Tolnai Népújság, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-01 / 152. szám

2006. JULIUS 1., SZOMBAT PANORÁMA 7 A nacionalisták kapták az eddigi magyar tárcákat a kormányban Az eddig magyarok által fel­ügyelt minden tárcát koalíciós partnereinek, a Ján Slota vezet­te Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) és a Vladimír Meciar ne­vével jegyzett Néppárt-Demok­ratikus Szlovákiáért Mozgalom­nak (LS-HZDS) juttatta a Szlová­kiában rövidesen hivatalba lépő miniszterelnök pártja, a Smer. A két héttel ezelőtti választáson győztes Smer a többi tizenegy minisztériumot felügyeli majd. Ugyancsak Robert Fico pártja adja a parlament házelnökét és egyik alelnökét. Nem sok jó vár a szlovákiai magyarokra, miután helyettük a magyarellenes SNS kerül be ■ A magyar kormány ki­vár, a Fidesz arra hív fel, szabjon feltételeket a kabinet a szlovákokkal való együttműködéshez. az új kormányba - véli a pozso­nyi Új Szó főszerkesztője. Mol­nár Norbert szerint megtörtén­het például a magyar iskolák tá­mogatásának csökkentése, vagy a Dél-Szlovákiába irányuló fej­lesztések leállítása. A magyar kormány ehhez ké­pest visszafogottan reagált. „Tiszteletben tartjuk a szlovákiai koalíciós tárgyalások eredmé­nyeként várhatóan megalakuló kormányt, és megvárjuk, milyen lépéseket tesz majd az új pozso­nyi kabinet” - nyilatkozta teg­nap Göncz Kinga. A külügy­miniszter szerint nehéz meg­mondani, hogy a szlovákiai ma­gyarság helyzetére milyen ha­tással lesz, hogy a Magyar Koa­líció Pártja nyolc év után nem lesz kormánypárt. Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes vezetője úgy reagált: a legna­gyobb ellenzéki pártot aggoda­lommal tölti el, hogy Szlovákiá­ban „katasztrófakoalíció” ala­kul. Az ellenzéki párt ezért el­várja a magyar kormánytól, hogy egyértelműen szabjon fel­tételeket a szlovák kormánnyal való együttműködéshez. Né­meth Zsolt azt mondta: félő, hogy visszatérnek a „meciari idők”, amikor szlovák nyelv­törvényt fogadtak el, és nyelvi rendőrséget állítottak fel, hogy a magyar nyelvet kiszorítsák a hi­vatali életből, az oktatásból. ■ Csák Elemér Milliárdos kár országszerte vihar A Balatonon egy hajó is elsüllyedt a rendkívüli időben Félig kész bútorokat mentenek egy helyi üzemből a Zala megyei Teskándon: a települést a megáradt Szentmihályfai-patak öntötte el A tulajdonosok megroha­mozták a biztosítótársa­ságokat a csütörtök esti szélvihar pusztítása után, A károk helyreállítása még napokig eltarthat. Vég Márton Kidőlt fák, megrongálódott ház­tetők és összetört autók jelzik a csütörtöki vihar útját ország­szerte, a keletkezett károk eddi­gi összértéke már csaknem meg­haladja az egymilliárd forintot. „Még tart a szélviharok és esőzé­sek utáni károk elhárítása és fel­mérése, a katasztrófavédelem­hez összesen közel 1200 se­gélykérés érkezett” - mondta Dobson Tibor. Az Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hozzátette, hogy még több száz helyen várják a lako­sok és a közintézmények, hogy a pincékből és lakásokból ki­szivattyúzzák a vizet, elsősor­ban Bács-Kiskun, Fejér és Veszp­rém megye településein. Veszélyforrást jelentenek a szél miatt kidőlt fák is, a szak­embereknek még legalább 100- 150 helyszínre kell emiatt ki­vonulni. „A tartós meleg miatt elrendelt sebességkorlátozást feloldotta a MÁV, a vihar okozta károkat fel­számolták” - mondta Kavalecz Romániában eddig öt ember halálát okozta a tartós hő­hullám. Tegnap árnyékban 36 fokot mértek. A hét végére azonban már ítéletidő várha­tó, a