Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-24 / 198. szám

2006. AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI - BULVÁR - TV-MUSOR 11 lang Györgyi: kirúgtak! váltás A történtek után úgy káromkodott, mint egy kocsis Lang Györgyi csak nehezen emésztette meg, hogy őt is kirúgták Kórházba került a kisfiú, akinek kábítószerként nyugtatót adtak Azt hitte, kábítószert vett az a 12 éves tolnai kisfiú, akit a mentők kedden szállítottak kórházba, mert rosszul lett - mondta el Gás­pár Ildikó, a Tolna Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtóügyeletese. A gyermek az utcán esett össze. A mentősöknek azt mondta, egy ismeretlen férfitől kapta a szert a nyakláncáért cserébe. A kórház­ban a drogteszt alapján kiderült, hogy a fiú nem kábítószert, ha­nem valamilyen nyugtatót vett be. Erre utal az is, hogy az eset kapcsán a rendőrség látóterébe került egy férfi, akinél egy csak receptre kapható nyugtatót talál­tak. Az ügyet a Szekszárdi Rend­őrkapitányság vizsgálja. ■ R. T. Magyarok hamisítottak bankkártyákat Magyar bankkártya-hamisítókat fogtak el Olaszországban - közöl­te a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az öt férfit az olasz, az osztrák, a német és a magyar rendőrség együttműködésével helyezték előzetes letartóztatásba. Né­gyüknél már korábban olyan eszközöket foglaltak le, amelyek­kel pénzkiadó automatákból sze­reztek bankkártya-adatokat. ■ Nem tetszett, ahogyan ki­pöccintettek és leráztak bennünket - mondja Lang Györgyi, aki ettől a héttől végleg eltűnt az RTL Klub reggeli műsorából. Csontos Tibor- Látta már műsorvezető utó­dait az RTL Klub reggeli prog­ramjában?- Persze, de hát én is azt hi­szem magamról, hogy nálam nincs jobb. Egyébként most is azt hiszem...- A tévékritikusok is így gondolhatják: egyikük azt ír­ta, hogy visszasírja a Pa-Dö- Dő-s lányokat. Ez némi gyógy­ír lehet a sebekre?- Hogy a túróba ne jelentene vigaszt! Ez elégtétel nekem is. Szerettem emberekkel beszél­getni, érdekeltek a személyek, a témák.- Most pedig indulatosan nyi- latkozgat mindenütt, és mint­ha értetlenül állna kirúgása előtt, nem így van?- Soha nem vagyok indulatos. A módszert utasítom el: pöccin­tettek egyet, leráztak bennünket. Sok dolog méltatlan volt velünk kapcsolatban. Rendben, ha egy főszerkesztő új koncepcióban és személyekben gondolkodik, de az újításoknak a jelét sem látom.- Miféle módszerrel nem ért egyet?- Amikor először hallottuk, hogy elküldenek bennünket, sokszor beszéltük, hogy hivata­losan is közölhetnék. Öt nappal korábban árulták el, hogy nincs tovább. Telefonon tudtuk meg, a fáradságot sem vették, hogy személyesen mondják el, még csak meg sem köszönték a mun­kánkat.- Falusi Mariann hogyan fogadta a hírt?- Úrilány volt, én viszont úgy káromkodtam, mint egy utolsó kocsis.- Anyagilag érzékenyen érinti, hogy már nem televíziózhat?- Szó nincs itt pénzről: annyi­ra nem voltunk megfizetve, hogy érzékenyen érintsen. Ná­lam ez hiúsági kérdés, hiszen nem lehettünk annyira rosszak, ha évente kétszer jutalmat is kaptunk. Eddig is a jogdíjakból és a koncertezésből éltünk, a műsort aranyosan elvezettük, nem az elvesztett anyagiak miatt bánkódom.- Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója azt mond­ta, önök már július óta tudtak a tervezett elbocsátásokról.