Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-25 / 199. szám
2006. AUGUSZTUS 25., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 JEGYZET LENGYEL JÁNOS A brüsszeli lobbi Janus-arca azt írja az újság: egy pécsi fiatalember készül Brüsszelbe, hogy főállásban lobbizzon a dél-dunántúli érdekekért. A költségeket - egy évig - a regionális fejlesztési tanács állja, a többi az egyszemélyes iroda munkatársán múlik majd. A cél világos, ám a feladat nem egyszerű. Akkor sem, ha innen úgy látszik: az unió központjában a lehetőségek határtalanok, csak éppen jól kell sáfárkodni az idővel és a tehetséggel. Brüsz- szelt sokat látott emberként is drukkolok neki. Filozófus létem viszont arra figyelmeztet: a látszat mindig csal, csak a csaló nem mindig látszik. Nem arról van szó, hogy sok az a 21 millió forint, amibe ez a képviselet kerül, hiszen minden viszonylagos. A tapasztalat feszít. A kecskeméti önkormányzat három éve - úttörőként - nyitott egy irodát, amit be is zárt, mert a város „kis falatnak” bizonyult Európa fővárosában. A súlytalan lob- bistát halálra ítéli a piac. Arrafelé már jól tudják: az együttműködés a leghatékonyabb tőke. Valamit valamiért! És nem kell okvetlenül erkölcstelen dolgokra gondolni. Egy ember szorgalma és akarata kevés. A lobbi közösségi műfaj, sokak egyirányú és teljes intenzitású erőfeszítését jelenti. menthetetlen optimistaként mégis bízom a sikerben. De ehhez gyökeres változásra van szükség. Le kell küzde- nünk, amit már Brüsszelben is ránk tapasztottak, hogy a magyar jobban örül annak, ha a másiktól elvesznek valamit, mintha ő kap. íó, ha tud- ■ juk: értünk mások nem tesznek egy lépést sem. Az országnak, Dél-Dunántúlnak csak akkor van esélye, ha az unióban dolgozó képviselői, politikusai, szakértői és lob- bistái párthovatartozástól függetlenül akarnak és mernek összefogni. Ma érted, holnap értem! Érted? Adózik a polgár a víz után vízfelhasználás Inkább otthon jelentős, mint a mezőgazdaságban A szálkai víztározót 1978-ban hozták létre eredetileg azért, hogy megakadályozza a Szálkai-dombság felől a víz lezúdulását a Duna-felé. A tó betölti célját, emellett nagyszerű horgászhelyet és kikapcsolódást is jelent. A vízkészletjárulékot a helyi horgászegyesület fizeti az államnak A víz a legértékesebb kincs, mégsem hasznosítjuk kellő gondossággal. A vízgazdálkodás nemcsak ivóvízbázisainkat védi, de a mezőgazdaságban is nagy a haszna. Augusztus 20. és 26. között van a víz nemzetközi világhete. Steiner Viktor A rendszeres öntözéssel művelt területek száma elhanyagolható a megyénkben. A korábbi kétezerről mára mintegy 200 hektárra zsugorodott az így gondozott területek nagysága Tolnában. Jelenleg Tengelic, Tolna és Kajmád térségében öntözik rendszeresen a földeket. Tenge- licen spárgát, Tolnán vetőburgonyát és kisebb zöldségeket, K3jmádon pedig a fűszerpaprikát locsolják - tudtuk meg Kalácska Pétertől, a Tolna megyei FM-hivatal osztályvezetőjétől. Az öntözéshez a tolnai holtágból emelik ki a vizet szivaty- tyúk segítségével. A csapadékvíz felhasználására Tamási és Dunafóldvár környékén találni jó példákat. A Mecsek északi lejtőjéről idegyűlő csapadék ugyanis több ezer hektárnyi halastó vizét pótolja. A vízkészlet védelmére a törvényalkotók létrehozták az úgynevezett vízkészletjárulékot, amit adó módjára kell megfizetni. A közcélú és mezőgazdasági vízhasználat díja alacsonyabb, mint az egyéb felhasználásé. A járulék vízgazdálkodási szerepe, hogy víztakarékosságra ösztönözzön, díja jelenleg mintegy négy forint köbméterenként. Az ivóvízellátás