Tolnai Népújság, 2006. szeptember (17. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-01 / 205. szám

2006. SZEPTEMBER 1., PENTEK - XVII. ÉVFOLYAM 205. SZÁM MOZAIK Romantikus filmek után a Strangers című thiller főszerepében áll kamera elé LIV TYLER OLVASTAM RÁCZ TIBOR A játék neve: ki micsoda? RÁCZ KÁROLY ÖSSZekÖltÖZÖtt Ötvös Klári nótaénekesnővel. Az egyik újságnak azt nyilat­kozta, hogy amióta apuka lett, teljesen megváltozott az élete, gyermekének most még egy anyukát is szerzett. Azt is elmondta, hogy Klári igazi társ, és teljesen egymás­ba habarodtak. most akkor Ml van? Kezdjük az elején. A fiatalembert Terry Blackként ismertük meg a hír­adásokból, Harcolt az egész or­szág ellen, mert fel akart ne­velni egy fiúgyermeket, bizo­nyos Danikát. Danika azóta már felcseperedett, megszokta, hogy apuka anyuka is egyben, néha női ruhában flangál a vá­rosban. Egyszer csak azt látja, hogy anyuka vagy apuka, ép­pen elégeti fellépő ruháit, ez­zel együtt anyai ösztöneit is a sutba dobja, majd hazahoz egy nénit, aki igazi néni, és ő lesz ezentúl az anyuci. Atyaisten, mi történik itt! Talán a választ egy Mórickáról szóló történet adja meg. Ő azt mondta: apám alkoholista lett, emiatt anyám úgy döntött, ezentúl a nőket szereti. Erre apám a megdöb­benéstől felhagyott az ivással, majd átoperáltatta magát, hogy visszahódítsa anyámat. Szegény kisfiú meg döntse el, kit hogyan szólít ezentúl. Már csurog a programfolyam megyehét Térségi tanácskozás a kultúra terjesztői között A tízéves Jubileumát ünneplő Csurgó zenekar előadását egy táncospár közreműködése színesítette a megyehét slmontornyai nyitányán siMONTORNYA Csurgósan indult be tegnap a megyehét program- folyója. A simontornyai Fried művelődési házban Pogátsa Alajos, a megyei közgyűlés al- elnökének megnyitója után a tízéves Csurgó zenekar lépett fel. Ugyanezen a napon rendez­ték a közművelődésben dolgo­zó szakemberek regionális konferenciáját. Pogátsa Alajos a tanácskozáson kiemelte Tol­na megye tájainak és kultúrá­jának sokszínűségét. Hangsú­lyozta a művelődésben dolgo­zók szerepének erősödését. Mint mondta, ők azok, akik so­kat tudnak tenni a kultúra ter­jesztéséért, a hagyományok ápolásáért, nemcsak a városok­ban, hanem a legkisebb telepü­léseken is. Úgy ítélte meg, hogy a társadalmi változásokhoz, a mai kor követelményeihez al­kalmazkodni kell. Ezért is fon­tosak az ilyen megbeszélések, ahol véleményt, tapasztalatot lehet cserélni. ■ Varga László HUMOR FIZETÉSEMELÉS- Főnök! Meg kellene emelni a fizetésemet, mert már há­rom cég is érdeklődött utá­nam.- Na persze, és milyen cégek?- Az áramszolgáltató, a gáz- szolgáltató és a vízszolgál­tató. NAGYLELKŰSÉG Az üzleti tárgyalás szüneté­ben megszólal egy asztalon hagyott mobiltelefon. Felve­szik.- Helló szivecském! Az előbb láttam egy új ruhát 100 ezer forintért. Megvehetem?- Hát persze.- Aztán láttam egy szép sport­kocsit, csak 10 millióba kerül. Ezt is megvehetem.- Hát persze, drágám.- Koszi, otthon várlak!- Oké! A beszélgetés után a férfi ma­gasba nyújtja a készüléket.- Nem tudja valaki, hogy kié ez a telefon? olvasás- Miért vagy olyan szomorú?- Olvastam egy könyvet, amelynek a vége nagyon szo­morú volt.- És mi volt az a könyv?- A betétkönyvem. gyorsaság Az irodában új tisztviselőt vesznek fel. Az ifjú feltűnően lusta és lassan dolgozik. Az egyik idősebb kolléga meg­kérdi:- Van valami egyáltalán, amit te gyorsan csinálsz?