Tolnai Népújság, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-08 / 158. szám

2 SZEKSZÁRD TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JÚLIUS 8., SZOMBAT HÍREK a-tol z-ig Július végétől már tekerhetnek KAPOSSZEKCSŐ Az elmúlt hé­ten lehullott nagy mennyi­ségű csapadék hátráltatta ugyan a kaposszekcsői ke­rékpárút építését, de várha­tóan július tizenkilencedi­kén már ezen tekerhetnek a biciklisek a Liget lakótele­pig. Az út alapja elkészült, az aszfaltot terítik a Mély­építő Budapest Kft. dolgo­zói. Még ebben a hónapban birtokba vehetik a bicikli­sek a Dél-Dunántúli Regio­nális Fejlesztési Tanács hu­szonegymillió forintos támo­gatásából és az önkormány­zat hétmilliós önrészéből épülő kerékpárutat, (tgy) Kerékpárt és kirándulást nyerhetnek a résztvevők PAKS A Paksi Atomerőmű Zrt. és a város ifjúsági, sport és esélyegyenlőségi bizottsága támogatásával ma, szombaton rendezik meg az idei Atomtusa ve­télkedőt. A szellemi és tö­megsport résztvevői között kisorsolnak egy Giant ke­rékpárt, valamint négy ki­rándulójegyet a festői Rév- bérpusztára. A nyeremé­nyek között szerepel még vásárlási utalvány és mo­biltelefon is. (se) A külső felújítás már elkezdődött tamási A nyílászárókat cse­rélik, a tetőt javítják a szak­emberek a volt bírósági épületen Tamásiban - tud­tuk meg Bakó Béla alpolgár­mestertől. A városközpont­ban lévő épület felújításá­nak első ütemében hetven- három ablakot és ajtót cse­rélnek ki a kivitelező Építő és Városüzemeltető Kft. dol­gozói, valamint a vakolatot javítják és díszburkolatos járdát készítenek. A 43 mil­lió forintos beruházáshoz a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályáza­tán nyert támogatást az ön- kormányzat. (tgy) Kirándultak az Őszikék Gondozási Központ lakói váralja A Parkerdőbe kirán­dultak az idősek átmeneti otthonának lakói - tudtuk meg Ficzinger Ágnes polgár- mestertől. A Várfő Kft. fahá­zában sport- és játékos vetél­kedőkön vettek részt az idő­sek. Két bentlakó hozzátar­tozója vállalta bográcsban az ebéd elkészítését, amelyet jóízűen fogyasztottak el a ki­rándulók: gondozónők és gondozottak egyaránt, (rt) Elismerték az értékmentő egyesület munkáját závod A Honismereti Szö­vetség oklevéllel ismerte el a Váradi Antal Értékmentő Egyesület munkáját. A civil szervezet sokat tesz névadó­ja érdemeinek megismerte­téséért, emlékének őrzésé­ért, a falu épített és termé­szeti környezetének meg­óvásáért, a hagyományok őrzéséért. Az egyesületi ta­gok kiemelkedő honismereti munkájának köszönhetően, határokon innen és túl egy­re többen ismerik meg a kistelepülés nevét, (pú) Energiatakarékos lámpák lesznek az óvodákban és az iskolákban Energiatakarékosra cserélik a megyeszékhely tizenegy intéz­ményének a világítását. A város összes óvodájában, általános is­kolájában, a bölcsődében, a két középiskolában és a Rózsa kol­légiumban lesz olcsóbb a vilá­gítás. Ez azt is jelenti, hogy az egészségügyi szempontoknak is jobban megfelel a fényerő. Szeleczki József műszaki iro­davezető elmondta, ahol a ko­rábbi felújítás során ez már megtörtént ott nem cserélik ki megint a lámpatesteket. A költségvetésben szerepel er­re a célra hatvanmillió forint. Eb­ben az összegben természetesen nem csak a szerelési munkák, hanem a lámpatestek beszerzé­se is benne van. A közgyűlés gazdasági bizottsága legutóbbi ülésén fogadta el a közbeszerzé­si pályázatot. Tekintettel a pályá­zat átfutási idejére, várhatóan