- Ez nem igaz. Annyit mond­tak, megszűnik a Delelő, de ezt még az ottani műsorvezetőknek sem árulták el.- Miután már nem kell korán kelnie, lehet, hogy újra elő­veszi „színésznőségét”?- Ez attól függ, lesz-e olyan színdarab, amelynek valame­lyik szerepére alkalmas va­gyok. Egészségi állapotom nap­ról napra javul, ezzel sem lehet gondom.- Mi lesz azzal a rongydarab­kával, amelyet az adásokban rendre az ujja köré csavart, és amelytől sok néző legszíveseb­ben világgá ment volna?- Ahogyan eddig is meg­tettem, ezután is mindenkit az ujjam köré tekerek. HIRSAV A negyedik emeleten fészkeltek a darazsak szekszárdon, a Tartsay utcá­ba riasztották tegnap délután a tűzoltókat. Az egyik lakó kért segítséget, mert a negye­dik emeleti erkély alatt rak­tak fészket maguknak a dara­zsak. A tűzoltók gázzal ártal­matlanították a veszélyes ro­varokat. Prostituáltként dolgoztattak két lányt HIRDETÉSRE JELENTKEZETT az a két 17 és 18 éves fiatal lány, akiket prostituáltként dolgoztatott egy budapesti nő; amikor a lányok elszök­tek tőle, a nő két társával el­rabolta őket A lányoknak a kapott pénzt le kellett adniuk. Kitartottság miatt vettek őrizetbe egy férfit A fővárosban fogták el a rendőrök azt a gyulai férfit, aki 2003 óta rejtőzködik a hatóságok elől, és akit ki- tartottsággal gyanúsítanak. A 31 éves férfit a Békés megyei nyomozók bérelt lakásából kilépve tartóztat­tak fel és vettek őrizetbe. TRAFFIPAX időpont Helyszín 6.00-14.00 6-os főút 142-160 km, 6-os, 65-ös főút TELEVÍZIÓ-MŰSOR 1Í tUr-hÁt AJÁNLÁSÁVAL _________________________2006. AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT RT L KLUB VHHH tv a mi 'VHHHMHHI M2 1BIIIIIII1II11BIMI spektrü^VHBI 5.30 Dlsney-rajzfllm 6.00 Reggeli Ebresztőshow 10.00 Receptklub (Ismétlés) 10.15 06-91-334-455 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 10.45 Top Shop 11.45 Receptklub 12.00 Híradó Déli kiadás 6.00 Propaganda © Kulturális magazin 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.05 Szóda Telefonos játék 10.05 Teleshop 11.40 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat -134.) 5.50 NAP KELTE 9.00 Napló '56 © 9.05 Szünidei matiné 10.05 Utazás a múltba 11.00 Pláza © (olasz sor.-230/84-85.) 12.00 Híradó délben Benne: Körzeti híradók 5.50 NAP KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 9.00 A bomlás virágai 9.45 Természetbúvár 9.55 A szakma becsülete 10.25 Közjáték 10.30 Mesélő cégtáblák 10.50 MC 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ism.)© 8.00 Kojak (ismétlés) © 9.00 Halálbiztos diagnózis (ismétlés) © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © (venezuelai sorozat) 6.05 Modern művészet 6.30 Agora 7.00 Hírek; Civil fórum 7.45 Világhíradó 8.00 Hírek; Kikötő 8.10 Élő egyház 8.30 Szünidei matiné 10.35 Charly© 6.00 Kávékóstoló (5.) 6.35 Fegyvertár gazdagoknak 7.35 Poli-túra (8.) 8.10 Földünk,a csodabolygó 9.10 Ikrek: öröm és küzdelem 10.10 A nap gyermeke: a ciprusi bor 11.10 Apró tippek szülőknek DÉLUTÁN 12.10 0 6-91-334-455 13.25 Mentőkutyák © (német kalandfilm, 2003) 15.05 Disney-rajzfllm 15.35 Csacska angyal 16.30 Sue Thomas - FBI © 17.30 Lost - Eltűntek (amerikai kalandfilmsor.) © 12.20 Észbontó 13.20 Idegen a cowboyok között © (am. western, 1958 - 2/1.) 