Tolnai Népújság, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-15 / 190. szám

2006. AUGUSZTUS 15., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 JEGYZET SZERI ÁRPÁD Munkahellyel, munka nélkül van egy Jó és egy rossz hí­rem, melyikkel kezdjem? Ez a mondatfordulat juthat eszé­be annak, aki szembesül két bejelentéssel. Az egyik sze­rint megszűnnek, a másik szerint keletkeznek munka­helyek a megyében. Manap­ság egyébként nincs ebben semmi rendkívüli, legalábbis ha a megszűnésről van szó, úgy, mint történt az Bátán. A munkahelyteremtés már jog­gal adhat okot kellemes meg­lepetésre, főleg, ha tudjuk: egy gyár a megye azon hely­színére - Tamásiba - települ, ahol az átlagosnál magasabb az állástalanság aránya. amit veszítünk a réven, azt visszanyerjük a vámon? Elvi­leg igen, de a képlet azért nem ilyen egyszerű. Például ebben az esetben Báta köz­ség Tamásihoz képest a me­gye átellenes pontján találha­tó. A Duna menti település most utcára került kárvallott­jait valószínűleg nem vigasz­talja, hogy tőlük mintegy het­ven kilométerre hamarosan munkás kezekre lesz szük­ség, legyen ez a hír egyéb­ként kifejezetten örvendetes. A gimnáziumban dolgozik tovább a könyvtárigazgató 80NVHÁD Holnaptól a Petőfi Sán­dor Evangélikus Gimnázium­ban, könyvtárosként dolgozik to­vább Antal Mária, a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtár igazgatója. Mint elmondta, az is­kola igazgatója, Ónodi Szabolcs ajánlotta fel számára az új állás- lehetőséget. Mivel kihívásnak sem tartja utolsónak, elfogadta. - A bonyhádi önkormányzat teg­nap egy csokor virággal, egy po­hár borral és kedves szavakkal köszönte meg munkáját - mond­ta Istenes Tímea, az önkormány­zat sajtóreferense. Antal Mária tizenhárom évig igazgatta a vá­ros könyvtárát, itt is kezdte pá­lyafutását 1977-ben. ■ R. T. Újabb üzem zárt be Bátán szerelde Nem versenyezhettek az olcsóbb romániai munkaerővel Leits Jánosnak és családjának nem jött jókor az üzem bezárása, hiszen van egy gyermekük, kezdődik a tanév és lassan a fűtési szezon is Bezárt az Igro Bt. szerelő­üzeme Bátán. Huszonötén veszítették el a munkáju­kat. Az önkormányzat megpróbál új céget csábi tani a településre. Budavári Kata báta - Negyvenkilenc éves va­gyok, a korom és Báta elszige­teltsége miatt nehezen találok munkát - mondta Leits János. Az 50 százalékos rokkantnyug­díjas férfi másfél évet dolgozott az Igro Bt. szereldéjében. Mint mondta, június közepe óta a cégnél nem tudtak nekik mun­kát adni, július végén pedig szélnek eresztették őket. Az egy hónapos felmondási idő augusz­tus 31-én jár le. A nyugdíja 23 ezer forint, a felesége 60 ezer fo­rintot keres, 11 ezer forint csalá­di pótlékot kapnak a kisfiúk után. Az Igro Bt. 46 ezer, majd az utolsó hónapban több mint 50 ezer forintot fizetett. - Van egy szőlőnk, de arra inkább rá­fizetünk - mesélte a bátai férfi. Szerinte vannak, akik még náluk is rosszabb helyzetbe ke­rültek, például azért, mert a csa­lád mindkét kenyérkeresője a megváltozott munkaképességű­eket foglalkoztató összeszerelő­üzemben dolgozott. És akárcsak Leitsék, hitelt vettek fel házuk felújítására. Leits János böngé­szi és a maga hirdetéseit fel is adja, de eddig csak elutasító vá­laszokat kapott. Dolgozott már eladóként, de őstermelő, és első­sorban fuvarozó volt. Most is so­főrként szeretne dolgozni, de bármit elvállalna. Mint mondta, mindent el tud képzelni, csak ezt a