jelenleg a megye minden településén zökkenőmentes. A fogyasztásra alkalmas víz nagy része a talajban található, mintegy kétszáz méteres mélységben. Az innen felhúzott víz ammonium- vagy vastartalma magasabb a megengedettnél, tisztítása azonban elfogadható költséggel megoldható - tudtuk meg Gaál Zoltánnétól, az ÁNTSZ munkatársától. A szakember elmondta, vízhiány sehol sem volt az utóbbi években a megyében, de Nagyszékelyben ez csak egy hajszálon múlott júliusban. A település egyetlen kútjának vízhozama megcsappant, és csak azért nem volt gond az ellátásban, mert az új kút éppen időben készült el. Több települést viszont még mindig egy kútról táplálnak, ami hasonló gondok forrása lehet. Összességében azonban a vízművek kapacitása kihasználatlan Tolnában. A megyei ivóvízellátásban a jövőben Dunafóldvár környéke számít a legproblémásabb területnek. Az első vízadó réteg elszennyeződött, mélyebb kutak fúrására pedig nem sok lehetőség adott. Megoldás nélkül a probléma 20- 30 éven belül kézzelfoghatóvá válik. Pakson a rétegvíz utánpótlása ütközhet nehézségekbe. Jelenleg ugyanis éppen annyit használ el a település, mint amennyit pótol. Ha a kitermelés nő, az egyensúly megbomlik. Új Duna menti vízbázis oldhatja meg a gondokat Szekszárdi régebbi ivóvízbázisait diklór-etilén veszélyezteti. A várost jelenleg nyolc Sió menti kút táplálja, melyek közelében nincs szennyezés. A megyeszékhely víztisztító telepének fejlesztésére egyébként nemrég pályázott az önkormányzat a Magyar Államkincstárnál - tudtuk meg Lovász Rolandtól, az ön- kormányzat köztisztasági referensétől. Ha a pályázat sikeres lesz, a diklór-etilén könnyebben kiszűrhetővé válik. Mint azt Gaál Zoltánná elmondta, egy nagyméretű, egész Tolna megyét ellátni képes vtbázis kialakítása és levédése oldhatja Gaál Zoltánná meg a jövőben az ivóvíz ellátásban felmerülő gondokat. A területet a magyar állam már ki is jelölte a Duna mentén, Bölcskétől Bátáig. Tett házat várnak a szüreti fesztiválra idegenforgalom A múzeumok több turistát fogadtak, mint tavaly Keretösszeget javasoltak négy településnek szekszárd A belvíz és árhullám miatt több mint százötven Tolna megyei magánember jelentett be kárigényt az önkormányzatokhoz - derült ki a Tolna Megyei Helyreállítási és Újjáépítési Bizottság legutóbbi ülésén. Pénzben ez több mint hatvanmillió forintot jelent. Nagy Zoltán, a bizottság titkára elmondta: a testület összesen közel harminchat millió forint helyreállítási keretösszeget javasolt négy település számára. Báta hozzávetőlegesen 28 millió, Bátaszék 7 millió, Alsónyék 500 ezer, Sióagárd 250 ezer forint felett nyerhet döntési jogot. bSz. Á. A nyári turisztikai szezon szeptember 15-én ér véget. A Wosinsky Mór Megyei Múzeumba több, a Tamási termálfürdőbe kevesebb vendég érkezett, mint tavaly. Az Örökségünk Tolna megye évszázadai című állandó kiállítás azért vonz sok látogatót a megyei múzeumba, mert több szakterület, így a régészet, a néprajz és a természettudomány is képviselteti magát Ráadásul interaktív, azaz a turista játszhat, és több számítógépes program is segíti a tájékozódását - mondta András- né Marton Zsuzsanna, a múzeum munkatársa. Tavaly 20 ezren, idén 25 ezren jártak itt, a megyeházi kiállításokon, a Babits- és a Mészöly-emlékházban. A Petrits Mézeskalács MúzeuFiáth Szilvia, a szekszárdi Tourinform Iroda vezetőjétől megtudtuk, nagy az érdeklődés az üdülési csekk iránt. A szekszárdi kistérségben elsősorban a már bejáratott, 50-100 vendégfogadására alkalmas szállók fogadják el a csekket Az újak és kisebbek