Tolnai Népújság, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-13 / 162. szám
2006. JÚLIUS 13., CSÜTÖRTÖK ÄH HHül 7 PANORAMA Háború folyik Libanonban az elrabolt katonák miatt Szárazföldi és légi offenzívát indított Libanon területén az izraeli hadsereg, miután a síita Hezbollah szerdán elhurcolta a ■ ‘zsidó állam két katonáját. A két izraeli foglyul ejtését a terrorszervezet jelentette be. A katonákat egy határőrposztról hurcolták el a fegyveresek. Ehud Óimért izraeli miniszterelnök a japán kormányfővel folytatott jeruzsálemi tárgyalások előtt ■ Fedezékbe menekült a lakosság és az ENSZ békefenntartó egysége a háborús övezetben. figyelmeztette a túszejtőket, hogy „súlyos árat” fognak fizetni akciójukért. Az izraeli biztonsági kabinet ezt követően rendkívüli ülést tartott. A libanoni -'határra újabb egységeket vezényeltek, és lezárták az oda veze- Rtő utakat. A gerillatámadás nyomán kibontakozott harcokban az izraeli ZAKA mentőszolgálat közlése szerint három izraeli katona vesztette életét, további nyolc pedig megsebesült. Az első összecsapások során egy izraeli harckocsit kilőttek, egy másik pedig aknára futott. A harcok elől a lakosság fedezékekbe menekült. Riadót rendeltek el tegnap a libanoni hadseregnél. Fedezékbe vonultak az ENSZ békefenntartó egységei is, amelyek a libanoni-izraeli határon teljesítenek szolgálatot. ■ Cs. E. Ciánkatasztrófa veszélye fenyeget Suceavában Környezeti katasztrófa fenyeget a romániai Suceava megyében. Több falut is elsöpörhet a Minbucovina bányavállalat cián- és nehézfémszármazékot tartalmazó ülepítőmedencéjében levő 15 millió köbméternyi víztömeg. A gát átszakadása több ezer lakos életét veszélyezteti, állítja Orest Onofrei, a moldvai megye prefektúsa. A meddőhányóban az esőzéseket követően nőtt a víz szintje. A hatóságok jelenleg is megállás nélkül szivattyúznak. A prefektus szerint csak abban az esetben oldódhat meg a hét végéig a probléma, ha nem esik több eső. ■ L. J. Külföld aggódik Észak-Korea rakétái miatt Japán addig vár, amíg Kína és Észak-Korea tárgyal a rakétaügy megoldásáról, de továbbra is ragaszkodik a szankciókat elrendelő BT-határozathoz. Dél-Korea szerint Japán csak ürügyként használja fel a rakétakísérleteket arra, hogy katonai óriássá fejlesz- sze magát. Egy japán kormányzati informátor ugyanakkor azt állítja: Észak-Korea bármikor indíthat egy újabb rakétát. Füttyin orosz elnök szerint meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy Irán és Észak-Korea nukleáris technológiákhoz jusson, és ne kelljen aggódni az atomfegyverek elterjedése miatt. ■ K. I. Merénylők nyomában Tegnap is folytak a mentési munkálatok a hét vonatrobbantás helyszínén Indiában. A rendőrségnek egyelőre elképzelése sincs, ki követhette el Mumbaiban (régi nevén Bombayben) a kedd esti robbantássorozatot, amely legalább 183 emberéletet követelt. A nyomozók egyetlen fegyveres szervezettel sem tudták összefüggésbe hozni a szerencsétlenséget. Maharastra állam egyik vezetője szerint minden sajtóhír, amely valamely konkrét szervezetet gyanúsít, találgatás. A hivatalos nyilatkozat utalás azokra az indiai lapértesülésekre, amelyek szerint a robbantássorozatot vagy a vitatott hovatartozású Kasmír muzulmán harcosai vagy az illegális Indiai Iszlám Diákmozgalom követte el. A NATO-központban az új védelmi miniszter SZEKERES IMRE tegnap találkozott Brüsszelben Jaap de Hoop Schefferrel, a NATO főtitkárával. A magyar tárcavezető arról is tájékoztatást adott, hogy a magyar kormány „kiigazító” intézkedései keretében tovább csökkentik a Honvédelmi Minisztérium költségvetését. Irakba látogatott Donald Rumsfeld az amerikai védelmi miniszter az egyre romló biztonsági helyzetről tárgyal Irakban. Bagdadba érkezése után egy öngyilkos merénylő egy étteremben robbantott. Moldova nem egyesül Romániával sem most, sem az Európai Unióban nem szándékozik Romániával egyesülni a Moldovai Köztársaság - közölte Vladimir Voronin államfő Basescu román elnök szavaira reagálva. Metróbaleset és tűz az amerikai Chicagóban KisiKLOTT és kigyulladt egy metrószerelvény a kedd esti csúcsforgalom idején Chicagóban. 120 embert kellett kórházba szálh'tani. @ további hírek: www.reggel.hu HIRDETÉS °AJÁNLATI FELHÍVÁS“ A GAZKÖZMU-VAGYONNAL ÖSSZEFÜGGÉSBEN, A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK RÉSZÉRE ÁTADOTT MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNYEK LEJÁRAT ELŐTTI VISSZAVÁSÁRLÁSÁRÓL Az Államadósság Kezelő Központ Rt. a gázközmű vagyonnal összefüggd önkormányzati igények rendezéséről szőlő 2001. évi LVI. törvény és a 2002-évi LXIII. törvény alapján az alábbi Magyar Államkötvény sorozatok lejárat előtti visszavásárlását hirdeti meg: 1. A 2001. évi LVI. törvény alapján visszavásárlásra kerülő Magyar Államkötvények adatai és maximális mennyisége: 6. Az 5.