15.00 Édes élet olasz módra 16.00 Lisa csak egy van © 16.30 Pacific Blue © 17.30 Ed 13.00 Slovenski utrinki Szlovén nemzetiségi magazin 13.30 Együtt 14.05 Max, a zsaru (portugál krimisor. - 84/64.) 15.00 Az igazság bajnokai (amerikai sorozat - 8/8.) © 16.00 A gondolkodás kalandja 12.00 Híradó délben 13.00 Határátkelő 13.55 Nemzetiségi magazinok 14.50 Az Árpád-kor templomai 15.00 Sorstársak 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Kalandos nyár © (francia sorozat-54.) 49' 12.10 A liliomlány © (amerikai-mexikói sorozat) 13.10 Kojak© 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) © 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Baywatch © 11.30 Kívánságkosár Benne: Híradó. Vers 14.00 A tévedés áldozata (am. krimi, 1957) FF 101' © 15.40 A Guyanai-fennsík Dél- Ameri kában 16.35 Prizma 17.10 Charly© 12.20 Folytassa, Jamie! (2.) 13.15 Az Alpok titkai (7-8.) 14.30 Kávékóstoló (5.) 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 Poli-túra (8.) 16.40 Parti parti (ismeretterjesztő film) 17.50 Hógömb 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Te vagy az életem (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro, Facundo Arana, Claudia Fontán 20.00 Fókusz © 20.40 Barátok közt (magyar sorozat) 21.10 öld meg Rómeót!® (am. akciófilm, 2000) 106' Fsz.: Jet Li, Aaliyah 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Joey© (amerikai vígjátéksor. - 24.) Joey és a beköltözés Fsz.: Matt LeBlanc, Paulo Costanzo, Drea de Matteo 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Döglött dáké© (német vígjáték, 2005) 92' Fsz.: Oliver Mommsen, Tim Sander, Wolke Hegenbarth 17.00 Életképek 17.40 Híradók 17.55 TS-Bajnokok Ligája 18.25 Esti mese 18.55 Szomszédok (magyar sorozat) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 A maharadzsa lánya © (olasz-német-amerikai kalandfilmsor. - 6/3-4.) ESTE 18. 50 Marco és Gina (olasz rajzfilmsorozat) 19.15 Esti mese 19.35 Amerikába mentünk 20.05 Híradó este. Sport 20.35 Kultúrház 21.00 Biliárd életre-halálra© (amerikai film, 2001)91' Fsz.: Chazz Palminteri, Rick Schroder, Rod Steiger 17.25 Vészhelyzet© • (amerikai sorozat) Fsz.: Noah Wyle 18.30 A Simpson család (amerikai rajzfilmsorozat) © 19.00 Benny Hill (angol vígjátéksorozat) 19.30 Vldióták © (magyar show-műsor) 20.00 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mese 19.00 Ciao Bella © (kanadai sorozat - 6.) 19.25 Mindennapi kenyerünk (kan. ism. sor., 13/6.) 20.00 Deus ex machina (francia-marokkói-német- palesztin film, 2002) 89' ® 21.30 Híradó. Sport 21.55 Kikötő 18.50 Nig'-»a falatozója (angol ism. sorozat) 20.00 Legendák lényei © (francia ism. sorozat) A tenger egyszarvúja;' A maják szem madara 21.10 Sikerfilmek - Hatás­keltés mesterfokon (2.) Rettegés mindenáron 22.05 Katasztrófákévszázada (29.) Tűz és jég »4 n 'H 23.25 Imposztor® (amerikai sci-fi, 2002) 86' 1.05 Reflektor© 1.20 Harcos utcák ® (amerikai akciófilm-sorozat) 2.15 Infománia © 2.40 Kórház a város szélén 22.15 Elszabadult indulatok ® (amerikai krimi, 1986)90' Fsz.: Farrah Fawcett 0.05 Tökös csajok © (német vígjátéksorozat -11.) 