tétlen állapotot nem. A nyár végén hivatalosan is munkanélkülivé váló férfi sze­rint a kormány megszorító in­tézkedéseinek nem kevés sze­repe van abban, hogy állásta­lanná vált. Ugyanez a vélemé­nye az Igro Bt. tulajdonosának is. Hangai Tamás elmondta, részben az állami támogatás rendszertelensége volt az oka annak, hogy be kellett zárniuk. - 2005 februárjában vettem át az üzemet, akkor negyvenket- ten dolgoztak itt. Csakhogy há­Két céggel tárgyal Szíebert György polgármester den mondja meg, teremt-e állás­helyeket Bátán. Emellett a volt tsz-irodát és konyhát olcsón ad­ná bérbe az önkormányzat A polgármester szerint akár 200- an is dolgozhatnának az épület­ben, jelenleg a két céggel 60-70 munkahelyről beszélnek. Az önkormányzat ugyan pénz­beli támogatást nem tud adni azoknak, akik elvesztették a munkájukat, de megpróbál új céget csábítani a régi helyére. Sziebert György polgármester két vállalkozással is tárgyal, az egyik valószínűleg éppen ked­rom hónap múlva felbontotta velünk a szerződést az a cég, amelynek játékautókat szerel­tünk. Ezután kevesebb pénzzel járó munkát tudtam szerezni, villamos alkatrészeket állítot­tak össze a bátaiak. Ez önmagá­ban sem hozott megfelelő bevé­telt, szinte csak az üzem rezsi­jére volt elég. Június közepén aztán az angliai partner úgy döntött, Romániában szereltet ezután. Ott ugyanis 30 ezer fo­rint a minimálbér, a járulékok­kal együtt - mesélte a tulajdo­nos. - Valószínű, hogy ha van munkánk, akkor is bezártam volna, ha tényleg a minimálbér kétszerese után kell járulékot fizetni. A munkaszerzést amúgy behatárolja az is, hogy a megváltozott munkaképességű­ek, 50 vagy 67 és fél százalékos leszázalékoltak csak könnyű, ülő munkát végezhetnek. Ha azonban most tudnék valamit szerezni, azonnal adnék mun­kát a bátaiaknak - tájékoztatott Hangai Tamás. Mától új hitelből tanulhatnak a hallgatók kettősség Jó lehetőség a tanulóknak, de vigyázni kell, mert tartozással indulnak az életben A diákhitelezés területén jelentős változások lép­nek életbe a 2006/2007- es tanévtől. Többek kö­zött bővül a jogosultak köre, a költségtérítéses hallgatók pedig több hi­telt vehetnek igénybe. Hargitai Éva A diákhitelezés területén jelen­tős változások lépnek életbe: bővül a jogosultak köre, emel­kedik az igénylési korhatár, egyszerűsödik a jogosultsági idő meghatározása. De az sem elhanyagolható szempont, hogy folytatódik a kamatláb csökke­nése, a 2006. szeptember-de­cember időszakban évi 9,5 szá­zalék. A diákhitelt eddig több mint kétszázezren vették igény­be. Tavaly a hallgatók mintegy harmadának, összesen százhá­rom és fél milliárd forintot fo­lyósítottak a pénzintézetek. A diákhitel a Tolna megyei hallga­tók körében is népszerű. Míg az Lakásra is félretehet a hitelt felvevő hallgató A szeptemberben induló Fixlakás.hu program a fiata­loknak arra ad lehetőséget, hogy a diákhitelre támaszkod­va már tanulmányaik alatt el­kezdjenek takarékoskodni jö­vendőbeli saját lakásuk érde­kében. A Chrono Logika Zrt, valamint az OTP lakás­takarékpénztár közös ajánla­ta szerint a diák felveszi a di­ákhitelt, amelyet befektet a la­káspénztárba, majd a tanul­mányai végeztével összegyűlt öszszeget lakásvásárlásra for­díthatja, igénylők aránya országosan 33 százalék, ez a szám Tolna me­gyében közelít a negyvenhez. Ez több mint 3 ezer diákot je­lent. Az új igénylések augusz­tus 15-től adhatóak le.