Tolnai Népújság, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-08 / 158. szám

2006. JÚLIUS 8., SZOMBAT 7 Újabb támadás várható? terror Még most sem vádolják a robbantásokkal az al-Kaidát Emlékezők tömege a londoni King’s Cross metróállomásnál: tegnap két percre megállt a brit fővárosban az élet El akarták árasztani New York belvárosát A Hudson folyó alatti alagút fel- robbantásával szerette volna el­árasztani New York belvárosát az a terroristacsoport, amelyet teg­nap fogtak el a Szövetségi Nyo­mozóiroda (FBI) emberei. Az ak­cióval egy időben a libanoni ha­tóságok is letartóztatták a terv ál­lítólagos értelmi szerzőjét. A ter­roristákat egy internetes chat- szoba beszélgetéseit figyelve lep­lezték le a nyomozók. Az FBI megerősítette a hírt, de részle­tekkel nem volt hajlandó szolgál­ni. „A nyomozás érdekében jobb lett volna, ha nem kerül napvi­lágra az ügy” - kommentálta az értesüléseket Charles Schumer, a város demokrata párti szenáto­ra. A politikus kiemelte, hogy Manhattan még abban az eset­ben sem lett volna veszélyben, ha sikerül a robbantás, mert az alagút mélyebben fekszik a bel- {város magasságánál. Az illetéke­sek hangsúlyozták, hogy pilla­natnyilag nem kell semmiféle küszöbönálló terrortámadástól tartani sem New Yorkban, sem más amerikai nagyvárosban. ■ Farkas Károly Már az MSZP is kezd aggódni Szlovákia miatt Tom Lantos a washingtoni kong­resszus külügyi bizottsága elé vi­szi a jövő héten az új szlovák kor­mány ügyét A politikus Budapes­ten aggodalmát fejezte ki annak kapcsán, hogy a szélsőségesen magyarellenes Szlovák Nemzed Párt (SNS) is részt vesz a pozso­nyi koalícióban. Hasonlóan nyi­latkozott az MSZP külügyi mun­kacsoportjának vezetője is. Koz­ma József hozzátette, támogatják Robert Fico szociáldemokrata pártjának kizárását az Európai Szocialisták Pártjából. Michl Ebner osztrák európai parlamenti képviselő összeállí­tást készített Jan Slotának, az SNS vezetőjének magyarellenes kirohanásaiból. A gyűjtemény­ben olyan idézetek szerepelnek, mint amikor a politikus „rákos daganatnak" nevezi a magyar ki­sebbséget. Slota híveit arra is biz­tatta, hogy „pattanjanak tankra, és rombolják le Budapestet”. ■ Farkas K. Különleges biztonsági in­tézkedések közepette em­lékeztek tegnap a londoni merényletek áldozataira a brit fővárosban. Europress-összeállítás Két percre megállt az élet teg­nap délben Londonban, ahol egy évvel ezelőtt, 2005. július hetedi­kén négy terrorista a hátizsák­jaikba rejtett pokolgépekkel há­rom metrószerelvényt és egy emeletes buszt robbantott fel. A merényletekben összesen 52-en vesztették életüket, és hét- százan sebesültek meg. A megemlékezéseket beárnyé­kolta az al-Dzsazíra arab hírtele­vízióban előző nap bemutatott vi­deofelvétel. Ezen az öngyilkos merénylők egyike, Sehzad Tan­ver halála előtt figyelmeztetett: „a támadás csak a kezdet”. Rá­adásul az elmúlt egy hónapban összesen hat hang- és képüzene­tet küldött követőinek Oszama bin Laden és helyettese, Ajman al-Zavahiri. Al-Zavahiri legutóbbi üzenetét szintén csütörtökön su­gározta az al-Dzsazíra. A szokat­lanul erős médiaaktivitás miatt egyes szakértők arra gyanakod­nak, hogy ismét egy jelentős ter­rortámadás küszöbén áll a világ. Amerikai kormányzati illetéke­sek azonban kételkednek ebben. Szerintük csupán arról van szó, hogy az Al-Kaida meg akarja mu­tatni a világnak: továbbra is él és erős. Habár Sir lan Blair, a Scotland Yard vezetője szerint jelenleg nincs közvetlen terrorveszély, komoly biztonsági intézkedése­ket foganatosítottak az esetleges újabb támadások megelőzésére. A pénteki évfordulón minden nagyobb londoni metró- és vas­A MERÉNYLETEK UTÁN ö brit történelem legnagyobb szabá­sú hajtóvadászata indult meg az elkövetők után. A Scotland Yard és az MI5, a brit belbiz­tonsági szolgálat akciójában mintegy tízezer rendőr és ügy­nök vett részt. Csekély ered­ménnyel. Összesen alig kéttu­catnyi gyanúsítottat tartóztat­útállomás tele volt fegyveres rendőrökkel, a hátizsákkal uta­zókat megállították, és csomag­jukat átvizsgálták. A tegnapi na­pon ugyanis elmaradt a szoká­sos csúcsforgalom: a BBC tudó­sítása szerint mintegy 40 száza­lékkal kevesebben vették igény­be a londoni metrót, mint egy át­lagos pénteki napon. Az ügyben azóta is lankadat­lan erővel folyik a nyomozás. A rendőrség még nem indított eljárást senki ellen a merényle­tek kapcsán. Sőt, a Scotland Yard továbbra is ódzkodik kijelente­ni, hogy a támadásokhoz köze lett volna az al-Kaidának. tak le a robbantásokkal kap­csolatban. A hatóságoknak tulajdonképpen egyetlen ered­ményt sikerült elérni: maguk ellen hangolták a közvéle­ményt, egy ártatlan brazil vil­lanyszerelő agyonlövésével és a máig sokat vitatott terroriz­musellenes törvény szabad­ságjogokat korlátozó részével. Nem szűnik a veszély 2005. július 7. Négy pokolgé­pes merényletet követnek el Londonban, a négy elkövető nevét egy héttel később közli a rendőrség. 2005. július 21. Egy ember megsérül, amikor három bu­szon és egy metróállomáson kisebb detonációk történnek. 2005. július 22. Brit nyomozók terroristának néznek és téve­désből agyonlőnek a londoni metróban egy 23 éves brazil származású villanyszerelőt. 2005. július 23. Több, besült szerkezetű pokolgépet talál­nak, egyiket a londoni Hyde Parkban, később 12 gyanúsí­tottat letartóztatnak. 2006. május 11. A brit kormány hivatalos vizsgálata szerint a titkosszolgálatokat nem terheli felelősség a hetedikéi robban­tások miatt. Az al-Kaida fele­lősségét sem lehet megállapíta­ni - közli a kormány. 2006. június 4. A brit rendőr­ség nagyszabású terrorellenes razziát tart Londonban, ennek során egy 23 éves fiú súlyo­san megsebesül. KÜLFÖLD Madárinfluenza Spanyolországban a halálos kór megjelent Spanyolországban is, ahol egy elhullott madártetemből került elő a kórokozó. Az angliai kontroli-laborató­rium még nem erősítette meg, hogy a H5N1 vírus je­lent volna meg a mediterrán országban. Megvan az elnök Mexikóban Mexikóban a hivatalos ered­mények szerint is Felipe Calderon, a kormányzó Nemzeti Akciópárt jelöltje nyerte meg az elnökválasz­tást. A politikus közel fél százalékkal kapott többet baloldali riválisánál. Szunnita mecsetek ellen indultak támadások egyedül Bagdadban és köz­vetlen környékén legalább négy szunnita mecsetet tá­madtak meg a péntek déli ima idején. A támadók gép­kocsiba rejtett pokolgéppel, aknavetővel és gépfegyve­rekkel ütöttek rajta a hívő­kön. A támadásban leg­alább kilenc ember vesz­tette életét. A cseheknek megint nem sikerült egy koalíciós képviselő sza­vazatán múlott, hogy má­sodszor sem választották meg a cseh parlament elnö­két. Ha a következő tíz nap­ban esedékes harmadik kör­ben sem sikerül eredményt elérni, a szociáldemokraták igényt tartanak a kormány- alakítás lehetőségére. Nem találják az elrabolt katonát az izraeli katonai rádió sze­rint legalább egy palesztin fegyverest megöltek, hármat pedig megsebesítettek teg­nap a Gázai övezetben zajló akciókban, és egy izraeli ka­tona is meghalt. A hadsereg­nek még mindig nem sike­rült annak a 19 éves izraeli katonának a nyomára buk­kannia, akit két hete rabol­tak el palesztin fegyveresek. @ TOVÁBBI hírek: www.reggel.hu Sikertelen volt a legnagyobb brit hajtóvadászat Bush-lecke Észak-Koreának távol-kelet Phenjan újra rakétakilövésre készül A koreai diktáror. Kim Dzsong II sokak szerint csupán erőfitogtatásnak szánja a legújabb nagy hatótávolságú rakétáinak tesztjeit. A fegyverkezés fel­emészti Észak-Korea költségvetésének nagy részét, mialatt a lakosság éhezik. TaepoDong 1 á TaepoDong 2 magasság: v magasság: 25 méter 32 méter hatótáv: hatótáv: 4100 km 6700 km robbanófej: robbanófej: nukleáris nukleáris ■íjSí­, ' m A dél-koreai titkosszolgálat jelen­tése szerint Észak-Korea pénte­ken újabb nagy hatótávolságú ra­kétát állított kilövési pozícióba. Az Egyesült Államok, Oroszor­szág, Kína és Japán közös fellé­pést tervez a távol-keleti ország ellen. George Bush amerikai el­nök kijelentette, hogy meg kell leckéztetni az országot. „Itt az al­kalom, hogy Kelet és Nyugat ösz- szefogjon egy közös cél érdeké­ben” - mondta az elnök. A politi­kus szerint az észak-koreai ve­zető, Kim Dzsong II célja az, hogy megfélemlítse szomszédait. Észak-Korea genfi szóvivője köz­ben kijelentette, hogy országának nincsenek háborús szándékai, csak védelmi képességeit erősíti. Hasznos net A rovatot támogatja a T • -Online­Fehér Eszter, gyógypedagógus Pár érne! ezelőtt volt egy súlyos balesetem, lábtörést szenvedtem. A mozgásban hosszú ideig korlátozva voltam. A sérülésem és a munkám miatt több egészségügyi oldalt látogattam, hogy a munkából való kiesés ne okozzon nagy hátrányt. Ezen oldalak hírleveleiből hasznos információkhoz jutottam a különböző rehabi­litációs technikákról, lehetőségekről is. Azóta következetesen és rendszeresen átolvasom az egészségügyi témájú hírleveleket. Mészáros Erzsébet, ügyfélszolgálati asszisztens Nemrég fejeztem be az egyetemi tanulmányaimat, s a munkakeresés rögös útjára léptem. Több állásközvetítő oldalon is regisztráltam magam, és ezek hírlevélküldő szolgáltatásait is igénybe vettem. Leveleikben új lehetőségekről, a munkakereséshez hasznos információkról kaptam tudósítást. Többek között ezeknek is köszönhető, hogy ma már dolgozom. Viski Gábor, tanuló Az utóbbi időben több utazással kapcsolatos levelet kaptam a postafiókomba, amelyekben különböző aján­latokat találtam. A család tervezi a nyaralást, úgyhogy valószínűleg hasznát is vesszük az ilyen leveleknek. Egyébként ritkán örülök ezeknek, hiszen sok „hívatlanul’ kerül az e-mailjeim közé. Ezek gyorsan a szemetes­ben végzik. Szerintem hasznos lenne, ha csak azok kapnának ilyet, akik ezt kérik, mert a kéretlen levelek inkább bosszantják az embert, ezért sokan már eleve negatívan állnak ezekhez. Mindenkinet Telefon: 1234 i * *

Next

/
Oldalképek
Tartalom