szeptemberben kezdődhet meg a munka. A szerelés összehan­golható az oktatással. A világító- testek cseréje a tervek szerint jö­vő évben fejeződik be. ■ 1.1. Ötmillió forint kell a váratlan felújításokra Megrepedt a Szivárvány általá­nos iskolában az egyik tante­rem fala és üreg keletkezett a lábazat alatt. Ez már nem az el­ső ilyen eset. Legutóbb egy táb­la mögött omlott be a padló a Bezerédj utcai épület egyik tan­termében. A szakemberek sze­rint a legújabb üreget minden­képpen fel kell tárni. Egy má­sik szekszárdi oktatási intéz­ményben is hasonló problémá­val küzdenek. Az I. Béla gimná­ziumban beázott a mennyezet. Ott a tetőszigetelést kell kijaví­tani. S hogy mennyire igaz a mondás, hogy a probléma csős­tül jön: a bölcsődében meg a nyílászárók mentek annyira tönkre, hogy mindenképpen kell rájuk költeni. Az előzetes kalkulációk szerint a halaszt­hatatlan tennivalókat ötmillió kettőszázezer forintból lehet el­végeztetni. A megyeszékhely költségvetésében egyébként éves szinten tízmillió forintot különítettek el úgynevezett fel­újítási tartalékra. ■ I. A. Hazaköltözött a gimnázium összefogás Tanárok, diákok, szülők együtt pakoltak vissza Ezeket a székeket már le kellene cserélni. Képünkön Lemle Béláné igazgató (balról), Puskás Józsefné portás és Házi Sándorné takarító Visszaköltözött régi, pa­tinás, most már belülről is felújított épületébe a Garay Gimnázium. Napo­kon belül már az osz­tálytermekbe is vissza­kerülnek a bútorok. Ihárosi Ibolya- Két részletben költöztünk vissza az általános iskola épü­letéből a sajátunkba - mondta Lemle Béláné, a Garay János Gimnázium igazgatója. A fel­adat nagyságát mi sem jelzi job­ban, mint hogy helyére kellett hordani például húszezer köny­vet. Éppúgy, mint a kiköltözés­ben, a visszatérésben is részt vettek a diákok. Az igazgató úgy fogalmazott, hogy megbíz­ható munkát végeztek, a fiata­lok. Még a nyáron is visszajár­nak kisebb csoportokban, hogy a szertárak kisebb tárgyait ki­csomagolják és a helyükre te­gyék. Szülők, tanárok és az igazgató is azon dolgozott, hogy minden mielőbb a helyére ke­rülhessen. A karbantartók mel­lett a pedagógusok is részt vet­tek a régi bútorok felújításában. Az első és a második emele­ten a födémszerkezetet az egész épületben kicserélték. Korsze­rűsítették a fűtést. Újak a bur­kolatok, a vakolat, a festés. Kor­szerű számítógépes hálózatot és iskolarádiónak is használha­tó belső rendszert építettek ki.- A kor követelményeinek megfelelő a füstérzékelő és a ri­asztó rendszer. Reméljük so­sem lesz rá szükség, de vész­helyzet esetén azonnal minden­kit értesíteni tudunk - mondta az igazgató. Automatikusan nyíló szélfogó ajtókat építettek be az utcai és az udvari bejárat­hoz. Dallamos csengőhang jelzi az órák elejét és a végét. Megol­dották az akadálymentesítést, belső lift működik. Mivel emi­att meg kellett bontani a falat, elegáns portásfülkét is kiala­kítottak. Emeletenként épült kerekes székkel is megközelít­hető mosdó. Harminckét fokos melegben, de már kipróbálták az új fűtési rendszert. Azt azonban nem hallgat­hatta el Lemle Béláné, hogy a tantermek felében harminc évesek a bútorok. Az udvart is alkalmassá kellene tenni a sportolásra. Becslése szerint mindez 10-15 millió forintból megoldható lenne, de ezt sa­ját költségvetésükből nem tudják kigazdálkodni. A Szüreti Fesztivál idején mindenki megnézheti Az igazgatónőt és tanárokat az utcán is sokan megszólítot­ták. Arról