lehűléssel érkező viha­rok, jégesők és felhőszakadá­sok az ország nagyobb részét érintik majd. Skandináv fél­sziget fölötti középponttal egy anticiklon helyezkedik el; en­nek déli peremén, Közép-Euró- pában nedves, labilis rétegz& désű levegő alakítja az id& járást. Zápor, zivatar, helyen­ként felhőszakadás, jégeső is Imre, a vasúttársaság szóvivője. A cég szakembereinek péntek reggelre szinte mindenütt sike­rült megjavítani a leszakadt veze­tékrendszert, ahol még tart a munka, ott dízelmozdonyok von­tatják a szerelvényeket. A Balatonnál helyenként 120 kilométer/órás erejű szél pusztí­előfordulhat. A hőmérséklet csúcsértéke a Pireneusi-, az Appennini- és a Balkán-félszi­geten többnyire 30-37fok kö­zött változik. Észak felé halad­va egyre hűvösebb az idő. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN, a floridai Cape Canaveralban tovább folyik a Discovery űr­repülőgép startfelkészítése, bár 60 százalékos esélye van annak, hogy a hétfőig tartó időszakban jelentős viharok zavarhatják meg az gép start­ját. Az indulást ugyanis a normál időjáráshoz kötik. tott, amelynek a gyengébb szer­kezetű háztetők nem tudtak el­lenállni. Az épen maradt csere­pek visszahelyezésén a tűzoltók csütörtök délután óta folyamato­san dolgoznak, az eredeti álla­pot helyreállít4sa azonban még napokig eltarthat. A két legna­gyobb biztosítótársasághoz már csaknem ötezer bejelentés érke­zett a viharkárok miatt, ez a szám azonban a következő na­pokban könnyen megduplázód­hat. A sérült autók után viszont csak akkor fizetnek a biztosítók, ha a Tulajdonosnak van cascója. „Elsüllyedt egy hajó Balaton- fóldvár partjainál, amikor a ki­kötő felé haladva szikláknak üt­között” - mondta Cziráki Márta. A Balatoni Hajózási Rt. kikötői csoportvezetője hozzátette, hogy a szerencsétlenség során senki nem sérült meg. A víziren­dészetnek is bőven akadt mun­kája a két hullámban érkező zivatar és vihar során, Siófoknál és a környező településeknél hét embert mentettek ki a háborgó tóból. Európa és Amerika is megszenvedi az időjárást A Biztonsági Tanács előtt Izrael gázai hadjárata Rendkívüli tanácskozásra ült össze tegnap este, lapzártánkkor New Yorkban az ENSZ Biztonsá­gi Tanácsa. A testület azt az algé­riai javaslatot vitatja meg, hogy a BT ítélje el Izraelt a Nyári eső elneve­zésű gázai hadmű­veletért. Péntek haj­nalban az izraeli lé­gierő újabb csapásokat mért több gázai célpontra, köztük a belügyminisztérium épületére. Rakéták csapódtak be Mahmúd Abbasz palesztin elnök Fatah pártjának irodáiba és a Hamasz egyik kiképzőtáborára a városon kívül. Egy támadásban meghalt az Iszlám Dzsihád fegyveres szervezet egyik vezetője. Palesztin források szerint pén­tek hajnalban izraeli katonák tűzpárbajt vívtak palesztin fegy-' veresekkel a Gázai övezet észa­ki részén. Az izraeli hadsereg ezt tagadta. Az elrabolt izraeli katona kapcsán ki­robbant válság bé­kés rendezésére szólított fel Iszmáil Haníje pa­lesztin kormányfő, s azt követel­te, hogy Izrael szüntesse be kato­nai akcióit. Hozzátette: a palesz­tin kormány annak ellenére foly­tatja munkáját, hogy a miniszte­rek egyharmadát az izraeli ható­ságok őrizetbe vették. Izrael a va­sárnap elhurcolt katona kiadását követelte feltételként. ■ E. Cs. ■ A palesztin kor­mány harmadát letartóztatták. Hasznos net A rovatot támogatja a T • "Online* wmi<t-online.hu Sívóné Cseh Katalin, gondozónő Bármilyen meglepő, én is figyelemmel kísérem a futball-világbajnokság eseményeit. Otthon csak az egyik olyan adót