0.35 Tények este 1.05 Valami vadság® 22.00 Csütörtök este SMS: 06-90/631-331 22.35 Kultúrház 23.00 Kultúrház - Nyár 23.25 Híradó. Időjárás 23.35 Sporthírek 23.45 Dob + basszus 22.35 Filmidő Utazások egy szerzetessel (magyar dokumentumfilm) 23.40 Záróra 0.25 Bartók 125 0.30 Bűvölet © (olasz sorozat -104/86.) 21.05 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 23.10 A halottkém © (amerikai krimisorozat) 0.10 Start (autósmagazin) 0.40 A szex bajnokai ® (amerikai sorozat) 22.00 Nosferatu, az éjszaka fantomja ® (német horror, 1979) 102' 23.45 Gondolatok a vallásos világkép női princípiumáról 1.35 39 lépcsőfok 23.00 Rejtélyek vonzásában ® 23.55 Liberty Ships - a sorozatban gyártott hajók © 0.55 Bob ajánlja (angol ism. sorozat, 7-8.) UÁNLÓ mu mi *-1 * 1 £ 13.25 Mentőkutyák német kalandfilm 13.20 Idegen a... amerikai western 20.05 A maharadzsa lánya olasz-német-am. flmlmsor. 21.00 Biliárd életre-halálra amerikai film 20.00 Nyomtalanul amerikai krimisorozat 22.00 Nosferatu... német horror 10.10 A nap gyermeke:... am. ismeretterjesztő film hír tv MAGYAR ATV H HÁLÓZAT VH BUDAPEST TV SPOBTÍ""' WliiMüliM MINIMAX ‘WH DISCOVERY 1MMH 930 Barangoló. 10.05 Lapzárta. 11.05 Esti gyors. 12.00 Híradó. 12.15 Ismétlések. 15.05 Soroló. 1530E$napSümegen. 1635Gyó$- Hír. 17.00 Híradó. 1730 Esti gyors. 19.00 Hír­adó. 1930 Esti ®ws. 20.05 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.2135 Talking Movies. 22.05 Ga­rázs. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 13.50 Kvízaréna. 1625 Modem horgász. 17.00 Laci bácsi konyhája. 1725Teimészet-' figyelő. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.05 A helyettesitó tanár. 21.00 FriderikuszmosL 22.05 Magán- beszélgetés. 23.00 Híradó. Sporthírek. 2325 Többet ésszel! 035 700-as klub. 600,8.00,12.00 Hírháló. 14.00 Grand prix. 15.00 Golfmagazin. 1530Unióssikereinkitt- hon. 1600 Pénzhalász. 17.00 Biztonsági zó­na. 1730 Csacska angyal (arg. sor.). 1830 Szerencsés nap. 2030 Hírháló. 21.00 Senki gyermekei (am. film). 23.00 Mindörökké Júlia! (arg. sor.). 24.00 Hírháló. 030 Golfmagazin. 730Pénzesó. 1615Aszcendens. 1L55 Déihír- adó. 12DlTelejósda. 1245Vanillya jóga. 14.00 Fűben-fébanorvosságvan. 15D0Aerobic. 1505 Híradó. 15.10 Kéklény. 1545 Mesezug 1645 Kisvasutak. 17.45 Más utakon..! 19.15 Sport 1930 Híradó. 20.00 Kívánságműsor. 2100 Ze­nés Kataságok. 21.45 Pénzeső. 22.45 Sport 830 Mai helyzet. 8.45 Bokszmágia. 10.15 Francia labdarúgás. 11.45 Sakkmagazin. 12.15 Horgászsport. 13.00 Angol labdarúgás. 16.00 Férfi kosárlabda-vb.Szertia és Mon­tenegró- Argentína. 18.15 Holland labdarú­gás. 19.15 Mai helyzet. 1930 Zuhanyhíradó. 20.30 Póker. 22.15 Bokszutca. 22.45 Biliárd. 600 Rajzfilmek. 1600 Mini News. 1605 Hu­nyor-major. 1630 Uhu, a bölcs bagoly. 1645 Pingu. 1650 Találjuk ki együtt, apu és én! 1655 Babar. 1725 Flipper és barátai. 1750 Bicsi bocs kalandjai. 18.00Tupu. 1825Arthur. 1655 Mini News. 19.00 Chailey és Mimmo. 19.10 Maya és Miguel. 1935 Simsala Grimm 13.00 Nostradamus. 14.00 Fából vaskari­ka. 15.00 Eszementtudomány. 1600 Egy­szeregy ilyet...!. 17.00 Amerikai hot rodok. 18.00 A legnagyobb megépítése. 19.00 Ál­lítólag.... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Se­gítségnyújtás cápatámadáskor. 22.00 Cso­da, hogy élek. 23.00 Big Daddy Kustomizer. r i < » J

Next

/
Oldalképek
Tartalom