érdeklődtek a szek­szárdiak és a vidéki tanulók hozzátartozói, hogy milyen lesz a felújított iskola. Ezért a Szüreti Fesztivál idején, szom­baton délelőtt bárki megnéz­heti az egész iskolát. A diákok egyórás vendégköszöntő mű­sort adnak az érdeklődőknek. Örülnek a tanárok és a diá­kok a szép, tiszta épületnek. Köszönhetően a fenntartó ön- kormányzatnak és a kivitele­zést jó minőségben és határ­időre elvégző Sugár Kft. veze­tőinek és dolgozóinak. A gimnázium belső felújítása 240 millió forintba került. Eb­ből harmincmillió a városi pénz a többi céltámogatás. A felújítás azért vált halasztha­tatlanná, mert egyes tanter­mek födémszerkezete életveszé­lyessé vált. A gimnázium az el­múlt tanév végén költözött át a Garay Általános Iskola belvá­rosi épületébe. Mint ismeretes, azóta két általános iskolát ösz- szevontak. A diákok elférnek a Zrínyi utcai épületben. Érvény­ben van viszont egy közgyűlési határozat, mely szerint a Garay téri épület csak oktatá­si célra használható. Környezeti neveléssel hat a fiatalokra OKTATÁS Kitüntetéssel ismerték el harmincéves pedagógusi és elméleti munkáját Dr. Horváthné Papp Ibolya harmincévnyi pedagógusi és szakmai szervezetekben végzett tevékenységének el­ismeréseként vehette át a környezetvédelmi miniszter­től a Pro Natura kitüntetést Ha dr. Horváthné Papp Ibolya, akkor környezetvédelem. Az I. Béla Gimnázium tanára és a PTE szekszárdi főiskolai kará­nak adjunktusa a jövő nemze­dékét oktatja környezetvéde­lemre, egészségnevelésre és természetismeretre. Évek óta szervezője a Szekszárdi Szüreti Fesztiválhoz kapcsolódó kör­nyezetvédelmi konferenciának.- Nálunk az iskola tantár­gyakra szétdarabolódott világot mutat a gyerekeknek, s utána meg számon kérjük rajtuk, hogy miért nincs egységes vi­lágképük - vélekedik. Hamar ráébredt arra, hogy inkább va­lamiféle rendszert kellene köz­vetíteni a fiataloknak. Úgy ta­pasztalta, hogy erre nyitottab- bak, mint a felnőttek. A környe­zettudományban nemcsak a szaktudományok szépségeit ta­lálta meg, hanem nagyon sokat a humánokból is. - Néhány gye­reket megfog egy kémiai reak­ció szépsége, de keveset. Ugyanakkor van, akit a mada­rak hangja, van, akit a fold illa­ta vagy éppen a virágok színe ragad meg. A negyedik pedig mindezekről verset ír. A termé­szet sokszínűsége révén több gyerek szívéhez, leikéhez fér Névjegy Dr. Horváthné Papp Ibolya 1953-ban született Marcaliban. Nagykanizsán érettségizett, a szegedi egyetemen biológia-ké­mia, majd később környezetvé­delmi szakon, a Műszaki Egye­temen vezetőképzőn szerzett diplomát. A Természet és Kör­nyezetvédő Tanárok Egyesületének alelnöke. hozzá az ember - fogalmazta meg pedagógiai hitvallását. A környezeti nevelés bizonyos szempontból a közoktatás si­kertörténete. Megszülettek az dr. Horváthné Papp Ibolya elméleti és gyakorlati szakanya­gok. Az egységes környezettu­dományos szemlélet közvetíté­séből minden szaktanár kive­hetné a részét. Az énektanár a népdalokon keresztül, a nyelv­tanár a szituációs beszélgeté­sek témájában, az irodalomta­nár például a versek segítsé­gével nevelhetné a fiatalokat ebben a szemléletben. A ter­mészettudományos tárgyaknál ez még egyértelműbb. Az isko­láknak el kellett készíteniük a környezeti nevelési pro­gramot. Kérdés, hogy mi megy át ebből az oktatásba, nevelés­be - töpreng a témán dr. Horváthné Papp Ibolya. ■ I. H. i l I Az általános iskola épülete üresen maradt

Next

/
Oldalképek
Tartalom