Tolnai Népújság, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-13 / 136. szám
4 BONYHÁD TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. JÚNIUS 13., KEDD Perczel-kerti könyvrandevú fesztivál Mindennap lesznek különleges és látványos programok Antal Mária, a Solymár Imre Városi Könyvtár igazgatója (jobbról), Magyar Klaudia és Báli Éva könyvtárosok már készülnek a fesztiválra Június közepére kezdetét vette a nyári időszámítás. Bár ezt az időjárásból eddig nem vettük észre. De hogy a legmelegebb évszak ránk rontott, a fesztiválok, nagyrendezvények tudatják velünk. Ha pedig kegyes lesz az idő, a város is előbb szépül meg. Megnyugtatja az autósokat, hogy lesz parkoló, a vendégek pedig örömmel korzózhatnak a sétálóutcán. (rt) Szabadságra megy a csoportok többsége A nyári időszakban a művelődési központban működő klubok, szakkörök, művészeti csoportok nagy része szünetelteti működését EseÜeges programjaikat plakátokon hirdetik meg, illetve azokról a vezetők adnak felvilágosítást. Június 26-tól július 9-ig a művelődési ház is zárva tart. (pá) Jót buliztak a szecskái városrészben lakók utca bulit tartottak a Szecska lakói. A programot az idén másodszor szervezte meg János Sándor. A jó hangulatú találkozón otthonról hozott finomságokkal kínálták egymást a szomszédok. A város más részeiről érkezőknek is kedves fogadtatásban volt részük. A jelenlévők nagy száma azt bizonyította, hogy az egymáshoz közel lakóknak igényük van az ismerkedésre, beszélgetésre, közös szórakozásra, (pá) Monográfiát adnak ki a Völgység életéről A völgység történetével foglalkozó kutatók konferenciáját 1990 óta ötévenként tartják Bonyhádon. A tanácskozásokon elhangzó előadások nyomtatásban is megjelennek. A napokban látott napvilágot a IV. konferencia anyagát tartalmazó kötet, amelyet Előkészületek Bony- hád monográfiájához címmel vehetnek kezükbe az olvasók. A kiadvány szerzői: dr. Torma István, V. Péterfi Zsuzsanna, K. Németh András, dr. Dávid Géza, Patton Gábor, dr. Várady Zoltán, Steib György és Mőcsényi Flóra. A lektori munkát László János és Szőts Zoltán végezte. A tanulmányok egy monográfia kiadásának előkészítését szolgálják, (pá) Kiadók, írók, költők, előadóművészek és könyvek sokasága költözik hétvégén a Perczel-kertbe. A virágzó tulipánfák árnyékában pénteken kezdetét veszi a VI. Völgységi Könyvfesztivál. Pál Ágnes Alig ért véget az Ünnepi Könyvhét, Bonyhádon már a Völgységi Könyvfesztiválra készülnek. Mint Antal Mária, a rendezvényt szervező Solymár Imre Városi Könyvtár igazgatója mondta, az időpontválasztás nem véletlen. Az országos programra felkészült kiadók készletei még egyben vannak, a szerzők is könnyebben elérhetők, mint nyár derekán. Ezt az elmúlt évek is igazolták. Tapasztalatai szerint a feszüvál mára szervesen beépült a város és a dél-dunántúli régió eseményei közé. A könyvek kedvelői már a téli hónapokban érdeklődnek felőle. • A fesztivál különlegességét az adja, hogy gerincét nem az evés, ivás, hanem az egyik legnemesebb kultúraközvetítő, a könyv köré szervezett bemutatók, beszélgetések adják. A programok alakításában kiadók, írók, költők, előadók vesznek részt. - Olvasóink is gyakran jelentkeznek javaslatokkal. Igyekszünk a kéréseiknek eleget tenni, de a pénz határt szab álmainknak - tette hozzá Antal Mária. Minden pályázati lehetőséggel élnek, és évről évre támogatókat keresnek. Több éve maguk mögött tudhatják a Tolnai Népújságot is kiadó Axel Springer Kft.