személyau­tóban két fiatal ült, a gázolás után továbbhajtottak Tamási felé, de nem sokkal később defektet kap­tak. Az utolsó szakályi buszmeg­állóban megálltak kereket cserél­ni, ekkor érkeztek a helyszínre a rendőrök, akiknek egy, a telepü­lésen élő nő szólt. Izsák László hozzátette, hogy miután a sofőr megfújta a szondát, az elszínező- dött, de a vérvizsgálat eredményei még nem érkeztek meg Budapest­ről. A baleset körülményeit, az au­tó sebességét, a gépkocsi és a bi­cikli állapotát igazságügyi műsza­ki és közlekedési szakértő bevo­násával vizsgálják. ■ R. T. 1 ■ TRAFFIPAX ■: Időpont Helyszín 7.30-11.30 Dunaföldvár 11.40-12.20 6-os főút, 99-102 km 12.30-13.00 Paks 6.50-7.20 Szedres 7.30-9.00 Jánosmajor 11.10-12.00 Nagydorog 12.15-13.00 Jánosmajor 15.30-18.30 Simontomya 19.00-19.30 Tolnanémedi if « mzio-M Kevés roma vezet műsort unikum Ösztöndíjprogramot indított a köztévé és az RTL Klub is Az év elejétől roma mű­sorvezetőket és szerkesz­tőket képeznek a köztévé­ben és az RTL Klubnál. Csontos Tibor „Miért ne lehetnének roma mé­diasztárjaink?” - kérdezte Gesz­ti Péter, aki szerint nem helyén való, hogy a médiából hiányoz­nak a roma műsorvezetők. Sze­rinte is vannak tehetséges, ci­gány származású fiatalok, akik befuthatnak a médiában. A Ma­gyar Televízió ezért is indította el az év elején a Roma Ösztöndíjas Médiaprogramot, amelynek cél­ja, hogy roma újságírók, műsor­vezetők jelenjenek meg a kép­ernyőn. „Öt roma ösztöndíjas kezdett nálunk ismerkedni a szerkesz­tői, riporteri feladatokkal - mondta Daróczi János, a köztele­vízió felelős szerkesztője. - Dip­lomások jelentkezését vártuk, és a kiválasztott jelölteket havonta százezer forintos ösztöndíjjal se­gítjük. Az első perctől kezdve részt vesznek a napi munkában, forgatnak, szerkesztenek, vág­nak, adást készítenek. Vala­mennyiük mellett egy-egy tutor dolgozik, aki személyesen köve­ti a jelöltek szakmai előmenete­lét és segíti a szakmai fogások el­sajátítását.” A roma ösztöndíja­sok a Híradó, a Napi Mozaik, a Káli Horváth Kálmánnak van amatőr színészi múltja, de eleinte ő is csudabogárnak számított a Duna Tévén Kultúrház és a Válaszd a tudást! szerkesztőségében dolgoznak, mindenütt azt kérték tőlük, ne csupán roma témájú ötleteket dolgozzanak fel. Az október 23-án sugárzásra kerülő Roma Magazint az ösztöndíjasok önál­lóan készítik el. Különleges adásra készülnek, mivel olyan archív anyagokat is szeretnének bemutatni az adásban, amely a romák és az 1956-os események kapcsolatáról szól majd. Az RTL Klub is hirdetést adott közre, amelyben roma szárma­zású műsorvezetőket kerestek, a két legjobbnak havonta bruttó 100 ezer forintos ösztöndíjat ad­nak egy éven keresztül, fedezik intenzív nyelvtanfolyamuk költ­ségét, és személyre szóló kép­zést kínálnak. Legalább az egyi­küknek műsorvezetői szerző­dést ajánlanak majd. A Roma Magazint, a Provoká­tort leszámítva ma még hiányoz­nak a képernyőről a roma mű­sorvezetők. Ismertnek számít Mohácsi Viktória, aki a Múzsa