- A diákhitel egyrészt egy jó lehetőség a családnak, ha egyébként nem tudná fedezni a diák taníttatásának költségeit, másrészt a törlesztés megkez­dése után derül' ki, mekkora hátrányt jelent - mondta Lovinusz Erzsébet, akinek lá­nya, Gscheidt Lilla a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Médiaintézetében tanult öt évig. Hozzátette, a kérdés nem könnyű. A hitel nélkül a szülő nem tudná taníttatni a gyerme­két, annak kevesebb lenne a bé­re. A hitellel a gyermek tanul­hat, viszont levonják tőle a tör­lesztést, így megint csak keve­sebbel indulhat az életben. Lilla idén fejezte be tanulmányait, de még nem kezdte el a törlesztést. Mint elmondta, havi 21 ezer fo­rintot igényelt. Költségtérítéses képzésben vett részt, ami fél­évente 130 ezer forintos kiadást jelentett, emellett nem tudtak számukra kollégiumot biztosí­tani, tehát az albérlettel együtt mintegy 50-60 ezer forintot tett ki a megélhetés. Befejezték Belecskán a Vasút utca felújítását belecska Befejeződött a Vas­út utca felújítása a község­ben. Dr. Jakab Róbert polgár- mester elmondta, a Magyar Közút Kht. dolgozói végezték el a felújítást a körülbelül egy kilométeres szakaszon. A közel hatmillió forintos be­ruházáshoz a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanácstól kapott több mint négy és fél millió forintos támogatást az önkormányzat, (tgy) Napközis néptánctábort tartanak Fácánkertben fácánkert Balatongyörökön táborozott 17 fácánkerti és sióagárdi gyermek augusztus 2. és 6. között, a két község közös pályázatának köszön­hetően. A héten Fácánkert­ben napközis néptánctáboron vesz részt húsz ifjú. (hé) Huszonöt fogat versengett a Vas Gereben-napon fürgéd Idén is megtartották a falu leghíresebb szülöttjé­ről, a költő Vas Gerebenről el­nevezett falunapokat. A két­napos rendezvény első nap­ján többek között fellépett a magyarkeszi hagyományőrző csoport is, akik lakodalmast adtak elő. A második napon huszonöt fogat versenyzett a térségből, a megyéből, sőt Biatorbágy is, mintegy 500 néző előtt A rendezvényt a Szekszárdi Gitár Kvartett fel­lépése zárta, (sv) A Galántai Vásáron vendégeskedett Paks Paks Kisebb hivatalos paksi küldöttség vett részt a Galántai Vásáron. A város szlovákiai testvértelepülése meghívásának tettek eleget. Egy kiállításon is bemutat­koztak, az anyagot a Paksi Közművelődési Kht. munka­társai fotókból, festmények­ből és kézműves munkákból állították össze. A tárlatot Hajdú János polgármester nyitotta meg. A hivatalos de­legáció mellett sok paksi járt a vásáron magán- és egyesü­leti szervezésben is. (vt) Folytatódik a haltelepítés a tolnai felső-holtágba tolna Tavasszal száz mázsa pontyot telepítettek a tolnai felső-holtágba. A helyi hor­gászegyesület pályázatokon nyert közel nyolcmillió forin­tot, így a telepítés ősszel is folytatódhat, hatvan mázsá­val. Ezenkívül csuka, balin és nyurga ponty is kerül a vízbe. Igen jó halfogási esélyek kí­nálkoznak a Holt-Duna ezen szakaszán. Egy horgászra negyven kiló ponty jut (wg) Negyvenhatan iratkoztak fel a névjegyzékbe ÚJIRE6 Negyvenhatan kérték felvételüket a cigány kisebb­ségi választói névjegyzékbe - tudtuk meg Tóth Márton pol­gármestertől. Mivel ennyien vallották magukat roma szár­mazásúnak a településen, így a következő választások után ismét megalakulhat a cigány kisebbségi önkor­mányzat a faluban. Az elmúlt négy évben már működött ez a testület Újiregben. (tgy)

Next

/
Oldalképek
Tartalom