-t, a Völgység- Hegyhát Takarékot, az önkormányzatot, a Bonycom Kft.-t, a Fortuna Rádiót, említett meg néhányat az igazgatónő. A helyi vállalkozók főként a meghirdetett versenyek, vetélkedők nyereményeihez adnak ajándéktárgyakat. A közelmúltban alakult Könyvfesztivál Baráti Kör tagjaitól is sok segítséget kaptak. Ötleteikkel, munkájukkal segítik intézményünket, mondta Antal Mária. A fesztivál minden napra kínál érdekességet. A megnyitó utáni programok sorából az igazgatónő kiemelte a találkozást Czakó Gáborral, Lukács Sándorral és a meseíró Fésűs Évával. A fiatalok figyelmébe ajánlotta az esti szalonnasütést, ahol a Fiatal írók Szövetségének három szerzőjével beszélgethetnek az érdeklődők. Megemlítette, hogy szombaton több neves író mellett Polcz Alain-nel is szót válthatnak az olvasók. Felhívta a figyelmet a vasárnapi Takarékos Fortuna Futásra, amelyet Száraz Miklós György és Sánta Gábor könyv- bemutatója között bonyolítanak le. A legfrissebb helyismereti kiadványok is jelen lesznek fesztiválon, és a szórakoztatás sem marad el. Fellép többek között a bonyhádi Bartók Béla Zeneiskola fúvószenekara, Dinnyés József, a Szekszárdi Gitárkvartett és a gólyalábas Langaléták csoportja. Több mint száz új parkoló épül a sétálóutca mögötti területre Százharminc új parkolót építenek Bonyhád központjában, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a régi Bony irodaház mögötti területre - tudtuk meg Varga Szüárd alpolgármestertől. Mint elmondta, ezt egy helyi rendelet írja elő, mely szerint a sétálóutcában épülő lakásokhoz darabonként és az üzlethelységek minden tizedik négyzetmétere után egy parkolóhelyet kell építtetni a kivitelezőnek. Simcsik Pál, a kivitelező PSN Építőipari Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a parkolót egy alvállalkozó készíti el, a tervek szerint június húszadika környékén kezdik a munkát. Hozzátette, az építési területet már lezárták, a parkoló július húszadika körül készül el. A sétálóutcában megkezdték a térburkolat alapozását, amely egy hónap alatt el is készül. A lakások tulajdonosai közül többen is saját maguk végzik a belső munkákat, de amelyeknél nem ők dolgoznak, ott is két hét múlva megkezdik az átadást. ■ R. T. Mészáros Lucia ENSZ-különdíjat kapott rajzáért Az ENSZ különdíját nyerte el Mészáros Lúcia, a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskola nyolcadikos tanulója a Belügyminisztérium Bevándorlási Hivatalának rajzpályázatán - tudtuk meg Glöckner Évától, az iskola sajtóreferensétől. A diákok három témakörben, Esély egy mosolyra, Szeretet országhatárok nélkül, valamint Egyedül a világban címmel készíthettek rajzokat A pályamunkákból álló kiállítás megnyitóján a Bevándorlási Hivatal épületében az iskola hat diákja vett részt. Mindegyikük a regionális fordulóból jutott tovább. Mészáros Lúcia mellett Tornóczky András részvételt nyert egy soproni alkotótáborba. A tanulók sikeréhez Bíró Imréné, Schleierné Csaba Zita és Kovács Ferenc tanárok is hozzájárultak. A regionális fordulón a negyedik osztályosok között első helyezett lett