című kulturális programot ve­zette, majd EP-képviselő lett, Debre Krisztina, a kormányszó­vivői iroda vezetőjének, Batiz Andrásnak a felesége a Fókusz­nak készített riportokat. A legtöbbet mégis a Duna Tv roma bemondója, Káli Horváth Kálmán szerepel a képernyőn. „Meg kellett vívnom a harcomat - mondta. - Eleinte csudabogár voltam, idővel bizonyítottam. Volt némi amatőr színészi múl­tam, de más romáról is el tud­nám képzelni, hogy bemondó legyen vagy műsort vezessen.” Baleset miatt volt útzár a 6-os úton, Bonyhádnál két autó ütközött össze ked­den délben a 6-os úton, Bony­hádnál. A balesetben egy em­ber sérült meg. A helyszíne­lés miatt a rendőrség lezárta az út egyik sávját, így dél­után két óráig ezen a szaka­szon a szokásosnál lassab­ban lehetett közlekedni. Kombájn és égő avar adott munkát a tűzoltóknak EGY kombájn vágóasztala gyulladt meg kedden délután Pakson. A por és növények szára miatt keletkezett a ki­sebb tűz, melyet a paksi tűz­oltók oltottak el. Szekszárdon két helyen égett az avar. A Tartsay utca mögött, az ipari vágány mellett 50 négyzet- méteren és kicsit odébb 500 négyzetméteren volt tűz. A lángokat a szekszárdi tűzol­tók fékezték meg. Felgyújtottak egy buszt az újpesti rakparton A fővárosban keddre virra­dóra felgyújtottak egy autó­buszt, személyi sérülés nem történt. A rakparton parkoló üres autóbusz abla­kát betörték, s bedobtak egy ötliteres benzineskan­nát. Az autóbusz magyar rendszámú, a gyújtogatás nincs összefüggésben az el­múlt napok eseményeivel. 1 2066. SZEPTEMBER 27., SZERDA e t0 ►fl W 'W A 5.30 Top Shop 6.00 Reggeli Ébresztőshow 10.05 Receptklub (ismétlés) 10.20 06-91-334-334 10.45 Top Shop 11.45 Receptklub 12.00 Híradó Déli kiadás 12.10 06-91-334-455 6.00 Stahl gyerekkonyhája 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá skacok! 12.00 Észbontó 5.50 NAP KELTE 9.00 Napló ’56© 9.03 Pláza © (olasz sor. - 230/131-132.) 10.00 Napi Mozaik 11.25 Szabadság tér 17. 11.30 Feszti körkép 12.00 Híradó délben 5.50 NAP KELTE 9.00 Közelítő 9.35 Sorstársak 10.05 Roma Magazin 10.35 Domovina Szlovák nemzetiségi magazin 11.05 Kárpát Expressz 11.30 Átjáró 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ismétlés) © 8.00 Baywatch © (amerikai akciófilm-sorozat) 9.00 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisor., ism.) 10.00 Gyilkos sorok (ismétlés) © 11.05 Vadmacska © 6.00 REGGEL 8.00 Agora 8.30 EU-járat 9.00 Kikötő (ismétlés) 9.20 Holly csapata (26/26.) 9.45 Élősködő élőlények 10.10 Charly, majom... © 11.00 Prizma (ismétlés) 6.00 Kapán innen, kaszán túl 6.35 Mézvadászok 7.40 A repülés kora © A Republic 8.15 Oscar Wilde© 9.25 Lepkeszárny © 10.25 A kék lepel népe © 11.20 Legény-lakás 'W A 13.35 Vegyünk új mamit! (amerikai vígjáték, 1994) Fsz.: Sissy Spacek 15.05 Disney-rajzifilm 15.35 Csacska angyal 16.30 Szembesítőshow © 17.30 Kibeszélőshow © 18.30 Híradó Esti kiadás 13.00 Meteorember © (amerikai vígjáték, 1993) Fsz.: Robert Townsend 15.00 Jó barátok 16.00 Lisa csak egy van © 16.30 Az elveszett ereklyék... © 17.30 Bűbájos boszorkák © 18.30 Tények Hírműsor 12.30 Kedd 21 13.00 Nemzetiségi magazin 13.59 Példakép(p) (67/4.) 