Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-26 / 147. szám

4 SIMONTORNYA TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JÚNIUS 26., HÉTFŐ Ismét színpadon a nyár kultúra A nehéz körülmények között sem mondtak le a programról A Kelemen Angelika Jazz Quartett szombaton este játszott a vár udvarán. A tíznapos sorozat a képzőművészettől a színházig kínál programokat A két település polgárai között nem lanyhult a jó viszony, de hivatalosan kicsit meglazult Wernesgrün és Simontornya kapcsolata. Pedig a három év­tizedes múltra visszatekintő partnerkapcsolatot szerződés fűzte szorosra hét esztendeje. A két város most új fejezetet nyit a partneri viszony történe­tében, amelynek első lépése a wernesgrüniek tavalyi látoga­tása volt Most pedig simon- tornyai küldöttség indult Né­metországba, hogy főként a kultúra és az oktatás terüle­tén fűzzék szorosabbra kap­csolatukat. (vm) Az ünnepélyes avatón nevet kap az arborétum Pillich Ferenc gyógyszerész- entomológus tiszteletére Pillich Mini Arborétum lesz a neve a városközpont nem­régiben elkészült parkjának. Mint arról már hírt adtunk, Mayer Gyula ajánlotta fel a városnak hasznosításra a Pe­tőfi iskola mellett lévő telkét, Enesei Józsefné városszépítő pedig egy arborétumot álmo­dott oda. A simontornyaiak összefogásának eredménye­ként elkészült arborétumot július 2-án avatják fel. A sportolók jutalmul strandbérletet kaptak A városi strand tulajdonosa ajándékkal lepte meg a Simontornyai TC sportolóit. A mintegy hetven fiatal - kézilabdázók, labdarúgók és lovas sportolók - az egész nyári szezonban ingyen láto­gathatják a strandfürdőt. Ünnepi mise, koszorúzás a templom évfordulóján A római katolikus templom fennállásának 240. évforduló­ja tiszteletére ünnepi műsort rendeznek június 28-án 18 órakor. Szentmisét celebrál Bodor Kornél atya, majd kö­szöntőt mond Tóthné Unghy Ilona tanárnő, a Simontornya Múltjáért Alapítvány elnöke. Az alkalomból régi mise­ruhákat bemutató kiállítást rendeznek az egykori ferences kolostorban. Sikeresen pályáztak, most vásárolni fognak A Nemzeti Sporthivatal Mo­bilitás pályázatán sikerrel szerepelt a helyi sportegye­sület. A hivataltól 300 ezer forintot nyertek. Az össze­get a sporteszközállomány bővítésére fordítja majd az egyesület. A vármúzeumban több kiállítás látható a nyáron Október elsejéig még megte­kinthetik a Zala megyei mú­zeumok anyagából válogatott kiállítást a Vármúzeumban azok, akik eddig még nem látták. Szintén október 1-jéig látható Arcok címmel Kárpá­ti Éva festőművész tárlata. A földszinti teremben állandó történeti kiállításon mutat­ják be a feltárásnál előkerült XIII-XV1. századi régészeti leleteket, köztük használati edényeket, fegyvereket. A vármúzeum állandó kiállítá­sa a családi arcképeket tar­talmazó Tolna megyei neme­sek ősgalériája. Sokak összefogása ered­ményeként jött létre idén is a Simontornyai Színhá­zi Nyár gazdag program- sorozata. A simontornyai volt Tolna megye első sza­badtéri színpada, amiről maguk a létrehozók sem gondolták volna, hogy több mint egy évtizeden át fennmarad. Vida Tünde Endreffyné Takács Mária, a vár­múzeum igazgatója áll a progra­mok szervezésére, az anyagiak megteremtésére létrehozott Si­montornyai Színházi Napok Ki­emelkedően Közhasznú Közala­Év végéig kell végleges dön­tést hoznia a sáregresi önkor­mányzatnak arról, hogy to­vábbra is marad-e társulásban Simontornyával a központi or­vosi ügyeletben. Mint arról már hírt adtunk, Simontornya és kilenc település közösen pítvány kuratóriumának élén. Az, hogy idén is meg tudják tar­tani a programot, Endreffyné Ta­kács Mária szerint csak úgy va­lósulhatott meg, hogy a megyei önkormányzat, a megyei közgyű­lés elnöke, a simontornyai önkor­mányzat, a helybeli vállalkozók és magánemberek összeadják azt a hiányzó pénzt, amit nem tudnak behozni a rendezvény be­idén a két színházi előadás mellett gyermekprogramokat, kiállításokat, koncerteket szer­veznek, lesz ezúttal is népzenei tábor Budai Ilonával és a végén táncházzal. Kapcsolódnak a hozott létre orvosi ügyeletet, melynek központja a városban van. Alig egy hónapos műkö­dés után Sáregresen közmeg­hallgatást tartottak. A köz­meghallgatás átalakult rend­kívüli testületi üléssé, ahol a képviselők a jelenlévők akara­vételeiből. A programok közül ugyanis csak maga a színház be­lépődíjas, a többi ingyenes. Ha nem volna az, nem volna elég vendég sem, hiszen - mint a mú­zeumigazgató mondja - csupán az operettet lehet „eladni”. Ez nem jelent érdektelenséget, ha­nem azt jelzi, nincs fizetőképes kereslet A programsorozat szer­vezésével egyébként éppen azt múzeumok éjszakája program- sorozathoz, avatnak helytörté­neti tárlatot, arborétumot. Meg­rendezik - immár harmadjára - a tamási zeneiskolával közös komolyzenei hangversenyt tának megfelelően kérték a megállapodás felmondását. Úgy döntöttek, hogy a cecei or­vosi ügyelethez csatlakoznak. Mint azt Bárdos László, Simontornya jegyzője elmond­ta, év közben csak rendkívüli esetben lehet felmondani a szerették volna elérni, hogy azoknak a simontornyai ember­nek helybe hozzák a kultúrát, európai színvonalú produkció­kat, akik ezért nem tudnak el­utazni, ezt nem tudják megfizet­ni. Az eltelt évek alatt nemcsak a helybeliek kedvelt kikapcsolódá­sa lett a Simontornyai Színházi Nyár, regionálisan sok érdeklő­dőt vonz. Éppen ezek miatt az okok miatt nem mond le a város erről a programról. Csőszné Kacz Edit polgármester elmond­ta, hogy a nehéz anyagi körülmé­nyek ellenére másfél millió forin­tot biztosított az önkormányzat a szervezésre, de más módon is tá­mogatja, például azzal, hogy a fellépők számára ingyen biztosít­ja a vendégházat. szerződést, és jelen esetben nincs szó rendkívüli helyzet­ről. így csak 2006 év végén válhat ki Sáregres. A kilépés­sel 600 emberrel kevesebbet lát el a körzetközponti ügyelet, amelyhez jelenleg 17 ezer em­ber tartozik. ■ V. M. Gyermekprogram várja a diákokat a Simon-házban a nyári szünetben A Családsegítő és Gyermekjólé­ti Szolgálat az idén nyáron is gazdag programot dolgozott ki a szünidőző gyermekek számá­ra Simontronyán. Július har- madikától egészen a tanév kez­detéig minden hétfőn és szer­dán 14 órától táncházzal vár­ják a gyerekeket a Simon-ház­ban. A modern táncok mellett megtanulhatják a cigánytáncot és a népi táncot is. A tervek még nem véglegesek, de az már biztos, hogy a programok között szerepel egy kétnapos sátorozás a simontornyai erdő­ben lévő vadászkastélynál. Gyalogtúrát tesznek az erdőn keresztül, és meglátogatják a festői szépségű Kisszékelyt, ahol megmártóznak a strand hűsítő vizében. A programban a fentieken kívül szerepel még játszóház, kézművestábor és strandolás a simontornyai für­dőben. A Gyár utcában lévő Si- mon-házat tavaly júliusban ad­ták át, hogy a hagyományok őr­zését és ápolását szolgálja. A házban állandó néprajzi kiállí­tások vannak, ahol az érdeklő­dők megismerhetik anyáink, nagyanyáink életét, szokásait és tárgyait. ■ Varga László A testületi ülésen mindig napirenden van a közbiztonság A város képviselő-testülete ki­emelt fontosságúnak tekinti a közrend és közbiztonság védel­mét, javítását. Ezért állandó napi­rendi pontként tárgyalja a köz- biztonsági helyzetet Dr. Pásztor Attila rendőrőrnagy, őrsparancs­nok a testületi üléseken rendsze­resen tájékoztatja a képviselőket az elért eredményekről, illetve az aktuális problémákról. Mivel a helyi televízióban egyenes adás­ban látható a testületi ülés, az al­kalmat arra is kihasználja az őrs­parancsnok, hogy közvetlenül szóljon a lakossághoz. Ezen a fó­rumon keresztül hívja fel a fi­gyelmet azokra a dolgokra - pél­dául trükkös csalók -, amelyek veszélyeztetik a lakosságot. Nem csak figyelmeztet, hanem taná­csokat is ad, milyen óvintézkedé­seket kell tenni, hogy ezeket a helyzeteket sikeresen kivédhes­sék az állampolgárok. ■ V. L. AKCIÓS AJÁNLATUNK Rettőt fizet ötöt Rap Ha két alkalommal feladja apróhirdetését a Tolnai Népújságban, egy-egy hirdetést a vasárnapi a Grátiszban és a Tolnai Népújság 7100 Szekszárd. Liszt F. tér 3. Telefon: 74/511-534 Tolnai Népújság tempó-ban,-ban. A hír velünk jár! Sáregres év végéig dönt a társulásról orvosi ügyelet Ha leválnak, hatszáz fővel kisebb lesz a körzet Minden korosztály talál kedvére való programot

Next

/
Oldalképek
Tartalom