Tolnai Népújság, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-02 / 206. szám

2006. SZEPTEMBER 2., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 MEGYEHÉT 2006 Megújult óvodának örültek átadás Nagydorog kiemelt figyelmet fordít az oktatásra, nevelésre Madár Fanni, Gősi Vivien már a felújított óvodába járhatnak. A nagydorogi önkormányzat több mint 60 millió forintot költött intézményeire Fel kell fedeznünk mi magunknak is, hogy megragadó értékeink vannak A megyehéten színvonalas szakmai és szórakoztató ren­dezvények várják az érdeklődő­ket a megye különböző telepü­lésein - húzta alá a péntek délutáni ünnepi közgyűlésen tartott beszédében Frankné dr. Kovács Szilvia, Tolna Megye Közgyűlésének elnöke. A me­gyeszékhelyen kívül tizenhá­rom település mintegy harminc eseménye gazdagítja a progra­mot, Szekszárd mellett Simon- tornya, Nagydorog, Dombóvár, Tamási, Tengelic, Felsőnána, Nagyszokoly, Szedres, Nagymá- nyok, Hőgyész, Paks, Gerjen és Zomba-Paradicsompuszta sze­repel a helyszínek között. Hasonló ünnepekre minden közösségnek szüksége van. Hi­szen alkalmat kell teremtenünk arra, hogy saját magunk számá­ra is felfedezzük, tudatosítsuk értékeinket, új hagyományokat teremtve, s ezzel együtt mások­nak is vonzóvá tegyük azokat. ■ Tizennyolcán vehettek át kitüntetést A Tolna Megyei Közgyűlés pén­teki ünnepi ülésén tizennyolc ki­tüntetést adott át Frankné dr. Ko­vács Szilvia elnök. Babits Mi- hály-díjban részesült a paksi Tűzvirág táncegyüttes, Beszédes József-díjban Papp Nándor, a kaposszekcsői Mezőgazdasági Rt. elnöke, Bezerédj István-díj- ban dr. Klausz Irén háziorvos, Sipos Márton-díjban Borbély Viktor nyugalmazott testnevelő tanár, Tolna Megyéért díjban a Tolnai Lajos Gimnázium. Tolna Megye Kiváló Köztisztviselője lett Csapó András, az illetékhiva­tal helyszínelője, Skoda Ferenc, Bátaszék aljegyzője, Sólymos Róbertné anyakönyvvezető. Tol­na Megye Kiváló Közalkalma­zottja kitüntetést vehetett át Bajszné Kiss Magdolna pedagó­giai intézetvezető, Barta Elekné tanár, dr. Berta Bálint tanár és dr. Pozsonyiné dr. Pásztor Hüda ren­delőintézet-igazgató. Elnöki Elis­merő Oklevelet kapott Darvas Fe­renc költő, dr. Józan-Jilling Mi­hály főorvos, Juhász Ottóné jegy­ző, Kiszler József gyógypedagó­gus. Tolna Megye Németségéért Nívódíjat kapott Bajor László és Rózsa Ferenc. ■ Felújított óvodában kez­dik az új tanévet a nagy­dorogi óvodások. A Kos­suth utcai épületben kö­zel ötven, a másikban kö­rülbelül ugyanennyi kis­gyermek tölti minden­napjait. Az óvodát a me­gyehét keretében tegnap adták át ünnepélyesen. Vida Tünde Kerekre nyílt Ifland Zsófi sze­me, amikor tegnap belépett a Csigabiga csoport szobájába. A nyári szünet alatt megújult, megszépült a terem, ahol Zsófi főként a főzősarokban szokott játszani, de - mint elmesélte - rajzolni is szeret. Az, hogy az éneklést is kedveli, tegnap ki­derült: hét társával adtak ked­ves műsort az intézmény avatá­sán. Természetesen nem csak a Csigabiga csoportban van válto­zás, hanem az egész óvodában. A Kossuth utcai épület minden nyílászáróját kicserélték hőszi- geteltre. Az épületen már nyo­mai sem látszanak a munká­nak, pedig néhány napja még az udvaron sorakoztak a lecse­rélt ajtók és ablakok. A felújított óvoda ünnepélyes avatása a megyehét egyik ren­dezvénye volt. Nagydorog első ízben volt házigazdája a progra­moknak. Az, hogy éppen egy oktatási-nevelési intézmény fel­újítása kapcsán váltak a gazdag programot kínáló rendezvényfo­lyam egyik állomásává, jelzés értékű. A nagydorogi önkor­mányzat ugyanis kiemelten ke­zeli a Széchényi