14.05 Hawaii üzenetek © 15.00 Kormányváró 15.30 Alkotóház 16.00 Szomszédok 16.35 Szívtipró gimi © 12.00 Híradó délben 12.30 Kedd 21- Válogatás 13.00 Válaszd a tudást! 15.00 Vigyázz, kész, rajt! Pályakezdő fiatalok portréműsora -15/4. 15.25 NAP NYUGTA 12.10 A liliomlány © (amerikai-mexikói sorozat) 13.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis© (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Vers 14.00 Szövetségben a fákkal 14.25 Equator klub (ismétlés) 14.55 Egri-Pertis zongoraduó (portréfilm) 15.35 Charly, majom a családban © 12.30 Az 57-es számú ház 13.25 Bújj a bőrükbe! 14.25 Kapán innen, kaszán túl © 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 A repülés kora © A Republic 16.40 Görög népek, görög ízek h H ifi H 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) 20.00 Fókusz© 20.35 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.15 A szökés © (amerikai akciófilm-sorozat) Zendülők és falfúrók Fsz.: Dominic Purcell, Wentworth Miller, Robin Tunney, Peter Stormare 19.00 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Áll az alku 21.10 Született feleségek © Mindenkinek van valami szennyese (am. vígjátéksor. - 29.) Bárcsak feledni tudnálak! 22.15 A médium © (am. misztikus krimisor. - 6.) 17.24 Példakép(p) (ismétlés) 17.30 Híradók 17.50 Napló’56© 18.00 Bűvölet© (olasz sorozat - 117.) 53' 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.45 TV TAXI 20.05 TS- Bajnokok Ligája Mérkőzésválasztás 18.00 Kapcsoskönyv (12/3.) 18.30 Kllkkerek 18.55 Esti mese 19.05 Membrán 19.30 Híradó este. Sport 20.05 Kultúrház 20.35 A Zsidónegyed-Pest zsidó arca© (dók.-film-sor. - 5/4.) A Fehér Galamb (dokumentumfilm) 16.20 Poirot© (angol krimisorozat) 17.25 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 19.35 Vidióták © 20.05 Pőreparádé © Kandi kamera kicsit másképp.. 16.25 Négyzetméter 17.00 Világunk 17.45 A házigazda ajánlja 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Pétervári banditák (orosz sorozat) 50' © 20.00 Ezen a világon © (angol film, 2003)86' 21.30 HÍRÓRA 17.50 Városok, stílusok (ismeretterj sorozat, 4.) London 18.55 Miből lesz a cserebogár? © (angol ismeretterj. sorozat) Aktív vagy lusta? 20.05 Rémálom-melók © (dok.-sorozat) 21.05 Rabvágányon © (dokumentumfilm) *9 22.10 Gyilkos elmék © (amerikai krimisorozat) 23.05 A főnök© (amerikai krimisorozat) 24.00 Reflektor © 0.20 A kard mestere 3 © (hongkongi akciófilm, 1992) 23.15 Magasfeszültség© (francia horror, 2003) 87' 1.10 Tények este 1.40 Tökös csajok © (német vígjátéksor. -16.) 2.10 Szökés Budára © (magyar-szlovák-cseh film) 23.00 Szerda este 23.30 Kultúrház 24.00 Hírek 0.05 Sporthírek 0.10 Napló ’56© 0.15 Kandahar© (iráni-francia film, 2001) 21.25 Kultúrház 22.00 Híd két part között © (francia dráma, 1999) Fsz.: Gérard Depardieu 23.30 Záróra 0.20 Clnecitta © (olasz sorozat - 26/5.) 