Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-22 / 196. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. AUGUSZTUS 22., KEDD Ötezer forintos utalványt adtak elismerésként a kertészkedőknek Hagyomány, hogy a Virágos Bonyhádért mozgalom eredményét az augusztus 20-i ünnepség keretében hirdetik ki a városban. A vetélkedőt a Colonia Alapítvány bonyolítja le. Mint az alapítvány elnöke, Oláh Annamária elmondta, tavasszal és nyár derekán végigjárja a várost, keresi a szemet gyönyörködtető előkerte- ket Kiválasztja a legszebbeket, amelyekről fénykép készül. Ezek alapján dönti el egy bírálóbizottság, hogy melyek gondozóit jutalmazzák. Tapasztalatai szerint a lakóházak körül egyre több a rendezett, virágos környezet Az idén huszonegy elismerő oklevelet adtak át ötezer forintos dísznövény-vásárlási utalvánnyal. Kevesen tudják, tette hozzá, hogy a települést díszítő, cserépbe ültetett dísznövényeket a Cipkalor Energetikai Kft és a Lux Invest Kft segítségével helyezték el a városközpontban. Kiemelte azoknak a városlakóknak az önzetlenségét, akik a kihelyezett növényeket közterületek csinosítására ajánlották fel. ■ P. Á. Vége a nyárnak, várja olvasóit a városi könyvtár A nyári szünet után újra várja olvasóit a Solymár Imre Városi Könyvtár. Mint Steib Gáborné megbízott igazgatótól megtudtuk, már készülnek az őszi programokra. Folytatódnak a jól bevált rendezvények. Az intézményben működő közösségek közül a Nagyi Klub már megtartotta a nyári pihenő utáni első összejövetelét. A foltvarrással, gyöngyfűzéssel és más női praktikákkal foglalkozó Kreatívklub is készül az évadkezdésre. Szeptember elején újra indul a Legkedvesebb olvasmányaim című sorozat A Téka Galériában ismét rendszeresen kiállításokat rendeznek. Az első őszi tárlatot Blénesi János festményeiből nyitják meg. A gyermekfoglalkozásokat szeptember végén indítják. Mesével és bábos teadélutánokkal várják az óvodásokat és kisiskolásokat. Újdonság lesz, hogy az Olvasni jó című foglalkozásokat nem egy évben egyszer, hanem gyakrabban ajánlják az általános iskolák alsó és felső tagozatos diákjainak. iÁ. P. Szemétszobrokkal demonstráltak a művészek dunakömlődi alkotótábor A kellemetlen jelenség talán könnyebben befogadhatóvá válik tik, és van, amit az ipar újrahasznosít. Jó példa lehet a növényi eredetű hulladék feldolgozása. A szekszárdi zöldjárat hetente szedi össze ezeket. Komposzt lesz a karácsonyfákból is, vízkereszt, azaz január 6-a után Tolna megye településeit platós teherautók járják. A hulladék hasznosításának legeredetibb módját azonban művészek választották a napokban. A dunakömlődi iskolában szemétszobrok készültek. Zirczi Judittól, az alkotótábor szervezőjétől megtudtuk, a szobrászok célja kettős volt: egyrészt hódoltak szenvedélyüknek, az alkotásnak, másrészt megtisztították a paksi Duna-partot a szeméttől. Elsősorban helyi és környékbeli művészek dolgoztak itt, de érkezett erősítés a fővárosból is. A Duna árterében található hulladékokkal dolgoztak, melyeket az arrajárók is gyakran „megcsodálhattak”. A szemétjelenség az ember olyan alkotása, amelyre nem lehet büszke, láttatása nem kellemes élmény. A művészet eszközeivel ez a kellemetlen jelenség talán könnyebben befogadhatóvá válik, játékosabban elgondolkoztató lehet - állítja Zirczi Judit. Az elkészült szobrokat aua Nem mindennapi környezetvédelmi demonstrációnak adott otthont a paksi Duna-part. Szemétszobrokat láthattak az érdeklődők augusztus 19-én és 20-án. A hulladékfeldolgozó cégek már ma is azon vannak, hogy a legkevésbé szennyezzék a környezetet. A rendszer messze nem tökéletes, hiszen 2005 nyaráig 35 százalékkal kellett volna csökkennie a biológiailag le- bomló hulladéknak a lerakókban. A szemét egy részét elégeIgnits Éva, Zirczi Judit és Thuróczy Zoltán nemcsak művészek, hanem környezetbarátok is, akik megtisztították a paksi Duna-partot Az idei első félévben jól gazdálkodtak A Cigány Kisebbségi Önkormányzat legutóbbi ülésén beszámoló hangzott el többek között a 2006-os költségvetésről. Sárközi Károly elnöktől megtudtuk, a városi önkormányzat pénzügyi osztályának vezetője jónak tartotta gazdálkodásukat. Mint mondta, csak a pénzügyi szabályoknak és a számviteli törvénynek megfelelően használták fel pénzügyi forrásaikat. # Uj darabot próbálnak a bonyhádi színjátszók A Vörösmarty Színjátszókor tagjai új darabbal készülnek színpadra. A Kiamik Aranka által rendezett mű forgató- könyvét Gutái István, a Paksi Városi Könyvtár vezetője írta Wass Albert 13 almafa című műve alapján. A színjátszósok számára ez lesz az utóbbi évek legnagyobb szabású megmérettetése. A premiert januárra tervezik. Folytatódik a termálfürdő pályázatának előkészítése A város képviselő-testülete májusi ülésén döntött arról, hogy kezdődjön