Sándor Általá­nos Iskolát és Óvodát. Az elmúlt négy év alatt - összegezte Dobrí István polgármester - több mint hatvanmillió forintot költöttek az intézmény épületeire. Hozzá­tette, akad még teendő bőven, például belső felújítások, de sok jelentős lépésen túl vannak. Ezek közül a legfontosabb, leg­látványosabb a kastélyiskola tel­jes felújítása. Az erőfeszítésnek van eredménye: a helybeliek mellett 113 vidéki diák kezdi meg tanulmányait az iskolában. Nagydorog másban is egyre markánsabban jelenik meg, mint a környező hét település alkotta mikrotérség központja. Ez - mint az avatóünnepségen jelenlévő Pogátsa Alajos, a me­gyei közgyűlés alelnöke mondta - egyrészt földrajzi adottság, másrészt ügyesség is kell ah­hoz, hogy kihasználják ezeket a lehetőségeket. Az alelnök sze­rint Nagydorog jól él a különbö­ző pályázatok és egyéb források által nyújtott lehetőségekkel, és szép eredményekkel büszkél­kedhet. Rámutatott, hogy 2002 és 2005 között Tolna megyében 75 milliárd forintot költöttek fej­lesztésre, megyei, regionális fej­lesztési, céljellegű és uniós tá­mogatásokat felhasználva. - Ör­vendetes számomra, hogy szá­mos oktatási, nevelési és kultu­rális intézmény felújítása is ezek között van - fogalmazott. A megyehét programjai a falunapoktól a fesztiválig Ma, szeptember 2-án, szomba­ton tengelicen 9.30-kor kezdő­dik a 100 éves általános iskola jubileumi ünnepsége. A ren­dezvényen Pogátsa Alajos, a megyei közgyűlés alelnöke kö­szönti a résztvevőket. Ugyan­ekkor kezdődik tamásiban, a Vályi Péter Szakképző Iskolá­ban a VIII. Megyei Honismere­ti Találkozó Épített környeze­tünk és a honismeret címmel. Itt adják át az Egyed Antal-díja- kat. Áz előadásokat Patkó Sán­dor megyei főépítész, Turányi Erzsébet, az Örökségvédelmi Hivatal felügyelője és Vass Eri­ka néprajzos-muzeológus tart­ja. Ugyancsak 9.30-tól tartanak sportnapot szekszárdon, az Ady Endre Középiskola torna­termében a szociális otthonok dolgozói. felsőnánán már 9 órától vár­ják a megye közepére érkező Béke-túrázókat. Délelőtt ügyes­ségi verseny, kispályás labdarú­gás, főzőverseny szerepel a programon. Délután motocross verseny, színpadi bemutató, tűzoltókkal zajló habparty, va­lamint erős nők és férfiak küz­delme jelenti a folytatást. Pakson 10 órakor nyílt nap lesz az Atomerőmű Zrt.-ben. Ezen meghívottként vesz részt Bogyiszló és Gerjen. NAGYSZOKOlYON 10 órától a fa­lunapra várják az érdeklődőket. A hagyományteremtés szán­dékával tartják meg szedres­ben ugyancsak 10 órától a dinnyenapot a művelődési házban. Délután fél háromtól nagymányokon bányásznap lesz. A bányásztradíciók ma is élnek a községben, ezekre ala­poznak a szervezők. Újdonság HŐGYÉSZEN 15 órától az Alma- Szőlő Fesztivál. A Hegyháton zajló Őszi vigasságot - amit Frankné dr. Kovács Szilvia me­gyei közgyűlési elnök nyit meg - Dúzs, Kalaznó, Mucsi és Szakály részvételével tartják. Hőgyészen megválasztják a fesztivál szépét. Szeptember 3-án, vasárnap: gerjenben 10 órakor kezdődik az I. Megyei Ifjúsági Találkozó a helyi általános iskolában. A ren­dezvényre az ifjúsági egyesüle­tek, diákpolgármesterek, diák­önkormányzatok mellett a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának képviselőit, a Dél-Dunántúli Re­gionális Ifjúsági Szolgáltató Iro­da munkatársait is meghívták. ■ Játékkal, mesével nevelnek az óvónők Nagydorogon egy óvoda műkö­dik két épületben. Tanévkez­déskor a gyermeklétszám 98. Minden óvodai csoportban két óvónő és egy dada dolgozik. A soproni óvónőképző főiskola Játékkal, mesével nevelő óvó­nők című programját választot­ták, s