- Hogyne! Rendkívül gyorsan fáradok el a munkától. Szupershow-t ígérnek Pécsett FORGALOMKORLÁTOZÁSOK msmssmm Szekszárdi a XI. Levéltári Nap ke­retében 1956 a Dél-Dunántúlon című konferencia Szekszárdon, a Vármegyeháza dísztermében, 9.00. Nagydorog: a felújított Kos­suth Lajos utcai óvoda átadása, 10.00. Szekszárd: Ünnepi Közgyű­lés a Vármegyeháza dísztermé­ben, 16.00. Dombóvár Nyárzáró Buli a JAM-Csamokban, 18.00. Pécs Egy veronai szerelmespár sok ezer ember elkápráztatását tervezi a hétvégén Pécsett, az Expo Centerben. A város törté­netének legnagyobb nézőterű és színpadú zenés színi előadásán ugyanis a Budapesti Operett- színház társulata lép fel a Ró­meó és Júlia című musicallel. Az előadások pénteken, szombaton és vasárnap este nyolckor kez­dődnek. Sok ezer embert vár­nak a műsorokra, ezért ingye­nes helyi buszjáratokat is indí­tanak. Szombaton délután öt és hat óra között a Hotel Palatínus teraszán az előadás szereplői dedikálást tartanak. A produk­ciókra jegyek még kaphatók. A belépőket az előadások napján 10-től 20 óráig lehet megvásá­rolni az Expo Center (Megyeri út. 72.) előtti faházban, illetve a város több üzletében. ■ S. K. Burkolatmegerősrtés, aszfaltozás mi­att A 6. sz. főúton szakaszos, válta­kozó oldalú, félpályás útlezárás és 40 km/h korlátozás érvényes, jelzőőrös forgalomirányítással, előzni tilos Paks és Dunaföldvár között, Paks, Duna- szentgyörgy és Szekszárd határában. Hídátéprtés és burkolatmegerősítés miatt A 6. sz. főúton, Dunakömlőd határában a főutat lezárták, a forgal­mat a híd mellett kiépített terelőútra irányítják, 40 km/h sebességkorláto­zás érvényes, előzni tilos. Pályaszerkezet-csere miatt A 6. sz. fő­úton, Kakasd határában, félpályás út­lezárás és 40 km/h korlátozás érvé­nyes, jelzőőrös irányítással, előzni tilos. Burkolatsüllyedés miatt A 6. sz. fő­úton, Dunakömlőd határában, útszű­kület és 40 km/h korlátozás érvényes. Vetélkedett az értelmiség gólyatábor Megmutatták, ki a legény a főiskolán szekszárd Értelmiség! Értelmi­ség! Ezt kántálták a szekszárdi Illyés Gyula Főiskola gólyái teg­nap délután a kollégium előtt, mielőtt megkezdték a szellemi­nek semmiképpen sem nevez­hető vetélkedőket. A megnyilvá­nuláson leginkább a Mátyás ki­rály utca lakói szórakoztak, akik a teraszukról figyelték az eseményeket. Minden csoport­nak beugróként, mondhatni a rosszidőre való tekintettel egy üveg vodkát kellett gyorsan kiüríteni. Ezt követték az igazi feladatok, mint például az, mi­kor egy telefonfülkébe kellett minél több gólyának beprésel­nie magát, vagy mint a falmá­szás és a sörivóverseny. ■ R. T. Schobert Tímea vendéglátás szakos gólya egyik feladata volt sört inni tömlőből Őcsényi horgászok háziversenye lesz Keselyűsben szekszárd-keselyűs Augusz­tus 20-án szokták tartani házi­versenyüket az Őcsényi Hor­gászegyesület tagjai, ám a Holt- Sió magas vízállása miatt ez az idén elmaradt. A víz azóta már horgászhatóvá vált, így az egye­sület vezetése szeptember 3-ára, vasárnapra írta ki a horgászver­senyt. A tervezett program sze­rint reggel 6 órakor gyülekez­nek Keselyűsben a horgászok, s a verseny 7-től 11 óráig tart. Ez­után természetesen a mérlege­lés és az eredményhirdetés kö­vetkezik, a legügyesebb horgá­szok értékes nyereményekkel térhetnek haza. Az egyesület ve­zetése szeretettel várja a tagokat a versenyre. ■ Á. A. Felborult egy kamion csütörtökön hajnalban Zomba határában. A jármű Szekszárd irányába tartott, a sofőr szerint műszaki hiba miatt történt a baleset. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár mintegy tízmillió fo­rint. Tegnap délelőtt a műszaki mentés idejére, másfél órára teljes szé­lességben lezárták a 65-ös utat, a forgalmat Bonyhád felé terelték * i I

Next

/
Oldalképek
Tartalom