-ös pont szerinti kötvény visszavásárlási nettó árfolyama: 100,00% 7. Az 5-ös pont szerinti kötvény felhalmozott kamata 12006. augusztus 18-án): 3,0139% 8. Az 5,-ős pont szerinti kötvények visszavásárlási bruttó árfolyama: 103,0139% 9. Az ajánlatok Elsődleges forgalmazókhoz történő benyújtásának határideje: 2006. július 31.12.00 óra 10. Az Elsődleges forgalmazók által az ÁKK Rt-hez benyújtandó ajánlati összesítők beadásának határideje (Írásban, illetve floppyn): 2006, augusztus 1.14.00 óra 11. Eredményhirdetés időpontja: 2006. augusztus 2.12.00 éra 12. Teljesítés időpontja: 2006. augusztus 8. 13. A visszavásárláson történő részvétel: A visszavásárláson közvetlenül a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok forgalomba hozatalára és forgalmazására az ÁKK Rt-vel megbízási szerződést kötött forgalmezók (Elsődleges forgalmazók) vehetnek részt A Magyar Államkötvényeket a hivatkozott jogszabályok szerint, saját jogon tulajdonló települési önkormányzatok az 1., illetve 5. pont szerinti mennyiséget meghaladó össszajénlat esetén allokációs elsőbbséget élveznek. Ennek értelmében ajánlatai sorozatonként 2 000 000 Eb azaz kettőmillió forint návértékíg garantáltén elfogadásra kerülnek. Az 1., illetve 5 pont szerinti Magyar Államkötvények lejárat előtti visszavásárlásának részletes feltételeit és e visszavásárlás lebonyolításának rendjét az .Eljárási rend a gázközmű-vagyonnal összefüggő önkormányzati igények rendezése kapcsán, a települési önkormányzatok részére átadott Magyar Államkötvények lejárat előtti visszavásárláséról (Budapest, 2003. július 10.)" című dokumentum tartalmazza, amely megtekinthető az Elsődleges forgalmazóknál. BUDAPEST. 2006. JÚLIUS 12. ÁLLAMADÓSSÁG KEZELŐ KÖZPONT RT. ^MAGYAR ÁLLAMPAPI Ry □ AlLÁMJ GÄRANCHÁVA1 □ Sorozat/elnevezés: 2006/D 2007/C 2008/B 2009/A 2010/A 1 ISIN kód: HU0000401591 HU0000401609 HU0000401526 HU0000401625 H UQ000401633 Lejárat napja: 2006.08.12. 2007.08.12. 2008. 08.12. 2009. 08.12. 2010. 08 12. i Mennyiség: Legfeljebb Legfeljebb Legfeljebb Legfeljebb Legfeljebb 1 1 000 000 000 Ft, 1 000 000 000 Ft, 1 000 000 000 Ft, 1 000 000 000 Ft, 1 000 000 000 Ft, azaz azaz azaz azaz azaz 1, Egymilliárd forint Egymilliárd forint Egymilliárd forint Egymilliárd forint Egymilliárd forint 2. Az 1.-«s pont szerinti kötvények visszavásárlási nettó árfolyama: 99,00% 3. Az 1.-es pont szerinti kötvények felhalmozott kamata (2006. augusztus 8-án): 3,0139% 4. Az 1,-es pont szerinti kötvények visszavásárlási bruttó árfolyama: 102,0139% 5. A 2002. évi LXIII. törvény alapján visszavásárlásra kerülő Magyar Államkötvény adatai és maximális mennyisége: Sorozat/elnevezés: 2007/E m ISIN kód: HU000040211Q i lejárat napja: 2007.08.12. : Mennyiség: Legfeljebb 1 250 000 (X® Ft, azaz Egymilliárdkettőszázötvenmillió forint I Dollármilliókra rúg a terrorista öröksége Darabokra szedték a kórboncnokok azt a holttestet, amely nagy valószínűséggel a hétfőn felrobbant Bászájev csecsen terroristavezér földi maradványa. A szakértők egyik csoportja az azonosítással foglalkozik, a másik pedig a halál körülményeit igyekszik kideríteni. Ez utóbbi olyan szempontból is érdekes, hogy a biztonsági erők likvidál- ták-e Bászájevet, vagy a terrorista akkor robbant fel, amikor újabb merényletre készült. A sajtóban rengeteg találgatás jelent meg. Először az terjedt el, hogy műholdas telefonját mérték be a biztonsági erők, és a telefon által kibocsátott jel egy rakétát irányított a helyszínre, mint Dudajev egykori csecsen elnök megölésekor. Ennek a rakétának azonban semmi nyomát nem találták a helyszínelők. Ezután jött a következő változat: egy beépített ügynök valahogy bombát erősített Bászájev robbanószerekkel megrakott teherautójára, majd azt távirányítással működésbe hozta. Legutóbb a kormányhoz közel álló Izvesztyija című lap azzal állt elő, hogy egy az oroszokkal együttműködő külföldi titkosszolgálat mini adóvevőt és detonátort rejtett el a robbanóanyagban, ráadásul egy kamerákkal felszerelt, pilóta nélküli mini repülőgép vezetett a terroristák konvojának nyomára. Bászájev után három feleség és öt gyermek maradt, mindegyik más néven. Orosz hírforrások szerint a családtagok mintegy 70 millió dollárt örököltek; a pénzt külföldi bankokban helyezték el (az Egyesült Államokban, Lengyelországban, Grúziában és Finnországban). Az összeg egy részét Oroszországnak sikerült befagyasztat- nia, az új nevekre kiállított angliai és grúziai betétszámlák azonban hozzáférhetők, s ma is érkeznek rájuk befizetések. ■ Csák Elemér A hét eleji ingusföldi robbanás helyszínén kő kövön nem maradt *