Péter Teodóra, harmadik Stefán Kata, negyedik Joó Diána. A hatodikosoknál Tornóczky Márton második lett. ■ T. R. Barabás Évának szívügye a Völgységi Könyvfesztivál A televíziós műsorvezető kezdetektől fogva támogatója a bonyhádi könyvseregszemlének. Segít a programszervezésben, a kapcsolattartásban. Minden lehetőséget megragad, hogy népszerűsítse a rendezvényt. A háziasszonyi szerepet minden ellenszolgáltatás nélkül vállalja, tiszteletdíját a könyvtár alapítványának számlájára utalja. Szülővárosát, szülei lakóhelyét szeretné ország-világnak megmutatni Barabás Éva A VÖLGYSÉGI KÖNYVFESZTIVÁL PROGRAMJAI Június 16., péntek 13:30 - Bonyhádi Zeneiskola Fúvószenekarának térzenéje, 14:00 - Megnyitóünnepség, 14:20 - Glory Hope Gospel Kórus műsora, 14:30 - A Vörösmarty Színjátszó Kör műsora, 15:00 - Szépírók Társasága - Boldizsár Ildikó, Esze Dóra, Karafiáth Orsolya, 15:30 - Fésűs Éva - író-olvasó találkozó, 16:00- Helyismereti kiadványok bemutatója, 16:30 - Dinnyés József daltulajdonos - Mondjátok el, Fáy Ferenc énekelt versei, 17:00- Czakó Gábor - Beavatás, 18:00- Találkozó Lukács Sándor színművésszel, 19.30 - Székely gó- béságok - Sebestyén István mesemondó, 20:00 - Szalonnasütés - Zsírégető irodalom - beszélgetés a Fiatal írók Szövetségének három szerzőjével. Június 17., szombat 10:00 - Nagyik és unokák a Mesekucorgóban, Mese és játék, 10.00 - Polcz Alaine - íróolvasó találkozó. 10.00 Tiszteletdíjas Könyvtárosok Klubja, 11:00 - Könyvbemutató és beszélgetés Takaró Mihály irodalomtörténésszel, 11:00 - Magyar fanyar - rendhagyó beszélgetés Wessely Gáborral, a Tolnai Népújság újságírójával 13:30 - Vitéz László kalandjai, 14:00 - Dömdö-dömdö-döm- dödöm - mesejáték, 14:00 - Sosem volt Toscana - találkozó Nagy Bandó Andrással, 15:00 - Nógrádi Gábor - író-olvasó találkozó a Mesekucorgóban, 15:00 - Móser Zoltán - könyvbemutató, 16:00 - Szívünkben még mindig élnek - Koller Mártonná könyvét bemutatja Rudolf László, 16:00 - Magyar közmondástár - T. Litovkina Anna könyvét bemutatja a Tinta Kiadó, 17:00 - Parnasszus - különleges versek felolvasása, előadása 18:00 - Szentkuthy Szeminárium záróprogramja, 19:00 - Langaléták Bonyhádon, 19:30 - A Szekszárdi Gitárkvartett szabadtéri koncertje, 20:00 - Lakoma a Parnasszuson - gasztronómia az irodalomban. Június 18., vasárnap 09:00 - Száraz Miklós György - író-olvasó találkozó 10:00 - Takarékos Fortuna Futás - futás a könyvért 11:00 - Sánta Gábor - Fekete István című könyvét bemutatja a Pro Pannónia Kiadó. A könyvtár elérhetősége: www.bokonyvt.hu ■ Jutalmat is kaptak a halhoz horgászverseny Ingyen hétvégét nyert a legjobb pecás A Völgység-Hegyhát Takarék- szövetkezet és a Triumph támogatásával horgászversenyt rendeztek Bonyhád-Alsóbörzsöny- ben a Radványi yendégház halastavánál. A versengésben, amelyet a Fecó Söröző tulajdonosa hirdetett meg, mintegy harmincán vettek részt. A szerencse leginkább Kis Pál pécsi horgásznak kedvezett, ugyanis ő fogta ki a legtöbb uszonyost. Mint első helyezett egy ajándék hétvégét is eltölthet a Radványi vendégházban. A kifogott zsákmányt minden résztvevő hazavihette. A legjobbak értékes tárgyjutalmakat kaptak az élmény mellett. ■ PÁL Á. C s ^Völgység-Hegyhát Taka Vidám baráti társaság horgászott a Radványi vendégháznál