Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-08 / 132. szám

2006. JUNIUS 8., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG KEK TŰKOR - TV-MUSOR 11 Kígyópálinka, bőrtáska és teknős a legkedveltebb csempészáru Tavaly száz, idén már negyven nyomozás indult a Rendészeti Biztonsági Szolgálat ferihegyi egységénél természetkárosítás miatt - mondta Zsíros Mihály őr­nagy, a szolgálat parancsnoka.. Hozzátette: ezeknek az esetek­nek a többségében az utazó nem kereskedelmi szándékkal akarja behozni az országba a védett ál­latból készült tárgyakat, hanem azért, mert nem tudja, hogy azt nem szabad. Zsíros lapunknak elmondta: ha a vámosok észre­veszik, lefoglalják az ilyen árut, és az illető ellen a rendőrség el­járást folytat még akkor is, ha a gyanúsított jóhiszeműen járt el. ■ A jóhiszemű turisták mellett egyre több a szervezett bűnöző. Rodics Katalin, a környezet- védelmi tárca főosztályvezető-he­lyettese szerint a jóhiszemű tu­risták mellett egyre nagyobb mé­reteket ölt a szervezett, maffia­szerű hálózatok megjelenése. Sokan a drogcsempészetről nyer­geitek át a védett fajok csempé­szetére, a kisebb súlyú és szank- ciójú bűncselekményből ugyan­is csaknem ugyanannyi nyere­séghez lehet jutni, mint a kábító­szerből. Rodics szerint a legked­veltebb csempészcikkek közé tartozik a teknős, a kaviár, a kí­gyópálinka, a korall. ■ N. E. D. Vád a Baumag ügyében nyomozás Huszonhat bűncselekmény, tizenhárom gyanúsított Lezárta a nyomozást a Budapesti Rendőr-fő­kapitányság a Baumag- ügyben. A két és fél éve tartó ingatlanszövetkezeti botrányban 13 ezer be­fektető próbál hozzájutni a pénzéhez. Nagy Eszter Dóra Befejezte a nyomozást a rendőr­ség a Baumag-ügyben, a vád­emelési javaslatot már meg is küldték az ügyészségnek, tudta meg lapunk Schön Pétertől, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől. A vádjavaslat­ban 26 bűncselekmény szerepel, köztük csődbüntett, hűtlen ke­zelés, tőkebefektetési csalás, közokirat-hamisítás. A két és fél éve tartó nyomo­zásnak sokáig egyetlen gyanú­sítottja volt, az ingaüanszövetke- zet elnöke. Balázs Lászlót csalás­sal gyanúsították, ám ezt módo­sították hűtlen kezelésre és csődbűntettre. Balázs mellett a vádemelési javaslatban szerep­lő gyanúsítottak döntő többsége a Baumag felső vezetéséből ke­rült ki. Mint ismert, a nyomozás 2003 októberében indult. A cégcsoport ekkor vált fizetésképtelenné, 13 ezer befektető azóta próbálja visszaszerezni 32 milliárd forint­Tiltakozás Strassburgban. A károsultak többször is tüntettek annak érdekében, hogy visszakapják a pénzüket. ját. Csak a tőkekár 8 milliárd fo­rint, s az ügyben háromezren tet­tek feljelentést a Baumag Straté­giai Fejlesztő Szövetkezet ellen. Nyomozás 2004 nyarán indult a céggel szemben. A károsultak több fórumon próbálkoztak, hogy pénzüket visszakapják, tüntetéseket szerveztek, petíció­kat adtak át az illetékeseknek. Schön Péter elmondta: a rend­őrség a nyomozás során zárolta a cégcsoport vagyonát, összesen 307 ingatlant, 11 gépjárművet, 23 üzletrészt, 57 bankszámlát és egyéb vagyontárgyakat. A nyo­mozás során 230 főt hallgattak ki tanúként, és a bonyolult gaz­dasági bűncselekmény feltárá­sán több szakértő is dolgozott. Azt azonban Schön nem tud­ta pontosan megmondani, hogy a biztosítási intézkedésekkel zár alá vett értékek hány százalék­ban fedezik az okozott kárt. Az tehát továbbra is kérdéses, hogy a befektetők követelésének mekkora részét tudják fedezni, egyáltalán a tőkerészükhöz hoz­zá tudnak-e majd jutni. Belvizet szivattyúztak, vadméheket fogtak A HELYI TŰZOLTÓK segítségét kérték Szekszárdon, mert a belvíz elöntötte a sportpálya területét és környékét is, így az edzéseket nem tudták meg­tartani. Pakson a lakók riasz­tották a hivatásos tűzoltókat, akik a Kurcsatov utcában vad­méheket szedtek le egy fáról. Ami mozdítható volt, azt elvitték a telepről az alsónyék melletti Bete- kincs-puszta határán lévő üres sertéstelepet rámolták ki ismeretlenek. A tulajdo­nos tegnap délelőtt vette ész­re, amikor a helyszínen járt, hogy minden mozdíthatót el­vittek. Még a cserepeket is leszedték az épületről. A kár egymillió kétszázezer forint. Ásóval verte fejbe a kisgyermek a társát ÉLETVESZÉLYES koponyasérü- lést okozott egy négyéves kisfiú hétéves testvérének a szabolcsi Nagycserkeszen. A két gyermek összeveszett, és a kisebbik ásóval fejbe vágta nagyobbik társát. Nem lehet kizárni az emberölést sem nyomoz a rendőrség annak a hétéves kisfiúnak a halála mi­att, akinek holttestét kedden találták meg. A gyerek vasár­nap esett egy patakba Sajó- lászlófalván, s nem zárható ki az idegenkezűség. TELEVIZIO-MUSOR 1 H H *0 W 'H fi 6.00 Disney-rajzfilm 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! 8.50 Receptklub (ismétlés) 9.00 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000 TV 2 6.00 Propaganda © Kulturális magazin 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.10 Szóda Telefonos játék 10.10 Teleshop 11.30 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat-80.) 5.50 NAP KELTE 9.03 Maria Jósé, az utolsó királyné © (olasz tévéfilm, 2002 - 2/1.) 10.40 Viharos éjszaka (felir. am. burleszk, 1915) FF 11.00 Pláza © (olasz sorozat - 230/5-6.) 5.50 NAP-KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 9.00 A tízparancsolat ma 10.00 Regények csatája 10.30 Mesélő cégtáblák 11.00 Taljánok Csizmaországban (21/3.) 11.30 Európa kék szalagja 6.00 TV Shop 7.00 A Vadmacska új élete (mexikói sorozat) © 8.00 Stingers (ismétlés) © 9.00 Halálbiztos diagnózis (ismétlés) © 10.00 Gyilkos sorok © 11.10 Vadmacska © 6.00 REGGEL 8.00 Kikötő (ismétlés) 8.30 Élő egyház (ismétlés) 9.00 Nemzedékek egymás közt 9.25 Magyar elsők 9.45 Az elnök emberei © ■ (amerikai sorozat-44/26.) 10.30 Bűvölet (ismétlés) © 6.00 A Himalája vándorai © 7.05 Hokihakni Oroszhonban 8.00 Zabolátlan időjárás (kan. ism. sor., 4.) © 9.00 Alternatív (3-4.) 10.20 Világjárás bakancsban 11.10 Mindennapi kenyerünk (kan. ism. sor., 9—10.) 'H fi 13.25 A Bermuda-háromszög titka © (am. kalandfilm, 1996) 84" 15.05 Disney-rajzfilm 15.30 Csacska angyal (argentin sorozat - 50.) 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszéiőshow © 12.10 Eszbontó 13.10 Fejjel a fainak © (francia vígjáték, 1997) 90" 15.00 Anita,a bűbájos bajkeverő 15.30 Jó barátok 16.00 Pacific Blue © 17.00 Lisa csak egy van 17.30 Hetedik mennyország 12.00 Híradó délben 13.00 Kisebbségi magazin 14.00 Max, a zsaru (portugál krimisor. - 84/9.) 15.00 Szerelmek St-Tropez-ban 16.00 1944. június 6. © (angol dok.-fllm - 2/1.) 52' 17.00 Életképek 13.00 Határátkelő 13.55 Kívül-belül 14.00 Nemzetiségi magazinok 14.55 Kívül-belül 15.00 Sorstársak 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Kalandos nyár © (francia sorozat -142/4.) 12.10 Baywatch (ism.) © 13.10 Stingers© (ausztrál krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis (amerikai krimisorozat) © 15.15 Gyilkos sorok© 16.20 Baywatch © 17.25 Ally McBeal © 11.30 Kívánságkosár 14.00 Lyukaséra (ismétlés) 14.45 Piceno 15.10 A növények világa (10/1.) 15.40 Állat - barát (ismétlés) 16.10 Összefogás földközelben 16.30 Világunk 12.20 Milliók és masinák (1.) 13.20 Küzdelem az életért © 14.25 Ausztrál tudományos mozaik (1.)© 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 Zenzóna (4.) 16.40 Utas, vigyázz, átvernek! 17.35 A Broadway (5.) © B w 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz © Közszolgálati magazin 19.40 Legyen ön is milliomos! 20.20 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.00 Mennydörgés © (amerikai-hongkongi akcióvígjáték, 1995) 104' Fsz.: Jackie Chan, Anita Yuen, Michael Wong 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin © 20.10 Áll az alku Szórakoztató vetélkedő 21.10 Jöttem, láttam, beköltöztem (amerikai vígjáték, 1992) Fsz.: Steve Martin, Goldie Hawn, Dana Delany, Julie Harris, Donald Moffat 17.35 A NAGY Vita© Lehetséges tehetségek 18.10 Híradók 18.30 Esti mese 18.50 Szomszédok 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Krém 21.05 Takard el az arcát © (angol krimi, 1987-2/1.) Fsz.: Joan Hickson 18.50 Sandokan 19.15 Esti mese 19.40 Membrán 20.05 Híradó este. Sport 20.35 Kultúrház 21.00 Ha megjön József © (magyar film, 1975) 85' 22.30 Filmidő Kancellárok (4/3.) © Helmut Schmidt 23.15 Záróra 18.30 Will és Grace© (amerikai sorozat) 19.00 Nevess csak! © 20.00 Szex és New York light (amerikai sorozat) © 21.10 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 22.10 X-akták© (amerikai sci-fi sorozat) 23.15 A halottkém® (amerikai krimisorozat) 17.25 Kikötő 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Derrick © (német krimisorozat) 59' 20.00 A borostyánhalász© (német film, 2004) 88' Fsz.: Sonsee Neu (Karoiine Wolf), Heiner Lauterbach (Jacob Thiele/Tom Reuter) 18.45 Ep testben ép lélek (kanadai ism. sorozat) 19.55 Állatbarátok (angol ism. sor., 11-12.) 21.05 Négylábú szomszédaink (ism. sorozat, 3.) 22.10 Katasztrófák évszázada (kanadai ism. sorozat) © 23.05 Életben maradni (4.) A vadon veszélyei © (am. ism. sorozat) 23.15 Házon kívül 23.50 Street Time © (amerikai akciófilm-sorozat) 0.50 Reflektor © 1.05 Vb-lexikon 1.35 Infománia © 2.05 Hegylakó-A holló 23.25 Tények este 24.00 Strucc © 0.30 Az új generáció ® (amerikai horror, 1993) 88' Fsz.: Ross Partridge, Julia Nickson-Soul 2.00 Aktív (ismétlés) © 22.00 Csütörtök este 22.35 Kultúrház 23.00 Híradó. Időjárás 23.10 Sporthírek 23.14 ’56-osnapió© 23.15 Dob + basszus 0.10 Hollywoodi portrék 0.08 Bűvölet (104/4.)© 01:00 Membrán (ism.) 01:20 Filmrendező portrék Cameron Crowe (am. portrét., 59’, 2002) 02:20 Van öt perce? Ravel: Pavane 0.20 Start (autósmagazin) 0.50 Vörös cipellők ® (amerikai erotikus sorozat) 1.30 A helyszínelők © (amerikai krimisorozat) 2.15 X-akták 21.55 Közbeszéd 22.15 Angyalarc © (cseh film, 2002) 118' 0.15 A szerelem bajjal jár (angol sorozat - 6/5.) ® 01:35 Az utolsó gyáva alak (angol vígjáték) 24.00 Hadurak (4.)© Roosevelt és Sztálin (ismeretterjesztő sorozat 1.00 Katasztrófák évszázada (kanadai ism. sorozat) © Vulkánkitörések 13.25 A Bermuda-háromszög amerikai kalandfilm 13,10 Fejjel a falnak francia vígjáték 9.03 Maria Jósé, az, olasz tévéfilm T jmm 18.00 Kalandos nyár francia sorozat 22.10 X-akták amerikai sci-fi sorozat 19.00 Derrick német krimisorozat 19.55 Állatbarátok angol ism. sorozat HÍR tv MAGYAR ATT HALOZAT BUDAPEST TV MINIMAX 15.00 Híradó. Sport. 15.35 Reggeli járat. 16.05 Családmese. 17.00 Híradó. Sport. 1735Csirrtalan. 1830 Hírek. 1835 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport 1935 Esti gyors. 2035 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. Sport. 2135 Tal- kingMovies. 22.00 Híradó. Sport 22.40 BBC- híradó. 23.00 Garázs. 2335 Lapzárta. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 16.25 Equus. 16.55 Laci bácsi konyhája. 17.25Természetfilm. 18.00 Fórum. 19.00 Hír­adó. Időjárás. 1925 Egyenes beszéd. 20.00 Civil a pályán. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Magánbeszélgetés. 23.00 Híradó. Sport. 2325 Többet ésszel! 035 Egyenes beszéd. 14.00 Grand prix. 15.00 Golfmagazin. 1530 Dokumentumfilm. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Biztonsági zóna. 17.30 Csacska angyal (arg. sor.). 1830 Célpont a múltban (am. sci-fi). 20.30 Hírháló. 21.00 A hegy hatalma (am.- kan. kalandfilm). 23.00 Mindörökké Júlia! (arg. sor.). 24.00 Hirháló. 030 Golfmagazin. 7.00 Sporthíradó (ism.). 7.15 Nem vagy egye- düL 730 Más utakon... 10.15Aszcendens. 11.55 Déli híradó. 1201 Pénzeső. 14.00 Mi, férfiak. 15.45 Mesezug 1650Jövőkép. 17.45 Pénzeső. 19.15 Sporthíradó. 1930 Híradó. 20.00 Pénz­eső. 21.00így ketten... 21.55 Sztárokallűrök nél­kül. 22.45Sporthíradó (ism.) 23.00Jöjjön el egy csésze teára (ism.). 23.59 Tete-jósda. 12.00 Triatlon Tour. 13.00 Fallabda. 14.30 Erős emberek, 15.30 Rögbimagazin. 16.30 Német labdarúgás. 17.00 Olasz labdarúgás. 1730 Amerikai futball. 18.15 Shell-Renault Clio-kupa. 18.45 Zuhanyhíradó. 20.00 Mai helyzet. 20.15 A vb-k története. 22.45 Fal­labda. 23.45 Jéghoki/Kosártabda. 6.00 Rajzfilmek. 1530 Simsala Grimm. 16.00 Mini News, 16.05 Anne Zöld Oromból. 1630 Charley és Mimmo. 16.35 Sam, a tűzoltó. 16.50 Cirmosőrmesternyomoz. 17.00 Apu és én. 17.05 Flipper és barátai. 1730 Arthur. 18.00 Tupu. 18.25 Marcelino. 18.55 Mini News. 19.00 Frakk. 19.05 Hunyor-major. 14.00 Fából vaskarika. 15.00 Hogyan ké­szült?. 1600 Egyszeregy ilyetvezetni!. 17.00 Amerikai hotrodok. 18.00 Európa iparának történetéből. 19.00 Állítólag.... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Dr. G. foglalkozása: orvos szakértő. 22.00 Csoda, ho&élek. 23.00 Mo- torkeiékpár-éprtő vb. 24.00 FBI-akták. t Í %

Next

/
Oldalképek
Tartalom