Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-21 / 143. szám
2006. JÚNIUS 21., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGALTATAS 13 A TN KONYHÁJA Gombás lasagna Hozzávalók: 5 friss tojás, 2 főtt tojás, 40 dkg liszt, 50 dkg gomba, 30 dkg túró, vaj. Elkészítése: A tésztalapokat a következő módon készítjük el: a 4 tojást összekeverjük a liszttel, meggyúrjuk, majd amikor jól összeállt, kinyújtjuk. Ezután kettőbe vágjuk, majd megvajazzuk egyik felét. A gombát megtisztítjuk, felvágjuk, és vajjal, illetve kis sóval összekeverjük. Beleöntjük a tűzálló edénybe a gombás keveréket, rá az egyik lap tésztát, a főtt tojás egy részét és a túrót. Ráhelyezzük a következő tésztalapot, a maradék egy tojással lekenjük a felületét. 25 percig sütőben sütjük. Csokoládétorta naranccsal Hozzávalók: 25 dkg keserűcsokoládé, 6 tojás, 15 dkg cukor, 4 dkg liszt, 12,5 dkg vaj, 12 dkg cukrozott narancshéj, 1 kupica narancslikőr vagy más finom alkohol, vaj a forma kikenéséhez. Elkészítése: Daraboljuk fel a cukrozott narancsot és áztassuk be az alkoholba. Alacsony lángon olvasszuk fel a csokoládét és a vajat, míg egészen kré- mes és homogén állagú lesz. Keverjük ki a tojások sárgáját 10 dkg cukorral, adjuk az olvasztott csokoládéhoz. A tojások fehérjét verjük habbá 5 dkg cukorral, és óvatosan keverjük a masszához. Szitáljuk bele a lisztet, és óvatosan keverjük el. Öntsük kivajazott formába, szórjuk meg a narancsdarabkákkal, és közepes sütőben süssük 30-35 percet. Langyosan tálaljuk. HOROSZKÓP ikrek (V.21-VI. 21.).Elhatározza, hogy most valami gyökeresen mást csinál, mint eddigi, rutinos szokásai közepette. Talán j kiéli művészi ambícióit rák (VI. 22-V11.22.). Hajlamos arra, hogy mindennek nagyobb jelentőséget tulajdonítson a kelleténél. Ma például apróságokon is felbosszantja magát. Ne tegye! OROSZLÁN (VII.23-V1II.23.). Köny- nyen veszi az akadályokat és semmilyen nehézség nem térítheti el céljától. Érzelmeiben a barátság nagy szerepet kap. Ha magányos, most bátran ismerkedhet. szűz (VIII.24-IX.23.). Egy különleges étel iránti vágyakozása a konyhába készteti. Ha a sütés-főzést egy kellemes fiatal baráttal végzi, akkor ez a fárasztó tevékenység játékos időtöltéssé alakul át. mérleg (IX.24—X.23.). Anyagi ügyeiben inkább a kényszer, mint a józan megfontolás irányítja tetteit. Fejezze be a régóta húzódó teendőit, hogy jusson idő egy jól jövedelmező feladatra. skorpió (X. 24—XI. 22.). A hivatásában egyre nagyobb elvárásoknak kell megfelelni. Új kihívásokat tartogat ez az időszak. A szerelemben most Önnek is többet kell adnia. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Váratlanul a főnökébe botlik egy társaságban. Mindenesetre megtalálják a módját annak, hogy úgy viselkedjenek egymással, hogy az a kedvükre való legyen. bak (XII. 22-1.20.). Ön általában nagyon szeret a rendes kerékvágásban maradni - most azonban jót tesz egy kis változás. Új inspirációkat kap a bolygóktól. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Olyan célokat tűz maga elé, amelyek hosszú távra érvényesek. Eddig inkább a karrierjére és a külvilágra koncentrált, most a belső energiáira összpontosít. halak (II. 21-111.20.), Azon fáradozik, hogy minél jobban megfeleljen az állandóan változó körülményeknek. Romantikus szerelemre számíthat partnerével. kos (III. 21—IV. 20.). Karrierjében szerencsés változás várható, amit már időszerűnek tart. A jövendőt érintő célokról most már elgondolkodhat. Élvezi a szerelmet, amire rátalált. bika (IV.21-V.20.). A Hold a Bika jegyén halad, amikor is pénzügyei kedvezően alakulnak. Most igazán zajlik az élet körülötte, nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem. SMS-ROVAT * Szekszárdra Erős Márknak: Örömöd sok lejben, bánatod semmi, segítsen az Isten boldognak lenni. Legyél mindig vidám, örülj mindén szépnek, így kívánunk nagyon sok születésnapot neked: Vera, Anti, Szilviké, Vents és Joci. * Győrébe Horváth Kingának 1 születésnapja alkalmából nagyon jó egészséget szép gyermekkort kíván esetlen mamája, aki nagyon szereti! * Győrébe Horváth Kingának, egyetlen kislányunknak L szünnapja alkalmából minden jót kívánunk, amit csak lehet Nagyon szeretünk és köszönjük, hogy vagy nekünk. Anya, és apa! „Születésnapodra azt kívánjuk, legyen életed tündérálom. Szíved mindig egy múló rózsa, mely nem hervad el soha! Mindig öröm legyen a szívedben, s boldog légy egész életedben!” * Miért nem jövünk össze soha? írj az mv.-ről és magadról. Név, kor, ismertető. Fontos lenne, utána megyek hozzád. SZAMUNK: 30/303-0272 * Kék a szeme jeligére: Ne udvaroljon olyan hevesen, mert még el bízom magam. Diótörő. * „Szemedben égnek a csillagok, távolba nézel, de én itt vagyok. Most engem ölelj át, ne az éjszakát, vedd észre végre már, hogy szeretlek és találj rám!” * Boldog, ki szerelmes, boldog míg él, mert addig a célokban hisz és remél! De ha mint gyertyaláng, tovább már nem lobog, az égő szív helyén már csak jégszív dobog J. * Mikor egy tavaszi estén szemedbe néztem, azóta mindig Te vagy az eszemben. Az első csókodat nem tudom feledni, úgy érzem, hogy síromig foglak szeretni! J. * Magányos Oroszlán fiú keresi társát! Ha függetlén, vidám, kedves ragadozó leány vagy, akkor írj! Paramétereim: 172/90/36. OM-70-27-62-800. * Requiem helyett... Mikor 22 évesen emberek sorsáról döntenem kellett, a közvetlen főnökömtől egy életre szóló intelmet kaptam. Lényege: Idejében nyújts segítő kezet a rászorulónak! Ne alázkodj meg de ne te legyél az Isten, mert te is csak ember vagy! Ha az arra érdemest lehet, húzd ki a gödörből, de kapja meg amit érdemelt! Idejében megtettem- e a tőlem elvárhatót? Segítettem-e az arra érdemesnek? így nyugodt a lelkem, mert mint az írás mondja: Ne ítélj, hogy ne ítéltess! * Megismerkednék a szürke pözsós csajjal, GTZ-... rendszámú, 306-os. Adj elérhetőséget. Walaki! * Van még olyan tolnai vagy szekszárdi, 20-26 éves, kedves, aranyos lány, aki nem csak a pénzt, hanem az emberi értékeket tartja fontosnak, és tudna szeretni egy 27 éves tolnai, kicsit félénk srácot? Ha igen, várom jelentkezését! G. * 24 éves, aránylagjóképű roma srác keresi társát komoly kapcsolat reményében. Kalandorok kíméljenek. 06205776941. * Ha szereted a napfényt, vízpartot, kalandot, és talpraesett hölgy vagy, akkor lehetnél egy 26 éves pasi útitársa egy augusztusi tengerparti nyaralásnál. Külön szoba! Sms: p/cOielwv. * Hosszú, forró nyár jeligére: Elérhetőséget szeretnék. Kösz. * Barna hajú Istennő! N.dorogon a Napsugárban, ugye Te leszel a pultban ismét? Hatalmas volt a hangulat amit teremtettél, azóta élő halott vagyok! Én ott leszek, várlak, ugye dolgozol!? * Valamiért soha nem tudtunk ösz- szejönni. Ahogy most vagyunk, ennek nincs jövője. Azt hiszem, félti ELYI RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓ-MŰSOROK ÜGYELETESEINK Lapszerkesztő: Tóth Ferenc Újságírók: Szekszárdon Wessely Gábor 74/511-505; Fax: 74/511- 514, Pakson Seregély Erzsébet 06/30/2355-176; Vida Tünde 06/20/398-4504, Dombóváron Tulézi György 06/30/993-1096, Simontornyán Varga László 06/30/418-6616, Tolnán Steinbach Zsolt 74/440-660, 06/30/650-3023. Terjesztéssel kapcsolatos információ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. VÍZÁLLÁSJELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 165 cm, Paks 332 cm, Dombori 386 cm, Árvízkapu 758 cm. A Sió Palánknál 278 cm. RÁDIÓ Alisca Rádió 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00. 6.00-8.00 „Hatra Morgó” - reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állásajánlat, program- ajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstop zene. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. N-joy Rádió, Dombóvár FM 98,7 MHz. 6.00 N-joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Szélesvászon - mozimagazin. 22.00 MixXL. Fortuna Rádió, Paks 6.00- 9.00 Reggeli rulett Zomborka Zoltánnal. 9.00-13.00 Fortuna Jam Móré Boglárkával. 13.00-17.00 Pepperoni Búzás Norberttal. 17.00-20.00 Kívánságműsor Mittler Judittal. 19.00-19.30 A mezőföldi Paks helytörténete. 19.3020.30 Európa Unió Magazin - Czinege Mária. Országos hírek+helyi hírek: 6.0017.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 21.00- 21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.156.00 Nonstop zene. Régió Rádió - Pécs A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101.7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.559.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon. Benne: 6.00, 7.00 Kossuth Krónika. 6.15„ 7.15 Regionális Krónika. 6.23, 7.23 Lapszemle. 6.30, 7.30 Hírek, közlekedés. 6.45, 7.45 Regionális hírösszefoglaló. 6.52, 7.52 A nap témája. 8.00-9.00 Magazinóra. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101.7 MHz. 12.00 Déli Krónika. 13.0018.00 Dél-után... Benne: 13 órától Zeneóra! 14 órától magazinok óránként. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika. Háttér 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30, 20.0020.30 horvát műsor, 10.30-12.00, 19.3020.00 német műsor, 13.00-14.00, 20.3021.30 szerb műsor. TELEVÍZIÓ Tolnatáj TV 18.30 Tolna megyei néptáncok. 18.45 Mese. 19.00 Híradó. 19.30 Ismerős?! 20.00 Híradó. 20.30 Kerekasztal. 21.00 Híradó. 21.30 Sport magazin. 22.00 4N magazin - egy műsor a nőkért. 22.30 IX. Gerjeni Lovas Napok. 23.00 Híradó. Bonyhád VTV 18.00 Esti magazin. Műsorvezető: Fenyvesi Tamás. Hírek. 18.10 Háttér. 18.15 Staféta. 18.30 Bonyhádi Arcképcsarnok, Steib György műsora. Ismétlés: 22.00, 6.00, 10.00 órakor. NAPKELTE 4.47 - NYUGTA 20.45 HOLDKELTE 1.36 - NYUGTA 16.29 ALAJOS, LEILA napja Alajos. Germán eredetű név, jelentése: egész + bölcs. Női párja az Alojzia. Degré Alajos az 1848-as márciusi ifjak egyike volt, aki később a szabadságharcban huszártisztként harcolt. Mint író, színműíró aratott sikert humoros műveivel, kortörténeti forrásként jelentős emlékiratával. Hauszmann Alajos építész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, akinek nevéhez fűződik a jelenlegi Néprajzi Múzeum, egykor Kúria, a most újjáépített és szállodaként működő New York palota terve és a királyi várpalota befejezése. Leila. Perzsa eredetű név, jelentése: sötét hajú. EGYÉB NÉVNAPOK: Alojzia, Alóma, Artúr, Demetria, Dömötör, Lujza, Olga, Radomér. EGYHÁZI ÜNNEPEK A katolikus naptárban Gonzága Szent Alajos, Szent Lujza emlékezete, Leila napja. A református naptárban Alajos napja. Az evangélikus naptárban Alajos, Leila, Alojzia napja. A zsidó naptárban Szíván hónap 25. napja. napi igék. Katolikus: 2Kir 2,1.6-14; Zs 30; Mt 6,1-6.16-18. Református: 5Móz 5,22-33. Róm 3,9-20. Evangélikus: IThessz 2,1-8(9-12). Ef 4,1-6. HAJDAN Június 21-én 185 éve, 1821- ben kötött házasságot Szedres jövendő alapítója, Bezerédj István és a majdani első magyar gyermekkönyv szerzője, Bezerédj Amália. 165 éve, 1841- ben Bátaszéken született Goll János zeneszerző, több zeneművészeti folyóirat elindítója, számos zenei szakkönyv szerzője. 120 éve, 1886-ban a Dunaföldváron pusztító orkán és jégverés embervastagságú fákat csavart ki s a szőlőket tönkreverte. 105 éve, 1901-ben Pusztahencsén hunyt el Gőzsi (tolnai születésekor: Geisz) László, aki két cikluson át Szekszárd honatyája volt, s neki köszönhetjük, hogy Amerikában járván elhozta onnét az új találmányt, a telefont - már 1877 karácsonyára. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Lapszerkesztők: Finta Viktor, Gyuricza Mihály, Tóth Ferenc A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1595 Ft, negyed évre 4785 Ft, fél évre 9570 Ft, egy évre 19 140 Ft. Hirdetésvezető: Bényei Éva, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSüen, interneten, wnailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. TAR BETŰI ► OBOA VÉGE! r~ BATTÉRIA RADNÓTI MIKLÓS VERSE ANGOLNA COBURG FOLYÓJA LAOSZ RÉSZE! ELŐTAG: KLÓR SZLÁV FÉRFINÉV HARCÁSZATI ► T ▼ f Y CSEREÉRTÉK L ELBOCSÁT ► CINIKUS ÖLTÖGET MEGTERMÉKENYÜL ► » ELHALAD ELEVE MEGLÉVŐ L T SOHA, NÉMETÜL ► T APRÓ PÓKFÉLE RADÍR ELEJE! PÁRIZSI DIVATCÉG ► ▼ KÁLIUM, LANTÁN ► Y HÓNAP, RÖVIDEN LÉTEZIK L IDEJÉTMÚLT ► ▼ VERSENYÁLLAT VÉGZŐDÉS ► ▼ DiAGONÁLIS L ANYÓS ► A megfejtést legkésőbb jövő hét keddjén kérjük beküldeni a szerkesztőség címére. A helyesen megfejtők között nyereményeket sorsolunk ki. A nyílt levelezőlapra vagy borítékra írják rá jeligeként: „Heti rejtvény”. A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. KÁNIKULA, NAPSÜTÉS ZIVATARFOLTOKKAL déli hőmérséklet + déli felhőzet f Tamási- 32 X 19 X Dombóvár 33 X 19 X PaksKészíttette: Bonyhád zones Szekszárd 34 X 19 X Tolna megyében ma nagy valószínűséggel folytatódik a tikkasztó meleg. Nagyrészt derűs lesz az ég, de délutánonként foltokban igen erős zivatar alakul ki. (Jégeső, szélvihar, felhőszakadás.) Ennek helyi valószínűsége viszont csupán 1-2%. Ma a jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 33, csütörtök reggeli minimuma 21 fok körül alakul. A legvalószínűbb lolytatás: pénteken hajnalban Észak-Magyarországon és a határon túl különösen sok esőre, áradásra van kilátás. Pénteken napközben és szombaton átmeneti, kismértékű hőmérséklet-csökkenésben reménykedhetünk. Orvosmeteorológia; nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: a helyi zivatarok komoly közlekedési veszélyt Is okoznak. Vízátfolyások, ágletörések stb. Az előrejelzés bizonytalansága: péntekig „KICSI”. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ). ■Ksmll Vízhőmérséklet Duna 18-21 °C Tisza 17-22 “C Balaton 24 C Velencei-tó 27 °C Fertő 25 °C Tisza-tő 20 "C Pollen Csalán közepes Gombák közepes Pázsitfűfélék magas