20.30 UEFA Bajnokok Ligája 1.00 Kukkolók © (amerikai thrillersorozat) 1.30 Benny Hill (angol sorozat) 2.05 Vidióták (ismétlés) 21.50 Közbeszéd 22.10 Kikötő 22.30 Persona non grata © (lengyel film, 2004) 113' 0.25 A hivatal © (angol sorozat - 12/6.) 1.35 A hegyek lánya 22.05 Haditerv© (angol dok.-sorozat) A gerilla-hadviselés 23.05 Blenheim © Egészen a Dunáig 24.00 Bagolybirodalom 1.00 Kölcsönkonyha visszajár **.:•' A) 23.05 A főnök - amerikai krimisorozat 13.00 Meteorember - amerikai vígjáték 0.15 Kandahar - iráni-francia film 22.00 Híd két part között - francia dráma 14.15 Halálbiztos diagnózis - amerikai krimisorozat 14.00 Szövetségben.. - magyar sorozat 17.50 Városok, stílusok - ismeretterjesztő sorozat 15.05 Európai híradó. 1530 A birodalom tit­kai. 16.05 Hírvilág. 16.30 Sorokó. 17.00 Hír­adó. 1730 Csintalan. 1830 Esti gyors. 19.00 Híradó. 1930 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 20.15 lapzárta. 21.00 Híradó 21.21.35 Reporters. A BBC riportműsora. 22.05 GyógyHír. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 1625 Közvetlen ajánlat 17.00 Laci bácsi konyhája. 1730Ter- mészetfilm. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Találjuk ki Ma­gyarországot! 21.00 Friderikusz most. 22.05 Domino. 23.00 Híradó. 2325Többet ésszel! 16.00 Pénzhalász. 17.00 Színházi magazin. 1730 Csacska angyal. 18.30 PICK Szeged -Dunaferr. NB l.féifi kézilabda-mérkőzés (fel­vételről). 2030 Hírháló. 21.00 Merényleta le­vegőben (amerikai akciófilm). 23.00 Mind- örökkéJúlia! (argentin sorozat-108.). 24.00 Hírháló. 030Grand Prix. 130Múveltségikviz. BUDAPEST TV MM 800 Kató néni regije. 960 Közwüen ajánlat 9.45 A táltos. 1055 Köztélen ajánlat 1150 Híradó. 1260 Teie-jósda. 1245 Vanillya jóga. 1360 Közvetlen ajánlat 14.00 Polgármesteri fórum. 1566 Híradó. 1530 Tele- jósda. 1660 Közvetlen ajánlat 1766 Vanillya jóga. 1745Telejósda. 1930Híiadó. 2060 Ma&armémök 2160 Sikerpódium. 2146 Győztünk. 2215 Pénzeső. MÍNIMAX DISCOVERY 830 Mai helyzet 8.45 Francia labdarúgás. 10.15 MKB Heti helyzet 11.45 Triatlon-vb. 12.45 Légbőlkapott. 13.00 Amerikai futball. 16.00 H20-magazin, 1630 Angol labdarú­gás. 1730 Arany pillanatok. 17.45 Női kézi­labda. DVSC-Győri Audi ET0.20.00 Mai hely­zet. 20.15 Bokszutca. 20.45 RingHspíl. 6.00 Rajzfilmek. 15.00 Barbie-napkák. 16.10 Bicsi Bocs kalandjai. 1620 Charley és Mim- mo. 1635Sam,atűzoltó. 1645 Pingu. 16.55 Bicsi bocs kalandjai. 17.05 Babar. 1730 Anne Zöld Oromból. 18.00 Bing és Bong. 18.10 Bicsi Bocs kalandjai. 1820 Mr. Bean. 1835 Ar­thur. 19.00 Maszkabál. 19.05 Sharon naplója. 12.00 Flúgos futam. 13.00 A 21. század ha­ditechnikája. 14.00 Roncstelepi csaták. 15.00 Hogyan készült? 16.00 Egyszer egy ilyet vezetni! 17.00 Hotrodok. 18.00 Az épí­tészetcsodái. 19.00 Állítólag... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Halálos fogás. 22.00 Valódi tetthelyek. 23.00 Motoikerékpár-épitő-vb. 4 \ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom