Tolnai Népújság, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-28 / 175. szám

2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JÚLIUS 28., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Az idén is divatszak a médiatudomány felvételi Közel hatszázan jutottak be a szekszárdi főiskolára, fizetős helyek még vannak Még mindig divatszak a média, de a pedagógus- pályák iránt is van ér­deklődés. Csökkent vi­szont az igény a fizetős képzésre. Ihárosi Ibolya Jól sikerült a felvételijük azok­nak, akik a PTE Illyés Gyula Fő­iskolai Karára jelentkeztek. A vártnak megfelelő számú hallga­tó kezdheti meg tanulmányait ősszel. Az 1480 jelentkezőből 578-an bejutottak - mondta a teg­napi sajtótájékoztatón Fusz György főigazgató. Az országo­san is a legnépszerűbb szakok közül kettő is indult Szekszár- don. Változatlanul divatos a kommunikáció szak, Szekszár- don is tízszeres volt a túljelent­kezés. Ugyancsak magas pont­számra volt szükség ahhoz, hogy a jelentkező turizmus-ven­déglátás szakon tanulhasson. Erre nyolcszor többen jelentkez­tek, mint amennyi a felvehető hallgatók száma. A keretszámot a szekszárdi főiskolán mintegy tíz százalékkal csökkentették. Elterjedt a közvéleményben a pedagógusképzés leépítésének a híre. Ennek ellenére még min­dig mutatkozik érdeklődés a pe­dagógus, ezen belül is a tanító szak iránt - tette hozzá a főigaz­gató. Nagyobb volt az érdeklődés az óvodapedagógiai és a magyar szak iránt is, de a létszámkeretet Még lehet jelentkezni LEHETŐSÉGEK A PTE ILLYÉS GYULA FŐISKOLAI KARON Alapszakokra kommunikáció és médiatudomány (20 fő nappali + 20 fő levelező), magyar (20 fő nappali), óvodapedagógus (20 fő nappali + 20 fő levelező), német nemzetiségi óvodapedagógus (10 fő nappali), szociális munkás (20 fő nappali + 30 fő levelező), tanító (20 fő nappali + 20 fő levelező), turizmus-vendéglátás (30 fő nappali + 20 fő levelező) Felsőfokú szakképzésekre csecsemő- és kisgyermek- nevelő-gondozó (20 fő nappali és 20 fő levelező) idegenforgalmi szakmenedzser (30 fő) ifjúságsegítő (10 fő) informatikai statisztikus és gazdasági tervező (10 fő) moderátor (10 fő) vállalkozási szakügyintéző (10 fő) nem lehetett növelni - mondta a főigazgató. Különlegesség, hogy levelező magyar szakra egy lé­lek sem jelentkezett. A szociális munka szakon négyszeres volt a túljelentkezés. A tapasztalatok szerint oda évek óta a levelező tagozatra jelent­keznek többen. S ha nincs más lehetőség, akkor sokan vállalják a költségtérítéses képzést A le­velező magyar szak kivételével minden alapszakon hirdettek pótfelvételit, de erre kizárólag költségtérítéssel van lehetőség. Országos jelenség ugyanakkor - emelte ki a főigazgató -, hogy csökkent az érdeklődés a költ­ségtérítéses képzés iránt Meglepetést csak a felsőfokú szakképzés okozott. Hiába je­lentkeztek sokan idegenfogal­mi szakmenedzsernek vagy csecsemőgondozónak, a tavalyi 60 pontról a 72-re ugró pont­szám visszavetette a felvehető hallgatók számát. Ki mennyit fizet? A szekszárdi főiskolai karon az alapszakokon 100-110 ezer forint a költségtérítés féléven­te. A felsőfokú szakképzésben egységesen 85 ezer forintot kell fizetni. Ha lesz elég jelent­kező, akkor még 330 hallgatót tudnak felvenni. A költségtérí­téses képzés lehetőségeit azon­ban még sosem sikerült teljes egészében kimeríteni. A siklósi Hoffmann Veronika a szekszárdi főiskolai karon tanul majd óvónőnek. Az óvodapedagógus szakon 93 pontot kellett elérni PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara pótfelvételt hirdet 2006. szeptemberében induló, magas munkaerőpiaci értékű, rugalmas tudást és korszerű alkalmazási ismereteket nyújtó alábbi képzéseire ÉRETTSÉGIZETTEK SZÁMÁRA ALAPKÉPZÉS Nappali tagozaton, önköltséges formában: •Andragógia (BA) 6 félév, AN -személyügyi szervező- művelődésszervező -munkavállalási tanácsadó -felnőttképzési szervező szakirányokkal • Emberi erőforrások (BA) 6 félév, AN • Informatikus könyvtáros (BA) 6 félév, AN Levelező tagozaton, önköltséges formában: •Andragógia (BA) 6 félév, AL- személyügyi szervező- művelődésszervező -munkavállalási tanácsadó -felnőttképzési szervező szakirányokkal • Emberi erőforrások (BA) 6 félév, AL • Informatikus könyvtáros (BA) 6 félév, AL ÉRETTSÉGIZETTEK SZÁMÁRA FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS Nappali tagozaton öntkóltséges formában: •Ifjúságsegítő 4 félév, FN • Képzési szakasszisztens4 félév. FN • Moderátor 4 félév; FN •Reklámszervező szakmenedzser 4 félév, FN • Sportkommunikátor 4 félév, FN Levelező tagozaton, önköltséges formában: •Ifjúságsegítő 4 félév, FL • Képzési sza ka sszisztens 4 félév; FL • Moderátor 4 félév, FL •Reklámszervező szakmenedzser 4 félév, FL • Sportkommunikátor 4 félév. FL SZAKIRÁNYÚ FŐISKOLAI DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐKNEK KIEGÉSZÍTŐ ALAPKÉPZÉS NEM SZAKIRÁNYÚ DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐKNEK ALAPKÉPZÉS Levelező tagozaton, önköltséges fonnában: • Andragógia (BA) 6 félév, DL- személyügyi szervező- művelődésszervező -munkavállalási tanácsadó -felnőttképzési szervező szakirányokkal • Informatikus könyvtáros (BA) ő félév, DL Levelező tagozaton, önköltséges formában: • Humán szervező egyetemi szak, a személyügyi szervező, illetve humán erőforrás menedzser főiskolai képzést köve­tően 4 félév, KL • Művelődésszervező egyetemi szak a művelődésszervező fő­iskolai képzést követően 4 félév, KL • Informatikus könyvtáros egyetemi szak a könyvtáros/in- formatikus könyvtáros főiskolai képzést követően 4 félév, KL Jelentkezési határidő: 2006. augusztus 11. Jelentkezési lap csak a Kartól igényelhető (személyesen, telefonon vagy e-mailben)! A felvételi eljárás a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató szerint. A kitöltött jelentkezési A és B lapokat egyaránt a Karnak kell megküldeni/leadni! Bővebb információ a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karon (PTE FEEK, 7633 Pécs. Szántó Kovács János utca 1 /b., tel.: 72/501-500. e-mail: feekuFhuman.pte hu) munkatársainktól - Deák András 2020-as. Székelyhídi Csilla 2545-ös és Vinczen Józsefné 252Les mellék, munkanapokon 8—16 óra között - és honlapunkon www.feek.pte.hu . illetve az alábbi információs pontokon kapható:- Budapest: (1)521 -4005vagy|1)32^7844(Halasi Hona) - Gyula: (30)239-6792(RozsnyaiKatalin) Szombathely: (50)927-6501 (Baganné VisácetKatalin) - Győr: (20) 954-0485 (Vermesné Pernesz Marianna) SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKJAINK (DIPLOMÁVAL RENDELKEZŐK RÉSZÉRE, ÚJABB SZAK MEGSZERZÉSE CÉLJÁBÓL): Levelező tagozaton, önköltséges forma ban • Protokoll és rendezvényszervező szakirányú továbbképzési • Felnőttoktatási szakértő szakirányú továbbképzési szak/4 félév \ szak. 4félév > Ifjúsági sza kértő szakirányúto\tábbképzési szak, 4 félév • Társadalombiztosítás szakirányú továbbképzési szak, 4 félév.' / • Munkaügyi kapcsolatok szakirányú továbbképzési szak, 4félév • Public Relations szakirányú továbbképzési szak. 4 félév Jelentkezési határidő: 2006. augusztus 15. j Ä m\ / 1a I Jelentkezés: a honlapról js vvwléck.ptejiu az «lőtt szak leírását tartalmazó oldalról letölthető jelentkezési lapon A szakirányú továbbképzési szakokon felvételi eljárás nmes Felvilágosítás: Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karon (PTE FEEK. 7633 Pécs. Szántó Kovács János utca l/b., tel . 72/501 -500. e-mail feeklo-liuman.pic.hu j munkatársainktól Deák András 2020-as. Székelyhídi Csilla 2545-ös mellek. FELVÉTELI PONTHATÁROK fl PTE ILLYÉS GYULA FŐISKOLAI KARAN Szak Létszám Pontszám Kommunikáció és médiatudomány (BA) ANA 13 134 Kommunikáció és médiatudomány (BA) ANK 4 78 Magyar (BA) ANA 10 115 Magyar (BA) ANK 0 78 Óvodapedagógus(BA) ANA 17 93 Óvodapedagógus(BA) ANK 0 78 Óvodapedagógus (német nemzetiségi) BA ANA 7 92 Óvodapedagógus (német nemzetiségi) BA ANK 0 78 Szociális munka (BA) ANA 53 110 Szociális munka (BA) ANK 4 78 Tanító (BA) ANA 50 85 Tanító (BA) ANK 1 78 Tanító (német nemzetiségi) (BA) ANA nem indul Tanító (német nemzetiségi) (BA) ANK nem indul Turizmus-vendéglátás (BA) ANA 36(+l) 124 Turizmus-vendéglátás (BA) ANK 14 78 Kommunikáció és médiatudomány (BA) ALK 25 78 Magyar (BA) ALK nem indul Óvodapedagógus(BA) ALA 17 96 Óvodapedagógus(BA) ALK 10 78 Szociális munka (BA) ALA 49 115 Szociális munka (BA) ALK 69 78 Tanító (BA) ALA 23 92 Tanító (BA) ALK 4 78 Turizmus-vendéglátás (BA) ALK 32 78 Csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó FNA 17 72 Csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó FNK 0 72 Idegenforgalmi szakmenedzser FNA 36 72 Idegenforgalmi szakmenedzser FNK 0 72 Ifjúságsegítő FNA 15 72 ifjúságsegítő FNK 0 72 Informatikai statisztikus és gazdasági tervező FNA 17 72 Informatikai statisztikus és gazdasági tervező FNK 0 72 Moderátor FNA 12 76 Moderátor FNK 0 72 Vállalkozási szakügyintéző FNA 12 7 Vállalkozási szakügyintéző FNK 0 72 Csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó FLA 13 72 Csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó FLK 3 72 Szociális munka (BA) DLA 15 101 ANA= Alapképzés, nappali tagozat, államilag finanszírozott ANK= Alapkézés, nappali tagozat, költségtérítéses L= Levelező tagozat F= Felsőfokú szakképzés D= Diplomásoknak Felvételi ponthatárok a PTE pécsi karain Nappali tagozatos, államilag finanszírozott alapképzések Állam- és Jogtudományi Kar Művészeti Kar jogász 126 ének-zenetanár, karvezetés (egyetemi) 87 Általános Orvosi Kar zeneelmélet-szolfézstanár, karvezetés orvos 134 (főiskolai) 82 fogorvos 133 festő (egyetemi) 88 gyógyszerész 125 szobrász (egyetemi) 100 vizuális nevelőtanár Bölcsészettudományi Kar (egyetemi) 90 anglisztika 122 énekművész, - tanár germanisztika 117 (egyetemi) 109 kommunikáció-médiatudomány 138 fuvola (egyetemi) 112 magyar 123 hegedű (egyetemi) 100 néprajz 128 fagott (főiskolai) 90 ókori nyelvek és kultúrák fuvola (főiskolai) n.i. (klasszika-filológia) 123 gitár (főiskolai) 112 pedagógia 122 gordon (főiskolai) 120 politológia 129 gordonka (főiskolai) 120 pszichológia 138 harsona (főiskolai) 116 romanisztika (francia) 97 hegedű (főiskolai) 80 romanisztika (olasz) 116 klarinét (főiskolai) 120 romanisztika (spnyol) 105 kürt (főiskolai) 106 romológia 107 magánénektanár, ének-kamaraművész szabad bölcsészet 129 (főiskolai) 112 szlavisztika (horvát) 102 mélyhegedű (főiskolai) n.i. szlavisztika (orosz) 122 oboa (főiskolai) n.i szociális munka 130 trombita (főiskolai) 102 szociológia 137 tuba (főiskolai) n.i társadalmi tanulmányok 128 ütőhangszer (főiskolai) 120 történelem 128 zongora (főiskolai) 114 Egészségügyi Főiskolai Kar ápolás és betegellátás 111 Pollack Mihály Műszaki Kar anyagmérnöki 84 egészségügyi gondozás, prevenció 108 építész (egyetemi) 102 egészségügyi szervező 97 építészmérnöki 99 orvosi laboratóriumi és képalkotó építőmérnöki 102 diagnosztikai analitikus 102 gépészmérnöki 95 rekreáció-, életmód és egészségié­környezetmérnöki 96 jlesztés 123 mérnök informatikus 99 szociális munka 99 villamosmérnöki 93 Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet ______________________ an dragógia_______________________126 informatikus könyvtáros___________129^ Kö zgazdaságtudományi Kar alkalmazott közgazdaságtan________128 ga zdálkodási és menedzsment 129 gazdaságiinformatikus_____________122 ke reskedelem és marketing________17; pé ziigy és számvitel 124 Természettudományi Kar biológia 123 fizika 100 földrajz 120 kémia 112 környezettan 109 matematika 115 programtervező informatikus 102 sportmenedzser 120 testnevelő-edző 111 r 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom