Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-07 / 131. szám
5 2006. JÚNIUS 7., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG ALMANACH 2006 41 GYÖNK Mikrotérségként jobban tudnák közös érdekeiket érvényesíteni Minden évet meghatároz az, hogyan zárták az előzőt - mondta Katz Gyula, Gyönk polgármestere. 2005-öt plusz 26 millió forinttal zárta az önkormányzat. Ez az alapja, hogy minden pályázati lehetőséget megragadjanak a további fejlesztésekhez. Sok minden zárult sikeresen, de voltak csalódások is. Próbálkoztak pályázattal sportlétesítmények felújítására, de ezt elutasították. Fontos a szilárd vízelvezető árokrendszer kiépítése, és az elhanyagolt járdák felújítása. A fejlesztésekben a közmunkaprogram is segítség, a munkások végezték el például a gimnázium egy részének újravakolását. Szociális téren is sikereket értek el, idén februárban elindulhatott az idősek napközi otthona, és a közeljövőben család- védelmi szolgálat beindítását is tervezik. Ami talán a legfontosabb tervük: szeretnének egy önálló mikrotérséget létrehozni 11 környező faluval, mert így jobban tudnák közös érdekeiket képviselni, mint a tamási kistérFONTOS IDŐPONTOK Polgármesteri és jegyzői fogadóóra: hétfőtől csütörtökig 7.30-tól 16.00 óráig, pénteken 7.30-tól 13.00 óráig. Falugazdász: csütörtökönként 8-tól 16 óráig Könyvtári nyitva tartás: hétfőn 12-től 16.30- ig kedd, szerda, csütörtök, péntek 12-től 17.45-ig Katolikus mise naponta 10.30, evangélikus és református istentisztelet naponta 9.30. Fogorvos: kedd, csütörtök, péntek 8 és 12.30, kedd és szerda 14 és 18 óra között. Az összeállítást Hargitai Éva írta, a totókat Bakó Jenő késztette Az oldal a ToF na me^ei és a gönki önkormányzat támogatásával jelent meg A fiatalokkal elmegy a jövő generációk Szeretnék, ha a gyerekeik is megtalálnák itt a számításukat Földi Istvánná vendége, Elisabetha Trümmer Németországból látogatott vissza szülőfalujába. Háziasszonya az idősek napközi otthonába is meghívta Az idősek számára minden megvan Gyönkön, de a fiatalok inkább a városokat választják. Szép új, barátságos környezetben tölthetik el az idősek mindennapjaikat Gyönkön, az idősek napközi otthonában február óta. Az épület társalgójában éppen együtt volt a csoport, kivéve azokat, akik éppen hajókiránduláson vettek részt. - A legfontosabb az, hogy van, aki figyel ránk, hiányol, ha nem jelenünk meg valamelyik nap - mondta Földi Istvánná. - Mindannyian egyedülállóak vagyunk, itt elbeszélgetünk, elütjük az időt. Sőt olykor látogatókat is hoznak. A vendég egy mosolygós, vidám hölgy, Elisabetha Trümmer, aki tizenkét évesen került ki Gyönkről Konstanzba. - Gyakran járok vissza - mondta -, főleg ünnepekkor. Végiglátogatom a gyerekkori ismerősöket, barátokat, és közben pár nap alatt visszatér a magyar nyelvtudásom nagy része is. Még mindig sokan járnak vissza a kitelepített családok tagjai közül - tették hozzá a többiek -, de sajnos egyre ritkábban, hiszen felettük is eljár az idő. Az ellátással egyébként meg vannak elégedve, képzett gondozók foglalkoznak velük, minden nap tornáznak, itt ebédelhetnek, és kötetlenek a programok, amikor tetszik, jöhetnek-mehetnek. A társaság is jó. Gresz Matild szerint- elsősorban sorstársak, de szép lassan összeszoknak, és barátnők lesznek. Tulajdonképpen Gyönkön minden elérhető, ami szükséges egy idős ember számára. Van piac, mindennap rendel orvos, gyógyszertár is van helyben, a nyugdíjasklub és a napközi otthon összefogja a nyugdíjasokat, működik a házigondozó szolgálat. Sajnos a fiatalok elmennek innen, mert nincsen munkalehetőség. Ezt Erdősi Józsefné is megerősítette. - A gyerekeim Szekszárdon, Budapesten élnek, de az unokák mind Gyönkön jártak gimnáziumba. Manapság nem tudnak elhelyezkedni a fiatalok a környéken, pedig régen több üzem működött itt is, ahol megtalálhatták a számításukat. Azért van olyan szerencsés ifjú házaspár, akik helyben kaptak munkát, mint Bagonyi Ferenc, a jelenlegi falugondnok és most gyesen lévő felesége, aki a Gyönki Módszertani Otthon A legfontosabb az lenne, hogy a cégeket vidékre tudják csábítani, mert így lassan elkopik a falu. Nincsen pünkösd fogathajtó verseny nélkül A település egyik legnagyobb ünnepe a pünkösdi napok, amelyet a Gyönki Német Nemzetiségi Egyesület szervez. A faluban fontosnak tartják, hogy ezen a három napon a hagyományos értékeken legyen a hangsúly. Szombaton bállal kezdték a programokat, másnap borudvar várta a közönséget, majd jött az elmaradhatatlan főzőverseny, de aki szeretett volna, az a nemzetiségi sátrakban is belekóstolhatott a gyönki sváb, székely, felvidéki ételekbe. Nem maradtak el a folklórprogramok sem, hétfőn pedig a fogathajtó versenyt láthatták az érdeklődők munkatársa. Két gyermekük van: Ádám már óvodás nagyfiú a maga négy évével, Lili pedig kilenc hónapos. - A legnagyobb gond, mint bárhol máshol a munkahelyek hiánya - kezdte a fiatalember. - Régen olyan cégek mű- . ködtek itt, amelyek több száz embernek nyújtottak megélhetést, ma ezek is csak pár tucat alkalmazottat foglalkoztatnák, ha nem tűntek el teljesen. A fiatalok elmennek - összegezte a helyzetet Baráti társaságának körülbelül hatvan százaléka él most Budapesten. A városban nemcsak több a munkalehetőség, megválaszthatják, milyen iskolába írassák a gyerekeiket, vagy hova menjenek szórakozni.- Az önkormányzat munkatársaként és magánemberként is azon vagyok, hogy ez ellen tegyünk valamit - folytatta Ferenc. - A legfontosabb az lenne, hogy a cégeket vidékre tudjuk csábítani, mert így lassan elkopik a falu: eltűnnek a vállalkozások, velük a fiatalok, a szolgáltatások, intézmények is. A feleségemmel mindig úgy gondoltuk, hogy itt alapítunk családot, de ahhoz, hogy a gyerekeink is ezt gondolhassák sokat kellene tenni. EZ TÖRTÉNT Három utca burkolata újul meg pályázatból Már elindult az a beruházás, amelynek köszönhetően három utca kap új útburkolatot. A felújítás, amelyre LEKI pályázaton nyertek pénzt, önrésszel együtt 13 millió forintba kerül. A munkát június 30-ig fejezi be a kivitelező. Bővítik a háziorvosi rendelő épületét Fejlesztené az önkormányzat az 1. számú háziorvosi szolgálatot. Idén a rendelő és a szolgálati lakás épületét bővítenék, és újítanák fel mintegy 11 millió forint értékben. Az új részben kapna helyet többek között a váró, és a vizesblokk, és az akadálymentesítést is megoldanák. Mikrobuszt nyertek a tanyagondnoknak A tanyagondnoki szolgálat beindításához mikrobusz vásárlására nyert pénzt az ön- kormányzat. Az autót október elsején vásárolhatják meg. Erre azért volt szükség, mert a településhez tartozik Gerenyás-, és Szabaton-pusz- ta is, amelyek megközelítése nem egyszerű, viszont az ottani gyerekeket óvodába, iskolába kell szállítani. A járatnak a felnőttek is hasznát látják majd, ha orvoshoz vagy csak bevásárolni szeretnének menni. ADATOK Lélekszám: 2182 Iskolások száma: 365 Óvodások száma: 72 Helyi adóbevétel: 20 M Ft Adóbevétel egy főre: 9166 Ft Költségvetés: 417 M Ft Munkanélküliség: 9,9% Ami minden embert érint a faluban, és amiről még az idősek napközi otthonában is rögtön panaszkodtak, az a helyi orvosi ügyelet megszűnése. Míg egészen ez év januárjáig helyben elmehettek a betegek az ügyeletre, ha gyorsan kellett a szakember segítsége, most ezért el kell utazniuk Hőgyészre, vagy onnan érkezik az orvos, ami gyors tempóban is tizenöt perces út. Ez főleg az idősebb korosztálynak okozhat gondot. A kötődést erősíti az egyesület civilek Azt szeretnék, ha a falu szebb lenne, de akadnak ellenlábasaik A Gyönkhöz erős szálakkal kötődő emberek egy baráti csoportja három évvel ezelőtt elhatározta, hogy létrehoznak egy egyesületet. Céljuk, hogy a településen élő emberek közötti kapcsolatokat fejlesszék. Létre is hozták a Gyönki Baráti Kör Egyesületet, amely öt munka- csoportot fog össze. A népfőiskolái csoport minden évben előadás-sorozatot szervez, amelynek törzshallgatóit oklevéllel jutalmazzák. A helytörténeti csoport tagjai kutatásokat végeznek a régi magyar családok, és a helyi irodalom történetéről. A faluszépítők pedig kétkezi munkájukkal járulnak hozzá a település közterületeinek szépítéséhez, virágosításához. A Gyökerek csoport kopjafát állíttatott a már elhunyt egykori gyönki diákok és tanárok emlékére a református templomkertben, további céljuk a személyes kötődések ápolása. Végül a helyi gimnázium tanulóiból alakult egy ifjúsági csoport is, amely a többiek munkáját egészíti ki, segíti. Az egyesület összefogja, szervezi a csoportok múnkáját. Guttmann Henrik a közelmúltban vette át a szervezet vezetéGuttmann Henrik sét. Mint mondta, elsősorban az a céljuk, hogy a helyi embereket összefogásra ösztönözzék, és megpróbálják beléjük plántálni a gondolatot, hogy óvják, védjék, szépítsék a helyet, ahol élnek. Sajnos volt már részük elkeserítő tapasztalatokban: a frissen elültetett virágokat kitépkedték, a húsvéti életképet, amelyet a falu főterén állítottak fel még az ünnep előtt, szétdúlták. Ennek ellenére kitartanak, és hisznek benne, hogy meglesz az eredménye. Segítenek, ahol tudnak, tevékenyen kiveszik a részüket a település ünnepségeinek szervezésében, és próbálnak mind szorosabb kapcsolatot kiépíteni a többi helyi civil szervezettel. ■ RECEPT Sülve-főve is jó a régi sváb étel. a heve kies Otterbein Henrikné Rack Margit nagymamájától és anyósától leste el, hogyan készül az igazi sváb heve kies. Öt dkg élesztőt cukros vízben felfuttatunk, majd 50 dkg liszttel, kevés sóval közepesen lágy tésztát gyúrunk. Duplájára kelesztjük, majd zsemle nagyságú cipókat készítünk belőle. Ezeket is kelni hagyjuk. Közben egy fej apróra vágott vöröshagymát megdinsztelünk, kevés vízzel felengedjük, és beleteszünk 1 kg savanyúkáposztát. Pirospaprikával, sóval, borssal ízesítjük, majd ha forrni kezd, ráültetjük a cipókat. Ötven percig főzzük, anélOtterbein Henrikné Rack Margit kül, hogy a fedőt felemelnénk. Ha kész, azonnal tálaljuk. Ami megmarad, később lábasban egy kis zsírral, vízzel először lefedve, majd fedő nélkül megsütjük. ■