Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-26 / 147. szám
2006. JÚNIUS 26., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT A földváriak nyakába kerültek az aranyak labdarúgás A Tolna VFC együttese a 2004/2005-ös idény után újfent ezüstérmesként zárt A Dunafóldvár FC csapata nyerte meg a Horfer Serleg megyei 1. osztályú labdarúgó-bajnokság küzdelmeit. Kindl István együttese a szombati fordulóban a Kakasd otthonában is nyerni tudott, így megőrizte egypontos előnyét az üldöző, s végül második helyen záró Tolna előtt. A bronz a Bölcskének jutott. A földváriak remekül hajráztak, s teljesítményük alapján rá is szolgáltak az aranyra. A Tolna négy fordulóval a bajnokság vége előtt még öt ponttal vezetett, de két vereség (Tevelen és hazai pályán a Földvártól kaptak ki) elég volt hozzá, hogy elveszítsenek mindent. Kindl István a 2003/2004-es idényben megszerzett aranyérem után ismét a dobogó tetejéig vezette alakulatát. A második helyezett tolnaiaknak nincs szerencséjük . a Duna-parti alakulatokkal: a 2004/2005-ös pontvadászatban p a Dunaszentgyörgy SE, ezúttal s pedig a Dunafóldvár FC utasította maga mögé a fiatal együttest. A gólkirályi címet 26 találatával a dunaföldvári Fejes Zoltán szerezte meg. Az ifjúsági bajnokságban a Tolna VFC csapata nyerte meg az aranyérmet az Őcsény és a Simontornya előtt. A bajnoki tabellákat lapunk keddi számában közöljük. Sztehló Gábor (jobbról) már elkésett, Lacza István lábát már elhagyta a labda és útban van a kakasdl kapuba. A dunaföldváriak győzelmükkel megőrizték első helyüket a tabellán A HORFER SERLEG MEGYEI I. OSZTÁLYÚ LABDARUGO-BAJNOKSAG 16. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI Kakasd-Dunaföldvár 2-3 (1-2) Kakasd, 250 néző. V: Bíró R. Kakasd: Fábián- Sztehló (Tóth L), Kvanduk ]., Gaál, Eisensehr (Nagy G.)- Csontos M. (Tóth A.), Nagy Z., Sebestyén M., Kovács B.- Bozsó (Daradics), Hegedűs A. Edző: Kniesz Mátyás. Dunafóldvár: Molnár- Bakos, Fodor, Lesnyik (Tóth L), Kindl- Alberczki Cs., Nagy L. (Alberczki G.), Lacza I., Berényi R- Fröhlich (Tóth Gy.), Fejes. Játékos-edző: b Kindl István. Színvonalas meccsen a jobb helyzetki- y használás a bajnoki címet je- li lentette a földváriaknak. GÓL* Csontos M., Nagy Z., illetve Alberczki Cs. 2, Lacza I. Jók: Gaál, Nagy Z., Fábián, illetve Alberczki Cs. vezérletével az egész vendégcsapat. Ifi: 2-6. ■ László József Tolna-Dunakömlőd 2-1 (0-1) Tolna, 150 néző. V: Tóth L. Tolna: Szabó M.- Pesti D. (Úri), Klein M., Kiss Cs., Pálinkás (Kiss G.)- Tarjáni Gy., Fauszt, Horváth E., Stadler- Izsák (Fekete), Bencze (Pesti V.). Edző: Wiesner József. Duna- kömlőd: Vesza- Füredi, Horváth L, Boris- Taba, Somogyi, Csemer (Borsi), Fritz, Ritter- Takács (Horváth S.), Pápista (Farsang J.). Játékos-edző: Farsang János. A nagy lehetőség bénítólag hatott a hazaiakra, akik nehezen szerezték meg a győzelmet A Tolna az elmúlt idény után ismét ezüstérmet szerzett. GÓL Bencze, Stadler, illetve Füredi. Jók: Fauszt, Tarjáni Gy., Stadler, illetve Vesza, Füredi, Pápista, Boris. Ifi: 9-3. ■ Tarjáni Gyula Bölcske-Őcsény 1-4 (1-2) Bölcske, 50 néző. V: Álló T. Bölcske: Süvöltős- Jakab (Szili), Jenei, Somogyi- Schul- teisz N., Szauer G., Ledneczki, Böndicz, Schulteisz A. (Mi- zser)- Nagy L, Süvöltős J. Edző: Miskovicz Bálint, őcsény: Császár- Kadosa, Jaksa R, Weisz R, Lubastyik (Kéring)- Babanics N. (Hajno- vics), Jaksa G., Acsádi, Babanics Sz.- Kutasi (Szunyogh), Weisz T. Játékos-edző: Boros Attila. A motiválatlanul, szét- esően játszó Bölcske ellen megérdemelten nyert a győzelmet jobban akaró Őcsény. Gól: Süvöltős J., illetve Kutasi 2, Weisz T. 2. Jók: az őcsényi csapat valamennyi játékosa dicséretet érdemel teljesítményéért. Ifi: 0-3. ■ Sulák András Bátaszék-Tevel 2-3 (1-1) Bátaszék, 150 néző. V: Péter I. Bátaszék: Fügedi- Hauwas- ser, Kara, Kovács L, Kis L.- Sárközi (Mészáros), Péter, Kis Z. (Kiss Zs.), Turbuk (Liesz- kovszky)- Földvári, Kollár. Játékos-edző: Faddi Máté. TeveL Illés Zs.- Nagyfalusi L, Szolo- májer, Stumpf J., Barabás- Macsuka, Glöckner, Pál (Fodor), Stumpf T. (Gergely Cs.)- Illés Cs. (Gergely J.), Szőcs R. (Czinkon). Játékos-edző: Stumpf József. A helyzeteit jobban kihasználó csapat nyert. GÓL Kollár 2 (mindkettőt 11-esből), illetve Szőcs R. 3. Kiállítva: Nagyfalusi I. a 90. percben. Jók: Fügedi, Péter, Kovács L., illetve Szőcs R. vezérletével az egész teveli csapat dicsérhető. Ifi: 1 -3. ■ Sági István Decs-Madocsa 2-2 (1-1) Decs, 150 néző. V: Rákosi T. Decs: Bodnár- Kovács, Kocsis, Kőkúti- Kalmár L. (Stölkler Á.), Diriczi (Kaszás), Berényi Sz., Nagy T., Karip- Pusztai, Ignácz. Edző: Szajkó László. Madocsa: Müller- Baka, Szili, Aradi (Wascher), Tóth- Hargitai, Araczki Antal (Tancsa), Araczki Attila, Araczki L- Böde L, Besenczi I. Edző: Blatt Pál. Kritikán aluli játékvezetés mellett a decsi csapat a játék képe és a helyzetei alapján győzelmet érdemelt volna a tavaszi idény bajnoka ellen. GÓL Ignácz, Kaszás, illetve Aradi, Besenczi I. Jók: Berényi vezérletével az egész hazai csapat, illetve Müller, Szili, Tóth, Baka. Ifi: 0-5. ■ Szajkó László Majos-Simontomya 11-2 (5-0) Majos, 50 néző. V: Sörös J. Majos: Stölkler (Schanzenbacher)- Farkas, Biliczki Zs., Töttős, Szentes- Bajkai (Pál), Varga Á., György, Miklós- Domonkos, Varga Zs. Edző: Incze Zoltán. Simontornya: Simoni- Borbás, Molnár, Pek- li, Csepregi- Csajági, Kapi- nya, Kovács L, Tóth- Bodó, Csontos. Edző: Csepregi György. Gólfesztivál a majosi pályán, a felnőttek és az ifik majdnem húsz gólt rúgtak. A majosi utánpótlás kiütötte az ifjúsági bajnokság bronzérmesét. GÓL Domonkos Cs. 5, Varga Zs. 3, Varga Á. 2, György, illetve Kovács L., Bodó. Jók: Domonkos vezérletével az egész hazai csapat dicsérhető. Ifi: 8-2. ■ id. Lőrincz Antal Kéty-Ozora 4-5 (2-2) Kéty, 100 néző. V: Minker N. Kéty: Prantner- Sebestyén (Gangloff), Fazekas, Nagyváradi, Dani-Molnár D., Beda, Orosz, Bősz T.- Walter, Zen- gai. Edző: Márton Emil. Ozo- ra: Rajna R.- Szűcs, Miklós, Bebesi, Dobos J. (Dobos Z.)- Tóth, Ferencz J., Rajna R, Szép- Papp, Bodnár Zs. Edző: Dölles Ferenc. Döntetlensza- gú találkozón egy, az utolsó percekben szerzett góllal nyert a négygólos Bodnár által vezérelt vendégcsapat. GÓL Orosz 2, Beda J. 2, illetve Bodnár Zs. 4, Papp. Jók: Orosz T., Beda J., Nagyváradi, Prantner, illetve Miklós, Szép, Bodnár Ifi: 11-3. a Gödrei Zoltán A Kajdacs együttese szabadnapos volt. ■ A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A16. forduló legjobbja: Domonkos Csaba (Majos) Nem volt könnyű döntés, hogy ki legyen a forduló legjobbja, hiszen több játékos is kitűnő teljesítménnyel rukkolt ki a 2005/2006-os idény utolsó játéknapján. A döntésünk a Simontornya ellen öt gólt szerző Domonkos Csabára esett. A majosiak csatára kitűnő játékkal rukkolt elő a sereghajtó elleni összecsapáson, s a hazaiak tizenegy találatának közel a felét magára vállalta. Csak azért nem rúgott még több gólt, mert gólpasszokkal is hozzájárult együttese diadalához. A forduló játékvezetője: Tóth László (Tolna-Dunakömlőd) Prantner György (Kéty) Weisz Péter Szili Lajos (Őcsény) (Madocsa) Alberczki Csaba Stadler Tamás (Dunafóldvár) (Tolna) Kutasi Krisztián (Őcsény) Beda János (Kéty) Orosz Tamás (Kéty) Bodnár Zsolt Szőcs Roland (Ozora) Domonkos Csaba (Tevői) (Majos) Talmácsi tizenegyedik lett Hollandiában motorsport A magyar pilóta hatodik is volt, végül rajtpozíciójában zárt TN-összefoglaló Talmácsi Gábor a 11. lett a 125 kcm-es géposztály szombati versenyén a gyorsaságimo- toros-világbajnokság Holland Nagydíján, Assenben. Tóth Imre, a kategória másik magyarja a 29. helyen ért célba. Talmácsi all. helyről indulva jól kapta el a rajtot, és a hatodik helyre jött fel az első körben, ám a későbbiekben nem tudta tartani a legjobbak tempóját, és fokozatosan visszacsúszott. A viadal második felében ugyan még fel tudott jönni a nyolcadik pozícióba, ám végül a 11-ként haladt át a célvonalon. A viadal után a magyar motoros elmondta, hogy a versenyre több mint tíz fokkal emelkedett a hőmérséklet, amit azonnal megérzett a Honda. Már a felvezető körben gondok voltak a géppel, így a rajtrácson még állított rajta. A futam közben többször is előfordult, hogy nem tudott váltani, csak úgy, ha elvett a gázból, ez persze minden alkalommal időhátrányt jelentett számára. A kategória versenyét nagy csatában a finn Mika Kallio nyerte meg. A 250 kcm-esek viadalán a pontversenyben második helyen álló, spanyol Jorge Lorenzo győzött. A királykategóriában az amerikai Nicky Hayden végzett az élen, miután a végig vele együtt haladó honfitársa, Colin Edwards az utolsó körben bukott. Talmácsi a 11. helyen ért célba Hayden ezzel megerősítette összetettbeli vezető pozícióját. A dobogósok, 125 kcm: 1. Mika Kallio (finn, KTM) 38:51.450 perc, 2. Sergio Gadea (spanyol, Aprilia) 0.122 mp hátrány, 3. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 0.128 mp h. 250 kcm: 1. Jorge Lorenzo (spanyol, Aprilia) 40:30.770 perc, 2. Alex de Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 8.168 mp hátrány, 3. Andrea Dovizioso (olasz, Honda) 8.241 mp h. MotoGP: 1. Nicky Hayden (amerikai, Honda) 42:27.404 perc, 2. Nakano Sinya (japán, Kawasaki) 4.884 mp hátrány, 3. Daniel Pedrosa (spanyol, Honda) 7.525 mp h. A következő futamot, a Brit Nagydíjat vasárnap rendezik a Donington Parkban. ■ ír t I V