alkalmazzák a gyerekek, szülők megelégedésére lassan tíz éve. Hosnyánszki Jánosáé szerint szerencsés helyzetben vannak, mert hatmilliós beru­házás eredményeként ismét ja­vultak körülményeik. Az óvo­davezető hozzátette, évről é\re jut fejlesztésre is. A mostani be­ruházás költségeiből 1,8 millió forint önerőt vállalt az önkor­mányzat, a költségek 70 száza­lékát regionális pályázati for­rásból fedezték Nyárzáró bulit tartottak nem csak a fiatalok számára Világcsoda volt október konferencia A forradalmat megtorlás követte a megyében is Lipót császártól kapott a megye felhatalmazást Karaván együttes, Baby Gabi, Gál Csaba Boogie és Sub Bass Monster: a felsorolt zenekarok és szólisták szórakoztatták teg­nap a megyehét dombóvári ren­dezvényén az érdeklődőket. A volt mozi előtti '56-os forrada­lom terén rendhagyó nyárzáró buli forgataga vonzotta kora délutántól a közönséget, akik között nem csak fiatalokat lehe­tett látni. A színpad előtt szép számmal képviseltették magu­kat a középkorúak is, s az ifjú szülők elhozták kisgyermekei­ket is, hiszen számukra is bő­ven akadtak érdekfeszítő prog­ramok. Dorn Judit, Dombóvár önkormányzatának ifjúsági re­ferense elmondta: a városban a tanév végét, illetve a tanév kez­detét ünnepük ilyen módon, az­az zenével, tánccal és alkalom­hoz illő, könnyed elfoglaltsá­gokkal. Utóbbiakat példázta az ötállomásos, interaktív európai uniós játék, mely értékes nyere­ményekkel zajlott. Sok látogató­ja volt a kézműves sátornak, a gyermekjátszóháznak, vala­mint a hatalmas bábokkal hívo­gató társasjátéknak. A legbát­rabbak kipróbálhatták a három dimenzióban pörgő-forgó szé­ket, valamint a több méter ma­gas mászófalat is. ■ 1956 a Dél-Dunántúlon. Ezt a cí­met viselte az a konferencia, me­lyet tegnap tartott Szekszárdon, a Vármegyeháza dísztermében a Tolna Megyei Levéltár. Az intéz­mény rangos előadókat nyert meg. A sort Szakolczai Attila kandidátus, az 56-os intézet fő­munkatársa nyitotta meg: a tör­ténész a fél évszázaddal ezelőtti világcsodáról, azaz az 1956-os forradalomról osztotta meg ku­tatásai eredményét. Rozs And­rás, a Baranya Megyei Levéltár főlevéltárosa az 1956-os bara­nyai eseményeket ismertette. Dr. László Péter, Bonyhádon élő helytörténész a Tolna megyei Dr. Dobos Gyula levéltár-igazgató eseményeket összegezte. Mint hangsúlyozta, 1956 nem köve­telt, hanem cselekedett. Dr. Lász­ló Péter szerint a forradalom egyik neves szekszárdi vezetője, dr. Nagy István utólag ellenforra­dalomnak nevezte a történteket: hiszen a megmozdulás Rákosi el­len volt forradalom. Mondandója a tanácskozás végén a forrada­lom egy jelenlévő szereplőjétől, Töttős Páltól erős kritikát kapott. A forradalom bukását Tolna me­gyében is megtorlás követte. Er­ről dr. Dobos Gyula, a Tolna Me­gyei Levéltár igazgatója tartott előadást A szovjet beavatkozás is követelt halálos áldozatokat, például Tamásiban, ahol szétlőt­ték a laktanya őrbódéját. A forra­dalom két résztvevőjét később bí­rói ítélet alapján végezték ki, és sokan kaptak hosszú évekig tar­tó börtönbüntetést ■ Sz. Á. A megyegyűlések Tolna megyében csak a XVII. század végén váltak ismét fontos ese­ménnyé. Változó helyszínen tartották a tanácskozásokat, legtöbbször Hőgyész, Kölesd, Paks, Simontornya és Tolna látta vendégül a gyűlések résztvevőit. 1699. szeptember elsején I. Lipót császár pecsét- és cí­merhasználati jogot adományo­zott Tolna megyének, melynek eredeti leírása máig fennma­radt. A dokumentumot a me­gyei levéltár őrzi. Erre a jeles eseményre emlékezünk a me­gyehét alkalmával. ■ I K

Next

/
Oldalképek
Tartalom