tudjuk fogni, amelyiken közvetítik a mérkőzéseket. Viszont van internet-hozzáférésünk így nem maradok le az ered­ményekről. Persze éjszaka a tévében is leadják a nap összefoglalóját, de elég későn. A neten azonban rengeteg olyan oldal van - sportlapok, sportadók internetes oldalai -, amelyeken könnyen meg tudom találni a legfrissebb híreket a vbról. Nem is kell sokat keresgélni az ilyen információk után, hiszen most minden ilyesmit főhelyen hoznak, rögtön a világbajnoksággal foglakozó cikkek, táblázatok ugranak az ember szeme elé a képernyőn. Balázs Sándor, versenybíró Amennyire nyári elfoglaltságaim engedik figyelemmel kisérem a vb-t. Van egy öregdiák klubunk ahol az elmúlt három héten mindig összejöttünk néhányan, az internet és egy kölcsönkért projektor segítségével, amolyan sör­kertes hangulatban követjük a meccseket. Az internetről minden apróbb részletet megtudunk már a meccs közben. Ahogy közeledik a finálé, úgy jönnek egyre többen le a klubba. így a klubtagok anyukáinak barátnőinek sem kell otthon sopánkodni, hogy a fociőrült fiuk, barátjuk miatt nem nézhetik az esti filmet. Pozsgai Gábor, tanuló Nem vagyok nagy focifanatikus, de az egyik»ismerősgyűjtó ’ internetes oldalon, az iwiw-en van egy játék most, a világbajnokság alatt. Meg lehet tippelni az egyes meccsek eredményét, gyakorlatilag mint a totóban. Ha jói tippeltél, pontokat kapsz. A cél minél több pont összegyűjtése. A vb végén összesítik az eredményeket, és az első tíz helyezett ajándékokat kap. Én is beszálltam a tippversenybe, bár jelenleg távol vagyok a legjobbaktól, de még nincs vége a vb-nek, bármi megtörténhet. Mindenkinet Telefon: 1234 Oszama bin Laden ismét üzent Bushnak az AL-KAIDA nemzetközi terroristaszervezet hang­üzenetben fenyegette meg George Bush amerikai elnö­köt. Oszama bin Laden kö­zölte: addig harcolnak Irak­ban, Afganisztánban, Szomáliában és Szudánban, amíg meg nem ölik az ame­rikai katonákat. Washingtont meglepte a román csapatkivonás az amerikai külügyminisz­térium meglepőnek nevezte, hogy a román kormányfő ki­látásba helyezte az Irakban lévő 890 katona hazahívá­sát. Bukarest szerint a csa­patkivonással 980 millió dollárt takarítanának meg. Rakétákat adott el Ukrajna Iránnak az orosz védelmi miniszter szerint Ukrajna néhány éve atomtöltet célbajuttatására alkalmas szárnyasrakétákat adott el Iránnak és Kíná­nak. A robotrepülőgépek hatótávolsága több mint ezer kilométer. Hazamehetett Hágából Srebrenica parancsnoka szabadon távozhatott Naser Oric, Srebrenica volt bosz­niai muzulmán parancsnoka a hágai Nemzetközi Bíróság­ról. A testület kétéves bör­tönbüntetésre ítélte, de már három évet töltött előzetes­ben. Oricot boszniai szerbek meggyilkolásával és falu- rombolással vádolták, ám a bíróság a vádpontok több­ségében felmentette. A holland miniszterelnök bejelentette lemondását Jan Peter Balkenende lemondott a Jan Peter Balkenende vezette holland kormány, miután a három­párti koalíció legkisebb tagja megvonta támogatását. A D-66 az ellen tiltakozik, hogy Balkenende nem mondatta le a bevándorlás­ügyi minisztert, miután ki­derült: közbenjárt egy Szo­máliái születésű képviselő, Ayaan Hirsi Ali állampolgár­ságának megadásában. Népszerűbb Blairnél a konzervatív pártvezér egy felmérés szerint Nagy- Britanniában az ellenzéki David Cameron megelőzte népszerűségben Tony Blairt. Erre a kormányfő 1997-es hivatalba lépése óta nem volt példa. @ további hírek: www.regoel.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom