Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-20 / 142. szám
2006. JÚNIUS 20., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG 15 SPORT Belényesi Miklós csatlakozhat az NB l-es újonc PSE játékoskeretéhez Belényesi Miklós személyében egy középpályán és a támadósorban is bevethető játékos készül az NB I-es újonc Paksi SE. együttesével. Az 1983-as születésű játékos az elmúlt idényben az NB Il-es Dunaújváros FC-ben futballozott, ahol harminc találkozón három gólt szerzett. A 188 centis játékos - aki korábban a Debrecen és a Diósgyőr csapatában is megfordult - az NB I-ben 25 összecsapáson szerepelt, gólt nem szerzett. Belé- nyesit már a télen is hívta a PSE, ám akkor csapata érvényes szerződésére hivatkozva nem engedte el. Ezúttal semmi akadálya sincs a megegyezésnek, s ha elnyeri Lengyel Ferenc edző tetszését, ősztől paksi mezben rúghatja a gólokat. A PSE-hez kapcsolódó hír, miszerint Ambrus Sándor két héüg az MTK-val készül. ■ A döntőbe jutás a keddi szekszárdi kupameccs tétje A labdarúgó Magyar Kupa Tolna megyei selejtezőjének második elődöntőjét játsszák kedden 17.30 órától Szekszárdon. A vendéglátó UFC ellenfele a Bonyhád Völgység LC csapata lesz. A másik ágon már korábban döntőbe jutott a Tamási gárdája. A Szekszárd a negyeddöntőben az Őcsény együttesén lépett túl, míg a Bonyhád a Bátaszéket búcsúztatta. Az NB III Dráva-csoportja hétvégén befejeződött idényében mindkét mérkőzést a Bonyhád nyerte: a Völgységben 4-0-ra, míg a megyeszékhelyen 3-2-re győztek Kiss János tanítványai. A BVLC a negyedik, az UFC a 15. helyen zárta a bajnokságot. ■ streetball A szekszárdi győztesek a műjégpályán döntőzhetnek Június 17-én, szombaton i immár tizedik alkalom- ~ mai látta vendégül Szék- | szárd az adidas-Samsung | streetballfesztivál ország-' £ járó karavánját. TN-információ A jubileumi, tizedik szekszárdi adidas-Samsung streetballfesztiválon 19 pályán pattogott a kosárlabda A jubileumi tornán a centerpályáéval együtt 19 pályán pattogtathatott a több mint 130 négytagú csapat. A nevezések alapján a kvartetteket 11 kategóriába sorolták: a férfiaknál valamennyi korosztályban rendeztek versenyt, míg a hölgyeknél három korcsoportban hirdettek győztest, s persze ismét népszerű volt a vegyes kategória, ahol legalább egy hölgynek mindig a pályán kellett lennie. A tizedik évfordulóra a szervezők egyedi pólóval készültek, a győztesek pedig az érem és egy narancs- sárga mez mellett Freund Antal képzőművész készítette emlékplakettel is gazdagodtak. Nem mellékesen pedig ott lehetnek szeptember 16-án Budapesten, a Városligeti Műjégpályán sorra kerülő országos döntőn. Az idei győztesek listáját böngészve több ismerős névre bukkanhatunk. A tavalyi elsők közül ismételt például a Bortanya, * amely már 1999-ben is kategó- | riaelső volt. A hét évvel ezelőtti a gárdából hárman (Bodri, Villá- £ nyi, Szegedi) a jubileumi tornán | is a csapat erősségei voltak. A ^ dobóversenyek legjobbjai közül Martók Attila tudott ismételni. Győztesek. Nők, 1982 előtt születettek: Fesönsárksz (Horváth Rita, Orbán Szilvia, Szepsi Gina, Kiss Laura). 1983-1991: Séd-Team (Bálint Réka, Vörös Kata, Balogh Dóra, Steiner Kata). 1992 után születettek: Pupikák (Fenyvesi Eszter, Fritz Klaudia, Búzás Adrienn). Férfiak, 1971 előtt születettek: Bortanya (Bodri Tibor, Szegedi Dezső, Dorogi László, Villányi János). 1972-1982: Face Team (Takács Áron, Öllé Milán, Pongrácz Gyula, Kovács Zoltán). 1983-1987: Mindl (Gábor Balázs, Tamás Péter, Szente Norbert, Kiír Zsolt). 1988-1989: Fucking Feda (Oláh Márk, Vörös Dávid, Horváth András, Vig Balázs). 1990-1991: Raspojjók (Hauszmann Erik, Molnár András, Koncz Bálint, Fényes Csongor). 1992-93: Street Kings (Lukácsi Marcell, Nyirati Szilárd, Lovász Bence, Tanos Máté). 1994 után születettek: Street Legends (Szabó Gábor, Frast Tamás, Nyirati Csongor, Hornok Levente). Vegyes: ANTSZ (Sáfrán Zsolt, Várkonyi Gabriella, Mandulás Zoltán, Szűcs Szabolcs). Dobóversenyek. T-online 3shots: Martók Attila, adidas 2Ball Game: Vizi Sándor, Juhász Imre. Powerade büntető dobóverseny: Kuti Adrienn. OTP Junior lucky dobás: Má- csik Nikolett, Jakab Máté. Jól céloztak a Tolna megyei mesterlövészek A Juniális-kupán mérhették össze tudásukat a puskás emberek Bonyhádon. A Tolna megyei indulók eredményei, szombat: Szenior L: 3. Pál Ferenc (BSLK-Hőgyész), 6. Csík István (Dombóvár). Vadász kategória: 1. Agócs László (Tamási), 2. Németh Szabolcs (Tamási), 3. Tóth Zoltán (Tamási). Vasárnap: Szenior L: 1. Pál F., 4. Mayer Győző (Paks), 5. Csík I. Szenior II.: 1. dr. Isaszegi József (BSLK-Vajszló), 2. dr. Katona Tamás (BSLK-Paks). Vadász kategória: 1. Börcsök Zoltán (Dombóvár), 2. dr. Császár László (Vajszló). Vereséggel zárta Völgység NSE Bonyhád Az alsóházi rájátszás utolsó mérkőzésén súlyos, 8-l-es vereséget szenvedett Veszprémben a Völgység NSE Bonyhád, amely a második félidő elejétől Molnár Eszter kiállítása miatt tíz emberrel játszott. A Molnár E.- Papp, Forray T., Szautner- Bernhardt Barbara, Szűcs- Bernhardt Bernadett, Gáspár, Balog- Molnár Z., Sármány összeállításban futballozó gárda gólját Molnár Zita lőtte. Hat klub nevezését nem fogadta el az MLSZ A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága első fokon nem fogadta el a nevezését az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság következő szezonjára az Újpestnek, a Ferencvárosnak, a Honvédnak, a Diósgyőrnek, a Sopronnak és a Fehérvár FC-nek. A kluboknak az írásbeli határozat kézhezvételét követően nyolc napon belül van lehetőségük a fellebbezésre. Újra kinyitott a Bortanya A kisdorogiak dönthetnek a bronzérem sorsáról labdarúgás Még hat gárdát fenyeget a kiesés réme, a tizedik helyen álló Bátaapáti együttese is izgulhat A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság idénybeli utolsó fordulójában dől el a bronzérem sorsa: ha a Kisdorog nyer Börzsönyben, harmadikként zár. Tudósítóinktól Bogyiszló-Gerjen 5-4 (3-4). Tolna, 250 néző. V: Besenczi Z. Bogyiszlói Tóth- Szántó (Berka), Tóbi, Szabó, Bárdos- Tamaskó, Györgye (Póta), Rakó, Paksi- Lépő, Zsolnai (Boros). Edző: Zsidi János. Gerjen: Mező- Bán (Mihálovics), Gerendái, Schmidt, Pesti Z.- Nagy Zs., Domsa (Palásti), Lazányi, Kiss- Lacza (Hajdú), Pesti L Edző: Gyenis Mihály. Lelkes játék, kitűnő kapustel- jesítmény és egy nagy adag szerencse is kellett a tartalékos bajnok legyőzéséhez. Gól: Paksi, Rakó, Lépő, Szabó, Zsolnai, illetve Lacza 3, Domsa. Jók: Tóth vezérletével az egész hazai csapat, ill. Domsa, Lacza. Ifi: ó-1. Berka István Nagymányok-Clkó 2-0 (2-0). Nagymányok, 300 nézó. V: Csizmadia. Nagymányok: Jakus- Barabás, Hoflmann, Szabó F., EckerGuth, Kecskeméti, Stangliczky, Horváth, Hufnägel (Borbély)- Szabó P. (Miklós G., Herger). Edző: ifj. Borbély Sándor. Cikó: Csibi (Zie- ner)- László, Szabó I Z., Pfeifer, Nagy- Wildanger, Szabó II Z., Kovács, Bíró- Kiszler, Amrein (Forral). Edző: Komáromi Tibor. A Nagymányoknak sikerült megőrizni tavaszi veretlenségét és lelkes játékkal búcsúzott közönségétől, illetve támogatóitól. GÓL Ecker, Kecskeméti. Jók: az egész hazai csapat, illetve Wildanger, Kovács. Ifi: 7-3. Borbély Sándor Gyönk-Szedres 4-1 (2-1). Gyönk, 70 néző. V: Farkas. Gyönk: Németh- Győré T., Császár Tibor, Győré J., Nagy- Kiss (Hauzner), Bruckner (Császár Tamás), Lencse (Heidt), Szép- Simon, Sandó (Hajdú). Edző: Brisztella Tibor. Szedres: Nagy- Bátai, Farkas L, Nagyfolusi, dr. Szabó- Vajda, Szalonna (Bíró Cs.), Farkas J. (Mátyás), Bíró Adrián (Walczer)- Bíró Attila, Vörös. Játékos-edző: Nagyfalusi László. Megérdemelt hazai győzelem a sérült játékosait nélkülözni kénytelen vendégek ellen. GÓL Simon 2, Sandó, Heidt, illetve Szalonna. Jók: Császár Tibor, Sandó, Simon, illetve Farkas L, dr. Szabó, Vörös. Ifi: ó-O. Klein András Pusztahencse-Sióagárd 1-6 (0-2). Pusztahencse, 100 néző. V: Major Zs. Pusztahencse: Takács- Hanák, Drubits, Fancsali, Kiss- Tóth, Juhász (Hanák), Mókus (Laták), Mészáros- Klem (Éberdt), Borza. Edző: Horváth József. Sióagárd: Szegedi- Simon, Kelemen, Domokos, Dombi- Vajda (Szegletes), Deli, Lambert, Répás- Vida, Horváth P. Edző: Fiáth Tamás. Megérdemelt vendéggyőzelem. Gól: Éberdt, illetve Répás, Vida, Simon, Horváth, Páli, Lambert. Jók: az egész vendégcsapat dicséretet érdemel. Ifi: 0-0. Laták Zoltán Mórágy-Bonyhádbörzsöny 3-3 (2-0). Mórágy, 100 néző. V: Haszeg. Mórágy: Soós- Janó, Varga F., Stumpf (Tóth A)- Acsádi, Györgye (Kovács), Walter, Bozsolik (Kálmán), Márton- Selyem (Győr- fi), Sztojka. Edző: ülés Béla. Bony- hád-Börzsöny: Tölgyesi- Nagy, Ló- rencz, Pallósi, Csoboth T.- Hirth, Hucker (Harangi), Dávid, Vita- Pámer (Csoboth G.), Sebestyén (Bölcsföldi). Játékos-edző: Bölcsföldi Zoltán. A tétnélküli mérkőzésen megérdemelt a vendégek pontszerzése. GÓL Walter 2, Tóth A., illetve Sebestyén, Vita, Pámer (11-esből). Jók: Tóth A., illetve Nagy, Pallósi, Vita, Lórencz. Ifi: 1 -6. Illés Béla Kisdorog-Tengelic 1-2 (1-1). Kisdorog, 100 néző. V: Hartung. Kisdorog: Töpfner- Fazekas T., Brunner, Pálinkás, Farkas- Palkó, Bordi, Horváth G., Klein (Fazekas A)- Miklós, Szontág. Játékos-edző: Brunner Attila. Tengelic: Mészáros- Varga, Molnár Z., Károly, Váll- Sebestyén, Sárközi, Jun- kuncz, Czank- Molnár Sz., Horváth. Edző: Molnár József. Van amikor semmi sem sikerül, ezen a mérkőzésen ez beigazolódott. A hazaiak a negyedik 11-esüket hagyták ki az idényben. GÓL Farkas, illetve Molnár, Junkuncz. Jók: Farkas, illetve Mészáros vezérletével az egész vendégcsapat. Ifi: 4-3. Domonkos Tibor Döbrököz-Bátaapáti 4-2 (0-1). Döbrököz, 100 néző. V: Bauer. Döbrököz: Simon Gővnik Cs., Horváth, Gillich (Erdős)- Fandák (Nébl), Bor, Prógli, Szűcs, Gővnik I.- Simon L, Török A Mb. edző: Benke Mihály. Bátaapáti: Sikló- si-Nagy, Koleszár, Végh, ÖmböliDrinóczi, Hoffercsik (Mester), Füle, Sörös- Erdei, Dér. Edző: Tóbi István. A jól hajrázó hazai csapat a második félidő 25. percétől kezdve a maga javára fordította a mérkőzést és a győzelmet a 25. születésnapját ünneplő Simon Jenőnek ajánlotta fel. GÓL Török A. 2, Erdős, Bor, illetve Nagy, Dér. Jók: Szűcs M. vezérletével az egész hazai csapat, illetve Nagy, Erdei. Ifi: 11-3. Kovács Vendel Aparhant-Németkér 1-0 (0-0). Aparhant, 100 néző. V: Dunai V. Aparhant: Bagoly- Nyisztor, Selyem, Beszterczán- Minker, Lovász, Kész, Fábián (Rétfalvi), Rózsa (Kőszegi)- Juliász Sz., Szököcs (Sárközi). Edző: Farkas Zsolt Németkér: Semeczki- Anderkó, Pomozi (Orova A), Kiss- Kanik, Fülöp Zs., Fülöp Gy., Bérdi (Meeker), Orova V.- Licker, Staub (Tóth). Edző: Rauth Mihály. Jó játékvezetés mellett lejátszott mérkőzésen csak néhány vendégszurkoló nem sportpályára való viselkedése szórakoztatta a közönséget. A nagyon gyenge színvonalú mérkőzésen egy gól döntött. GÓL Juhász Sz. Jók: Beszteczán, Minker, Illetve Semeczki. Ifi: 12-2. László Ferenc Pénteken játszották (a rossz időjárás miatt elhalasztott 16. fordulóból): Németkér-Tengelic 1-1 (0-1). Németkér, 150 néző. V: Bajor. Németkén Semenczki- Hahn, Anderko, Staub, Fülöp ]., Fülöp Zs.- Fülöp Gy., Licker, Kiss- Oro- va, Bérdi (Meeker). Edző: Rauth Mihály. Tengelic: Mészáros- Váczi, Lakatos, Varga, Károly, Nagy (Jun- kuncz)- Soós, Molnár G., Tolnai- Sebestyén, Sárközi. Edző: Molnár József. Megérdemelten szereztek pontot a látogatók. GÓL Fülöp Gy., illetve Sebestyén. Kiállítva: Hahn a 88. percben. Jók: Fülöp Gy., Anderkó, Kiss, illetve az egész vendégcsapat. Ifi: 2-4. Licker Péter Megyei II. osztály 1. Gerien 30 22 4 5 118-35 70 2. Cikó 29 19 3 7 S3-47 60 3. Németkér 30 16 6 8 60•45 54 4. Kisdorog 29 15 8 6 6746 53 5. Mórágy 29 is 4 10 72-66 49 6. Aparisant 29 13 6 10 44-45 45 7. Szedres 29 14 1 14 64■55 43 8. Sióagárd 29 1 1 4 14 59•61 37 9. Börzsöny 29 10 4 IS 49-60 34 10. Bátaapáti 29 9 6 14 4369 33 11. N.mányok 29 9 6 14 51•80 33 12. Bogyiszló 29 10 2 18 47■76 32 13. Gyönk 29 8 8 13 51-57 32 14. Tengelic 29 9 4 16 45-70 31 15. P.hencse 29 9 rí 60 ■ií JO 16. Döbrököz 30 8 4 18 45-68 28