meg a bonyhádi termálfürdő pályázatának előkészítése. Az első fázis hamarosan befejeződik, így szükségessé válik a tényleges látványtervek, a módosított megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, a finanszírozási és üzemeltetési konstrukció kidolgozása. Ezek költsége a megbízott kft ajánlata szerint 4 800 000 forint Az előkészítési költségekre pályázat nyújtható be a Duna- Mecsek Alapítványhoz. A támogatás 80 százalékos lehet, a szükséges önerő 960 ezer forintot tesz ki. A díjnyertes fotók vannak a tárlaton A művelődési központban szeptember 1-jéig tekinthetők meg a IV. Tarka Fotópályázatra érkezett alkotások legjobbjai. A beérkezett 208 pályamunkákból 113 látható, közöttük a díjazott felvételek is. A zsűri döntése szerint az első díjat Kis Imre pécsi fotós nyerte, a második díjat Nevretti Károly székesfehérvári alkotó fotója érdemelte ki, a harmatuk helyezést F. Szabó Nándor veszprémi pályázó kapta. Jauch Károly közös képviselő azt mondta:együtt kell megoldást keresni a lakóknak és az illetékeseknek. Az épületet a külső-belső megtámasztás tartja A szakértői vizsgálatok után döntik el, mi lesz a sorsa a megsüllyedt bonyhádi társasháznak. A lakók többsége nyugdíjas, lakásbiztosítása csak néhány tulajdonosnak van. Pál Ágnes Csőtörés miatt a víz kimosta az épület alól a talajt, s a lakások egy részét dúcolással védik a további süllyedéstől.- Szerencse, hogy éppen a helyszínen volt egy építési vállalkozó - mondta Jauch Károly, a Madách utcai társasház közös képviselője. A lakóépület délkeleti oldala ugyanis megsüllyedt, a sarok három lakatlan lakása megrongálódott. Ha ő nincs ott, nem is vesszük észre és nagyobb baj is lehetett volna belőle. Azt sem tudtuk volna, hová forduljunk hirtelen - tette hozzá a közös képviselő. Elmondta azt is, hogy az épületet 1974-ben adták át, ma már az akkor elkészült tizenkét lakásból nyolcban nyugdíjasok laknak. Mióta az épületet használatba vették, komolyabb felújítás nem történt. Mára a vakolat mállott, a lapostető javításra szorul. A tulajdonosok a kis nyugdíjukból nem tudták volna vállalni a javításokkal járó hatalmas költségeket. Olyan megoldást kerestek, amely ettől mentesíti őket. Felvették a kapcsolatot Zircher György építési vállalkozóval, aki a háromszintes házon emeletráépítéssel négy lakást alakított ki és hőszigetelt vakolattal burkolta be az épületet. Ő vette észre, hogy süllyed a ház egyik szárnya. Zircher György elmondta: - Azt láttam, hogy a ház frissen szigetelt oldalában, a lábazatban hajszálrepedés van. Ez szinte percről percre növekedett. Azonnal értesítettem a statikust, aki megállapította: a vízvezetékkel lehet gond, csőtörésre gyanakodott. A vízmüvet üzemeltető Bonycom Kft. szakemberei megtalálták a csőtörés helyét. Rögtön megtettem a szükséges lépéseket. A legjobban megrongálódott földszinti lakást aládúcoltat- tuk, de a süllyedés vitte a padozatot is. A nagyobb tragédia elkerülése végett koszorúmagasságban külső megtámasztásra is szükség volt.- Elkerülhetetlen lett volna, hogy leszakadjon a sarok, a víz kimosta a tartó talajt Véletlen és szerencsés egybeesés, hogy éppen ezen a házon dolgozunk - folytatta a vállalkozó. A statikai és talajmechanikai szakvélemények a héten készülnek el, tette hozzá. Zircher György a hibaelhárításra is tett lépéseket. Egy budapesti, megsüllyedt alapokat helyreállító céggel vette fel a kapcsolatot, amely tíz év garanciával dolgozik. Dr. Glöckler Ferenc aljegyző, a városgazdálkodási osztály vezetője azt mondta: a Bonycom Kft.-től érkezett jelzés, hogy süly- lyed a Madách utcai lakóház. Nagy mennyiségű víz folyt az épület alá. A megmozdult talaj miatt keletkezhetett a csőtörés, amely előidézte a problémát. Az út helyreállítására és a terep- rendezésre az önkormányzat vis maior pályázatot nyújt be. A Madách utcai házban a lakók pánik nélkül vették tudomásul a történteket. A megrongálódott sarkon lévő három lakás üresen áll, így nem volt szükség kilakoltatásra. Hogy milyen mértékben romlott ezeknek a lakásoknak az állaga, szakértői vélemények fogják eldönteni. A lakóháznak közös biztosítása nincs, lakásbiztosítással is csak néhány tulajdonos rendelkezik. gusztus 19-én és 20-án a Duna- korzón láthatták az érdeklődők a hagyományos Paksi Dunai Napok ünnepség részeként. Az alkotások ezután Paksról Szentendrére utaztak, hogy részt vegyenek a Kis Magyar Performance és Nehézzenei Fesztiválon augusztus 25-től 28-ig. A kiállítás helyszíne itt is a Duna-korzó lesz, tudtuk meg az alkotótábor vezetőjétől. Készült a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával tf KÖfnsKíKtttvődtüs»» BONYHAD Eltűnt a lakóház alól a föld helyreállítás Az alap megerősítésével állítható meg a süllyedés Nem lesz kilakoltatás, nem tört ki pánik sem