valószínűleg az éves tagdíj és a kezelési költmot pedig ebben az évben eddig 6 és fél ezren, tavaly egész évben 7 ezren keresték fel. A tamási termálfürdőben azonban tavaly augusztusig 77 ezer, míg idén ség miatt nem mernek erre vállalkozni. Dombóváron is egyre többen egyenlítik ki számlájukat a csekkel. Leibing Rita, a dombóvári Tourinform munkatársa elmondta, ennek az az oka, hogy a szálláshelyeken kívül a firdőben is elfogadják ezt, ahol néha a megtelt táblát is ki kellett tenni a nyáron. augusztusig 72 ezer vendéget fogadtak. Barkóczy Ferenc, a Tamási Vízmű Kft. ügyvezetője szerint ennek részben a fürdő bizonytalan helyzete az oka. Tulajdonosváltásra készültek, de a szerződés meghiúsult, így marketingre keveset költhettek. Vörös Gábor, a szekszárdi Sió Motel tulajdonosa elmondta, az őszi foglalások biztatóak, a Szüreti Napokon náluk is telt ház lesz. A pünkösd és a Szent László-nap azonban nem hozta a várt vendég létszámot A Sió Motel most ge- menci lovaskocsi- és hajókirándulásból, őcsényi sétarepülésből és szekszárdi borkóstolásból álló programot állít össze. ■ B. K. Egyre többen egyenlítik ki a számlát üdülési csekkel Már húszezer palántát igényeltek a falu lakói BELECSKA Ingyenesen juthatnak szamócapalántához a falu lakói. A szociális földprogram keretében a napokban megkezdte a palánták kiadását az önkormányzat. Dr. Jakab Róbert polgár- mester arra számít, hogy közel húszezer tő növényt igényelnek a lakók, de ha többre lesz szükség, arra is felkészültek, hiszen ötvenezer tő palánta van raktáron Belecskán. (tgy) Orbán Balázs képei Dombóváron DOMBÓVÁR Orbán Balázs Erdélyben készült, néprajzi tárgyú, eddig ki nem adott fotóiból látható kiállítás a művelődési ház előtértárlatán. A tárlat, amelyet a Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendeztek, szeptember tizenhatodikáig látható Dombóváron, (tgy) Szeptemberben elkészül az orvosi rendelő KURD Várhatóan szeptember közepére készül el az orvosi rendelő, amelyet a volt körzeti megbízotti szolgálati lakásból alakítanak ki - tudtuk meg Szentpáli Árpádné polgármestertől. A dombóvári Stabil Kft. jelenleg a belső burkolást végzi az épületben. A több mint öt és fél millió forintos beruházáshoz közel hárommilliós támogatást kapott az önkormányzat a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanácstól, (tgy) Ötezer forinttal segít a falu a beiskolázásban pusztánencse Ötezer forint beiskolázási támogatást nyújt az önkormányzat azoknak a családoknak, akik nem jogosultak ingyenes tankönyvre. Az összegre a helyben tanuló általános iskolás korú gyerekek, valamint a közép- és felsőoktatásban tanuló diákok jogosultak. A pénzt már ki is fizette az önkormányzat. Lengyel Jánosné polgár- mester tájékoztatása szerint összesen 64 tanuló kapott támogatást. (vt) Meghosszabbították a határidőt a villamosításhoz siMONTORNYA A szőlőhegy villamosításához a pincetulajdonosok közel fele vállalta eddig az önerőt, amely ösz- szesen 3,8 millió forint. A tervek szerint az E.ON Zrt. 11 millió forintos fejlesztést hajt végre a szőlőhegyen. Az önkormányzat kérésére az áramszolgáltató egy hónappal, szeptember végéig meghosszabbította a jelentkezési határidőt, (vl) Király Zsigfrdíjat kapott Komjáthiné Horváth Ágnes szekszárd Király Zsiga-díjjal ismerték el Komjáthiné Horváth Ágnes, a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület elnöke tevékenységét. Komjáthiné 1999 óta vezetője az egyesületnek, a díjat egyetlen Tolna megyeiként az augusztus 20-ai Mesterségek ünnepét követően, a budapesti Várban vehette át. (wg) i « L